2008. március 5. szerda

márc. 5
17:13
Török helikopterek észak-iraki célpontokat bombáztak (Kripto Akadémia)
Török katonai helikopterek a lázadó kurdok állásait bombázták Észak-Irakban - jelentette szerdán egy török televízió. Az NTV kereskedelmi televízió iraki kurd illetékesekre hivatkozva azt jelentette, hogy a támadást Szidekán térségében hajtották végre. A török hadsereg egyelőre nem erősítette meg a támadás hírét. A török hadsereg pénteken fejezte a kurd szakadárok elleni nyolcnapos szárazföldi…
márc. 5
17:19
Clinton elfogadná alelnökjelöltjének Obamát (Kripto Akadémia)
Az előválasztási győzelmektől új erőre kapott Hillary Rodham Clinton szerdán célzott arra, hogy szívesen alkotna elnök-alelnökjelölt párost Barack Obamával, ha ő lehetne az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje. Obama eközben igyekezett bagatellizálni vereségét, hangsúlyozva, hogy az államok által delegált küldöttek számát tekintve még mindig vezet.
márc. 5
17:40
Clintonnak bejött a negatív kampány (Kripto Akadémia)
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Hillary Clintonnak a texasi és ohiói előválasztási forduló eredménye alapján bejött a riválisa, Barack Obama elleni negatív kampány - vélte a szerdai Los Angeles Times. Az előző napi előválasztások négy államából háromban - a népes Texasban és Ohióban, továbbá Rhode Islandben - Clinton szerezte meg a győzelmet.
márc. 5
17:45
"Kisebb riadalom támadt az Unióban" (Kripto Akadémia)
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) bízik abban, hogy a szlovák parlament a feltételek teljesülése után hamarosan ratifikálhatja az Európai Unió döntéshozatalát és intézményrendszerét megreformáló Lisszaboni Szerződést.
márc. 5
17:47
Brit regény magyar cigányokról (Kripto Akadémia)
Jessica Duchen angol írónő Hungarian Dances (Magyar táncok) című regényét mutatták be kedden este a londoni Magyar Kulturális Központ nagytermében a Brit-Magyar Baráti Társasággal együttműködve. A könyv megható családtörténet, amelynek középpontjában egy hegedű áll. Ennek a hangszernek a csodálata vitte az írónőt Magyarországra, ahol különösen a cigány zenei hagyományok ragadták meg. Takács Ildikó…
márc. 5
17:50
A szlovákiai magyar iskolákban ezentúl idegen nyelv lesz a magyar (Infostart)
Szlovákiában a magyar és a szlovák szakmai szervezetek tiltakozása ellenére jóváhagyta a kormány az új oktatási törvény tervezetét.
márc. 5
18:40
Olmert: Ha megszűnnek a rakétatámadások, Izrael is véget vet a hadműveleteknek (Kripto Akadémia)
Ha a Hamász és más palesztin szervezetek fegyveresei véget vetnek a rakétatámadásoknak, Izrael leállítja a hadműveleteket a Gázai övezetben - közölte szerdán Ehud Olmert izraeli miniszterelnök. "Ha nem lőnek ki több Kasszám rakétát Izrael ellen, nem lesz több izraeli támadás a Gázai övezetben" - szögezte le Olmert a védelmi kabinet üléséről távozva. A testület újabb katonai akciót hagyott jóvá a…
márc. 5
21:47
"Díjazza" a kormány a lányos családokat (Infostart)
Az indiai kormány félmillió forintnak megfelelő összeget fizet a szegény családoknak, hogy felneveljék a lányaikat is. Így próbálják megakadályozni a lánymagzatok abortuszát, amely ugyan illegális, de általánosan elterjedt a kontinensnyi országban.
márc. 5
21:59
Elnézőbbek a hatóságok a drogozó sztárokkal - figyelmeztet az ENSZ (Infostart)
A hírességek kábítószer-használata arra ösztönzi a fiatalokat, hogy ők is kipróbálják a drogokat - derül ki az ENSZ jelentéséből.
