2008. február 19. kedd

febr. 19
14:29
50 millió eurót követeltek - e-mailben zsarolták a bankvezért (Gondola)
E-mailekben zsarolt meg egy vezető banktisztviselőt a rendőrség szerint három magyar állampolgár, a hatóság mindhárom fenyegetőt előzetes letartóztatásba helyezte - értesült a HavariaPress. A...
febr. 19
14:29
Diplomáciai viszály Németország és Liechtenstein között (Adózóna)
Sajátos diplomáciai viszállyá nőtte ki magát Németország és Liechtenstein között a németországi adócsalási botrány.
febr. 19
14:31
Nem létező rablókat kerestetett a rendőrökkel (Infostart)
Hatóság félrevezetése miatt eljárást indított a rendőrség egy békéscsabai férfi ellen, ugyanis a rokkant nyugdíjas férfi azt állította: kirabolták és megverték. Még az éjszaka folyamán egy hatfős nyomozócsoport kezdte meg a rablók üldözését, de rövid időn belül kiderült, hogy nincsenek is tettesek - mondta az InfoRádiónak Kunos Gyula, a Békés megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
febr. 19
14:31
Kaposvári program a méhnyakrák megelőzésére (Gondola)
Egészségügyi megelőző kezdeményezésbe fogott a kaposvári önkormányzat. A város - ismerve a daganatos betegségek okozta halálozási adatokat - úgy döntött, hogy a jövőben nagy részben átvállalja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által nem támogatott méhnyakrák elleni védőoltás árát.
febr. 19
14:33
Szép kis eredményt rakott össze a Lego (Privátbankár)
A LEGO Csoport stratégiai összpontosítása az alaptevékenységre és az alaptermékekre továbbra is szép eredményeket hoz. Ismertették a 2007. évi éves jelentést
febr. 19
14:34
Olajos Péter a Rába szennyezéséről (Gondola)
Olajos Péter európai néppárti képviselő újra felszólalt a Rába folyó 7 éve tartó szennyezés tárgyában. Olajos elmondta, hogy az osztrák és a magyar hatóságok kidolgoztak egy akció tervet is, az...
febr. 19
14:34
Aláírásgyűjtés a vizitdíjért (Blikk)
febr. 19
14:35
Ötezerren tüntettek Egyiptomban a Mohamed-karikatúrák ellen (Kripto Akadémia)
Több mint ötezer diák tüntetett kedden Egyiptomban amiatt, hogy a dán sajtóban ismét Mohamed-karikatúrát közöltek.
febr. 19
14:35
A fitnesz- és sportklubokról is adatokat gyűjt majd az APEH (Adózóna)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2007-ben a befejezett ellenőrzések során 356,7 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a kivetett szankciók összege pedig meghaladja a 212 milliárd forintot - jelentette be a hivatal sajtótájékoztatóján Szikora János, az APEH elnöke.
febr. 19
14:39
HP: a leghatékonyabb computereket keresik majd (Privátbankár)
Bár a tavalyi évre jellemző visszafogott beruházási kedv várhatóan az idén sem élénkül jelentősen, a HP Magyarország szerint az új piaci tendenciák felrázhatják a magyar informatikai (IT) szektort - k...
febr. 19
14:40
Harry Potter és Hermione egy pár? (Gondola)
Teljesen egymásba feledkezve töltötte együtt az év legromantikusabb estéjét Harry Potter és Hermione. A példátlan világsikerű regényfolyam filmváltozatainak két főszereplőjét, a 18 éves...
febr. 19
14:40
Ágh: Bukott miniszter bukott diák módjára magyaráz (HírTV)
Bukott miniszter bukott diák módjára akarja megmagyarázni a bizonyítványát - így reagált a Fidesz Magyar Bálint keddi sajtótájékoztatójára, amelyen a volt oktatási miniszter a Fidesz tandíjeltörlő népszavazási kérdése ellen kampányolt.
febr. 19
14:42
"Alapítványi fenntartás nélkül is lehet sikeres az iskola" (Infostart)
Nem tárgyal tovább a farkasréti iskola alapítványi kézbe adásáról a XI. kerületi önkormányzat. A szülők és a polgármesteri hivatal közösen keresik az iskola fejlesztésének lehetőségét. Bács Márton, Újbuda alpolgármestere azonban nem zárta ki, hogy ha jelentkezik egy megfelelő fenntartó, akkor tárgyaljanak vele.
