A külföldi műholdas adók zavarásának és az internet cenzúrázásának beszüntetésére szólították fel Iránt hétfőn az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei.
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) elhatárolódik a korrupció alapos gyanújába keveredett szenátorától, Catalin Voicutól, akit a hatóságok le akarnak tartóztatni, és ehhez a "politikai keresztapa" mentelmi jogának megvonását várják a szenátustól.
Elítélték hétfőn az EU-országok külügyminiszterei, hogy az izraeli kormány engedélyezi zsidó telepeseknek szánt lakások építését Jeruzsálem megszállt, keleti részében.
A közvetett tárgyalások érdekében visszafogottságra intette Izraelt és a palesztinokat hétfőn George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti megbízottja Jordániában, miután megbeszélést folytatott a palesztin elnökkel.
Vygaudas Usackas volt litván külügyminiszter személyében az EU-országok külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben hivatalosan kinevezték az unió új afganisztáni megbízottját.
Precedens nélküli eset történt az ukrán igazságszolgáltatásban: beperelte egy betétes a jegybankot a nemzeti valuta, a hrivnya árfolyamzuhanása miatt - írta hétfőn a Levij Bereg című napilap.
Barack Obama eddigi legnagyobb győzelmét aratta az egészségügyi reformterv kongresszusi elfogadtatásával, évtizedek óta ez a legfontosabb törvény az egészségügy terén - ilyen szalagcímekkel jelentek meg a vezető amerikai lapok hétfőn.
Elítélték hétfőn az EU-tagországok külügyminiszterei, hogy az izraeli kormány engedélyezi zsidó telepeseknek szánt lakások építését Jeruzsálem megszállt, keleti részében.
Sztrájkot hirdettek a romániai közoktatásban dolgozó pedagógusok, akiknek egy része hétfőn azzal fejezte ki tiltakozását a kormány új oktatási törvénycsomag-tervezete ellen, hogy nem vezette be a naplóba a jegyeket.
Elfogott a pakisztáni rendőrség két "nagyon tapasztalt" tálib fegyverest, akik fel akartak robbantani egy külföldiek által nagy számban látogatott iszlámábádi éttermet, valamint diplomaták elrablását tervezték - jelentette be hétfőn a rendőrség.
Hatvanöt évvel a második világháború vége után eddig ismeretlen dokumentumok bukkantak fel az auschwitzi koncentrációs tábor orvosi személyzetéről - mondta el hétfőn Adam Cyra történész, az auschwitzi emlékhely munkatársa.
Az elmúlt évtizedben 227 millió embernek sikerült felemelkednie a világ nyomornegyedeiből, de a Föld népességének növekedése miatt ennek ellenére tovább gyarapodik a viskóvárosok lakossága - állapítja meg az ENSZ jelentése, amit hétfőn ismertetett a The Guardian brit napilap hírportálja.
Magyarországon megvásárolhatják a pártok vagy jelölőszervezetek a választópolgárok adatait a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától vagy a helyi jegyzőtől, és ezt az emberek meg sem tilthatják. Nem mindenhol van ez így Európában. Franciaországban például alapos munkát kell végezniük a politikai pártoknak, ha a választók személyes adatairól országos összesítést akarnak…
Oroszországban négy nagy terület más időzónába kerül március 28-án, amikor az ország egésze átáll a nyári időszámításra: a Volga menti Szamarai, a szibériai Kemerovói területen (megyében), valamint Kamcsatkán nem állítják át az órákat, s ezzel egy órával közelebb kerülnek a fővároshoz.
Erősödtek hétfőn az amerikai biztosítók, miután a washingtoni kongresszus előző éjszaka elfogadta a történelmi jelentőségű egészségügyi reformtörvényt.A biztosítási cégek tőzsdei papírjainak árfolyama a törvény elfogadásának hatására a hétfői nyitáskor emelkedett.
Magyarországon kimerült a váltógazdaság címmel közölt hétfőn elemzést honlapján a szélsőjobboldalnak az áprilisi választásokon várható előretöréséről a Le Monde diplomatique című francia külpolitikai havilap.
Ne engedje el az EU Ukrajnát, ahol az elnökválasztás nyomán oroszbarát kormányzat alakult - mondta Balázs Péter magyar külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, ismertetve újságírókkal az EU-külügyminiszterek tanácskozásán e témával kapcsolatban általa kifejtett magyar álláspontot.
A francia államfő átalakította a kormányt a regionális választásokon elszenvedett fájdalmas vereség nyomán - jelentette be a köztársasági elnöki hivatal hétfőn.
Nyilvános vita alakult ki a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a vele együtt kormányzó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusai között a magyar nyelv hivatalossá tételéről.
Az amerikai külügyminiszter hétfőn Washingtonban jogosnak nevezte, hogy az Obama-kormány élesen bírálta Izraelt, amiért az a közel-keleti békefolyamatot veszélyeztetve a kelet-jeruzsálemi lakásépítkezés folytatását tervezi.
Angela Merkel - aki hétfőn Berlinben Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével folytatott tárgyalásokat - ezúttal is óvott az általa elhamarkodottnak nevezett szolidaritási lépésektől. A kancellár 48 órán belül immár másodszor úgy foglalt állást, hogy az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő csúcsértekezletén nem Athén megsegítésével kell foglalkozni.
Elítélték hétfőn az EU-tagországok külügyminiszterei, hogy az izraeli kormány engedélyezi zsidó telepeseknek szánt lakások építését Jeruzsálem megszállt, keleti részében.
