A Nemzeti Egészségbiztosítási Kerekasztal (NEK) arra kéri Sólyom Lászlót, hogy ne írja alá az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, amelyet a Parlament február 11-én másodszor fogadott...
Az amerikai határidős indexek, melyek addig csak kissé változtak, esni kezdtek a Best Buy Co Inc kiskereskedelmi lánc kedvezőtlen profit előrejelzésének hatására; ez a bejelentés ugyanis a fogyasztáss...
A harmadik forduló sikeres volt, így újabb öt évig az eddigi köztársasági elnök, Václav Klaus marad a cseh államfő. Az első két fordulóban a két jelölt közül egyik sem kapta meg a győzelemhez szükséges szavazatszámot a parlamentben.
Felháborító, hogy a kormány a kórházi napidíjat és a vizitdíjat népszerűsítő plakátok kiragasztására kötelezi a háziorvosokat - hangsúlyozta Pesti Imre pénteki sajtótájékoztatóján. Mint mondta: egy éve annak, hogy az egészségügyben zajló átverőshow elindult, egy éve kell Gyurcsány Ferenc hazugságainak árát az embereknek megfizetniük. Egy évvel ezelőtt vezette be a kormány a vizitdíjat, és a…
Az euróövezet országainak nincs szüksége az amerikaihoz hasonló pénzügyi ösztönző csomagra - jelentette ki pénteken Joaquín Almunia pénzügyi biztos azután, hogy az eurót használó országokban a...
Nem tisztázódott, hogy az állami szektor jelentős átalakulása, a magánszektor megerősödése mellett milyen adatokkal és információkkal, általában milyen ismeretekkel írhatók le a társadalmi és gazdasági mozgások.
Több száz résztvevő, köztük önkormányzati képviselők és ismert városi személyiségek előtt helyezték el Wass Albert író szobrának alapkövét pénteken a debreceni Nagyerdőben. A Medgyessy sétányra...
A Sony Ericsson tavaly a világpiacon elérte a 10 százalékos részesedést, míg Magyarországon a mobil-készülék piac negyedét mondhatja magáénak - mondta Wágner Tibor, a társaság közép-európai igazgatója...
Az illegális hulladéklerakók felszámolására a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásaiból tavaly 245,8 millió forint folyt be, amelynek felhasználására pályázati úton március 17-ig jelentkezhetnek civil szervezetek és önkormányzatok - mondta Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Újabb szellemek keltek útra, holott még a tavaly útjára indítottak sem érkeztek meg - így kommentálta Pelczné Gáll Ildikó azt a hírt, amely szerint a kormány pénteken kiírta az idei év első uniós pályázatait.
Kolompolással, füttyszóval, bekiabálásokkal fogadták pénteken Egerben a Dobó téren Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét, aki a liberálisok népszavazási kampánysátrának megnyitására érkezett a hevesi...
A hétfőn elfogadott egészségügyi reformtörvény ellentétes azzal a nemzetközi egyezménnyel, amelyet Magyarország is aláírt, és amely jelenleg is hatályos - állítják a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal tagszervezetei. A kerekasztal képviseletében Tari Tamás az InfoRádiónak azt mondta: emiatt nyílt levélben kérik Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt. Tari Tamás arról is…
A német nyomozóhatóságok "nagyon sok" olyan adócsalás ügyében vizsgálódnak, amely az ország "kulcsfontosságú személyiségeit" érinti - közölte pénteken a berlini pénzügyminisztérium.
Cseh Laci nem az a típus, aki sokat beszél a magánéletéről. Most mégis elárulta, hogy utolérte a szerelem, a boldogság: kivételt tett a Blikk-kel, és bemutatta barátnőjét
Sólyom László köztársasági elnöknek hétfőig kell aláírnia az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt - tájékoztatta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MTI-t....
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásokkal összhangban januárban minimálisan nőtt az ipari termelés: 0,1 százalékkal a decemberi 0,1 százalékos és a novemberi 0,3 százalékos növekedés után. ...
A német nyomozóhatóságok "nagyon sok" olyan adócsalás ügyében vizsgálódnak, amely az ország "kulcsfontosságú személyiségeit" érinti - közölte pénteken a berlini pénzügyminisztérium.
Arra már számos példa akadt, hogy egy világhírű sztár nevével fémjelzett parfümöt bocsátottak ki, vagy egy ruhakollekcióhoz adta a nevét egy filmszínész. De arra nem, hogy egy sikeres film...
A külföldön dolgozó románok által hazautalt pénz tavaly elérte a 7,2 milliárd eurót, ez az összeg nagyobb, mint amennyit a külföldi beruházások tettek ki - derül ki a Bukarestben közzétett statisztika...
A gyenge Empire State Index után az amerikai ipari termelés januárban a várt szerint 0,1%-kal emelkedett. Az elözö havi értéket 0,0%-ról +0,1%-ra módosították. A kapacitáskihasználtság 81,4%-ról 81,5%-ra emelkedett, meghaladva ezzel a 81,3%-os elörejelzést. Az USD-CHF-et 1,0906-on jegyzik. 1,0884 alatt 1,0850-ig nyílhat korrekciós potenciál. Ellenállások vannak 1,0902-nél és 1,0928-nál. In-GFX
Sikertelen volt péntek délután a megismételt cseh államfőválasztás első fordulója. A két jelölt - Václav Klaus és Jan Svejnar - közül egyik sem kapta meg a győzelemhez szükséges abszolút többséget...
