2008. február 3. vasárnap

febr. 3
16:10
Képviselőket hallgattak le (HírExtra)
Lehallgatta a Scotland Yard a kormányzó brit Munkáspárt egyik muszlim képviselőjét - írta a The Sunday Times. Az ügyben azonnali vizsgálat indult.
febr. 3
16:20
Nőtt a szavazási kedv (HírExtra)
A szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójának részvételi adataiból úgy tűnik, mintha valamelyest nőtt volna a szavazási kedv a két héttel korábbihoz képest. A központi választási bizottság bejelentése szerint 10 óráig a 6.723.762 szavazati joggal rendelkező 9,56 százaléka adta le a voksát, míg január 20-án ugyanaddig csak 9,45 százalék.
febr. 3
16:20
Külföldi titkosszolgálatot sejt Malina Hedvig mögött a lány egyik feljelentője (Kripto Akadémia)
A 2006 nyarán Nyitrán megvert magyar egyetemista lány egyik feljelentője a hétvégén azt sugallta, hogy egy külföldi titkosszolgálat áll a lány mögött. Malina Hedviget saját elmondása szerint 2006 nyarán két ismeretlen bőrfejű azért verte meg a nyitrai utcán, mert magyarul beszélt. Peter Korcek, a feljelentő, aki jelenleg saját közlése szerint cipő-nagykereskedést működtet, korábban - még Vladimir…
febr. 3
16:42
A sztálingrádi csatára emlékeztek (HírExtra)
A sztálingrádi csata 65. évfordulójára emlékeztek Volgográdban a feldíszített utcákkal, jó másfél ezer hivatalos vendéggel, T-34-esek harckocsikkal, díszszemlével és egyperces néma csenddel.
febr. 3
16:47
Legkevesebb 23 halott a földrengésben (HírExtra)
Legkevesebb 23 ember meghalt, és mintegy 250-en megsérültek, többségük súlyosan Ruanda nyugati részén vasárnap egy erős földrengésben, amely az országrész több körzetében érezhető volt - közölte a helyi közrádió. Az áldozatok közül tízen egy összeomló templom romjai alatt vesztették életüket Rusizi körzetében.
febr. 3
16:53
Leszerelő brit katonák garázdálkodtak Cipruson (Kripto Akadémia)
Leszerelő brit katonák garázdálkodtak Cipruson, ezért közülük kilenc ellen vádat emelnek - jelentette be vasárnap a helyi rendőrség. A bakák akár hét év börtönt is kaphatnak. A szórakozó társaság mintegy húsz tagja péntek éjjel feldúlta és kifosztotta Ajía Napa fürdőhelyen a Bedrock bárt, és megverte az ellenszegülőket. Egy ember koponyatöréssel kórházba került. A ciprusi brit haderők szóvivője…
febr. 3
17:04
Elhagyta a kórházat a volt államfő (HírExtra)
Václav Havel, akit szívműködési zavarokkal és hörghuruttal két hétig kórházban kezeltek, szombaton délután elhagyta a kórházat. "A szívműködési zavarok, amelyeket a hörghurut felerősített, már megszűntek.
febr. 3
18:43
Leszerlő katonák garázdálkodtak a szigeten (HírExtra)
Leszerelő brit katonák garázdálkodtak Cipruson, ezért közülük kilenc ellen vádat emelnek - jelentette be vasárnap a helyi rendőrség. A bakák akár hét év börtönt is kaphatnak. A szórakozó társaság mintegy húsz tagja péntek éjjel feldúlta és kifosztotta Ajía Napa fürdőhelyen a Bedrock bárt, és megverte az ellenszegülőket.
febr. 3
18:59
Kilenc szerb határsértőt fogtak el Mórahalmon (Kripto Akadémia)
Kilenc határsértőt fogtak a Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei vasárnap hajnalban Mórahalmon - közölte az MTI-vel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az első három emberre nem sokkal 6 óra előtt lettek figyelmesek, majd a közelben, bokrok mögé elbújva további három embert találtak a járőrök, illetve egy órával később újabb három személyt Mórahalmon igazoltattak - mondta…
febr. 3
19:48
Egyiptom bekeményít (HírExtra)
Egyiptom nem fog eltűrni újabb határsértési kísérleteket a Gázai övezettel közös határán - jelentette ki vasárnap Szulejman Avad elnöki szóvivő.
febr. 3
20:26
Rehabilitálják a Baasz Párt tagjait (HírExtra)
Jóváhagyta az iraki elnöki tanács vasárnap azt a törvényt, amely a nemzeti megbékélés jegyében engedélyezi az egykori kormánypárt, a Baasz Párt "kisembereinek" a visszatérését a kormányzati munkába.
