2009. január 28. szerda

jan. 28
16:18
Továbbra is két párt jutna be a parlamentbe (Alternatív Energia)
Nem változtak jelentősen az erőviszonyok a magyar politikában januárban a korábbi hónapokhoz képest a TÁRKI közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felmérése szerint.
jan. 28
16:36
Vízhiány, bezárt óvodák, akadozó fűtés - az áramhiány következménye (Infostart)
Megközelíthetetlen település, vízhiány, bezárt óvodák és iskolák, valamint továbbra sem javuló időjárás - ez jellemzi számos zalai, vasi és somogyi községet, amelyek a kedden kezdődött havazás miatt áramkimaradással küzdenek. Az üzemzavar ötvenezer ügyfelet érint, az áramszolgáltató azt állítja: nagy erőkkel dolgozik a kárelhárításon, de az már biztos, hogy szerdán már nem áll helyre a…
jan. 28
16:54
Jó eséllyel napirendre sem kerül az Országgyűlés feloszlatása (Infostart)
Valószínű, hogy az Országgyűlés csütörtökön nem veszi napirendre a parlament feloszlatását célzó ellenzéki javaslatot. Az MSZP csak úgy támogatja az indítványt, ha azt nem sürgősséggel, hanem a normális menetrend szerint tűzi napirendre a Ház. A frakciók először a sürgősségről szavaznak, azt pedig a szocialistákon kívül az SZDSZ sem támogatja. Így ha a ezt a többség elveti, akkor a feloszlatásról…
jan. 28
16:54
Várhatóan nem kerül napirendre a parlament feloszlatása csütörtökön (Alternatív Energia)
A csütörtöki rendkívüli ülésen várhatóan nem kerül napirendre a Fidesz és a KDNP parlament feloszlatásáról szóló javaslata, mivel a sürgős tárgyalást sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatja, ugyanakkor a tavaszi ülésszak első napján megkezdődhet az indítvány vitája - így summázható a szerdai soron kívüli házbizottsági ülés utáni nyilatkozatok tartalma.
jan. 28
16:56
Továbbgyűrűzik az erzsébetvárosi ingatlanbotrány (Infostart)
Bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg az ügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügyben az önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét.
jan. 28
17:12
Egyre közelebb a BKV-sztrájkhoz (Infostart)
BKV-sztrájk lehet februárban, miután szerdán sem egyeztek meg a HÉV kiszervezéséről, valamint a vállalat átalakításáról a munkáltató és a szakszervezetek képviselői.
jan. 28
17:14
Itt az influenzajárvány (Infostart)
Influenzajárvány van Magyarországon - közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A tájékoztatás szerint az elmúlt héten több mint 21 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel; ez másfélszeres emelkedés a korábbi héthez képest.
jan. 28
17:31
Egyre többen vélik úgy, hogy Szili Katalin lehet a szocialisták pécsi polgármmesterjelöltje (Alternatív Energia)
Pécs alpolgármestere összefogásra hívta fel a helyi politikai erőket, hogy megvalósíthassák azokat a programokat, amelyeket a város kedden elhunyt polgármester sikerre akart vinni. Tóth Bertalan megerősítette: biztosítják a város működőképességét. Tasnádi Péter súlyos betegség után hunyt el. Utódát négy hónapon belül kell megválasztani, ami azért is sürgető, mivel jövőre Pécs lesz Európa…
jan. 28
17:48
Kondorosi nem indul a zalai MSZP-elnöki posztért (Alternatív Energia)
Kondorosi Ferenc nem indul az MSZP Zala megyei elnöki tisztségéért - ezt maga a politikus közölte szerdán.
jan. 28
18:24
Nézőpont Intézet: Gyurcsányra "ráég" a válság (Infostart)
Azok a miniszterek népszerűek a választópolgárok körében, akik nem igazán vesznek részt a válságkezelésben, a nagypolitikai konfliktusokban, és megmaradnak tárcájuk szakmai kérdéseinél - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A lista élén Gráf József, Göncz Kinga és Szekeres Imre áll, míg a legnépszerűtlenebb Gyurcsány Ferenc.