márc. 5
22:17
A román parlamenti pártok aláírták az oktatási paktumot (Kripto Akadémia)
A kisebbségi oktatás számára is biztosítékot nyújt a 2008-2013-as időszakra szóló oktatási paktum, amelyet a román parlamenti pártok vezetői szerdán írtak alá Bukarestben. A pártvezetők és a Traian Basescu államelnök által aláírt dokumentum többek között a román nyelv elsajátításának megkönnyítését írja elő. A pártok vállalják, hogy együttműködnek az oktatás hosszú távú fejlesztése érdekében,…
márc. 5
22:55
Obama: ha harc, legyen harc (Kripto Akadémia)
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért harcoló Barack Obama szenátor szerdán ígéretet tett: az eddigieknél agresszívabb kampányt fog folytatni vetélytársával, Hillary Clintonnal szemben. Az afro-amerikai szenátor Chicagóban újságíróknak rosszallását fejezte ki azzal a "nagyon negatív" kampánnyal kapcsolatban, amelyet a volt first lady indított ellene az utóbbi napokban. Megítélése szerint…

2008. március 6. csütörtök

márc. 6
5:32
"A diktátorok nem halhatnak természetes halált" (Infostart)
Fél évszázadnál több telt el Sztálin halála óta, a rejtély azonban nem oldódott meg, és változatlanul a legvadabb pletykák keringenek arról, hogyan és miben is halt meg valójában.
márc. 6
6:10
Az amerikai külügyminiszter elutasította Dél-Oszétia függetlenségét (Kripto Akadémia)
Elutasította Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Dél-Oszétia felhívását, amelyben Grúzia szakadár régiója függetlensége elismerését kérte.
márc. 6
6:37
Szerbia tiltakozott Szlovéniánál Koszovó elismerése miatt (Kripto Akadémia)
Diplomáciai jegyzékben tiltakozott a szerb külügyminisztérium a ljubljanai kormánynál amiatt, hogy az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét betöltő Szlovénia - a volt jugoszláv tagköztársaságok közül elsőként - szerdán elismerte Koszovó függetlenségét.
márc. 6
6:42
Kútba dőlhet a macedón NATO-tagság a névvita miatt (Kripto Akadémia)
Macedónia a NATO tagja szeretne lenni és nem érez kényszert arra, hogy megváltoztassa az ország nevét - tudatta a kis balkáni állam a The Times című brit lapban csütörtökön megjelent közleményében.
márc. 6
6:48
A gázai palesztinok helyzete most a legrosszabb 1967 óta (Kripto Akadémia)
A Gázai övezet másfél milliós palesztin lakosságának helyzete most a legrosszabb azóta, hogy Izrael 1967-ben megszállta a palesztin területet - állapította meg nyolc brit nem kormányzati szervezet jelentésében.
márc. 6
7:59
Gerillák felrobbantották a Kolumbia és Ecuador közötti olajvezetéket (Kripto Akadémia)
A kolumbiai szélsőbaloldali gerillák felrobbantották a Kolumbia és Ecuador között húzódó olajvezeték legalább hét szakaszát - jelentette be helyi idő szerda este Manuel Maiguashca kolumbiai bányászati miniszter.
márc. 6
8:10
Nyolc gyermek után ingyenes közszolgáltatások (Kripto Akadémia)
A születésszám robbanásszerű növekedésére számít a türkmén államfő, aki különböző juttatásokat helyezett kilátásba a nyolc, vagy még több gyermeknek életet adó asszonyoknak.
márc. 6
8:59
Chávez követeli, hogy ítéljék el a kolumbiai "agressziót" (Kripto Akadémia)
A venezuelai elnök "háborús bűncselekménynek" nevezte szerdán a kolumbiai hadsereg ecuadori területen végrehajtott minapi katonai akcióját, és az ecuadori államfővel együtt követelte, hogy a nemzetközi közösség ítélje el a kolumbiai "agressziót".
