2010. január 6. szerda

jan. 6
19:21
BKV - Felmondtak több buszsofőrnek (szerdai összefoglaló) (Alternatív Energia)
öbb buszsofőrnek és műszaki szakembernek is felmondtak a BKV-nál szerda délelőtt, mert a cég által létrehozott "szuper kontrollcsoport" megállapította: akadályozták az autóbuszok forgalomba állítását; a sztrájkbizottság szerint a BKV jogszerűtlenül bocsátotta el a munkavállalókat; a közlekedési társaság közölte, hogy továbbra sincs megállapodás a cégvezetés és az érdekképviseletek között.
jan. 6
20:06
Közel másfélszázszor riasztották a tűzoltókat (Infostart)
Az elmúlt 24 órában 136 esetben riasztották a tűzoltókat, többnyire a csúszós utakon történt közúti balesetekhez - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
jan. 6
20:24
Papírhulladékból építettek iskolát (Infostart)
Több mint ezer kilogramm papírhulladékból épített fel egy 75 négyzetméteres iskolai tantermet egy környezettudatos tajvani pár.
jan. 6
20:42
Ferihegyről csütörtökön már indulhatnak a londoni járatok (Infostart)
Ferihegyről csütörtökön nagy valószínűséggel már indulhatnak a londoni járatok, miután a londoni reptereket szerda este megnyitották, így onnan már indítanak gépeket - mondta Szilágyi Károly, a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője.
jan. 6
20:51
Az MDF visszahívta Szilassy Gábor Cézárt (Alternatív Energia)
Az MDF budapesti választmánya szerdai ülésén úgy döntött, visszahívják Szilassy Gábor Cézár elnökségi póttagot a párt országos választmányából - tudta meg szerdán este az MTI.
jan. 6
21:18
Ismét menetrend szerint jár a 7-es busz (Infostart)
A BKV tájékoztatása szerint ismét menetrend szerint jár a 7-es busz a fővárosban. Az este kilenc órás helyzet az alábbi.
jan. 6
21:20
Nyolc dolgozó elbocsátását kezdeményezték a szuperkontroll-csoportok - hírösszefoglaló (Infostart)
Működésük első napján 8 ember munkaviszonyának megszüntetését kezdeményezték a BKV-nál létrehozott szuperkontroll-csoportok. Tovább nőtt a munkanélküliség a tavaly szeptember és november közötti időszakban. 30 százalékkal csökkent az új év első hetében az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma.
jan. 6
21:36
Különleges művészeti képzést indít a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (Infostart)
Művészeti képzést indít a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, amelynek keretében a vizuális műfajokat egyben tartják, és ezek szinergiáit kihasználják - mondta az InfoRádiónak a mai nyílt nap alkalmából a főiskola rektora.
jan. 6
22:21
A Független HÉV Szakszervezet is csatlakozott a sztrájkhoz (Alternatív Energia)
A Független HÉV Szakszervezet is csatlakozott a több BKV-s érdekképviselet által január 12-ére meghirdetett határozatlan idejű munkabeszüntetéshez - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a közlekedési vállalattal folytatott tárgyalások után szerdán az MTI-nek. A szakszervezetek a kollektív szerződésről továbbra sem tudtak megállapodni.

Keresés