jan. 28
18:24
Szili: "ökoszociális piacgazdaságra" van szükség (Alternatív Energia)
A versenyképesség és a profitmaximalizálás előtérbe helyezése helyett, egy a szociális feladatokra és az egyre szűkösebbé váló erőforrásokra koncentráló "ökoszociális" piacgazdaság kialakítására kell törekedni - mondta Szili Katalin házelnök, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) elnöke szerdán Budapesten.
jan. 28
18:26
Navracsics megmagyarázza (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor szerint öt év európai uniós tagság elteltével azt érdemes újragondolni, hogy Magyarország képes volt-e élni az EU adta lehetőségekkel - a Fidesz frakcióvezetője erről az MTI-nek nyilatkozott szerdán.
jan. 28
18:42
Kis Polski ütközött teherautóval - képriport (Infostart)
Életét vesztette az a nő, aki személygépkocsijával teherautónak ütközött a 6-os főúton, Pécs-Hird közelében szerdán - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jan. 28
19:01
Kézigránáttal mentek betörni (Infostart)
Kézigránát volt annál a férfinál, akit társával együtt betörésen ért tetten és elfogott a rendőrség az Oldhoz tartozó Tótokföldjén a napokban - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jan. 28
19:18
Nabucco: 250 millió euró az uniótól - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Mintegy 250 millió eurós támogatást javasol a Nabucco gázvezetékhez az Európai Bizottság. Az előterjesztést az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. A testület emellett 30 millió euróval támogatná a román és a magyar gázrendszerek összekötését, 25 millió euróval pedig a Nagykürtös és Balassagyarmat között tervezett szlovák-magyar vezetéket.
jan. 28
19:36
Fodor Gábor szerint túl magas az állami újraelosztás (Alternatív Energia)
Az állami újraelosztás Magyarországon rendkívül magas; az állam túl sok mindennel foglalkozik, sok minden "megy rajta keresztül" - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben. Ráadásul az állam ezt az újraelosztó funkcióját nem jól végzi, nem jó minőségű szolgáltatást ad - tette hozzá megjegyezve, hogy végre ezzel szembe kell nézni.
jan. 28
19:38
Vasárnaptól szabadságvesztés fenyegeti a tojásdobálókat (Alternatív Energia)
Vasárnaptól akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a garázdaságot tojás- vagy papírgalacsin-dobálással követi el; Juhász Gábor rendészeti államtitkár szerdán újságírókkal ismertette azt az új törvényt, amely a tárca szerint hatékonyabb fellépést biztosít a közrendet, vagy az igazságszolgáltatási és hatósági eljárást megzavarók ellen.
jan. 28
20:12
Országgyűlési képviselők támogatását kéri a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke (Alternatív Energia)
A térség országgyűlési képviselőinek támogatását kéri a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, mivel úgy tudják, hogy a megyei Szent György Kórház európai uniós pályázatát tartalékhelyre sorolták, ami egymillió ember egészségügyi ellátását érintené hátrányosan - közölte maga az elnök szerdán Székesfehérváron.
jan. 28
20:51
MSZP-frakció: támogatás a kormányfőnek (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció támogatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Magyarország gazdasági helyzetéről szóló beszámolóját - mondta Kovács Tibor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten újságíróknak; a politikus közölte azt is, hogy a kormányfő a változtatás irányairól szólt a frakcióülésen, de konkrétumokról - például az adórendszer kapcsán - nem beszélt.