Március 17-ig pályázhatnak a civil szervezetek és az önkormányzatok a személyi jövedelemadó egy százalékából az illegális hulladéklerakók felszámolására befolyt pénzekre - közölte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Magyarországon először műszívet ültettek egy szívátültetésre váró, súlyos állapotban lévő férfi mellkasába pénteken - tudta meg a HavariaPress. A Semmelweis Egyetem városmajori klinikai tömbjében végezték el az operációt egy 58 éves férfin.
Kenyában megállapodtak a viszálykodó politikai pártok, hogy független bizottságot állítanak fel az elnökválasztás felülvizsgálata céljából - jelentette be pénteken a közvetítéssel megbízott Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár.
Az illegális hulladéklerakók felszámolására a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásaiból tavaly 245,8 millió forint folyt be, amelynek felhasználására pályázati úton március 17-ig...
A vártnál nagyobb árnyomásra utalnak a legutóbbi lengyel inflációs adatok. A fogyasztói árak 4,3%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +4,1%-os elörejelzést a legutóbbi +4,0% után. A foglalkoztatottság a várt 1,0% helyett 2,0%-kal nött. Az EUR-PLN-t 3,5820-on jegyzik. 3,5786 alatt szabaddá válhat az út 3,5700-ig. in-GFX
Utcai demonstrációt szerveznek február 19-én, jövő kedden a Farkasréti Általános Iskolába járó gyerekek szülei, illetve több országos szervezet. A XI. kerületi intézményt anyagi okokból egy alapítványnak adná át az önkormányzat. A szülők szerint semmi nem garantálja, hogy az iskola az átvétel után is tartani tudja az eddigi színvonalat, azt pedig elfogadhatatlannak tartják, hogy az újonnan…
Budai Bernadett szerint Kolber István fejlesztéspolitikai államtitkárnak törvényesen bérel lakást a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF), de a kancelláriaminiszter arra hívta fel az intézményt, hogy "odafigyeléssel és érzékenységgel" kezelje a jogszabályok által biztosított lehetőségeket. Erről kormányszóvivő a Magyar Hírlap pénteki cikke nyomán nyilatkozott az MTI-nek.
Kenyában megállapodtak a viszálykodó politikai pártok, hogy független bizottságot állítanak fel az elnökválasztás felülvizsgálata céljából - jelentette be pénteken a közvetítéssel megbízott Kofi...
A forintra nem a globális hangulat, hanem "spekulatív természetű egyedi tényezők hatnak", áll az egyik vezető londoni befektetési ház ma kiadott elemzésében.
Az Empire State Index után a februári Michigan Sentiment Index is csalódást okozott. Az index 69,6 pontos értéket hozott, ami 16 éves minimumnak fele meg, és elmarad a 76,0 pontos elörjeelzéstöl a legutóbbi 78,4 pontos érték után. Az EUR-USD-ot 1,4704-en jegyzik, és folyamatosan emelkedik árfolyama. Chart-technikailag 1,4750-ig nyílik potenciál. Gyenge ellenállás található 1,4711-nél. In-GFX
George Bush amerikai elnök szerint növekszik az Egyesült Államok elleni terrortámadás veszélye, mert a washingtoni kongresszus halogatja a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló törvény hatályának meghosszabbítását.
Részben ellenzéki szavazatokkal elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a kerületek és a főváros közti forrásmegosztásról szóló rendeletet. A rendkívüli ülésen a kormánypártiak és az ellenzék közül többen is rossznak nevezték a jelenlegi törvényi szabályozást.
A Szegedi Szimfonikus Zenekar karnagyát, Gyüdi Sándort választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává öt esztendőre a csongrádi megyeszékhely közgyűlése. A színházat jelenleg Székhelyi József színész-rendező irányítja.
A liberális párt büszke Horváth Ágnes egészségügyi miniszter bátorságára és kitartására, ami magatartását jellemezte csütörtökön, Salgótarján főterén - jelentette ki Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes nyíregyházi sajtótájékoztatóján, pénteken.
Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésére irányuló kísérlet gyanúja miatt Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) Központi Bűnüldözési Parancsnoksága őrizetbe vett két budapesti lakost, és indítványozta előzetes letartóztatásukat az illetékes ügyészségnél - közölte a VPOP.
Azok, akik eddig még nem adtak be kérelmet gáz-, vagy távhő ártámogatáshoz, megtehetik, mert kedvező elbírálás esetén az igénylés benyújtását követő hónap első napjától már elszámolják a támogatási összeget
Budai Bernadett szerint Kolber István fejlesztéspolitikai államtitkárnak törvényesen bérel lakást a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF), de a kancelláriaminiszter arra hívta fel az...
Magyarország támogatja, hogy a NATO az áprilisi bukaresti csúcstalálkozón meghívja a csatlakozásra Horvátországot - közölte zágrábi tárgyalásait követően a magyar honvédelmi miniszter.
Egy építőmunkás beismerte, hogy megölte Adrienne Shellyt, a Hihetetlen igazság című film sztárját - adta hírül a BBC brit közszolgálati tv internetes kiadása. Az ecuadori származású gyilkos azt mondta, hogy a színésznő rajtakapta, amikor betört manhattani otthonába.
A német nyomozóhatóságok "nagyon sok" olyan adócsalás ügyében vizsgálódnak, amely az ország "kulcsfontosságú személyiségeit" érinti - közölte ma a berlini pénzügyminisztérium. A német posta lemond...