febr. 3
21:11
Kiemelkedően magas a részvétel a szerbiai elnökválasztáson (Kripto Akadémia)
Meglepően magas a részvétel a szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójában: 18 óráig a szavazásra jogosultak 57,8 százaléka adta le a voksát, míg a két héttel korábbi első fordulóban ugyanaddig 53,45 százalék. A két jelölt, Boris Tadic jelenlegi államelnök, és Tomislav Nikolic radikális vezér között igen kiélezett a küzdelem. A választás első fordulójában, amikor a jogosultak több…
febr. 3
21:21
Magas részvétel az elnökválasztáson (HírExtra)
Meglepően magas a részvétel a szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójában: 18 óráig a szavazásra jogosultak 57,8 százaléka adta le a voksát, míg a két héttel korábbi első fordulóban ugyanaddig 53,45 százalék.
febr. 3
21:39
Tadics győzelmét jósolják (Kripto Akadémia)
Demokrata párti becslések szerint Borisz Tadics jelenlegi államfő 50,4 százalékot, a radikális párti Tomiszlav Nikolics 47,7 szerzett a szerbiai elnökválasztás második fordulójában. A voksok felének összeszámlálásánál kiadott összesítés szerint Tadicsra 2260 ezren (50,4 százalék), Nikolicsra 2160 ezren (48,2 százalék) szavaztak. A radikálisok azt állítják, 0,8 százalékkal ők vezetnek. A CeSID…
febr. 3
22:04
Tadic maradhat a szerb államfő az első előrejelzések szerint (Infostart)
Az első előrejelzések szerint Boris Tadic jelenlegi elnök marad Szerbia államfője a következő öt évre.
febr. 3
22:39
Boris Tadic marad a szerb államfő az első előrejelzések szerint (Kripto Akadémia)
Az első előrejelzések szerint Boris Tadic jelenlegi elnök marad Szerbia államfője a következő öt évre. A Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért nevű, pontos választási megfigyeléseiről ismert szervezet szerint - a szavazatok 70 százalékának feldolgozása után - Tadic 50,3 százalékkal vezet a voksok 48,1 százalékát megszerzett Tomislav Nikolic radikális pártvezér előtt.

2008. február 4. hétfő

febr. 4
6:36
Visszafoglalta Csád fővárosát a hadsereg (Index)
Két napig tartó harcok, fosztogatás és tűzvész után kiverték a lázadókat.
febr. 4
6:38
Alkotmányt módosítanak a franciák az EU miatt (Index)
A baloldali ellenzék népszavazást szeretne a kérdésről.
febr. 4
6:40
Hadbíróság előtt a tálib gyerekkatona (Index)
Először ítélhetnek el valakit kiskorúként elkövetett gyilkosság miatt hadbíróságon.
febr. 4
6:42
Öngyilkos merénylet Ravalpindiben (Index)
Egy motoros robbantotta fel magát egy biztonságiakat szállító kisbusz mellett.
febr. 4
6:49
Dráma és bizonytalanság Csádban (Infostart)
Csádban a hadsereg szerint két napos harc után visszaverték a lázadókat a fővárosból. New Yorkban a kialakult helyzetről tárgyalt az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de az ügyben egyelőre nem történt előrelépés.
febr. 4
6:58
Boris Tadic marad Szerbia elnöke (Kripto Akadémia)
Boris Tadic marad Szerbia államfője - derült ki a vasárnap késő estére, a második elnökválasztási fordulóban leadott szavazatok több mint 80 százalékának feldolgozása után. A központi választási bizottság szerint Tadic a voksok 50,75 százalékát kapta, ellenfelének, a radikális pártvezér Tomislav Nikolicnak pedig 47,56 százalék jutott - jelentette Fazekas László, az MTI tudósítója.
febr. 4
7:01
Tűzpárbaj a határon (HírExtra)
Izraeli katonák tűzpárbajt vívtak vasárnap a libanoni határ túloldaláról tüzelő fegyveresekkel - jelentette be az izraeli hadsereg. Egy szóvivő közölte, hogy a fegyveresek a libanoni oldalról tüzet nyitottak az izraeli katonákra Gajar falu közelében.
febr. 4
7:03
Robbanás Sydney-ben (Kripto Akadémia)
Erőteljes robbanás történt helyi idő szerint hétfő hajnalban az ausztráliai Sydney-ben; ketten megsérültek, az anyagi kár jelentős - közölte a rendőrség.
febr. 4
7:12
Alábbhagytak a harcok (HírExtra)
Alábbhagytak a harcok vasárnap délutánra a csádi fővárosban, N'Djamenában, az ország keleti részén azonban új frontot nyitottak a lázadók, támadást intézve a szudáni határ melletti Adré prefektúra ellen.
