A budapesti ügyekért felelős kormánybiztos szerint sztrájk nélkül is rendezhető a szakszervezetek és a menedzsment vitája. Horváth Csaba az InfoRádiónak nyilatkozva arra kérte a BKV menedzsmentjét és a szakszervezeteket, hogy érdekvitájukat az utasok cserbenhagyása nélkül és sztrájk nélkül folytassák le.
Soha, semmilyen formában, semmilyen politikai erő, így értelemszerűen az MDF sem keresett meg együttműködési ajánlattal - ezt Simó György mondta a személyét is érintő keddi MTI értesülésre reagálva. Mint leszögezte: most semmiképpen nincs politikai ambíciója.
Nem szabad elkendőzni a felmerülő társadalmi problémákat, azokról beszélni kell, ellenkező esetben a baj még növekedhet is - mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Keresztény-Zsidó Társaság Hangfogó nélkül című újévi sajtótájékoztatóján.
A BKV vezetése eredménytelennek nyilvánította a szakszervezetekkel kedden folytatott tárgyalásokat, mert továbbra sem tudja elfogadni a sztrájkolók ajánlatát, azzal ugyanis túllépné a rendelkezésre álló pénzügyi keretet; a sztrájk folytatódik, a felek szerdán 10 órakor ülnek újra asztalhoz - tudatta a BKV.
Bevett gyakorlat, hogy az uniós fejlesztéseket a választási kampányban propagálják, de Fűrész Gábor kommunikációs szakértő szerint a jelenlegi kormány helyzetén ez már nem javíthat. A szakember az InfoRádiónak azt mondta: elvileg a lakosság jövővel kapcsolatos várakozásait kellene javítania egy ilyen reklámnak.
Szerda délelőtt 10 óráig biztosan folytatódik a munkabeszüntetés a BKV-nál. Politikai, szakmai egyezséget javasol az MSZP az egészségügyről. Várhatóan február első hetében tartja 12. országértékelő beszédét a Fidesz elnöke.
Használhatják a buszsávot az autósok a BKV-sztrájk idején azokon a helyeken, ahol erre a forgalomirányításban résztvevő rendőr engedélyt ad - közölte a Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosa.