2010. március 24. szerda

márc. 24
19:12
Trianonnal riogat a Jobbik (Kripto Akadémia)
A szlovák külügyminisztérium szerdán nyilatkozatban adott hangot aggodalmának amiatt, hogy a magyarországi választási kampány során az utóbbi időben a Jobbik képviselői megkérdőjelezik Európa II. világháború utáni elrendezését, a határok sérthetetlenségét, a szomszédos országok területi épségét.
márc. 24
20:06
Együtt üzen hadat a drogoknak Mexikó és az USA (Kripto Akadémia)
Az Obama-kormányzat biztonságért felelős vezetői Mexikóvárosban támogatásukról biztosították a mexikói kormányt a drogkartellek ellen vívott háborújában, ugyanakkor elismerték, hogy a probléma gyökerét a kielégíthetetlen amerikai kábítószer-kereslet, valamint az Egyesült Államokból délre csempészett fegyverek jelentik.
márc. 24
21:00
Bill Clinton ingébe törölte a kezét George W. Bush Haitin - videóval (Infostart)
Kínos médiabotrány árnyékolta be két amerikai exelnöknek a földrengés sújtotta Haitin tett közös látogatását: George W. Bush Port-au-Prince-ben, egy tömeg közepén állva, több kézfogás után Bill Clinton ingébe törölte a kezét.
márc. 24
23:42
"A kínai kormány akarja tönkretenni a Google-t" (Kripto Akadémia)
A Google és más amerikai vállalatok elleni tavalyi internetes támadások hátterében feltehetően a kínai kormány áll - írta kiberbiztonsági szakértőkre hivatkozva szerdán a The Washington Times.

2010. március 25. csütörtök

márc. 25
5:42
Nagy bajban Jacko orvosa (Kripto Akadémia)
Új megvilágításba helyezheti Michael Jackson halálát a popsztár három volt munkatársának vallomása.
márc. 25
6:00
Szorult helyzetben az izraeli kormány (Kripto Akadémia)
Szorult helyzetben van az izraeli kormány. A zsidó állam két legszorosabb szövetségese, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az utóbbi napokban szokatlanul nyíltan bírálja Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, akinek egyszerre több fronton kell harcolnia. A Mabhúh-gyilkosság meg a jeruzsálemi új zsidó lakások mellett új, minden eddiginél veszélyesebb vita van kibontakozóban arról, vajon…
márc. 25
6:18
Találkozott a horvát és a szerb elnök (Kripto Akadémia)
Első ízben találkozott egymással tegnap a horvátországi Opatijában Ivo Josipovic horvát és Borisz Tadics szerb elnök.
márc. 25
6:20
Moszkva bábja lenne? (Kripto Akadémia)
Bár az erősen nemzeti érzelmű ukrán politikai és értelmiségi körök egyre vehemensebb támadást intéznek az új oktatási miniszter ellen, Dmitro Tabacsnikot ez nem riasztja el attól, hogy következetesen ragaszkodjon azokhoz a szakpolitikai elképzelésekhez, amit Viktor Janukovics államfő hirdetett meg választási programjában. Ez pedig jelentős mértékben segítheti a kárpátaljai magyar kisebbség…
márc. 25
6:22
Bocsánatkérést követelnek a székelyek (Kripto Akadémia)
Az RMDSZ székelyföldi parlamenti csoportja nyilatkozatban szólította fel Victor Pontát, a PSD (Szociáldemokrata Párt) elnökét, kérjen bocsánatot a székelyektől azon kijelentései miatt, melyeket a március 20-án Maroshévizen tartott Székelyföldi Román Fórumon tett. Victor Ponta ott egyebek közt azt állította, hogy Székelyföld nem létezik.
márc. 25
7:48
A nézeteltérések elsimítása nélkül ért véget Netanjahu washingtoni látogatása (Infostart)
Az izraeli-amerikai nézeteltérések megoldása nélkül ért véget szerda este Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kétnapos washingtoni látogatása - közölték meg nem nevezett amerikai és izraeli tisztségviselők.
márc. 25
7:48
Nem simultak el a nézeteltérések (Kripto Akadémia)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az előzetes tervekkel ellentétben nem utazott el szerdán Washingtonból, tovább tárgyalt az amerikai vezetéssel arról, hogy Izrael milyen gesztusokat tegyen a palesztinoknak bizalmuk és az Obama-kormány bizalmának visszanyerése érdekében.