febr. 19
14:42
Elloptak egy felbecsülhetetlen értékű bizánci keresztet (HírTV)
A belga rendőrség keresi azt a felbecsülhetetlen értékű keresztet, amit más értékekkel együtt egy katedrálisból raboltak el ismeretlenek - közölte kedden az AFP francia hírügynökség. A nyugat-belgiumi templomban riasztó is működött, és a keresztet védőüveg mögött tartották, a tolvajok mégis elmenekültek a zsákmánnyal.
febr. 19
14:45
Március 20-án lemond az ideiglenes belga kormányfő (Gondola)
Március 20-án mond le tisztségéről Guy Verhofstadt ideiglenes belga kormányfő, hogy átadja helyét a tavaly júniusi választásokon győztes párt vezetőjének, Yves Leterme-nek - közölte Verhofstadt...
febr. 19
14:46
Elkészült a legújabb Besf of Gyurcsány (+videó) (HírTV)
Új videóval jelentkezett a Best of Gyurcsány-sorozat készítője. Tomanovics Gergely ezúttal a népszavazás kérdéseire fókuszálva szedte csokorba a kormány hazugságait.
febr. 19
14:46
Bevatkozik a KFOR Koszovóban (Kripto Akadémia)
Felgyújtottak két átkelőt kedden Szerbia és Koszovó között a tartomány elszakadását ellenző szerbek - közölte a koszovói rendőrség.
febr. 19
14:48
Népszavazás nélkül épülhet új atomerőmű? (HírTV)
Konkrétumok nélküli, tizenöt pontból álló energiapolitikai koncepcióról tárgyalt az Országgyűlés kedden. A javaslat a 2007 és 2020 közötti energiapolitikai célokat fogalmazza meg, közöttük új atomerőmű létesítésének lehetőségét is felvetve. Varga Mihály hiányolta a gázvezetékekkel kapcsolatos állásfoglalást.
febr. 19
14:50
EUR-PLN Nagyszerü lengyel ipari termelés (HírTV)
Januárban 2,8%-kal, azaz a várt 2,2%-nál nagyobb mértékben emelkedtek a lengyel termelöi árak a legutóbbi +2,3% után. meggyözöen alakult az ipari termelés, hiszen +10,8%-os értéket hozott, ami meghaladta a +5,5%-os elörejelzést. Legutóbb még +6,4%-os értékröl adtak számot. Az EUR-PLN-t 3,5678-on jegyzik. Támogatás 3,5600-nál és 3,5541-nél található. In-GFX
febr. 19
14:50
Aláírásgyűjtés: a vizidíj életbevágó az orvosoknak (Privátbankár)
Nyolcvanöt háziorvos aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy megmaradjon a vizitdíj - az erről szóló közleményt ma adták közre
febr. 19
14:50
Két szék közé eshet Szeged (Piac és Profit)
Tudásalapú gazdaság lehetőségei Szegeden címmel tartottak előadást a városban. Az egyetem, mint potenciális szolgáltató partner, kihasználható lenne. Szegeden a tudás alapú gazdasági tevékenység még sincs jobban jelen, mint bárhol máshol az országban. A város vezetése a stratégiájában a tudás alapú iparra épít. Igaz több vasat tartanak egyszerre a tűzben.
febr. 19
14:50
12 milliárdot követeltek a banki tisztségviselőtől, elkapták őket (Blikk)
febr. 19
14:51
Aláírásgyűjtés a vizitdíj megtartása érdekében (Alternatív Energia)
Nyolcvanöt háziorvos aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy megmaradjon a vizitdíj - az erről szóló közleményt kedden juttatták el az MTI-hez.
febr. 19
14:55
Zsarolás: sokmilliárdot követeltek a bankártól (Privátbankár)
Zsarolás miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a három magyar állampolgár ellen, akik 12,5 milliárd forintot követeltek egy vezető banki tisztségviselőtől
febr. 19
14:56
Szervezik a síbalesetet szenvedett szegedi gyermekek hazahozatalát (Gondola)
Az Országos Mentő Szolgálat szervezi az Ausztriában hétfőn síbalesetet szenvedett szegedi gyermekek hazahozatalát - tájékoztatta az MTI-t kedden a diákok iskolájának igazgatója. Mészáros Zsolt...
