Újabb feladatokat kaptak a miniszterek Gyurcsány Ferenc kormányfőtől a világgazdasági válság miatt szükségessé vált intézkedésekről tartott szombati egyeztetésen - közölte a kancelláriaminiszter.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a Malév 2007-es privatizációs szerződését és a most bekövetkezett tulajdonosváltásról szóló megállapodásokat - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Mindössze csak másfél százalékkal magasabb a választói részvétel a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választáson a két héttel ezelőtti megmérettetéshez képest.
Ketten meghaltak abban a személyautóban, amely vasárnap összeütközött egy vonattal Szilsopronnémeti és Csorna között, a vasúti átjáróban - mondta a Mávinform ügyeletese.
A kormány a rendkívüli parlamenti ülést követő másfél hónapban elkészíti és benyújtja az Országgyűlésnek a legfontosabb, legsürgetőbb törvényjavaslatokat annak érdekében, hogy az átalakítások jelentős része július 1-jével hatályba léphessen - közölte a miniszterelnök, miután a gazdasági és a civil szféra képviselőivel konzultált vasárnap a a kialakult gazdasági helyzetről, a lehetséges irányokról,…
A kormány a rendkívüli parlamenti ülést követő másfél hónapban elkészíti és benyújtja az Országgyűlésnek a legfontosabb, legsürgetőbb törvényjavaslatokat annak érdekében, hogy az átalakítások jelentős része július 1-jével hatályba léphessen - közölte a miniszterelnök, miután a gazdasági és a civil szféra képviselőivel konzultált vasárnap a a kialakult gazdasági helyzetről, a lehetséges irányokról,…
Futó Péter szerint a kormánynak meg kellene fontolnia, hogy ideiglenesen, egy-két évre felfüggeszti a kamatadó beszedését, ezzel növelve a megtakarítási és állampapír-vásárlási hajlandóságot. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt erről, a kormányfő és a gazdasági, valamint a civil szféra…
Példátlan rendszerzavart okozott egy T-com kábel szakadása, majd azt követően egy hálózati eszköz túlterhelődése és meghibásodása vasárnap délelőtt. Magyarország csaknem felén szünetelt az internet-szolgáltatás. Az adatforgalom délután fél 5-re helyreállt.
Határozottabb lépéseket várnak a kormánytól a gazdasági élet szereplői annak érdekében, hogy Magyarországot kevésbé érintse hátrányosan a válság - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A kormány a rendkívüli parlamenti ülést követő másfél hónapban elkészíti és benyújtja az Országgyűlésnek a legfontosabb, legsürgetőbb törvényjavaslatokat annak érdekében, hogy az átalakítások jelentős része július 1-jével hatályba léphessen - közölte a miniszterelnök, miután a gazdasági és a civil szféra képviselőivel konzultált vasárnap a kialakult gazdasági helyzetről, a lehetséges irányokról,…
A délután fél hatig leadott szavazatok alapján várhatóan érvényes lesz a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója; másfél órával a szavazókörök bezárása előtt már a választók 25,72 százaléka elment voksolni.
Választási alapelvet sértett az MSZP a ferencvárosi választási bizottság szerint, mert a korábbi eltiltások ellenére sem vett le a honlapjáról két, a Fideszt sértő állítást.
A Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi ferencvárosi időközi országgyűlési választáson a nem hivatalos adatok szerint, így Bácskai János képviselheti a következő közel másfél évben a főváros 12-es számú választókerületét az Országgyűlésben.
Az MSZP gratulál Bácskai Jánosnak, a Fidesz jelöltjének a IX. kerületi időközi parlamenti képviselő-választáson elért győzelméhez - mondta Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke vasárnap este az MTI-nek. A politikus szerint pártja kampánya jól sikerült a második forduló előtt.
Az eddigi polgármester, Petrovics László független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap Nagymaroson - közölte a város jegyzője az esti összesítés után az MTI-vel.
Szegedi Csanád szerint a Jobbik bebizonyította, hogy a demokrácia mellett kiálló párt, mert ha nem indult volna el a második fordulóban, akkor az ismét eredménytelen lenne. Erről a párt képviselőjelöltje nyilatkozott az MTI-nek vasárnap este.
