2009. január 30. péntek

jan. 30
8:51
Áramkimaradás a Nyugat-Dunántúlon - még 34 település van áram nélkül (Alternatív Energia)
Pénteken reggel, az üzemzavar harmadik napján még 34 település volt áram nélkül a Nyugat-Dunántúl két megyéjében - tájékoztatta az MTI-t az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.
jan. 30
9:45
"Az autóm beszerzése jogszerű volt" (Alternatív Energia)
Összehangolt, a magyarországi viszonyokat átrendező, a meglévő viselkedési formákat megváltoztató jogszabály módosításokra van szükség - közölte Veres János pénzügyminiszter a közszolgálati televízió csütörtök reggeli műsorában.
jan. 30
10:00
"Gyurcsány szerepléséhez ácsolt színpad" volt a rendkívüli parlamenti ülés (Infostart)
Az Országgyűlés rendkívüli ülése nem hozott semmilyen újdonságot, csak a hazai politikai élet szokásos megcsontosodott vitáit - mondta a Vision Consulting vezető elemzője. Lakner Zoltán szerint ezzel a konkrét javaslatok nélküli vitával megvárhatták volna a februári rendes ülésszakot. Fűrész Gábor politikai kommunikációs szakértő szerint az ülés nem volt több mint a kormányfő szerepléséhez ácsolt…
jan. 30
10:03
Egész Európa rajtunk nevethet? (Alternatív Energia)
Magyarország késében van az európai uniós elnökségre való felkészülésben - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke pénteken Budapesten.
jan. 30
10:21
Tatabánya beleveti magát az adóságba (Alternatív Energia)
Tatabányán 2,6 milliárd forintos kötvénykibocsátással egészítik ki a 15 milliárd forintos költségvetést, ezzel teljesen kimerítik forrásbővítési lehetőségeiket, mivel az összeg nagysága nem teszi lehetővé további kölcsönök felvételét - tájékoztatta a város alpolgármestere pénteken az MTI-t.
jan. 30
10:36
Egyre nő az influenzás megbetegedések száma (Infostart)
Tizenháromezernél is többen fordultak eddig orvoshoz influenzaszerű tünetekkel Közép-Magyarországon, a szakemberek a korábbinál nagyobb járványra számítanak. Az ingyenes védőoltások már elfogytak, de a gyógyszertárak felkészülten várják a rohamot.
jan. 30
10:54
Késésben van-e a soros EU-elnökség előkészítése? (Infostart)
Késésben van, vagy sem Magyarország a 2011-es EU elnökségre való felkészülésben? Politikusok és tudósok vitatkoznak erről egy budapesti konferencián.
jan. 30
11:12
Miért nem adnak hitelt a bankok? (Infostart)
Mi történik akkor, ha valamennyi pénzintézet egyszerre fékezi a hitelkihelyezést? Mit tehetnek a bankok, ha úgy ítélik meg, hogy túlságosan kockázatos a hitelezés? Visszaforgatható-e a magyar gazdaságba az a 25 milliárd dolláros hitel, amit az IMF és az unió adott? - egyebek között ezekre a kérdésekre keresik a választ a jövő héten a kormány és a pénzintézetek képviselői közös egyeztetésükön.
jan. 30
11:14
Hózáporok a hétvégén, enyhülés a jövő héten (Infostart)
A hétvégén hózáporokra, a jelenleginél hidegebb időre lehet számítani - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. A jövő hét elején ismét enyhébb időt várnak a meteorológusok. Gyúró György elmondta: a hegyekben síelésre alkalmas az időjárás.
jan. 30
12:06
Elfogták a Bartók Béla úti bankrablás tettesét (Infostart)
Elfogta a rendőrség azt a 44 éves férfit, aki még hétfőn kirabolt egy XI. kerületi, Bartók Béla úti bankot - jelentette be Nyerges Béla őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának vezetője.