márc. 25
8:42
Sorban állnak le Kínában az internetes cégek (Kripto Akadémia)
Két újabb amerikai internetes cég jelentette be washingtoni idő szerint szerdán, hogy részlegesen beszüntette működését Kínában, mert a pekingi kormány fényképet és más személyazonosító dokumentumokat kért tőlük ügyfeleikről.
márc. 25
9:00
Tudott a Vatikán a pedofil papról, mégsem lépett (Kripto Akadémia)
Az egyesült államokbeli Milwaukee érseke figyelmeztette 1996-ban a jelenlegi pápa, XVI. Benedek által vezetett vatikáni hivatalt, hogy egy pap évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatta egy iskola diákjait, és ez kínosan érintheti az egyházat, a papot mégsem fosztották meg reverendájától - jelentette csütörtökön a The New York Times című amerikai napilap.
márc. 25
10:30
Újra kell szavaznia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi csomagról (Infostart)
Ismét jóvá kell hagynia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi törvény módosító csomagját, mivel a szenátusban egy csütörtök hajnalba nyúló, többórás vita során a republikánusok kifogást emeltek a tervezet két pontja ellen.
márc. 25
11:24
Obamának mégsem jött össze (Kripto Akadémia)
Ismét jóvá kell hagynia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi törvény módosító csomagját, mivel a szenátusban egy csütörtök hajnalba nyúló, többórás vita során a republikánusok kifogást emeltek a tervezet két pontja ellen.
márc. 25
11:26
Evakuálás és áramkimaradás - víz alatt Lettország és Litvánia (Kripto Akadémia)
Árvizeket okoz a hóolvadás Lettországban és Litvániában: a lett fővárostól, Rigától délnyugatra fekvő Jelgava már víz alatt van, a Lielupe folyó szintje további tíz centimétert emelkedett a csütörtökre virradó éjjel.
márc. 25
11:42
Kína ellenzi a guantánamóiak Svájcba szállítását (Kripto Akadémia)
Kína csütörtökön élesen bírálta és elítélte azt, hogy a guantánamói amerikai börtöntáborban őrzött foglyok közül Svájcba küldtek két Kínából származó, ujgur nemzetiségű, a terrorizmus gyanúja miatt elfogott személyt.
márc. 25
12:00
V4 - Megfelelő egyensúlyra van szükség (Kripto Akadémia)
A Visegrádi Együttműködéshez tartozó Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország álláspontja szerint az Európai Unióban olyan közös külügyi szolgálat létrehozására van szükség, amely megfelelő egyensúlyt tükröz a tagállamok képviseletében, és teljes egészében képes integrálni az új tagállamokban meglévő tudást is ezen a területen.
márc. 25
12:36
Obama elégedetlen Netanjahuval (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban helyi idő szerint kedden kétszer is "személyes találkozón" fogadta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, ami azt jelenti, hogy sem a találkozók elején, sem a végén nem voltak jelen a sajtó képviselői és a fotóriporterek. Hivatalos jelentést sem adtak ki. Nem hivatalos amerikai források szerint Netanjahu magyarázatai és ígéretei csak…
márc. 25
12:38
Nem lesz amnesztia, legfeljebb 100-150 elítélt szabadul (Kripto Akadémia)
Oroszországban a hitleri Németország felett aratott győzelem 65. évfordulója alkalmából meghirdetendő amnesztia mégsem lesz olyan nagyarányú, mint tervezték.
márc. 25
12:40
Szakértőre kell bízni a nyelvoktatást (Kripto Akadémia)
A szlovák nyelv oktatásával a szlovákiai kisebbségi iskolákban nem a politikusoknak és a politikai pártoknak, hanem a szakértőknek kellene foglalkozniuk - állítja a Magyar Koalíció Pártja (MKP).
márc. 25
12:42
Tárgyalás és szankciók - központban az iráni atomprogram (Kripto Akadémia)
Kína ismét a párbeszédet és a tárgyalásokat szorgalmazta az iráni atomprogram ügyében csütörtökön, egy nappal a Teherán ellen újabb szankciókat fontolgató hat ország képviselőinek telefonkonferenciája után.
márc. 25
13:30
Támogatja az EP Fazakas Szabolcs uniós számvevőszéki tagságát (Infostart)
Jóváhagyta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Brüsszelben az Európai Számvevőszék tíz új tagjának, köztük a magyar kormány jelölte Fazakas Szabolcsnak a megbízatását.
