A hétfői tárgyaláson sem született megállapodás a BKV vezetése és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről, illetve a január 12-én kezdődő, határozatlan idejű sztrájkról - mondta az InfoRádiónak a sztrájkbizottság vezetője. Nemes Gábor hozzátette: a munkáltató továbbra is le akarja faragni a dolgozóknak járó juttatásokat. A közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója szerint viszont…
A következő egy-másfél évben összesen mintegy tízezer új óvodai és bölcsődei férőhelyet alakítanak ki - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn arra reagálva, hogy a Fidesz-KDNP szerint a szocialisták az intézkedéseikkel szétverik a bölcsődei ellátást.
Hosszabb távú változások előtt áll az ország, mint egy egyszerű kormányváltás - véli a Vision Politics igazgatója. Török Gábor az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: továbbra is nyitott kérdés, hogy hány párt jut be a parlamentbe.
Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul a Jobbik, mert diszkriminációnak tartják Bajnai Gordon kormányfőnek azt a kijelentését, amely szerint a választások előtt a demokratikus pártok beletekinthetnek az ország pénzügyi helyzetébe, de a Jobbik nem, mert a miniszterelnök őket nem tartja demokratikus erőnek.
Miskolcon átlagosan 8,7 százalékkal drágult 2010-ben a tömegközlekedés, a városi önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. ennyivel növelte tarifáit január elsejétől - olvasható a cég honlapján.
Tudomásul veszi az MSZP a köztársasági elnök azon döntését, hogy nem írta alá és véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt, de a fenntartja, a törvényjavaslat koherens és kezeli a mai magánnyugdíjrendszer bizonytalanságait, kockázatait.
A buszközlekedésben tapasztalt hétfői fennakadások miatt a BKV Zrt. honlapján tájékoztatja az utasokat a menetrendtől ideiglenesen eltérő járatok közlekedéséről - közölte a cég közleményében. Az információkat óránként frissítik a http://www.bkv.hu/forgalmihelyzet oldalon.
A Pénzügyminisztérium (PM) szerint az alkotmánnyal összhangban lévő törvényt alkotott a parlament 2008 decemberében, amikor elfogadta a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló új szabályozást.
Az utóbbi napokban csökkent az új típusú influenza miatt kórházba kerültek száma, ám a súlyos esetek aránya továbbra is magas - mondta az InfoRádiónak az országos tiszti főorvos. Falus Ferenc szerint január közepén derül ki, túl vagyunk-e a járvány első hullámán.
A diszkrimináció ellenes csoportok azonnal megtámadták a terrorellenes rendelkezést. Szerintük ez egy veszélyes lépés a faji megkülönböztetés irányába.
A kórházak nem kapták meg az egészségügyi miniszter által ígért, és az egészségbiztosító által december végén átutalt 6 milliárd forintos plusztámogatást - mondta az InfoRádiónak az intézmények érdekeit védő egyik szervezet vezetője. A tárcavezető korábban azt mondta, az új év első napján már hozzáférhetnek a kórházak a pénzhez.
A BKV reggel óta értetlenül áll a kialakult jármű meghibásodások előtt, ezért a menedzsment azonnali vizsgálatot rendelt el - közölte a közlekedési társaság hétfő este.
A BKV szerint bújtatott sztrájkot tartottak a cég buszsofőrjei hétfőn délelőtt, amikor műszaki hibára hivatkozva nem indították munkába a járműveiket. A közlekedési társaság kommunikációs igazgatója azt mondta az InfoRádióban, hogy bár a megállapodás a cél, mégis megvizsgálják, indokolt volt-e a buszvezetők magatartása, és ennek fényében lehet felelősségre vonás.
Megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt a köztársasági elnök. Az államfő szintén megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak a módosított közoktatási törvényt.
Ha kell, jogi lépéseket is tesznek a szakszervezetek amiatt, hogy "olyan vádaskodásokba merítkezik a BKV, amely minden alapot nélkülöz" - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn, arra reagálva, hogy a cég menedzsmentje szerint a reggeli állapot egy nem legális sztrájk és nem zárható ki a szándékosság jelenléte sem.
Nem hosszabbították meg a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) tartozó úgynevezett döglött ügyek osztálya vezetőjének, Kovács Lajos ezredesnek a szerződését – erősítette meg a hírt hétfőn az MTI-nek maga az érintett, aki szerint a döntés hátterében a tavaly év végén megjelent „ A Mór megtette…” című könyve állhat.