Előbb gazdasági elemzőkkel, majd a köztársasági elnökkel is konzultál ma a kormányfő a gazdasági válság kapcsán szükséges intézkedésekről. A miniszterelnök a hét végén az MSZP választmányával és a társadalmi partnerekkel vitatta meg a helyzetet. Többször tárgyalt a kormány érintett tagjaival is.
A svájci jegybank a minap bejelentette, hogy készen áll a Magyar Nemzeti Banknak előre meg nem határozott mennyiségű svájci frankot eladni, mindaddig, amíg a magyar központi pénzintézet euróval fizet érte. Hasonló lehet ez a megállapodás ahhoz, amelyet Zürich már tavaly novemberben tető alá hozott Lengyelországgal. A megoldás kétségtelenül segít a hazai bankok frank-likviditásán, ám észre kell…
Magyar javaslatra tartanak holnaptól tanácskozást Budapesten a Nabucco-vezeték építésében érdekelt országok. Az Azerbajdzsánból, Iránból és esetleg Türkmenisztánból Dél- és Közép-Európa irányába tervezett gázvezetékről szóló elképzelések olyan stádiumba jutottak, hogy most már időszerűvé vált annak deklarálása, milyen politikai, gazdasági és pénzügyi feltételek mellett lehet létrehozni a…
A Vnyesekonombank, a Malév legnagyobb hitelezője veszi át Borisz Abramovics tulajdonrészét a légitársaságot privatizáló AirBridge Zrt.-ben. Az orosz állami bank stratégiai partnerként az Aeroflottal, a szintén állami kézben lévő legnagyobb orosz légitársasággal közösen üzemelteti a továbbra is magyar többségi tulajdonban maradó céget. A budapesti magyar-orosz gazdasági tárgyalásokon az is…
Úgy látszik, végéhez közeledik Budapest Demszky Gábor nevével fémjelzett korszaka, hiszen egy közelmúltban elkészült közvélemény kutatás szerint Tarlós Istvánnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének jelentős az előnye a jelenlegi főpolgármesterrel szemben - írja a hétfői Magyar Nemzet.
Zároltatni akarják a válságért felelős elit vagyonát a civilek, s azonnali társadalmi összefogást és megmozdulást hirdetnek a kormány megszorító intézkedéseivel szemben; így reagálna a Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztal és a Civil Nemzeti Csúcs kötelékébe tartozó több száz szervezet a kormány megszorító intézkedéseire – írja hétfői számában a Magyar Hírlap.
Nemzetközi Nabucco-csúcstalálkozót tartanak kedden Budapesten. A Kaszpi-tenger térségéből induló gázvezetékkel kapcsolatban sok kérdés van, például az, hogy melyik ország adja majd hozzá a földgázt.
Gyurcsány Ferenc külföldi állami és pénzügyi vezetőkkel folytat ma kétoldalú megbeszéléseket a Budapesten kedden kezdődő Nabucco-csúcstalálkozót megelőzően. A kormányfő kezdeményezésére megrendezendő találkozón a Nabucco-projekt megvalósításában érintett országok, szervezetek és intézmények vesznek részt.
Magyarország tíz éve halogatja azokat a fontos lépéseket, amelyek segíthetnék az ország gazdasági helyzetét - jelentette ki Bajnai Gordon. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta: a reforomokat meg kell csinálni.
A Magyar Nemzet arról közöl írást, hogy a végéhez közeledik Budapest Demszky Gábor nevével fémjelzett korszaka, hiszen egy közelmúltban elkészült közvélemény-kutatás szerint Tarlós Istvánnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének jelentős az előnye a jelenlegi főpolgármesterrel szemben.
Körülbelül 20 delegáció érkezik Budapestre a ma kezdődő Nabucco-konferenciára, ezért komoly forgalomkorlátozásokra kell számítani, mondta az InfoRádiónak Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese. Hozzátette, az V. kerület több pontján szerda estig tilos a parkolás, az itt hagyott járműveket elszállítják.
