A miniszterelnök rövid távon sikeres intézkedéseivel megőrizheti hatalmát, hosszú távon viszont kérdéses Gyurcsány Ferenc politikájának sikere - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző. A Századvég Alapítvány igazgatója hozzátette: elképzelhető, hogy a 2010-es választásokig olyan rosszra fordul a gazdasági helyzet, amely erodálhatja a szocialisták…
A szélsőjobboldali veszély a rendszerváltás óta terítéken van. Ehhez képest eddig egyetlen ilyen pártnak egyetlenegyszer (a MIÉP-nek 1998-ban) sikerült bekerülnie a parlamentbe- adta hírül a hvg.hu.
Mintegy 20 centiméternyi hó esett az éjjel Vas megyében. A Magyar Közút Kht. regionális főmérnökségének tájékoztatása szerint a közepes erejű szél egyelőre nem okoz hóátfúvásokat, de Vasvár és Körmend környékén nehezen járhatóak az utak.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi karambolozott kedd este Budapesten. A balesetben hárman megsérültek - közölte Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese.
Cselekvésnek elégtelen, kommunikációnak viszont kiváló - így vélekedett az InfoRádiónak Török Gábor politológus a Fidesz javaslatáról az Országgyűlés feloszlatásával kapcsolatban. A Vision Consulting igazgatója rámutatott: az MDF-nek és az SZDSZ-nek nem érdeke, hogy támogassa az ellenzéki kezdeményezést.
Rossz a közhangulat, a válság megoldásának eddigi lépései a Szonda Ipsos felmérése szerint nem győzte meg a közvéleményt: januárban nőtt a távolság a Fidesz és az MSZP között. A közvélemény-kutatás eredményét a Népszabadság szerdai számában tették közzé.
A Szonda Ipsos Népszabadságban közölt januári felmérése szerint az emberek 89 százaléka látja úgy, hogy rossz irányba mennek az ország dolgai. A biztos pártválasztók 61 százaléka a Fideszre, 28 százaléka az MSZP-re szavazna.
Egymillió forintot és annak kamatait kell kifizetnie a rendőrségnek kártérítésként a Jobbik szóvivője számára. A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint 2006. október 23-án a rendőrség jogtalanul bilincselte meg és tartotta fogva három napig Novák Elődöt-adta hírül a zoom.hu.
Újabb bankot raboltak ki Budapesten szerda délelőtt, ezúttal egy Váci úti bevásárlóközpontban lévő bankfiókot fosztott ki ismeretlen elkövető - közölte a rendőrség.
További bércsökkentésről még csak tárgyalni sem hajlandó a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma - foglalható össze a közszolgálatban dolgozók meghatározó érdekvédelmi tömörülésének az álláspontja.
Ismét bevezetné a betétdíjat az italpalackoknál az MSZP frakció környezetvédelmi munkacsoportjának vezetője. Orosz Sándor emlékeztetett: 2008-ban 3,7 milliárd italpalack került forgalomba, és ennek a hulladéktömegnek mindössze csak az ötöde hasznosul.
A Fidesz szerint a kormány több évtizedre eladósította Magyarországot, és tovább súlyosbítja a helyzetet az Európai Beruházási Banktól most felvett 132 milliárd forintos kölcsön - mondta Balsai István, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Magyarország továbbra is sereghajtó az innováció és a kutatásfejlesztésre fordított állami összegek területén az Európai Unióban - derült ki az Európai Bizottság felméréséből. Világviszonylatban a közösség sem áll jobban: az Egyesült Államok és Japán még mindig az EU előtt van.
Diplomáciai elfoglaltságai miatt nem tud részt venni az Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa - derül ki az uniós biztos Szili Katalin házelnöknek címzett leveléből, amely szerdán jutott az MTI birtokába.
Az önkormányzatoknak március 31-ig felül kell vizsgálniuk a rendszeres szociális segélyben részesítettek körét, majd április 15-ig közfoglalkoztatási tervet kell készíteniük - mondta Zimmermann József, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója szerdán Veszprémben, az Út a munkához elnevezésű program végrehajtásáról rendezett fórum előtti sajtótájékoztatón.
A kormány legalább 25 évre eladósította az országot, és az újabb, az Európai Beruházási Banktól kapott 132 milliárd forintos kölcsönnel csak rontott a helyzeten - mondta az InfoRádiónak Balsai István, a Fidesz parlamenti képviselője.
Az SZDSZ parlamenti frakciója úgy döntött, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen nem fogja támogatni a Fidesznek az előre hozott választásokra tett indítványát - közölte újságírókkal az országgyűlési képviselőcsoport megbeszélését követően Fodor Gábor.
Az SZDSZ parlamenti frakciója úgy döntött, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen nem fogja támogatni a Fidesznek az előre hozott választásokra tett indítványát - közölte újságírókkal az országgyűlési képviselőcsoport megbeszélését követően szerdán Fodor Gábor.
Az Erdélyben élő magyarság helyzetét értékelte Sólyom László köztársasági elnök és Tőkés László, az Európai Parlament képviselője, akit az államfő szerdán a Sándor-palotában fogadott.
A kedd este kezdődött havazás miatt folyamatosak az üzemzavarok Zala, Vas és részben Somogy megyében, az E.ON szerdai tájékoztatása szerint mintegy ötvenezer ügyfelet érint az áramkimaradás.