márc. 6
9:04
Felrobbantottak egy izraeli katonai terepjárót (Kripto Akadémia)
Palesztin fegyveresek felrobbantottak csütörtökön egy izraeli katonai terepjárót a Gázai övezet határán.
márc. 6
9:15
Felrobbantottak egy terepjárót palesztin fegyveresek (Infostart)
A Gázai övezet határán egy izraeli katona meghalt, egy másik megsebesült, amikor palesztin fegyveresek felrobbantottak egy izraeli katonai terepjárót - közölte az al-Dzsazíra hírtelevízió.
márc. 6
9:49
Obama nagymama: Elég a piszkos trükkökből (Kripto Akadémia)
Elég volt a piszkos trükkökből - üzeni Kenyából Barack Obama szenátor nagymamája mindenkinek, aki megpróbálja lejáratni az unokáját.
márc. 6
9:59
Pezsgőben "fürdenek" a britek (Infostart)
Nagy-Britannia a történelmében még soha annyi pezsgőt nem importált, mint tavaly. A szigetországban 2007-ben összesen 39 millió üveggel fogyasztottak az emberek a nemes italból.
márc. 6
10:16
Öt iszlamistát fogtak el a Bhutto-gyilkosság miatt (Kripto Akadémia)
Egy pakisztáni terrorizmusellenes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett csütörtökön öt, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődőnek nevezett iszlamistát, miután azzal vádolta meg őket, hogy részt vettek tavaly december 27-én a Benazir Bhutto volt miniszterelnök elleni merényletben.
márc. 6
10:55
FTD: Európa túlzottan függ az orosz energiapolitikától (Kripto Akadémia)
A legutóbbi orosz-ukrán gázvita tovább erősítette az Európai Unióban amúgy is meglévő aggodalmakat amiatt, hogy Európa az orosz energiapolitika játékszerévé válhat - írta a Financial Times Deutschland (FTD) című német lap.
márc. 6
11:18
Méregdrága aranytollal írja alá Václav Klaus az elnöki esküt (Kripto Akadémia)
Méregdrága aranyból és platinából készült különleges töltőtollal írja alá pénteken a cseh államfői eskü szövegét Václav Klaus, akit február közepén választottak újabb öt évre a Cseh Köztársaság elnökévé.
márc. 6
11:22
Küszöbön áll a cyberháború? (Infostart)
A számítógépes támadások veszélyét ugyanolyan komolyan veszi a NATO, mint egy esetleges rakétacsapás lehetőségét - állítja egy magas rangú tisztviselő.
márc. 6
11:33
Magyar politikus is belekeveredett a szlovák bundabotrányba (Infostart)
Újabb megvesztegetési botrány foglalkoztatja a szlovák labdarúgást. A korrupciós ügybe a Magyar Koalíció Pártjának egyik magas rangú politikusa is belekeveredett.
márc. 6
12:01
A két romániai magyar szervezet csak összefogva lehet esélyes (Kripto Akadémia)
A romániai új választási törvény elméletileg még azt is lehetővé teszi, hogy mind a két magyar szervezet bejusson a törvényhozó testületbe, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a bejegyzés alatt álló Magyar Polgári Párt (MPP) nem fog össze, jó eséllyel parlamenti képviselet nélkül maradhat az erdélyi magyarság - olvasható az Új Magyar Szó csütörtöki…
márc. 6
12:07
Mégsem lesz idegen nyelv a magyar a szlovákiai iskolákban (Kripto Akadémia)
Korábbi értesülésekkel ellentétben a szlovák kormány által szerdán jóváhagyott oktatási törvénytervezet értelmében mégsem minősül majd idegen nyelvnek a szlovákiai magyar iskolákban a diákok anyanyelveként oktatott magyar nyelv és irodalom.
márc. 6
12:17
Folytatódik a német közalkalmazottak sztrájkja (Kripto Akadémia)
Több német tartományban és Berlinben is folytatódott csütörtökön a német közalkalmazottak figyelmeztető sztrájkja.
