A Fővárosi Bíróság kedden első fokon, nem jogerősen megállapította, hogy jogsértő volt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavaly őszi frekvenciapályázata.
A 4,1 százalékos nyugdíjemelést, valamint az ellátásnak a nyugdíjba vonulás idejétől függő korrekciós emelését nevezte az idei év legfontosabb változásainak az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója.
Rendkívüli ülést tart pénteken a kormányzati benzintender ügyében a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága. A távirati iroda úgy tudja: az ülést fideszes képviselők kezdeményezésére hívták össze.
December közepén nagy port kavart Delhusa Gjon bejelentése az Esti Frizbiben, miszerint Fekete Pákóval együtt indul majd közös valósághsowjuk az RTL Klub műsorán.
Fővárosi Bíróság jogértelmezése alapján egyik rádiófrekvencia pályázat sem lett volna megfelelő - mondta az MTI-nek kedden Szalai Annamária, az ORTT Fidesz által delegált tagja.
A kormányszóvivő szerint nyitott ajtón kopogtat az MDF, mert a kormány nyilvánosságra hozza a mágnesszalagokról megmentett azon adatokat, amelyek nem kockáztatják a nemzet biztonságát.
Budapest vezetése várja a Fidesz-frakció javaslatát arra, hogy a szakszervezetek által követelt többletkiadások fedezetét járatcsökkentéssel vagy további tarifaemeléssel biztosítsák-e - közölte Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes kedden az MTI-vel.
Feszített munkatempója lesz az Országgyűlésnek a parlamenti választások előtti utolsó két ülésen; az elfogadásra váró törvényjavaslatok már most is megtöltik a napirendet, ráadásul a kormány és az MSZP is azt tervezi, hogy újabb - legfeljebb szimbolikusnak nevezhető - jogszabálytervezeteket nyújt be.
Vona Gábor szerint akinek van szeme, „és azt nem vakítja el sem szegfű-, sem narancskór", láthatja, hogy a parlamenti pártok legfőbb célja a Jobbik megerősödésének megakadályozása.
Az idei évtől 4,1 százalékkal nőttek a nyugdíjak, valamint a nyugdíjba vonulás idejétől függően korrekciós emelés is történt; fokozatosan 62-ről 65 évre emelkedik az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár, azonban az 1952. január 1-je előtt születettek esetében marad a betöltött 62. életév.
A kormány sem a saját, sem más hibájából nem tanul, így fordulhatott elő, hogy a távhődíj beharangozott 5 százalékos áfája helyett jogilag most is a 18 százalékos van érvényben - közölte Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere a helyi hőszolgáltató cégnél tartott keddi sajtótájékoztatóján.
Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter szerint ha Magyarország költségvetésének egy százalékát a sportra fordítaná, akkor más területektől kellene pénzt elvonni.
A szociális tárca államtitkára szerint a nyugdíjak idei emelésével megőrizhető a juttatások reálértéke. A baloldali kormány a válsággal szemben volt kemény és következetes, de a rászorulókkal szemben meglehetősen lojális és segítőkész - mondta Korózs Lajos kedden. Hozzátette: nagyon fontosnak tartja, hogy a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy hárommillió ember 4,1 százalékos…
Gyengült kissé a forint, de 270 forint alatt maradt az euró, kedden délután négy órakor 269,49 forinton jegyezték a hétfő délután negyed ötkor jegyzett 268,88 forint után. A jegyzés 2009. december 31-én délután 270,24 forinton állt.
A BKV álláspontja szerint a mai fennakadások a buszjáratokban egy nem legális munkabeszüntetés következményei - mondta az InfoRádiónak a BKV Kommunikációs igazgatója. Székelyné Pásztor Erzsébet hozzátette: kedden egy új intézményrendszer, a szuperkontroll csoport felállítása mellett döntöttek, mely segítségével indokolatlan szolgálatmegtagadás esetén azonnal elbocsátják a buszsofőrt.
Ezekben a percekben műtik meg Erőss Zsolt, a szlovákiai Magas-Tátrában balesetben megsérült egyik hegymászó bokáját a budapesti országos baleseti intézetben.
Sólyom László köztársasági elnök a tavaszi választások előtt nem látja értelmét az MDF által kezdeményezett nemzeti csúcs összehívásának - mondta el a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MR1 Kossuth Rádió, Krónika című műsorának kedden.
Amanda Simspon az első transzszexuális tisztviselő az Obama-kormányban. Simpson kedden kezdte meg munkáját a kereskedelmi minisztérium főtanácsadójaként.
A személyi jövedelemadó csökkentésével havonta 15 ezer forinttal több lesz egy átlagosan kereső magyar borítékjában; ennek ára a jövedéki adó megemelése - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő kedden.
A vártnál kisebb, 918,6 milliárd forint összegű 2009-es államháztartási hiányt kedvezőnek értékelik az MTI által megkérdezett elemzők, akik a jövő esetleges felélésének veszélyére is figyelmeztetnek.
A pénzügyminiszter szerint valószínűleg teljesült az államháztartás tavalyi, GDP arányosan 3,9 százalékos eredményszemléletű hiánycélja, mivel a pénzforgalmi szemléletű deficit - önkormányzatok nélkül - 0,2 százalékkal kisebb, 3,6 százalék lett. A megalapozottabb értékelésre az eredményszemléletű mérlegnél még néhány hetet várni kell.
A BKV legfrissebb tájékoztatása szerint 70 buszjárat közlekedik a menetrendtől eltérő követési időközökkel a fővárosban. Néhánynál csak pár perccel kell többet várni a megszokottnál, de a legtöbbnél a duplájára növekedett a követési idő. Van olyan vonal, ahol előfordul, hogy akár egy órát is kell várni a buszra.
270 autóbusz nem indult el ma reggel a fővárosban, vagyis minden negyedik busz a garázsban maradt. A BKV egyebek mellett alvállalkozókat von be, azért, hogy ha késve is, de minden vonalon közlekedjenek a járatok.
A háttérben már szinte teljesen készen áll a két nagy párt az áprilisban esedékes országgyűlési választásokra, a szavazók számára pedig két héten belül válhat láthatóvá a kampány. Az InfoRádió úgy tudja, hogy Sólyom László köztársasági elnök január végén jelenti be a választás időpontját.
Úgynevezett szuper kontroll csoportokat hoz létre a BKV a közlekedési káosz mihamarabbi és minél hatékonyabb felszámolására - áll a közlekedési társaság kedd este az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A koszovói kormány engedélyezte Borisz Tadics szerb elnöknek, hogy Koszovóban, Szerbia egykori déli tartományában töltse a január hetedikén esedékes ortodox karácsonyt, de Pristina nem nézné jó szemmel, ha Tadics politikai beszédeket is mondana - jelezte Rame Manaj koszovói miniszterelnök-helyettes.
A vártnál kisebb a tavalyi államháztartási hiány. Rendkívüli ülést tart pénteken a kormányzati benzintender ügyében a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága. Úgynevezett szuperkontroll-csoportokat hoz létre a BKV az autóbuszok állapotának dokumentálására.