jan. 30
12:09
Megszorítás vagy adóátrendezés? (Alternatív Energia)
A Fidesz súlyos megszorító csomagnak tartja a miniszterelnök által bejelentett lépéseket és bízik abban, hogy a szocialista frakció nem fogja majd megszavazni ezeket - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
jan. 30
12:24
Hárommilliárdos GVH-bírság az útépítő cégeknek (Infostart)
Három útépítő céget, a Strabag Zrt.-t, az Egút Zrt.-t és a Colas Dunántúli Zrt.-t összesen közel 3 milliárd forintra bírságolt meg a Gazdasági Versenyhivatal versenykorlátozó megállapodás miatt. Az ügyben érintett He-Do Kft. nem kapott bírságot, mert segítette a hivatalt a kartell feltárásában - közölte a GVH.
jan. 30
12:27
Az energia mindenek fölött (Alternatív Energia)
Az energiakérdés az egyik kiemelt témája lesz a magyar uniós elnökségnek csakúgy, mint a gazdasági válság kezelése - mondta Göncz Kinga külügyminiszter pénteken Budapesten, az MTA-n rendezett tanácskozáson.
jan. 30
12:45
Internálótáborból városközpont? (Alternatív Energia)
Elkészült Kistarcsa városközpontjának fejlesztési terve, amely szerint a hajdani internálótábor helyén épülne fel az új centrum, ezért az önkormányzat az állami tulajdonban lévő terület átadását kérve levélben fordult az illetékes tárcához - közölte a Pest megyei település polgármestere pénteken az MTI-vel.
jan. 30
13:18
Navracsics: Megszorító csomag az adóátrendezés (Infostart)
A Fidesz súlyos megszorító csomagnak tartja a miniszterelnök által bejelentett lépéseket, és bízik abban, hogy a szocialista frakció nem fogja majd megszavazni ezeket - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője.
jan. 30
13:21
A Vegyépszer megtámadta a Székesfehérvár-Tárnok tendert (Alternatív Energia)
A Székesfehérvár-Tárnok vasúti pályaszakaszra kiírt tender egyik vesztese, a Vegyépszer Zrt. megtámadta az eredményt, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megindította a jogorvoslati eljárást - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) pénteken.
jan. 30
13:23
Hihetetlen! Közel a megállapodás Ferihegyen! (Alternatív Energia)
A pénteki tárgyaláson a Budapest Airport (BA) és a korábban sztrájkot hirdetett két szakszervezet megállapodás-közeli állapotba jutott az utasbiztonság kapcsán - közölte pénteken a BA.
jan. 30
13:36
Vasárnaptól börtön járhat a tojásdobálásért (Infostart)
Február elsejétől akár két évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat az, aki gyanús fehér port küld, vagy testi sérülés nélkül gyakorol fizikai ráhatást, például tojással dob meg valakit. Az elkövetőket sokszor nehéz kézre keríteni, de a rendőrség felkészült a törvénymódosítás gyakorlati alkalmazására.
jan. 30
13:38
Közel a megállapodás Ferihegyen (Infostart)
A pénteki tárgyaláson a Budapest Airport (BA) és a korábban sztrájkot hirdetett két szakszervezet megállapodás-közeli állapotba jutott az utasbiztonság kapcsán - közölte pénteken a BA.
jan. 30
13:39
Kezdeményező külpolitikát folytatunk a továbbiakban is (Alternatív Energia)
Magyarország az idén is aktív, kezdeményező külpolitikát folytat majd, amelyet a kiszámíthatóság és a folytonosság jellemez - mondta Göncz Kinga külügyminiszter pénteken, amikor a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület képviselőivel találkozott. A megbeszélésről a külügyi szóvivő tájékoztatta az MTI-t.
jan. 30
13:57
"Óriási adminisztrációs terheket rónak az emberekre" (Alternatív Energia)
Megszüntetné a Fidesz a napi standolásra, a 250 ezer forint feletti banki átutalásokra és a házipénztár készpénzállományának korlátozására vonatkozó törvényi kötelezettségeket. Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslatot Pelczné Gáll Ildikó és Szatmáry Kristóf nyújtotta be a héten.
jan. 30
13:59
Szép fizettség: milliárdos sikerdíj egy budapesti cégnek (Alternatív Energia)
Legalább 100 milliárd forintos összeg erejéig egy budapesti céget bízott meg értékpapírok forgalmazásával huszonöt olyan önkormányzat, amely korábban kötvényeket bocsátott ki - ezt Tóth Károly szocialista párti országgyűlési képviselő jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Békéscsabán, hozzátéve: tudomása szerint a cég egymilliárd forint feletti sikerdíjra számíthat.
jan. 30
14:15
Jóindulatú kettes a magyar egészségügynek (Alternatív Energia)
Elégséges osztályzatot kapott a magyar egészségügy egy felmérésben; a megkérdezettek jelentős része hajlandó lenne a járulékon felül is fizetni, hogy jobb szolgáltatást kapjon - a kutatást végző Psyma Hungary Kft. pénteken ismertette a felmérés eredményeit Budapesten.
jan. 30
14:17
A Főpolgármester idén is Budapesten lesz március 15-én (Alternatív Energia)
Demszky Gábor az elmúlt 18 évhez hasonlóan idén is Budapesten lesz március 15-én és a szokásoknak megfelelően ünnepi beszédet mond, ezért a főpolgármester aznap nem avatja fel Petőfi Sándor szobrát Kijevben - tájékoztatta a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája pénteken az MTI-t.
jan. 30
14:30
Fodor Gábor együttműködésre kéri Gyurcsányt és Orbánt (Infostart)
Fodor Gábor levélben fordul Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz, amelyben arra kéri őket, hogy tegyenek félre néhány, a mai magyar politikai közéletben állóháborút kialakító kérdést és próbáljanak meg közös álláspontot kialakítani az ország javát szolgáló ügyekben - közölte pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján az SZDSZ elnöke.
jan. 30
14:33
Játszótéren dohányozni tilos! (Alternatív Energia)
A XVI. kerületi MSZP kezdeményezi, hogy mielőbbi vezessenek be játszótéri dohányzási tilalmat a városrész játszóterein is - nyilatkozta a szervezet elnöke az MTI-nek pénteken.
jan. 30
14:35
Gyurcsánynak és Orbánnak muszáj lesz együttműködnie (Alternatív Energia)
Fodor Gábor levélben fordul Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz, amelyben arra kéri őket, hogy tegyenek félre néhány, a mai magyar politikai közéletben állóháborút kialakító kérdést és próbáljanak meg közös álláspontot kialakítani az ország javát szolgáló ügyekben - közölte pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján az SZDSZ elnöke.
jan. 30
14:51
Vajon a Fidesz mihez kezdene a válsággal? (Alternatív Energia)
A Fidesz súlyos megszorító csomagnak tartja a miniszterelnök által bejelentett lépéseket, és bízik abban, hogy a szocialista frakció nem fogja majd megszavazni ezeket - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő szerint az ellenzéki párt a mélyülő globális válsággal mit sem törődve, továbbra is saját politikai-hatalmi érdekeit, nem…
jan. 30
15:06
Legyen közös a magyar-szlovák jövő is (Infostart)
A megújuló energia kérdését és a közlekedés fejlesztését jelölte meg prioritásként a szlovák és a magyar gazdasági bizottság, amely pénteken Budapesten tanácskozott a két házelnök korábbi kérése alapján. Podolák György szocialista bizottsági elnök szerint az a legfontosabb, hogy hosszú idő után megkezdődtek a konzultációk a két ország között.
jan. 30
15:09
Ferihegyi sztrájk-Talán lesz megállapodás (Alternatív Energia)
A Budapest Airport (BA) értékelése szerint megállapodás-közeli állapotba jutott az utasbiztonság kapcsán a tárgyalás a korábban sztrájkot hirdetett két szakszervezettel - közölte a BA a pénteki tárgyalást követően az MTI-vel.
