Jó üzleti évet zárt a dán Lego, Európa legnagyobb játékgyára annak köszönhetően, hogy átalakította vállalati struktúráját, és elsősorban az alaptevékenységre, a hagyományos építőelemekre...
A tandíj bevezetése mellett szóló további érvek felsorakoztatása előtt Magyar Bálint az elmúlt 16 év felsőoktatást érintő reformintézkedéseit említette ma újságírók előtt Budapesten. A reformintézkedések bevezetése szükséges, a népszavazás viszont lassítja azt - jelentette ki az SZDSZ ügyvivője.
A rendőrségnek konkrét bizonyítékai vannak, konkrét személyre vonatkozóan a debreceni Balla-gyilkosság ügyében - közölte az MTI érdeklődésére Halmosi Zsolt rendőr dandártábornok kedden Debrecenben a Hajdú-bihari Rendőr-főkapitányság évértékelő rendezvényét követő sajtótájékoztatón.
Az USD-CAD összeszedte magát 1,0017-es minimuma után. Ehhez nagyban hozzájárultak a decemberi kanadai nagykereskedelmi forgalmak is, melyek a várt 0,7% helyett 2,9%-kal csökkentek a legutóbbi +0,2% után. Az USD-CAD-ot 1,0093-on jegyzik, és emelkedett árfolyama. Ellenállások 1,0100-nál és 1,0150-nél találhatók. In-GFX
A platina új abszolút csúcsot ért el 2.129,50-nél. A dél-afrikai kínálat hiánya nem csak a platina, hanem az ezüst árfolyamát is megemeli. A nemesfémet 17,35 dolláron jegyzik. 17,41 fölött szabaddá válhat az út 17,60-ig. in-GFX
Nicolas Sarkozy francia államfő döntése nyomán kedden megkezdte működését az a nemzetgyűlési képviselőkből és médiaszakemberekből álló bizottság, amelynek feladata javaslatokkal szolgálni az új, reklámmentes közszolgálati médiumok jövőbeni finanszírozására.
Egyre több szaúdi asszony ad nagyszabású partit kizárólag nők számára abból az alkalmomból, hogy sikerült elválnia. Van, aki hatalmas rendezvénytermet bérel, amelyben egyébként lakodalmakat...
Nem jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélte kedden a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Taczman Elek jászberényi fogathajtó fiát, aki a vád szerint megölte két éve apját és annak feleségét.
A Fidesz szerint káosz van a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen belül. A párt alelnöke bemutatott egy digitális táblák beszerzésére kiírt uniós pályázatot, amire november vége óta nem lehet jelentkezni. Pelczné Gáll Ildikó szerint a szervezet visszaél a hatalmával. Nagy Tamás összeállítása.
Bár a tavalyi évre jellemző visszafogott beruházási kedv várhatóan idén sem élénkül jelentősen, a HP szerint az új piaci tendenciák felrázhatják a magyar IT szektort. Erről árulkodnak a cég első negyedéves pénzügyi eredményei is.
Nagy hazugságnak nevezte az MSZP elnökhelyettese Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének azon kijelentését, miszerint a vizitdíj és kórházi napidíj rejtett adó. Juhász Ferenc kedden az MTI-nek adott nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy, ezek a díjak nem a költségvetésbe folynak be.
Az európai uniós tagországok kormányait képviselő tanács után kedden az Európai Parlament is jóváhagyta az EU korszerűsített vámkódexét. Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyekért felelős...
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a február eleji vasutassztrájkok ügyében a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. kérelmére a múlt heti végzésével megegyező döntést hozta, a sztrájk egészét viszont nem ítélte...
Az arany ismét megközelítette 936,80 dolláros abszolút csúcsot. A hitelpiaci válság és a magas infláció a világ legbiztosabbnak számító devizájához hajtják a befektetöket. Aki aranyba fektetett, megvédte magát a válság hatásaitól, és a többi deviza értékvesztéstöl. Ráadásul a dollár gyengesége is megterhelö. A nemesfémet 921,95 dolláron jegyzik. 924,00 fölött szabaddá válhat az út új csúcsok…
Izraelita politikai műhely megalapítását jelentette be kedden a KDNP elnöke Budapesten. Semjén Zsolt köszöntőjében azt mondta: a műhely nem vallási szervezet, nem foglalkozik sem teológiai, sem egyházpolitikai kérdésekkel, hanem egy értékrendi, társadalomfilozófiai műhelyként kíván működni.
Menedzserszerződéssel is foglalkoztathatják a jövőben a közintézmények vezetőit, ha júliusban életbe lép a közalkalmazotti törvény módosítása. Most a szolgálati időtől és a végzettségtől függ a vezetők díjazása, nyártól azonban aszerint határoznák meg az illetményüket, hogy milyen magas beosztást töltenek be és hány embert irányítanak. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának éppen ez nem…
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a február eleji vasutassztrájkok ügyében a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. kérelmére a múlt heti végzésével megegyező döntést hozta, a sztrájk egészét viszont nem ítélte jogellenesnek.
A rendőrségnek konkrét bizonyítékai vannak, konkrét személyre vonatkozóan a debreceni Balla-gyilkosság ügyében - közölte az MTI érdeklődésére Halmosi Zsolt rendőr dandártábornok Debrecenben a...
A Mol 2007. decemberi kezdeményezésére formálódó regionális földgázszállító cég leendő tagvállalatainak vezetői 2008. március 14-én Bukarestben tartják első plenáris ülésüket - mondta Zsuga János,...