febr. 19
14:56
Euro RSCG - digitális start (Kreatív Online)
Az Euro RSCG Budapest elindította az Euro Digitalt, amely az Euro RSCG 4D Worldwide digitális ügynökséghálózat magyarországi képviselete. A divízió élére Erős Attilát, a Forward Digital korábbi ügyvezetőjét nevezték ki.
febr. 19
14:56
Kanadai nagykereskedelmi forgalmak: -2,9%- elörejelzés: -0,7% (HírTV)
Januári kanadai nagykereskedelmi forgalmak: -2,9%- elörejelzés: -0,7%- elözö havi érték: +0,2%. Részletek következnek… in-GFX
febr. 19
14:58
Hogyan lett pártelnök Kóka János? (Infostart)
Magánokirat-hamisítás miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás az SZDSZ tavalyi elnökválasztási ügyében. Felmerült a gyanú ugyanis, hogy a 2007-es elnökválasztó pártértekezleten több küldött helyett, és nevében mások szavaztak. Egyre több politikus veti fel a pártban, hogy rendkívüli, tisztújító küldöttgyűlést kell összhívni.Kóka János azt mondta az InfoRádiónak, hogy a párt környékéről is…
febr. 19
15:02
Verespatak: a civilek és a zöldek kiállnak Korodi mellett (HírTV)
A Greenpeace és a verespataki Alburnis Maior Egyesület után 16 újabb romániai civil szervezet jelentette be: Korodi Attila miniszter mellé áll a színesfémbánya nyitást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) indította perben.
febr. 19
15:04
Tiltakozók vonultak a szabadkai magyar főkonzulátus elé (HírTV)
A szabadkai magyar és a horvát főkonzulátus elé vonultak hétfő este a Koszovó függetlenségének kikiáltása miatt tiltakozó szerb suhancok, ám mint Nagy Ferenc főkonzul a Vajdaság Ma internetes újságnak kijelentette, a rendőrség megakadályozta a rendbontást.
febr. 19
15:07
EUR-CAD Katasztrofális kanadai nagykereskedelmi forgalmak (HírTV)
Decemberben 2,9%-kal csökkentek a kanadai nagykereskedelmi forgalmak, miközben a szakemberek -0,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +0,2% után. Az EUR-CAD napi csúcsot ért el 1,4844-nél. A következö nagyobb ellenállás 1,4900-nél található. A chart-technikai további emelkedésre utal. In-GFX
febr. 19
15:07
Több mint 12 milliárdot követeltek zsarolók egy banki tisztségviselőtől (Gondola)
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) különleges ügyek osztálya három magyar állampolgár ellen, akik 50 millió eurót (12,5 milliárd...
febr. 19
15:07
Tüntetés Kosovska Mitrovicában a függetlenség ellen (Kripto Akadémia)
Több mint ezer szerb diák tüntetett kedden Kosovska Mitrovicában a két napja kikiáltott koszovói függetlenség ellen.
febr. 19
15:11
A PM 220 milliárd hiányt vár e hónapra (Privátbankár)
A Pénzügyminisztérium (PM)  - önkormányzatok nélkül - 219,8 milliárd forint hiányt vár februárra  - jelentette be a keddi tájékoztatatón Bathó Ferenc a szaktárca főosztályvezetője. A januári végle...
febr. 19
15:12
Influenza okozta halálesetek Gacsályon (Gondola)
Influenza szövődményeként fellépő betegségekben hárman életüket vesztették a gacsályi Ápoló-Gondozó Otthonban, további három ember pedig kórházi kezelésre szorul - közölte az intézményfenntartó...
febr. 19
15:16
Talajművelő szerszámok kerti szezonkezdéshez (Édenkert)
Jó szerszám, fele munka, dupla teljesítmény. Mégis sokszor látom, hogy a kertekben tevékenykedő emberek törött ásóval, csorba kapával, alkalmatlan lapáttal kínlódnak.