márc. 25
14:06
A "bűnös szegénység" egyre erősödik (Kripto Akadémia)
A nemzeti és etnikai kisebbségi biztos szerint a társadalomban is megjelent, sőt, egyre erőteljesebbé válik a "bűnös szegénység" gondolata; Kállai Ernő közleményét az Országgyűlési Biztos Hivatala juttatta el csütörtökön az MTI-nek szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve alkalmából.
márc. 25
14:24
A roma kérdést kommandósokkal oldanák meg (Kripto Akadémia)
Kommandósokkal oldaná meg a roma kérdést Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).
márc. 25
16:30
Afgán lázadókkal tárgyalt az ENSZ képviselője (Kripto Akadémia)
Az afgán lázadók egyik legnagyobb csoportjának küldöttségével tárgyalt az ENSZ különmegbízottja csütörtökön Kabulban. A Gulbuddin Hekmatjar hadúr vezette Hezb-i-Iszlámi delegációja először utazott az afgán fővárosba, hogy tárgyaljon a békéről.
márc. 25
16:48
A romákról szóló állásfoglalást szavazott meg az EP (Infostart)
A romákról szóló állásfoglalást szavazott meg az Európai Parlament Brüsszelben az április 8-án a spanyolországi Córdobában tartandó második európai csúcstalálkozó előtt.
márc. 25
17:24
Uniós pénzalap segíthetné meg Görögországot (Infostart)
Brüsszelben az euróövezeten kívüli európai uniós tagállamok segítésére szolgáló pénzalap kiterjesztését vetette fel több kormányfő a pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögország támogatására.
márc. 25
17:24
Elítéli az iszlámgyűlölet az ENSZ (Kripto Akadémia)
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága határozatban ítélte el csütörtökön az iszlámgyűlöletet és a minaretépítés tilalmát.
márc. 25
18:00
Váratlanul Afganisztánba látogatott Károly walesi herceg (Kripto Akadémia)
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett csütörtökön Károly brit trónörökös, akinek a kisebbik fia tíz hetet szolgált katonaként korábban az országban.
márc. 25
18:18
Váratlanul Afganisztánba utazott Károly brit trónörökös (Infostart)
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett Károly brit trónörökös, akinek a kisebbik fia korábban 10 hetet szolgált katonaként az országban.
márc. 25
18:18
Újra szavaz az amerikai képviselőház az egészségügyi törvényről (Kripto Akadémia)
Ismét jóvá kell hagynia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi törvény módosító csomagját, mivel a szenátusban egy csütörtök hajnalba nyúló, többórás vita során a republikánusok kifogást emeltek a tervezet két pontja miatt.
márc. 25
18:36
Baltasar Garzón bíróság elé kerülhet (Infostart)
Spanyolországban vádat emelhetnek az ország legismertebb bírája, Baltasar Garzón ellen, mert a spanyol polgárháború idején történt bűnök kivizsgálásakor állítólag visszaélt hivatali hatalmával.
márc. 25
18:54
Tíz évre tervez gazdasági stratégiát az EU (Kripto Akadémia)
Megkezdődött csütörtökön kora este Brüsszelben az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozója, amelyen elsősorban az EU következő tíz évre vonatkozó, átfogó gazdasági stratégiájának (EU 2020) fő célkitűzéseit vitatják meg.
márc. 25
20:06
Megkezdődött az uniós csúcs Brüsszelben (Infostart)
Megkezdődött az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozója Brüsszelben; a tárgyalások fő témája a közösség következő 10 évre vonatkozó, átfogó gazdasági stratégiájának alapvető célkitűzései.
márc. 25
20:06
Az egészségügyi reform politikai győzelem Obama számára (Kripto Akadémia)
Az egészségügyi reformtörvény kongresszusi elfogadtatása politikai győzelem Barack Obama elnök számára - derült ki a Gallup friss felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön ismertették.
márc. 25
22:48
Elfogták a mexikói "heroinkirályt" (Kripto Akadémia)
Elfogták a mexikói "heroinkirályt": a nagyhatalmú drogcsempészt azzal gyanúsítják, hogy ő az Egyesült Államokba irányuló heroin legfőbb szállítója - jelentette be a mexikói rendőrség csütörtökön.
márc. 25
23:42
Obama magára hagyta Netanjahut a Fehér Házban? (Kripto Akadémia)
Bejámin Netanjahu izraeli miniszterelnök több mint egy órára magára maradt a Fehér Házban, amikor Barack Obama a feszült tárgyalás közepette felállt és elvonult, hogy családi körben megvacsorázzon - állította csütörtökön egy izraeli napilap. A Fehér Ház szóvivője cáfolta az értesülést.