2009. január 29. csütörtök

jan. 29
5:33
Elvérzett a fideszes kezdeményezés (Alternatív Energia)
Várhatóan napirendre sem kerül a parlament mai rendkívüli ülésén a Fidesz feloszlatásról és új választásokról szóló javaslata, amely így nem is kaphat többséget. Azt ugyanis nemcsak az MSZP, hanem az SZDSZ is elutasítja. A rendkívüli ülés nem is elsősorban erről, hanem a gazdasági válság hatásaira adandó válaszokról szól majd; a kormányfő a szükséges nemzet- és modellstratégiáról beszél „nem…
jan. 29
5:51
Bokros újabb csomagja is vihart kavart (Alternatív Energia)
1998 óta egyetlen érdemi reform sem történt, 2008 októberében a korábbi pazarlás miatt az államcsőd szélére jutott az ország, a gazdasági növekedés újraindításához szerkezeti reformok kellenek. Ezek a gondolatok is szerepelnek Bokros Lajos Reformok kritikus tömege című tanulmányában, amely az Élet és Irodalom múlt heti számának mellékletében látott napvilágot.
jan. 29
5:53
Brüsszeli ajánlás Magyarországnak: mérsékelni kell a költségvetési kiadásokat (Alternatív Energia)
250 millió euróval járuljon hozzá az EU a Nabucco-gázvezeték megépítéséhez – javasolja az Európai Bizottság, amely tegnap döntött a közösségi támogatásra jogosult energiabiztonsági beruházásokról. A magyar–román és a magyar–szlovák gázvezetékrendszer összeköttetéséhez 30, illetve 25 millió eurós támogatást adna Brüsszel.
jan. 29
5:55
Elkerülhetetlennek tűnik a munkabeszüntetés a BKV-nál (Alternatív Energia)
Elkerülhetetlennek tűnik a munkabeszüntetés a BKV-nál, miközben újabb vasutassztrájkra készül a VDSZSZ is. A fővárosi közlekedési cégnél több mint egy hét eredménytelen tárgyalás után a HÉV-hálózat kiszervezése ellen tiltakozó 11 szakszervezet várhatóan általános sztrájkot hirdet, amihez a kötött pályás területen – a HÉV-, a troli-, a villamos- és a metróágazatban – dolgozók csatlakozhatnak majd.…
jan. 29
5:57
Potya Audival jár Szijjártó Péter (Alternatív Energia)
Miközben a Fidesz „pofátlanságnak” tartja, hogy állami pénzből vettek szolgálati autót Veres János pénzügyminiszternek, a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője és országgyűlési képviselője politikusként egy olyan Audit használ, melyet az általa elnökölt győri kosárlabdaklub – eltitkolt összegért – bérel számára. Nem erősíti a Fidesz kormányzati „luxuskiadásokkal” szembeni kirohanását az sem, hogy a…
jan. 29
5:59
Gyurcsány Ferenc: van, amit az emberi akarat nem tud legyőzni (Alternatív Energia)
Pécs alpolgármestere összefogásra hívta fel a helyi politikai erőket, hogy megvalósíthassák azokat a programokat, amelyeket a város kedden elhunyt polgármestere sikerre akart vinni. Tóth Bertalan megerősítette: biztosítják a város működőképességét. Tasnádi Péter súlyos betegség után hunyt el. Utódát négy hónapon belül kell megválasztani, ami azért is sürgető, mivel jövőre Pécs lesz Európa…
jan. 29
7:00
Egyre többen tartoznak az APEH-nek (Infostart)
Az elmúlt év végén 2.429 magánszemélynek - köztük 421 egyéni vállalkozónak - volt az adóhatóságnál 180 napon túl folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adóslistája szerint. Egy évvel korábban 2.005 magánszemély, illetve egyéni vállalkozó szerepelt az APEH listáján.
jan. 29
7:02
Drasztikusan visszaesik az adóbevétel (Infostart)
A gazdasági válság miatt az önkormányzatok adóbevételének drasztikus visszaesésére lehet számítani, hiszen helyben már annak is örülhetnek, ha a tavalyi szint 80-90 százalékát össze tudják hozni - írja a Népszabadság. A pénzügyi tárca által betervezett helyi iparűzési bevétel nem fog befolyni - mondta a lapnak Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.
