Újabb bűncselekményekkel gyanúsíthatják meg az előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester. Hunvald György ugyanis két hölgyet is foglalkoztatott megbízási szerződéssel úgy, hogy azok semmilyen munkát nem végeztek, egyikük Gál György barátnője volt. Mindez több mint 6 millió forintjába került az önkormányzatnak.
Csaknem mindenhol jég borítja a Balatont, de életveszélyes, sportolásra alkalmatlan, mert mindössze 4-8 centiméter és egyenetlen vastagságú - közölte Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
Bizonytalan értesítést jelent a fővárosi parkolási rendszerben használatos "mikuláscsomag", hiszen azt szél elfújhatja, az eső eláztathatja, bárki eltávolíthatja - állítja az ombudsman, aki emiatt a budapesti parkolási rendelet módosítását javasolja.
Hunvald György, korrupciós cselekmények miatt csaknem egy éve előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi szocialista polgármestert újabb sokmilliós fiktív tanácsadói szerződések miatt gyanúsította meg az ügyészség - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Hamis az a kölcsönszerződés, melyben 20 millió forintot kapott az IKR Zrt. vezérigazgatójától, és hamis Budai Gyula Magosz szövetségi igazgató vádaskodása, aki úgy véli, hogy emiatt a legalacsonyabb árat kínáló IKR kapta meg egy 85 hektáros bábolnai földterület haszonbérleti jogát - közölte Horváth Klára polgármester (MSZP) hétfőn az MTI kérdésére.
Az utánunk jövő nemzedékek emlékezzenek a holokauszt rettenetére, de tanulják meg mindazt a szépet és jót, amelyet a zsidó lét jelent - mondta Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi a fővárosi gettó felszabadulásának 65. évfordulóján hétfőn Budapesten a Dohány utcai zsinagógában.
A Magyar Demokrata Fórum szerint "árnyékra vetődött" a Fidesz, a párt programjában nem szerepel a panelházak elbontása - mondta Pusztai Erzsébet, a párt népjóléti kabinetjének vezetője kérdésre válaszolva hétfőn Budapesten.
A BKV vezetése várhatóan a hét közepére dönt arról, hogyan kártalanítják azokat az utasokat, akiknek bérletük van - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója.
A BKV vezetése hétfő délig nem döntött arról, meghosszabbítják-e a bérletek érvényességét a hatnapos sztrájk miatt; a cég sajtóirodáján az MTI megkeresésére egyelőre nem tudtak tájékoztatást adni.
Az MSZP szerint a svéd nyugdíjmodell magyarországi bevezetése nyugdíjkatasztrófát okozna, és a modell tulajdonképpen "egy Orbán-Bokros-csomag a nyugdíjasoknak".
Az erőszak és a rombolás nem lehet válasz semmire sem; az MSZP nyitott a párbeszédre, de a véleménynyilvánításnak ezt a formáját elutasítja - közölte a zalaegerszegi pártirodákra festett feliratokkal kapcsolatban Baracskai József, megyei pártelnök hétfőn sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.
.A Juventus után a Siena sem állhatott a Milan útjába. Ronaldinho mesterhármast rúgott, és évek óta nem játszott olyan jó formában, mint az elmúlt hetekben. Mivel a Juventus ismét kikapott, és visszacsúszott az ötödik helyre (az Inter is botlott: 2-2 a Bari ellen), nagyon úgy fest, hogy a két milánói klub dönt idén a bajnoki címről. A következő fordulóban épp egymással csap össze a két…
Az MDF örül, hogy a Fidesz komolyan veszi Bokros Lajost, "hiszen egyedül az MDF miniszterelnök-jelöltje rendelkezik olyan programmal és szaktudással, amivel bővíteni lehet a foglakoztatást és fejlődési pályára lehet állítani Magyarországot".
Továbbra is jelentős a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben a Szonda Ipsos felmérése szerint. A januári adatok alapján a legnagyobb ellenzéki pártra a biztos pártválasztók 63, a szocialistákra pedig 21 százaléka szavazna - mondta Závecz Tibor, a cég kutatási igazgatója. Szerinte a Fidesz számára azt kell eldönteni, igényt tart-e a radikális szavazókra, és megszólítja-e őket, vagy lemond róluk a…
A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerint pártja kormányra kerülése esetén elszámoltatja az illetékeseket a hétfőn indult kormányzati lakossági tájékoztató kampányról is, amelyet jogellenes kampányfinanszírozásnak és hazugságpropagandának tartanak. A kormányszóvivő azt mondta: a 94 millió forintba kerülő kampánnyal a válságkezelő kormány intézkedéseit szeretnék megismertetni.
Meghalt egy H1N1 vírussal fertőzött nő és egy gyerek Szegeden, mindketten súlyos alapbetegséggel is küzdöttek - közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). Az elhunytakról az egyetem nem adott további felvilágosítást.
Mintegy 10 kilométeres összefüggő gépkocsisor alakult ki az M0-ás autópályán hétfőn este, miután hat-hét koccanásos baleset is történt az 50-es kilométerszelvénynél - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A főváros vezetését most is azok az emberek alkotják, akik nem kifogásolták, hogy olyanok vittek ki a BKV-tól sok tízmilliós végkielégítéseket, akik "átszállójeggyel", egy-másfél évig voltak a cégnél, és akik eltűrték, hogy a társaság három-négy milliárd forintot fizetett ki megkérdőjelezhető tanácsadói szerződésekre - mondta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője az InfoRádió Aréna…
Szimpátiatüntetést tartott az Összefogás Párt Szoboszlai Barna mellett hétfő este a Borsod megyei bíróság épülete előtt Miskolcon; az idős kesznyéteni férfi kertjét árammal védte a lopások miatt, s ennek következtében egy tolvajt 2008 július elsejére virradóra halálos áramütés ért.