2010. március 26. péntek

márc. 26
0:18
A menekültkérdés rendezését ígéri négy volt jugoszláv tagállam (Kripto Akadémia)
Együttműködésük szorosabbá tételében állapodott meg csütörtökön Belgrádban négy volt jugoszláv tagköztársaság külügyminisztere a menekültkérdés rendezése érdekében, ez ugyanis több mint egy évtizeddel a délszláv háborúk után is megoldásra vár.
márc. 26
6:00
Berlusconi mindent egy lapra tesz fel (Kripto Akadémia)
Olaszországban vasárnap rendezik meg az olasz regionális választást. Berlusconinak várhatóan érzékeny veszteségeket kell elkönyvelnie, hiszen a kampány során pártja ismét elképesztő botrányokba keveredett.
márc. 26
6:18
Obama kívánságkosara Netanjahunak (Kripto Akadémia)
Hazatérése után Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő azonnal összehívja a "Hetek Tanácsát", hogy beszámoljon amerikai útjáról és találkozásáról Barack Obama elnökkel.
márc. 26
6:20
Moszkva és Peking partnersége (Kripto Akadémia)
Kína egyik legbefolyásosabb politikusának, Hszi Csin-pingnek most véget ért moszkvai tárgyalásai ismét azt bizonyítják, hogy mindkét ország megkülönböztetett figyelmet fordít kapcsolataik ápolására.
márc. 26
6:36
Az amerikai képviselőház is elfogadta az egészségügyi módosító csomagot (Infostart)
Az amerikai szenátus után a képviselőház is elfogadta csütörtök este a maga által korábban jóváhagyott egészségügyi reformtörvény módosító csomagját, 220-207 arányban. A csomag így már Barack Obama elnök elé kerülhet aláírásra.
márc. 26
7:48
Szenegáli bíróság elé kerülnek gyilkossággal vádolt magyar "zsoldosok" (Infostart)
Szenegáli bíróság elé áll szombaton Dakarban három magyar állampolgár - feltételezett zsoldosok, akik több nyugat-afrikai országban kínálták fel szolgálataikat - azzal a váddal, hogy 2006-ban megölték szenegáli sofőrjüket.
márc. 26
7:48
Kivégzés - mégsincs moratórium a fehéroroszoknál? (Kripto Akadémia)
Fehérorosz jogvédők csütörtökön közölték, hogy a múlt héten kivégeztek két halálraítéltet; európai parlamenti képviselők nyilatkozatban tiltakoztak a kivégzések ellen.
márc. 26
8:24
Botrányos kijelentései miatt lemondott Topolánek (Kripto Akadémia)
Mirek Topolánek, a cseh Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke csütörtök este lemondott kormányfőjelöltségéről, amire botrányos kijelentései miatt kényszerült. Maga helyett Petr Necas volt szociális és munkaügyi minisztert javasolta a két hónap múlva esedékes parlamenti választásokra.
márc. 26
8:26
Athén megkapja az uniós támogatást (Kripto Akadémia)
Németország és Franciaország megegyezésre jutott a pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögország megtámogatásáról. A német-francia csomagterv 23 milliárd eurós segélyprogramot vázol fel, ennek egy részét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyújtaná Athénnak.
márc. 26
9:00
Minden idők legnagyobb adatlopása (Kripto Akadémia)
Húsz év börtönre ítélték az Egyesült Államokban helyi idő szerint csütörtökön azt a hackert, aki társaival valószínűleg minden idők legnagyobb számítógépes személyi adatlopását hajtotta végre.
márc. 26
9:36
Ellentétes hírek - megállapodtak a jeruzsálemi telepekről? (Kripto Akadémia)
Az izraeli kormányfő egyik szóvivője azt állította pénteken, hogy Barack Obama amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő egyetértett abban, hogy Izrael folytathatja az építkezést Kelet-Jeruzsálemben, ugyanakkor a miniszterelnök egy másik munkatársa ezt rögtön cáfolta.
márc. 26
9:54
Összecsuklott az ernyő - meghalt egy magyar ejtőernyős (Kripto Akadémia)
Halálos balesetet szenvedett ugrásakor egy magyar ejtőernyős csütörtökön az egyesült államokbeli Texasban.

Keresés