jan. 29
7:54
Szigorúbban büntetné a visszaélést az adatvédelmi biztos (Infostart)
Az adatvédelmi biztos szerint az esetek túlnyomó többségében nyilvánosak az állami szervek által megrendelt, döntéselőkészítő tanulmányokban szereplő információk. Jóri András az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy az Európa Tanácsnak magasabb szinten kellene szabályoznia a nem minősített adatok hozzáférhetőségét. Az ombudsman arról is beszélt, hogy túlságosan enyhe a személyes adatokkal…
jan. 29
8:12
Még mindig nincs áram 89 dunántúli településen (Infostart)
Csütörtökön reggel még 89 nyugat-dunántúli településen vagy településrészen szünetelt az áramszolgáltatás - közölte kora reggel az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.
jan. 29
8:48
Felgyújtották az MSZP-képviselő autóját - képekkel (Infostart)
Felgyújtották Molnár Albert (MSZP) országgyűlési képviselő autóját csütörtökre virradó éjjel; a kocsi mintegy 80 százaléka kiégett, sérülés nem történt - közölte a rendőrség.
jan. 29
8:51
Navrasics: "Kormányprogramunk is van!" (Alternatív Energia)
Csak február 16-án kezdhetik el a vitát a parlament feloszlatásáról - mondta el Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön az MR1-Kossuth rádió reggeli műsorában.
jan. 29
8:53
Felgyújtották egy MSZP-s autóját (Alternatív Energia)
Felgyújtották Molnár Albert (MSZP) országgyűlési képviselő autóját csütörtökre virradó éjjel; a kocsi mintegy 80 százaléka kiégett, sérülés nem történt - közölte az MTI-vel a rendőrség.
jan. 29
9:27
Sólyom vacsorát ad a román elnök tiszteletére (Alternatív Energia)
Február 2-án és 3-án látogat Budapestre Traian Basescu román államfő – írta csütörtöki számában a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) a magyar Köztársasági Elnöki Hivataltól szerzett értesülésére hivatkozva.
jan. 29
9:42
Nem vette napirendre a parlament önmaga feloszlatását (Infostart)
Nem vette napirendre az Országgyűlés feloszlatásáról szóló Fidesz-KDNP indítványt a parlament a csütörtöki rendkívüli ülésen, miután a sürgős tárgyalást 158 igen és 197 nem ellenében elutasították.
jan. 29
9:45
Gyurcsány: 1000 milliárdos átrendezésre van szükség (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc parlamenti beszédében megszólította a banki vezetőket
jan. 29
10:00
Gyurcsány: 2009 nehéz év lesz (Infostart)
Életünk 2009-ben nehezebb lesz, még akkor is, ha mindent megteszünk, és minden úgy sikerül, ahogy szeretnénk - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamentben csütörtökön. A magyar gazdaság teljesítménye idén várhatóan 2,5-3 százalékkal csökken, miközben az Európai Unió is recesszióban van - fogalmazott.
jan. 29
10:03
Ismét elbukott a Fidesz javaslata (Alternatív Energia)
Nem vette napirendre az Országgyűlés feloszlatásáról szóló Fidesz-KDNP indítványt a parlament a csütörtöki rendkívüli ülésen, miután a sürgős tárgyalást 158 igen és 197 nem ellenében elutasították.
jan. 29
10:39
Navrasics: "Legyengült nemzet lettünk" (Alternatív Energia)
A Fidesz frakcióvezetője szerint nem mondott semmit a miniszterelnök
jan. 29
10:54
Navracsics: Gyurcsány Ferenc a felelős (Infostart)
Gazdasági hanyatlás, magas államadósság, ez Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tevékenységének mérlege - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a parlament csütörtöki rendkívüli ülésén. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke azt javasolta, hogy kössenek megállapodást a parlamenti erők.