febr. 19
15:18
Olimpiai kvalifikáció – újabb sikert arattak a vízilabdás hölgyek (HírTV)
A női vízilabdázók Imperiában zajló olimpiai kvalifikációs tornáján a Godova Gábor szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott a harmadik mérkőzését is megnyerte a B csoportban, így őrzi veretlenségét és jó esélyét arra, hogy csoportgyőztesként azonnal olimpiai részvételt jelentő elődöntős helyen végezzen.
febr. 19
15:18
Partival ünnepeld a válást (Blikk)
febr. 19
15:20
50 millió eurót követeltek egy hazai bankártól (HírTV)
Elektronikus levélben fenyegették és zsarolták meg az egyik magyarországi bank vezető tisztségviselőjét – tájékoztatott Csécsi Soma, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) helyettes szóvivője.
febr. 19
15:20
Az ellenzék győzelme visszaállíthatja a bizalmat (Infostart)
Elismerte választási vereségét a pakisztáni kormánypárt. Elemzők szerint az ellenzék győzelme az Egyesült Államokkal szövetséges Pervez Musarraf elnök hatalmát is veszélyeztetheti.
febr. 19
15:23
Több mint ezren tüntettek Kosovska Mitrovicában a függetlenség ellen (Gondola)
Több mint ezer szerb diák tüntetett kedden Kosovska Mitrovicában a két napja kikiáltott koszovói függetlenség ellen. Az észak-koszovói, etnikailag megosztott városban a diákok a szerb zászlók...
febr. 19
15:25
Nem volt jogellenes a vasutassztrájk (Infostart)
A bíróság február 11-én a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. kérelme nyomán azt a határozatot hozta, hogy a VDSZSZ Szolidaritás által február 1-jén tartott, valamint február 4-én ismét elindított munkabeszüntetés során a 10 százalékos többlet személyi alapbér megfizetésére irányuló követelés jogellenes. A bíróság ugyanakkor elutasította a privatizációból eredő egyszeri juttatás megfizetésére…
febr. 19
15:28
Meredeken felfelé ível az olajár (Privátbankár)
Az olajpiacokon folyamatosan hajtja felfelé az árakat kedden több nyugtalanító spekuláció, elsősorban az, hogy az OPEC esetleg csökkenti termelését a  március eleji miniszteri értekezletén. Az OPEC il...
febr. 19
15:29
Hermione és Harry Potter egy pár? (Blikk)
febr. 19
15:29
Horvátország 2009-re lezárhatja az uniós tárgyalásokat (Gondola)
Horvátország 2009 elejére, a cseh uniós elnökség idején minden fejezetet lezárhat az EU-val zajló csatlakozási tárgyalásokon - mondta Ivan Bandic budapesti horvát nagykövet az Országgyűlés Európai...
febr. 19
15:29
Bojkottra szólít egy olasz komikus (HírTV)
Az áprilisra előre hozott általános választások bojkottjára szólította fel az olaszokat az ország egyik legnépszerűbb komikusa - közölte az AFP francia hírügynökség kedden. Rosario Fiorello, akit kivételes utánzó művésznek tartanak rajongói, saját állítása szerint büntetni akarja a politikai osztályt, amiért képtelen megoldani a nápolyi szemétválságot.
febr. 19
15:34
Az egyház tanácsa: szeretkezz naponta! (Blikk)
febr. 19
15:34
Ifj. Taczman Eleket 15 év fegyházra ítélték (Gondola)
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság kedden Szolnokon hozott nem jogerős határozatában kettős emberölésért az elsőrendű vádlott ifj. Taczman Eleket 15 év fegyházzal, míg társát, a bűncselekmény...
febr. 19
15:38
Még mindig az áfán csalnak a legtöbben (Infostart)
A tavalyi évben az APEH 357 milliárd forint adóhiányt tárt fel ellenőrzései során. A listát az áfa-ellenőrzések vezetik, ezen a területen 63 milliárd forint, a vagyonosodási vizsgálatok során 43 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a revizorok.
febr. 19
15:38
Az áfára érte meg leginkább lőni (Privátbankár)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 2007-ben a befejezett ellenőrzések során 356,7 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a kivetett szankciók összege pedig meghaladja a 212 milliárd forintot - jelentette be Szikora János, az adóhatóság elnöke

Keresés