márc. 6
12:27
Mégsem lesz idegen nyelv a magyar a szlovákiai magyar iskolákban (Infostart)
Mégsem minősül majd idegen nyelvnek a szlovákiai magyar iskolákban a magyar nyelv és irodalom. Korábbi értesülések szerint a pozsonyi kormány által szerdán jóváhagyott tervezetben még szerepelt ilyen tartalmú kitétel.
márc. 6
12:50
Kisebb pokolgép robbant egy toborzóirodában New York központjában (Kripto Akadémia)
Robbanás történt csütörtökön a New York-i Times Square térségében, közel az amerikai hadsereg egyik toborzóirodájához.
márc. 6
13:01
Tovább bénítja Németországot a sztrájk (Infostart)
Több német tartományban és Berlinben is folytatódott a német közalkalmazottak figyelmeztető sztrájkja. Az érdekképviseleti szövetség 8 százalékos béremelést követel, a munkáltatók viszont 5 százalékot ajánlottak a következő két évre.
márc. 6
13:34
Újabb tiltakozás a vereckei emlékmű ellen (Kripto Akadémia)
A Vereckei-hágón épülő emlékmű a magyar állam jelképe, az ott kialakított park Magyarország egykori határát állítja vissza, ami a magyar sovinizmus leplezetlen megnyilvánulása - áll abban a nyilatkozatban, amelyet csütörtökön tett közzé a Szvoboda Összukrajnai Szövetség Voliny megyei szervezete.
márc. 6
13:45
Román-magyar hadisíregyezmény (Kripto Akadémia)
A hadisírok és háborús emlékművek kölcsönös gondozásáról kétoldalú egyezményt írt alá csütörtökön Bukarestben Szekeres Imre magyar és Teodor Melescanu román honvédelmi miniszter.
márc. 6
14:12
Őrizetbe vettek egy orosz illegális fegyverkereskedőt (Kripto Akadémia)
Afrikai háborús területekre fegyvert csempésző, az ENSZ tilalmát megsértő orosz fegyverkereskedőt vett őrizetbe csütörtökön Bangkokban a thaiföldi rendőrség.
márc. 6
15:17
Ázsiai hamisítókra csaptak le a CeBIT-en (Infostart)
A világ legnagyobb informatikai vásárán, a hannoveri CeBIT-en ismét rendőri beavatkozás vetett végett több ázsiai kiállító részvételének. A hatósági fellépést az váltotta ki, hogy a gyanúba került cégek plágiumokkal csábították a vevőket.
márc. 6
17:45
Hosszú, csúnya harctól tartanak demokrata vezetők (Kripto Akadémia)
Hosszú, csúnya előválasztási küzdelemtől tart az amerikai Demokrata Párt több vezetője Hillary Clinton keddi győzelmei után - írta a csütörtöki Los Angeles Times. Az elnökjelöltségért folyó versenyfutás szinte bizonyosan maratoni hosszúságú lesz: nem valószínű, hogy akár Hillary Clinton, akár Barack Obama szenátor visszalép, és a nyár végi pártkonvencióig már egyiküknek sincs esélye összegyűjteni…
márc. 6
20:49
Nem terrorista, hanem vandál robbantott a Times Square-en (Kripto Akadémia)
Feltehetően nem terrorista, hanem egy vandál hajtott végre kisebb robbantást csütörtök hajnalban a New York-i Times Square-en. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár sem jelentős. A NY1 helyi televízió szerint egy házi készítésű robbanószerkezet okozott detonációt az amerikai hadsereg toborzóirodájánál, amely a tér közepén, egy járdaszigeten van. Az épület egyik ablaka betört, bejárati ajtaja…
márc. 6
21:09
Vérfürdő a rabbiképzőben (Infostart)
Két fegyveres behatolt és lövöldözni kezdett egy Talmud-iskolában Jeruzsálem Kirjat Móse negyedében - közölte a rendőrség. A mentők közlése szerint a lövöldözésnek legalább nyolc halálos áldozata volt. Izraeli médiajelentések szerint legalább 35-en megsebesültek.