jan. 29
10:57
Lendvai Ildikó: Miénk a felelőség! (Alternatív Energia)
Nemcsak ez a parlamenti ülés a rendkívüli, rendkívüli a helyzet, és rendkívüli a felelősség is, a végső döntésekben azonban a kormányoldalé a fő felelősség - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője csütörtökön a parlamentben.
jan. 29
10:59
Gyurcsány: Háború helyett békére van szükség (Alternatív Energia)
Háború helyett békére, illúziók helyett tisztességes, határozott reformpolitikára, a politikai rendszer működésének átalakítására van szükség - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamentben csütörtökön.
jan. 29
11:01
Bőven van pénz! 20 milliárdos keret EU pályázatokhoz (Alternatív Energia)
Könnyített feltételekkel, akár 50 millió forintig vissza nem térítendő támogatást nyújt a vállalkozásoknak a válságra való tekintettel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen.
jan. 29
11:15
Egységes elbírálást várnak a kutatók (Alternatív Energia)
A magyarországi kutatók létszámának, bérszínvonalának, munkakörülményeinek az EU-s átlaghoz való közelítését fogalmazta meg célkitűzései között a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete küldöttértekezlete.
jan. 29
12:09
Az LB szerint csak az önkormányzat építhet méylgarázst (Alternatív Energia)
Semmis a soproni Petőfi téri mélygarázs építéséről az önkormányzat és egy gazdasági társaság között született szerződés, mert az önkormányzat törzsvagyonába tartozó ingatlan részben sem válhat ki az önkormányzat tulajdonából - közölte a Legfelsőbb Bíróság döntését Banicz Erika szóvivő csütörtökön az MTI-vel.
jan. 29
12:11
Veres: nincs szükség pótköltségvetésre (Alternatív Energia)
A kormánynak akkor kell módosítania költségvetés számait, ha a kiadások 2,5 százalékkal eltérnek az előirányzattól, akkor szükséges pótköltségvetést benyújtania, ha a változás eléri az 5 százalékot, egyébként a kormánynak kell dönteni a korrekciókról, s most ez a helyzet - mondta Veres János pénzügyminiszter a parlamentben csütörtökön.
jan. 29
12:13
Hat településen még tanítás sincsen! (Alternatív Energia)
Hat településen nincs tanítás Vas megyében az áramszünet miatt, ezekben az iskolákban ugyanis nem tudták működtetni a kazánokat, ezért fűteni sem lehetett - közölte a Vas Megyei Védelmi Bizottság titkára csütörtökön az MTI-vel.
jan. 29
12:15
Az MDF a tisztességes közteherviselés pártján áll (Alternatív Energia)
A puha, felszínes válságkezelés, nem válságkezelés - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön a parlamentben.
jan. 29
13:03
Gyurcsány: "Félnek mint ördög a tömjénfüsttől" (Alternatív Energia)
A Fidesz fél attól, hogy nem létezik olyan megoldás, hogy jön valaki és ráteszi a kezét az országra, azután egy "gyógyulj ország" kijelentéssel elindjtja a fellendülést
jan. 29
13:05
Meg kell hosszabítani a paksi reaktorok működését (Alternatív Energia)
Az energetikai szektor és a közlekedési ágazat kulcsfontosságú lehet a válságkezelés, a munkahelyteremtés szempontjából - mondta Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés rendkívüli ülésén. Gyenesei István önkormányzati miniszter szavai szerint pedig a jelenlegi helyzetben még mindig a költségvetési támogatás az önkormányzatok legkiszámíthatóbb…
jan. 29
13:07
Az SZDSZ sokmindenben egyetért a kormánnyal (Alternatív Energia)
Nagy vonalakban egyetért a miniszterelnök által vázolt adóátrendezési javaslattal, kivétel ez alól az áfaemelés - közölte Kóka János, a liberális párt frakcióvezetője.

Keresés