jan. 30
15:42
Áthelyezik a cigánybűnözésről beszélő miskolci rendőrkapitányt (Infostart)
Miskolc a rablások tekintetében a legfertőzöttebb az országban, az elmúlt időszakban - decemberben, januárban - történt valamennyi (ilyen típusú) "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt" - mondta Pásztor Albert városi rendőrkapitány pénteki sajtótájékoztatóján. AZ ORFK vezetője az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére más beosztásba helyezi a rendőr és azonnal vizsgálatot…
jan. 30
16:00
Gyurcsány: most jobban kell védeni a köztársaságot, mint korábban (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint most jobban kell védeni a köztársaságot, mint az elmúlt húsz évben bármikor: úgy kell megerősíteni a politikai közösséget, hogy közben gyűlölet nélkül verjék vissza az emberek a politikai közösség ellen irányuló támadásokat.
jan. 30
16:03
Kapcsold ki! - Energiatakarékossági kampány indult (Alternatív Energia)
Alapvető szemléletmódváltást sürgető, ugyanakkor nagyobb befektetést nem igénylő energiatakarékosságot népszerűsítő kampányt indított a Külügyminisztérium az Európai Bizottság támogatásával - jelentette be Gyárfásné Fekete Judit, a tárca főosztályvezető-helyettese pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
jan. 30
16:05
A MOB több pénzt akar! (Alternatív Energia)
A Magyar Olimpiai Bizottság új elnöksége első ülésén felhatalmazta Schmitt Pál elnököt, hogy kérje az olimpiai sportágak támogatására szánt összeg növelését Gyenesei István sportért felelős önkormányzati minisztertől.
jan. 30
16:21
Kártalanítást az áramkimaradás miatt! (Alternatív Energia)
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a jövő héten tárgyalást kezdeményez az E.ON Áramszolgáltató Zrt.-vel, hogy megbeszéljék a fogyasztók kártalanítását, illetve a kötbér elszámolását a nyugat-dunántúli áramkimaradások miatt - mondta Baranovszky György, a FEOSZ ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.
jan. 30
16:23
Gyurcsány: most jobban kell védeni a köztársaságot, mint korábban (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint most jobban kell védeni a köztársaságot, mint az elmúlt húsz évben bármikor: úgy kell megerősítni a politikai közösséget, hogy közben gyűlölet nélkül verjék vissza az emberek a politikai közösség ellen irányuló támadásokat.
jan. 30
16:39
Magyarország többre képes (Alternatív Energia)
Magyarországon beruházásközpontú válságkezelésre van szükség, ugyanakkor politikai fordulat nélkül, új kormány nélkül nem lehet gazdaságpolitikai fordulat - jelentette ki Matolcsy György, a Fidesz szakpolitikusa az ellenzéki párt pénteki konferenciáján.
jan. 30
16:41
Több egészségügyi intézményt is felújítanak (Alternatív Energia)
Hárommilliárd forintnál is többet költhet Pest megye négy városa egészségügyi intézményeinek bővítésére, felújítására; Szentendre, Szigetszentmiklós, Abony és Érd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közép-Magyarországi Operatív Programján (KMOP) belül meghirdetett pályázat nyerteseiként osztozik a pénzen. A pályázatra több tucat település jelentkezett - tudta meg az MTI a szentendrei polgármesteri…
jan. 30
17:12
Vizsgálatot kezdeményez a képviselő a milliárdos sikerdíj ügyében (Infostart)
Legalább 100 milliárd forintos összeg erejéig bízott meg egy budapesti céget értékpapírok forgalmazásával huszonöt olyan önkormányzat, amely korábban kötvényeket bocsátott ki - állítja Tóth Károly szocialista párti országgyűlési képviselő, aki úgy tudja, hogy a cég egymilliárd forint feletti sikerdíjra számíthat. A képviselő az InfoRádiónak elmondta, az ügyről tájékoztatta a Pénzügyi Szervezetek…
jan. 30
17:33
Lendvai Ildikó-"Törjön le a kezem, ha..." (Alternatív Energia)
A Fidesz súlyos megszorító csomagnak tartja a miniszterelnök által bejelentett lépéseket, és bízik abban, hogy a szocialista frakció nem fogja majd megszavazni ezeket - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő szerint az ellenzéki párt a mélyülő globális válsággal mit sem törődve, továbbra is saját politikai-hatalmi érdekeit…
jan. 30
17:48
Semmit nem tudni a vagyonadóról - csak azt, hogy nem lehet bevezetni (Infostart)
Bár nem tudni, hogy valóban összevonják-e a vagyoni típusú adókat, és ennek része lesz-e egy egységes ingatlanadó, az InfoRádió által megkeresett ingatlan és adószakértők szerint ehhez évekre lenne szükség. Ezzel szemben a kormány tervei szerint a Gyurcsány Ferenc által nemrég vázolt adóreform elemei az év második felében léphetnének hatályba.