Húsz évvel ezelőtt Pozsgay Imre forradalmat csinált a Rádióban. 1989 január 28-án hangzott el a 168 óra című rádióműsor nevezetes interjúja az államminiszterrel, amelyben elmondja, a hatalom által ellenforradalomnak nevezett esemény valójában népfelkelés volt 1956-ban. A bejelentésnek külföldön is nagy volt a visszhangja. A BBC a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnökét szólaltatta meg a…
Ketten súlyosan megsérültek, amikor megcsúszott és felborult egy személyautó hétfőn a 7-es főút 29-es kilométerénél, Tárnok közelében, az erdőháti lehajtónál; az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
"Magyarországon a hivatalos adatok szerinti munkanélküliség 7,8 százalékos, csak a válság hivatalos elismerése óta több mint húszezer ember veszítette el az állását" - olvasható Navracsics Tibbor blogbejegyzésében. A Fidesz frakcióvezetője a jobbklikk.hu oldalon Magyarország és Izland párhuzamáról ír. "A világgazdasági válság által leginkább sújtott gazdaságok közül kezdettől fogva két országot…
110 százalékos emberek kellenek az MSZP vezetésébe, akik nem kacsintgatnak ki - indokolta indulását az alelnöki posztért Mesterházy Attila az ATV Reggeli Jam című műsorában. Az ATV MTI-nek elküldött összefoglalója szerint a frakcióvezető-helyettes elmondta: természetes elvárás Gyurcsány Ferenc részéről, hogy olyan vezetőket keres maga mellé, akik egy válságszituációban képesek felsorakozni egy…
A Fidesz szerint Ferencváros elindította a változás évét, az emberek azt üzenték a vasárnapi időközi választáson, hogy alkalmatlannak tartják a jelenlegi kormányt arra, hogy kivezesse az országot a válságból - mondta Bácskai János, a Fidesz-KDNP jelöltjeként parlamenti mandátumot szerző politikus hétfői sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szerint Ferencváros elindította a változás évét, az emberek azt üzenték a vasárnapi időközi választáson, hogy alkalmatlannak tartják a jelenlegi kormányt arra, hogy kivezesse az országot a válságból - mondta Bácskai János, a Fidesz-KDNP jelöltjeként parlamenti mandátumot szerző politikus hétfői sajtótájékoztatóján.
A január 26-án és 27-én Budapesten tanácskozó Nabucco csúcsra 17-20 delegációt várnak, és eddig 12 ország állam- és kormányfője, valamint szakminisztere jelezte részvételét több nemzetközi szervezet képviselője mellett - közölte hétfőn a kormányszóvivői iroda.
Egy, a fóti időközi polgármester-választás során megjelent álinterjú miatt tesz büntetőfeljelentést a KDNP - közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Rubovszky György. A párt frakcióvezető-helyettesének ismertetése szerint 2008 decemberében egy helyi lapban interjút közöltek Mádly Zsolttal, a kereszténydemokraták és a Fidesz polgármester-jelöltjével. Ezt az interjút később szórólapon is…
A válság kezelésében azok lehetnek sikeresek, akik hosszú távú elképzeléssel, stratégiával rendelkeznek, és akik ezt következetesen, a válsághoz alkalmazkodva végre is hajtják - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Pólus Iroda és az Európai Bizottság együttműködésében hétfőn kezdődött kétnapos nemzetközi klaszter konferencia megnyitóján, Budapesten.
Gyurcsány Ferenc azt javasolja a keddi Nabucco-konferencián, hogy azok az országok, amelyek károsultjai voltak az orosz-ukrán gázvitának, lépjenek fel közösen a kártérítési igényükkel azokkal szemben, akik nem teljesítették szerződéses kötelezettségüket. A miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: fel kell tenni a kérdést, hogy "ki fogja megfizetni a révészt", ki rendezi a…
Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett. A kormány jelentős átrendezést, adó-, járulék- és foglalkoztatási reformot fog javasolni - tette hozzá. A kormányfő kiemelte: érdemi változásra és a mértékek jelentős korrekciójára van szükség.
Gyurcsány Ferenc a mai neves közgazdásokkal a válsághelyzetről folytatott tanácskozása utáni tájékoztatóján közölte, a nap folyamán tárgyal az EIB elnökével, holnap pedig az EBRD elnökével az épülő Nabucco vezeték építésének finanszírozásáról. Ennek kapcsán bejelentette, a holnapi konferencián javaslatot tesz arra, hogy az Európai Unió szintjén kártérítési igénnyel lépjenek fel a gázszállítókkal…
Gyurcsány Ferenc szerint ha a Nabucco megépítése nem pusztán üzleti kérdés, hanem Európa függetlenségének egyik fontos záloga is egyben, akkor a finanszírozása sem csak puszta üzlet.