A francia államfő átalakította a kormányt a regionális választásokon elszenvedett fájdalmas vereség nyomán - jelentette be a köztársasági elnöki hivatal hétfőn.
Az afganisztáni Bagram gyűjtőtáborát guantánamói típusú börtönné fejleszthetik, hogy ott tartsák fogva a különböző országokban elfogott terroristagyanús személyeket - jelentette hétfőn a brit The Times Pentagonba akkreditált tudósítója.
Legkevesebb 14 gyermek meghalt, 133 pedig HIV-fertőzött lett, amikor AIDS-járvány tört ki két üzbegisztáni gyermekkórházban - derült ki egy közép-ázsiai honlapra feltett dokumentumból.
Nem kizárt, hogy a papi pedofíliával foglalkozó, az ír katolikus egyházhoz intézett pásztorlevél után XVI. Benedek pápa külön is állást foglal a németországi szexuális visszaélésekről.
A regionális választáson elszenvedett kudarca után Nicolas Sarkozy köztársasági elnök úgy döntött, átalakítja kormányát, amelybe egyik bírálóját is bevonja.
Úgy tűnik, a román politikai élet nem tud beletörődni abba, hogy a legutóbbi elnökválasztás után kormányerővé vált RMDSZ megpróbálja valóra váltani programját. Pedig egyelőre még nem is az autonómiáról van szó, hanem csak arról, hogy a három székelyföldi megye Hargita, Kovászna és Maros közös fejlesztési régiót alkosson. Az erről szóló törvényjavaslatot a magyar párt már beterjesztette a…
A szlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolákban a diákok négy nyelvet tanulnak: a magyart, a szlovákot, az angolt és a németet. Nagy hiba volt bevezetni és kötelezővé tenni a második idegen nyelvet, hangsúlyozta a közszolgálati Szlovák Televízió (STV) vasárnapi vitaműsorában Bugár Béla, a Híd-Most párt elnöke.
Izraelnek joga van lakásokat építeni Jeruzsálemben - hangsúlyozta az amerikai látogatáson tartózkodó Benjámin Netanjahu miniszterelnök, amikor felszólalt a legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbicsoport tanácskozásán. A kormányfő úgy vélte: akármilyen békemegállapodás születik is a palesztinokkal, aszerint Jeruzsálem zsidók lakta negyedei Izrael részei maradnak, így az ottani építkezések nem…
Izraelnek joga van építkezni Jeruzsálemben, hiszen "a város nem egy telep" - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, amikor hétfőn felszólalt a legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbicsoport, az AIPAC washingtoni tanácskozásán.
Németországban négy pap és két apáca ellen indult vizsgálat nemi visszaélés gyanújával. A regensburgi egyházmegye szóvivője részleteket nem közölt, de azt elmondta, hogy további két emberrel szemben is felmerült a bűncselekmény gyanúja.
Izrael újabb légicsapást hajtott végre hajnalban a Gázai övezetben, válaszul a tegnapi palesztin rakétatámadásra. Négy palesztin, köztük egy nő könnyebben megsérült.
Felfüggesztették a munkáspárti brit kormány több egykori magas rangú tagjának alsóházi frakciótagságát, miután belpolitikai botránnyá duzzadó lobbiügybe keveredtek.
Beszüntette kínai keresőportálja öncenzúrázását és leállítja működését a Google. Az amerikai internetes szolgáltató tájékoztatása szerint az ázsiai ország szárazföldi részén élő internetezőket hongkongi honlapjára irányítja át.
Franciaországban átalakította a kabinetet az államfő a kormányzó jobboldalnak a regionális választáson elszenvedett súlyos veresége miatt. Nicolas Sarkozy hivatala közölte: a miniszterelnök továbbra is Francois Fillon marad, de változtatnia kell a kormány stratégiáján anélkül, hogy a reformokat veszélybe sodorná.
Izrael újabb légitámadást hajtott végre kedd hajnalban a Gázai övezetben, megtorlásul azért, mert az előző nap palesztin fegyveresek újfent rakétával támadták Izraelt.
Az Egyesült Államok állítólag azt fontolgatja, hogy a terrorizmus vádjával fogva tartott rabokat a bezárás előtt álló guantánamói táborból az afganisztáni Bagramba szállítják.
A washingtoni Fehér Ház csalódottságának adott hangot hétfőn amiatt, hogy a Google amerikai internetes szolgáltató bejelentette: beszüntette kínai keresőportálja öncenzúrázását, és leállítja annak működését. Peking pedig megvádolta a Google-t azzal, hogy megszegte az ígéretét.
Nem volt fegyver, illetve fényképezésre vagy hírszerzésre alkalmas felszerelés a bolgár és a török hatóságok szerint annak a két izraeli repülőgépnek a fedélzetén, amelyek Magyarország légterében is berepültek március 17-én.
Növekszik a veszélye egy olyan nagy-britanniai merényletnek, amelyet a terroristák sugárzó anyagot szétszóró robbanószerkezettel - úgynevezett "piszkos bombával" - követnek el - írta a keddi The Daily Telegraph egy kormányzati elemzésre hivatkozva.
Spanyolországban növelték a terrorfenyegetettség miatti készültség szintjét, miután kiderült, hogy valószínűleg baszk szakadárok felelősek egy, a múlt héten Párizsban lelőtt francia rendőr haláláért.