jan. 30
17:51
Valaki mondja meg meddig tart még! (Alternatív Energia)
Elkeseredettek az emberek azokban a zalai falvakban, ahol már harmadik napja nincs áramszolgáltatás - közölte az MTI-vel pénteken a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.
jan. 30
17:53
Kuncze Gábor: majd ha nem a politikán múlik (Alternatív Energia)
Kuncze Gábor szerint a köztársaságnak akkor lesznek ismét tömegesen elkötelezett hívei, és a demokráciának akkor lesznek hiteles képviselői, ha a társadalom létének meghatározása már nem csak a politikán múlik; mint mondta, a politikán kívül is van élet.
jan. 30
18:27
"Eurót minél előbb!" (Alternatív Energia)
A lehető leggyorsabban be kellene vezetni az eurót Magyarországon, ehhez széles gazdasági, politikai, társadalmi támogatásra van szükség, de céldátumot nem nevezett meg Szapáry György, a jegybank korábbi alelnöke a pénteki Fidesz-konferencián, Csaba László közgazdászprofesszor szerint viszont szükséges megjelölni a céldátumot is.
jan. 30
18:42
Mádl: "Ez a kormány nem tudja kezelni a válságot" (Infostart)
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök szerint csak egy új választás és egy új kormány vezetheti ki Magyarországot a jelenlegi helyzetből. A korábbi államfő az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: a jelenlegi adminisztráció nemcsak politikai és gazdasági, hanem kulturális téren is rossz irányba kormányzott.
jan. 30
18:45
Végr valakinek feltűnt! "Faji alapú kartotékot" vezet a rendőrség? (Alternatív Energia)
Megmagyarázhatatlanok a miskolci rendőrkapitány kijelentései - közölte Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese az MTI-vel. Pásztor Albert pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a decemberben, januárban Miskolcon történt valamennyi rablási "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt".
jan. 30
19:18
A lélektani mélypont közelében a forint - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Napközben újabb történelmi mélypontra gyengült a forint/euró árfolyam; a bankközi kereskedésben a közös valutáért 299 forint 30 fillért is kértek. A lélektani határnak számító 300 forintos küszöböt azonban egyelőre nem töri át a jegyzés, mert a vártnál kedvezőbb amerikai makroadatok nemzetközi piaci hatásai Budapesten azt eredményezték, hogy az árfolyam kissé korrigált.
jan. 30
19:21
Cigány padtársat ne! A középiskolai felmérések mérlege (Alternatív Energia)
A diákok egyre kevésbé tolerálják az etnikai különbségeket-adta hírül az atv.hu.
jan. 30
19:57
Ezt komolyan mondja?! Ha cigánynak vallod magad, akár enyhébb megítélése lehet a bűncselekménynek (Alternatív Energia)
Megmagyarázhatatlanok a miskolci rendőrkapitány kijelentései - közölte Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese az MTI-vel. Pásztor Albert pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a decemberben, januárban Miskolcon történt valamennyi rablási "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt".
jan. 30
20:33
Hitlertől a légkörig - érdekes ügyészségi magyarázat (Alternatív Energia)
Érdekes magyarázattal szüntette meg a Jud Süß című náci propagandafilm budapesti vetítései kapcsán, közösség elleni izgatás miatt indult nyomozását az ügyészség - értesült lapunk. Az ügyészségi érvelésben Hitlertől egészen a mai magyar légkörig eljutnak.

Keresés