Két szavazással kerülhet napirendre a rendkívüli parlamenti ülésen a Fidesznek az Országgyűlés feloszlatására vonatkozó javaslata: először a sürgősségről, majd a napirendre vételről voksol a Ház - közölte Szili Katalin a házbizottság soron kívüli ülése után szerdán.
Az MDF támogatja, hogy az Országgyűlés vegye napirendre a Fidesz a parlament feloszlatását kezdeményező indítványát - közölte Herényi Károly frakcióvezető a házbizottság rendkívüli ülése után szerdán.
Szakmai egyeztetésre hívta Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány a bankszövetséget és a bankok biztonságát felügyelő cégek képviselőit a napokban megszaporodott bankrablások miatt - közölte szerdán a rendőrség az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a kedden este elhunyt pécsi szocialista politikus, Tasnádi Péter "bátran nézett szembe betegségével és magát sem kímélve túlságosan is bátran akarta elvégezni a dolgát".
A Fidesz és a KDNP annak ellenére is kitart az új országgyűlési választások kezdeményezése mellett, hogy az MSZP és az SZDSZ egyértelműen elutasította, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen napirendre kerüljön az ellenzéki frakciószövetség parlament feloszlásáról szóló javaslata - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.
Mintegy 250 millió eurós támogatást javasol a Nabucco gázvezeték építésének elindítására az Európai Bizottság. Az előterjesztést az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Kábítószer-terjesztőket fogtak el a rendőrök Nyíregyházán, a három, 20-25 év közötti helyi lakost őrizetbe vették - közölte Gere Zoltán ezredes, a város rendőrkapitánya.
A Fővárosi Bíróságon folytatódott a Tubes-per tárgyalása szerda délelőtt, ám azt dél után nem sokkal felfüggesztették- adta hírü a Baranya Megye Online.
Megérkezett Budapestre a 2-es metró vonalára gyártott új metrókocsik közül az első kettő, és péntekig még további hármat szállít le a gyártó, így hamarosan megkezdődhet a szerelvények tesztelése.
BKV-sztrájk lehet februárban, miután a HÉV kiszervezésének és a vállalat átalakításának leállítását követelő 11 szakszervezet és a munkáltató között szerdán sem született megegyezés - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese.
Szabadlábra helyezte a Globex ügy első- és másodrendű vádlottját, Postáné Vellai Györgyikét és Vajda Lászlót a Legfelsőbb Bíróság. A testület ügyükben új bírósági eljárást rendelt el.
A Fidesz és a KDNP annak ellenére is kitart az új országgyűlési választások kezdeményezése mellett, hogy az MSZP és az SZDSZ egyértelműen elutasította, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen napirendre kerüljön az ellenzéki frakciószövetség parlament feloszlásáról szóló javaslata - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.
Megtiltotta a magyar gárda mozgalom szombatra, a Győr megyei Ivánban tervezett rendezvényét a rendőrség - tájékoztatta a soproni kapitányság határozatáról szerdán az MTI-t a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az MSZP-n belül még nincs napirenden Pécs kedden elhunyt polgármestere, Tasnádi Péter utódlásának kérdése - közölte Tóth Bertalan alpolgármester, a párt pécsi elnöke szerdán a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
Gyurcsány Ferenc saját kormányának legnépszerűtlenebb tagja – derült ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz számára készített közvélemény-kutatásából, amelyet az intézet szerdán a sajtóhoz is eljuttatott.
Az MDF támogatja, hogy az Országgyűlés vegye napirendre a Fidesz a parlament feloszlatását kezdeményező indítványát - közölte Herényi Károly frakcióvezető a házbizottság rendkívüli ülése után szerdán.
Az alkotmány szerint az Országgyűlés feloszlásától vagy feloszlatásától számított három hónapon belül új Országgyűlést kell választani, a választás időpontját a köztársasági elnök tűzi ki.
Szili Katalin kegyeleti okokból nem kívánt reagálni arra, hogy lenne-e Pécs polgármesterjelöltje. Az Országgyűlés szocialista elnöke a házbizottság soron kívüli ülése után, szerdán hárította el az újságírók érdeklődését ebben az ügyben.
Az MSZP-frakció nemmel fog szavazni az Országgyűlés feloszlatását kezdeményező fideszes indítványra - közölte Lendvai Ildikó frakcióvezető szerdán. A szocialisták támogatni fogják, hogy a parlament rendes ülésén a javaslatot napirendre tűzzék, megtárgyalják és szavazzanak is róla, de az előterjesztés tárgyalását követő végszavazásnál az MSZP nemmel voksol az előrehozott választásra és kampányra -…
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) MÁV-START választmánya szerdai ülésén úgy határozott, ha nem teljesülnek követeléseik, folytatják a gördőlő sztrájkot.
Változatlan feltételek mellett az idén a gazdaság 2,5-3 százalékkal esne vissza, az infláció pedig 2,5-3 százalék körül alakulna - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán sajtótájékoztatón.
Gyurcsány Ferenc szerint félretájékoztatásra alkalmas az a szerdai lapinformáció, amely szerint körülbelül ötszázalékos járulékcsökkentés lehet a válságkezelő csomag fő tétele. A miniszterelnök szerdán a kibővített kormányülés közben tartott sajtótájékoztatón ismét megerősítette, hogy álláspontja szerint nincs lehetőség drasztikus adócsökkentésre.