febr. 4
7:21
Benazir Bhuttót négy csoport akarta megölni (Kripto Akadémia)
A tavaly decemberben meggyilkolt Benazir Bhuttót négy csoport is meg akarta ölni - derül ki volt pakisztáni kormányfő poszthumusz emlékirataiból, amelyből a The Sunday Times közölt részleteket a hét végén. Az összeesküvők között volt Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjének egyik fia és Baitullah Mehszúd pakisztáni törzsi vezető. A pakisztáni hatóságok Mehszúdot…
febr. 4
7:22
Robbanás történt az ausztráliai Sydney-ben (Infostart)
Erős robbanás történt helyi idő szerint hétfő hajnalban az ausztráliai Sydney-ben. A robbanásban ketten megsérültek, az anyagi kár jelentős - közölte a rendőrség.
febr. 4
7:32
Frncia alkotmánymódosítás a Lisszaboni Szerződésért (Kripto Akadémia)
Együttes ülést tart a Párizs melletti Versailles-ban hétfőn a francia törvényhozás alsó- és felsőháza, hogy elfogadják azt az alkotmánymódosítást amely ahhoz szükséges, hogy a parlament szentesítse a Lisszaboni Szerződést, azaz az Európai Unió új alkotmányos szerződését.
febr. 4
7:48
A guantánamói bíróság előtt egy volt gyerekkatona (Kripto Akadémia)
Guantánamói bíróság elé áll hétfőn egy 15 éves korában elfogott, ma 21 éves fiatalember, akit terroristagyanús személyként tartanak fogva a kubai területen lévő amerikai támaszponton. A kanadai születésű Omar Khadrot azzal vádolják, hogy megölt egy amerikai katonát.
febr. 4
7:56
Tíz lázadó meghalt (HírExtra)
Tíz kurd lázadó esett el Törökország délkeleti részében katonákkal vívott összecsapásokban - közölték vasárnap török katonai források.
febr. 4
8:03
Marad az elnök (HírExtra)
Az első előrejelzések szerint Boris Tadic jelenlegi elnök marad Szerbia államfője a következő öt évre. A Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért nevű, pontos választási megfigyeléseiről ismert szervezet szerint - a szavazatok 70 százalékának feldolgozása után - Tadic 50,3 százalékkal vezet a voksok 48,1 százalékát megszerzett Tomislav Nikolic radikális pártvezér előtt.
febr. 4
8:15
Kilencen meghaltak egy németországi tűzben, köztük öt gyerek (Kripto Akadémia)
Kilencen életüket vesztették egy társasházban keletkezett tűzben Németországban, a Rajna-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben - közölte hétfőn reggel a helyi rendőrség.A halálos áldozatok között öt gyerek is van. Hatvanan megsérültek.
febr. 4
8:34
Merénylet a Srí Lanka-i pályaudvaron: már 14 halott (Index)
Egy nő robbantotta fel magát az egyik peronon, miután leszállt egy vonatról.
febr. 4
9:08
Gumiszúró rendőr (HírExtra)
Késsel szúrta ki egy kocsi mind a négy kerekét egy közlekedési rendőr Oroszországban, mert méregbe gurult attól, hogy intésére nem állt meg egy autó.
febr. 4
9:11
Fogszuvasodás ellen: fluoridos víz folyhat minden csapból (Infostart)
Újabb otthonokban folyhat fluoriddal dúsított víz a csapokból - ezt tervezi bejelenteni a brit kormány. A szakértők szerint ezzel a módszerrel ugyanis hatékonyan és viszonylag egyszerűen lehet megvédeni a gyerekek fogainak egészségét.
febr. 4
9:19
Sarkozy Bukarestben (Kripto Akadémia)
Koszovó jövője, védelmi és biztonságpolitikai kérdések, valamint a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés témája egyaránt napirenden szerepel Nicolas Sarkozy francia elnök hétfői hivatalos "villámlátogatásán", amelynek keretében Traian Basescu román államfővel megállapodást ír alá a két ország közötti stratégiai partnerség gyakorlati alkalmazásáról.
febr. 4
9:20
Elájult a sebész (HírExtra)
Ulm város ügyészsége vizsgálatot indít egy önmagát feljelentő orvos ellen, aki műtét közben ittassága miatt összeesett.
febr. 4
9:29
Tadic marad Szerbia elnöke (HírExtra)
Boris Tadic marad Szerbia államfője - derült ki a vasárnap késő estére, a második elnökválasztási fordulóban leadott szavazatok több mint 80 százalékának feldolgozása után.
febr. 4
9:34
Robbanás történt Sydney-ben (HírExtra)
Erőteljes robbanás történt helyi idő szerint hétfő hajnalban az ausztráliai Sydney-ben; ketten megsérültek, az anyagi kár jelentős - közölte a rendőrség.