Több ponton is kifogásolja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a miniszterelnök hétfői beszédének közoktatásra vonatkozó elemeit. Az érdekképviselet szerint a kormány a technika fetisizálásának hibájába esik akkor, amikor notebookot ígér a tanároknak.
Pervez Musarraf pakisztáni elnöknek nem áll szándékában lemondani, noha tábora vereséget szenvedett a parlamenti választásokon. A volt tábornok távozását a hatalomból az egyik győztes...
Nem ért egyet a Civil Jogász Bizottság jelenlegi irányultságával és tevékenységével, ezért lemond társelnöki tisztségéről és tagságáról is Morvai Krisztina - olvasható a jogász keddi közleményében.
Nem tudott azonosulni a Civil Jogász Bizottság jelenlegi irányultságával és tevékenységével Morvai Krisztina, ezért lemondott társelnöki tisztéről és tagságáról. Ezt a jogász tudatta kedden a...
Pápán egy hipermarketben több alkalommal megtiltották egy helyi vak férfinak, hogy kutyájával együtt menjen be az üzletbe. Az áruház és a pápai tisztiorvos is arra hivatkozott, hogy ÁNTSZ előírásai szerint állat nem vihető az áruházba. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő elmondta: a szabály alól a vakvezető kutya kivétel.
A CreditSuisse svájci bank kedden bejelentette, hogy felfüggesztett néhány kereskedőt, miután egy belső ellenőrzés során hibákat találtak a hitelügyleteikben. A pénzintézetet egyébként elemzők „alkalmatlansággal” vádolták kedden, mert csaknem 3 milliárd dollár (több mint 500 milliárd forint) további veszteségleírást hozott nyilvánosságra.
Több mint 500 vendég érkezett a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában megrendezett III. Kapcsolat Napjára. Az esemény központi programján Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, Kovácsy Zsombor, az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke, Kökény Mihály, a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke és Filvig István, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke tartott előadást az…
A népszavazásról való figyelemelterelésként értékeli a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Molnár Károlynak, a Magyar Rektori Konferencia elnökeként tett azon javaslatát, hogy...
A keresletorientált szakképzés kialakítása érdekében végzett munkájuk elismeréseként "Nívódíjas szakképzésért" címeket adott át a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Tükörtermében Dr. Székely Judit foglalkoztatási és képzési szakállamtitkár.
Oroszország mellett az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közül Kína is határozottan ellenzi Koszovó függetlenségét. Az EU sem nem egységes, az uniós külügyminiszterek csak abban tudtak megegyezni, hogy a tagállamokra tartozik: elismerik-e Koszovót. Románia például a magyar kisebbség miatt óvakodik ettől a lépéstől.
A hazai össztermék (GDP) mintegy 1,5 százalékára csökken az idén a cseh államháztartási hiány, a cseh jegybank számításai és várakozásai szerint. A Cseh Nemzeti Bank előzetes adatai szerint a tavalyi ...
A szociális és munkaügyi miniszter avatta fel kedden a komáromi Selye János Kórház központi laboratóriumát, melynek megépítésére az intézmény 200 millió forintos állami támogatást kapott.
Megtaláltak két képet abból a négyből, amelyet egy zürichi múzeumból loptak el február 11-én - közölte a svájci rendőrség kedden. Claude Monet "Pipacsok Vetheuilnél" és Vincent Van Gogh "Virágzó gesztenyefa" című, 70 millió svájci frankot (11,4 milliárd forintot) érő festményeire egy pszichiátriai klinika előtt parkoló autó hátsó ülésén bukkantak.
Egy ember meghalt, amikor perui gazdák eltorlaszolták az országon átvezető utakat és vasútvonalakat, hogy így tiltakozzanak az Egyesült Államokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodás ellen. Az akció miatt a turisták nem tudták megközelíteni Peru leghíresebb látványosságát, Machu Picchu ősi inka települést.
Rendkívül élénk az új autók piaca Romániában: januárban a múlt év januárjához képest 42 százalékkal nőttek az eladások. A gyártás növekedése a viszonyítási időszakban 60 százalékos volt, a hazai piac...
A gekkók talpának bőrét utánozva találtak fel amerikai tudósok egy nedvességálló ragtapaszt, amelyet a sebészek varrás vagy kapocs helyett használhatnak sebszélek összeillesztésére, akár a szervezet belsejében is. Erről a BBC brit közszolgálati tévé weboldala adott hírt kedden.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kérésére tízmillió forintra emelte Bencze József országos rendőrfőkapitány a Molotov-koktéllal elkövetett támadások ügyében kitűzött nyomravezetői díjat - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) sajtóosztálya kedden.
Az európai uniós tagországok kormányait képviselő tanács után kedden az Európai Parlament is jóváhagyta az EU korszerűsített vámkódexét. Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyekért felelős tagja üdvözölte a döntést.
A magyar gázpiac teljes egészében 2009. január elsejétől nyílhat meg - közölte Zarándy Tamás, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettese
A Fed-tag, Gary Stern bejelentette mai beszédében, hogy a legutóbbi agresszív kamatcsökkentések után ismét a gazdasági adatoktól teszi függövé a kamatpolitikát. Nem minden esetben jó lépésenkénti kamatváltoztatás, mondta Stern, és egyben hangsúlyozta is: a Fed nem hagyhatja figyelemnek ívül a piaci bizonytalanságot. A kommentárok hatására veszteségeket könyvel el az EUR-USD. In-GFX
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kérésére tízmillió forintra emelte Bencze József országos rendőrfőkapitány a Molotov-koktéllal elkövetett támadások ügyében kitűzött...