márc. 6
21:53
Újabb rekordot döntött Barack Obama (Infostart)
Újabb rekordot döntött a kampánytámogatási pénzek gyűjtésében Barack Obama: a demokrata elnökjelöltségért folyó harcban az amerikai szenátor számlájára februárban 55 millió dollár folyt be.
márc. 6
22:34
Csak csapvizet ihat a brit kormány (Kripto Akadémia)
A környezet védelmében nyártól csak csapvizet ihat a brit kormány - jelentették be csütörtökön. Anglia legfelsőbb közszolgája, Gus O,Donnel kabinetfőtitkár minden minisztériumnak elküldte a rendeletet azzal, hogy nyártól lép életbe. A rendelet társadalmi és sajtónyomásra született meg. Az újságokban például felszólították az éttermeket, hogy ne szolgáljanak fel palackos ivóvizet.

2008. március 7. péntek

márc. 7
5:55
"Rá tudnál lőni egy nyolcéves gyerekre? (Infostart)
Csak idő kérdése, mikor kell egy felfegyverzett rendőrnek meghozni a kényes döntést: rálő-e egy nyolcéves gyerekre - állítja egy magas rangú brit belügyi tisztségviselő.
márc. 7
7:29
Háromszázezren tüntettek Kolumbiában félkatonai csoportok ellen (Kripto Akadémia)
Mintegy háromszázezren tüntettek Kolumbiában, szolidaritást vállalva a félkatonai csoportok áldozataival, illetve tiltakozva az "állam bűncselekményei" ellen. A fővárosban mintegy 200 ezer, mintegy húsz vidéki városban pedig további 100 ezer ember vett részt a megmozdulásokon.
márc. 7
9:02
Bilincsben a Halál Kufára (Infostart)
Letartóztatták a "Halál kufárát", a leggátlástalanabb fegyverkereskedők között számon tartott Viktor Butot - jelentették be csütörtökön Bangkokban. Az orosz üzletembernek szerződése volt az egyik nagy, nemzetközi futárszolgálattal, és korábban az amerikai hadseregnek, meg a Halliburtonnek is dolgozott.
márc. 7
9:03
Egy amerikai dandár megkezdte kivonulását Irakból (Kripto Akadémia)
Mintegy kétezer amerikai katona csütörtökön megkezdte kivonulását Irakból a tervek szerint júliusig végrehajtandó öt dandárnyi csapatkivonás keretében. Az év közepéig további három amerikai dandár távozik az arab országból - jelentette be közleményében az amerikai hadsereg.
márc. 7
9:19
"Iszonyatos volt, a legszörnyűbb dolog, amit valaha láttam" - képekkel (Infostart)
Nemzetközi felháborodást okozott az a támadás, melyben egy fegyveres behatolt egy jeruzsálemi Talmud-iskolába és nyolc fiatalt lemészárolt, mintegy tíz másikat pedig megsebesített. A lövöldözést elítélte a palesztin elnök, az ENSZ főtitkára, a világszervezet Biztonsági Tanácsát elnöklő Oroszország és az amerikai elnök is.
márc. 7
9:35
Az ENSZ a nőkkel szembeni erőszak ellen (Infostart)
A nőkkel szembeni erőszak elleni fellépésre ösztönözte a tagállamokat az ENSZ főtitkára. Ban Ki Mun szerint ez hozzájárulhat a legnagyobb kihívások megoldásához.
márc. 7
9:42
Mit várnak Medvegyevtől? (Kripto Akadémia)
Dmitrij Medvegyev legfontosabb feladatai az elnöki tisztségben az árak állami ellenőrzése, a fizetések inflációhoz igazítása és a korrupció elleni harc - így gondolják az oroszok a Levada Központ felmérése szerint.

Keresés