febr. 4
9:46
A német orvosok 15 százaléka alkoholista? (Kripto Akadémia)
Különös eset döbbentette meg a napokban a német - s nem csak - orvostársadalmat. Egy neves ulmi klinika hasonlóan neves ortopédsebésze ugyanis egy csípőprotézis-műtét során összeesett, elveszítve eszméletét. Az 58 éves Christian T. vérében alkoholt mutattak ki. Az ügy ráirányította a figyelmet az orvosok helyzetére, amely különösen az egészségügyi reform több mint két évvel ezelőtt történt…
febr. 4
9:47
Visszavert lázadók (HírExtra)
A csádi hadsereg vasárnap este, két napig tartó összecsapások, tűzesetek és fosztogatások után bejelentette, hogy visszaverte a lázadókat a fővárosból, csakúgy, mint a szudáni határ közelében fekvő Adréból, amelyet vasárnap támadtak meg a lázadók.
febr. 4
9:56
Bhutto emlékiratai (HírExtra)
A tavaly decemberben meggyilkolt Benazir Bhuttót négy csoport is meg akarta ölni - derül ki a volt pakisztáni kormányfő poszthumusz emlékirataiból, amelyből a The Sunday Times közölt részleteket a hét végén.
febr. 4
10:15
A miniszterelnök is tudott a lehallgatásról: "súlyosak lehetnek a következmények" (Infostart)
Tovább dagad a brit parlamenti lehallgatási botrány, miután az ellenzéki konzervatívok árnyékkormányának belügyminiszter közölte: már korábban levélben figyelmeztette Gordon Brown miniszterelnököt arról, hogy a kormányzó Munkáspárt egyik képviselőjét lehallgatja a Scotland Yard. A miniszterelnök stábja tagad, az igazságügy-miniszter vizsgálatot rendelt el.
febr. 4
10:21
Nem védik meg a nőket, mert tartanak a rasszista vádaktól (Infostart)
Nem mer lépni a rendőrség, de a tanárok és a városvezetők is szemet hunynak a becsületbeli bűncselekmények fölött - attól tartanak, hogy rasszizmussal vádolják meg őket.
febr. 4
10:23
Szerbia: elhárult a visszarendeződés veszélye (Infostart)
Szerbia szerencsésen választott államfőt - mondta az InfoRádiónak Juhász József délszláv szakértő. Az egyetemi docens szerint Milosevic bukása óta most volt a legnagyobb veszélye annak, hogy tényleges visszarendeződés történjen az országban. A vasárnapi elnökválasztást Boris Tadic jelenlegi államfő nyerte a radikális pártvezér Tomislav Nikoliccsal szemben. A választásokról szólva a Vajdasági…
febr. 4
10:30
Tadic hajszállal nyert (Kripto Akadémia)
A szavazatok 98,8 százalékának összesítése szerint rendkívül szűk, alig több mint százezer szavazatnyi előnnyel nyerte meg Boris Tadic, a Demokrata Párt elnöke a vasárnapi szerbiai elnökválasztást - közölte hétfőn a belgrádi Központi Választási Bizottság.
febr. 4
10:35
Gimnáziumi tanárból szerb elnök (Kripto Akadémia)
Szűk három százalékkal nyert Borisz Tadics a radikális Tomiszlav Nikoliccsal szemben az elnökválasztáson. A voksok mintegy 99 százalékának összeszámlálása alapján Tadics 50,57, Nikolics pedig 47,71 százalékot szerzett. Míg az első fordulóban a radikálisok jelöltje nyert a nagyvárosokban, ezúttal megfordult a trend, s Tadics győzött a nagy településeken. Belgrádban például kilenc százalékos…
febr. 4
10:40
Leégett egy társasház, kilencen meghaltak (HírExtra)
Kilencen életüket vesztették egy társasházban keletkezett tűzben Németországban, a Rajna-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben - közölte hétfőn reggel a helyi rendőrség. A halálos áldozatok között öt gyerek is van.
febr. 4
10:51
Magyarország üdvözli Boris Tadic győzelmét (Kripto Akadémia)
Magyarország egyértelműen üdvözli Boris Tadic győzelmét a vasárnapi szerb elnökválasztáson, az eredmény fontos a vajdasági magyarok és Koszovó szempontjából is - mondta Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn.
febr. 4
10:59
Obama vezet Kaliforniában (HírExtra)
Egy nappal a talán sorsdöntő "szuperkedd" előtt Barack Obama illinois-i szenátor áll jobban Kaliforniában és Missouri államban a demokrata párti elnökjelöltségért vívott küzdelemben.

Keresés