2008. március 11. kedd

márc. 11
11:48
Václav Klaus állítólag a szeretőjével töltötte a megválasztása utáni éjszakát (Kripto Akadémia)
Szeretőjével töltötte az államfővé való újraválasztása utáni első éjszakát Václav Klaus cseh köztársasági elnök - állítja a Mladá Fronta Dnes című napilap keddi kiadásában.
márc. 11
12:17
Nem Mississippiben dől el Clinton és Obama sorsa (Infostart)
Mississippi államban nem dőlhet el a két demokrata elnökjelölt-aspiráns, Hillary Clinton és Barack Obama versenye - véli az InfoRádió által megkérdezett Amerika-szakértő. A Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese szerint a szuperdelegátusokon múlik, ki lesz az elnökjelölt. A republikánusoknál már csak az a kérdés, ki indul a novemberi választáson alelnökjelöltként.
márc. 11
13:38
Kína lezárja a Mount Everestet a turisták elől (Infostart)
Kína bejelentette: korlátozza a világ hegymászói előtt a Mount Everest megmászását. A hivatalos indoklás szerint a hegyen biztonsági okokból nem engedik a mászást, mert féltik az olimpiai lángot hordó mászókat. Valójában azonban a Tibet szabadságáért küzdők elől akarják elzárni a területet.
márc. 11
13:52
Módosulhat a török szólásszabadság-törvény (Kripto Akadémia)
A török kormány kedden megerősítette, hogy tervbe vette a szólásszabadságot megnyirbáló törvény módosítását.
márc. 11
14:03
Vitát szült Habsburg Ottó nyilatkozaa (Kripto Akadémia)
A náci Németországhoz való csatlakozás, az Anschluss kerek évfordulója előtt vitát kavart Ausztriában az utolsó osztrák császár fiának a 70 évvel ezelőtti eseményeket minősítő kijelentése.
márc. 11
15:46
Vissza kell fizetnie a szubvenciót a Nokiának (Infostart)
A finn mobiltelefon gyártó társaság, a Nokia nem tartotta be eredeti ígéretét, ezért vissza kell fizetnie az illetékes német tartománynak a bochumi üzem fejlesztésére kapott közel 60 millió eurót. Észak-Rajna-Vesztfália kormánya közölte, a szubvenciót a német munkahelyek megőrzésére szánták, de a Nokia nemrég bejelentette, hogy bezárja bochumi telephelyét, és a termelést Kelet-Európába helyezi át.
márc. 11
17:13
Nem sok választása maradt a szexbotrányba keveredett politikusnak (Kripto Akadémia)
A szexbotrányba keveredett New Yok-i kormányzó egy dolgot tehet: lemond - írták vezető amerikai lapok kedden. A The New York Times szerint nem egyszerűen magánügyről van szó, a kormányzó nemcsak a családját, de a közvéleményt is elárulta.
márc. 11
17:25
Megkurtítják a képviselők költségtérítését (Infostart)
Tizedére kurtíthatják a számla nélkül elszámolható költségtérítés összegét a brit törvényhozás alsóházában, ahol a botrány már a házelnököt is elérte.
márc. 11
18:03
Arab tévéadást indított a BBC (Infostart)
A BBC kedden megkezdte televíziós műsorsugárzását az arab világ számára. Az elmúlt tíz év során több száz arabnyelvű tévécsatorna létesült, a BBC-nek ebben a versenyben kell megállnia a helyét.
márc. 11
21:59
Nyugdíjba megy a Bush ellenző (Kripto Akadémia)
Távozik a közép-keleti térségért felelős amerikai parancsnok, William J. Fallon tengernagy - jelentette be kedden Robert Gates amerikai védelmi miniszter. Gates közölte: Fallon kérte, hogy engedélyezze nyugállományba vonulását és ő ezt jóváhagyta.
márc. 11
22:11
Magyarországon rendben van az emberi jogok helyzete, de vannak problémák (Kripto Akadémia)
A magyar kormány általánosságban tiszteletben tartja az állampolgárok emberi jogait, de néhány területen még mindig vannak problémák - olvasható az amerikai külügyminisztériumnak az emberi jogok 2007-es helyzetéről szóló, kedden nyilvánosságra hozott világjelentésében.

2008. március 12. szerda

márc. 12
6:13
Obama magabiztosan nyert Mississippiben (Infostart)
Barack Obama szenátor magabiztosan nyerte a keddi előválasztást a demokrata párti elnökjelöltségért folyó versenyben a déli Mississippi államban. A papírforma érvényesült: az illinoisi szenátornak az összes közvélemény-kutató intézet nagyarányú győzelmet jósolt a Mexikói-öböl partján fekvő államban, ahol az országban legmagasabb, 37 százalékos a fekete lakosság aránya.
márc. 12
6:24
Szerbia nem fog embargót bevezetni Koszovó ellen (Infostart)
Szerbiának nem áll szándékában kereskedelmi blokádot bevezetni Koszovó ellen - jelentette ki a szerb külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.
márc. 12
7:50
Egy amerikai vallomása: mi öltük meg Aldo Morót (Infostart)
Aldo Morót "feláldozták" Olaszország stabilitásáért cserében - állítja Steve Pieczenik amerikai megbízott, aki saját bevallása szerint kulcsszerepet játszott az 1978-ban, terroristák által meggyilkolt olasz kormányfő sorsának alakulásában.
márc. 12
9:07
Bíróság nem használhatja fel az átadott bűnügyi adatokat (Infostart)
Az amerikai és a német belügyi, valamint igazságügyi miniszter Berlinben átfogó szerződést írt alá a terrorizmus, illetve a szervezett bűnözés ellenes küzdelem fokozottabb összehangolására. Ennek keretében a jövőben kölcsönösen kicserélik a gyanús személyekre vonatkozó adatokat, biometriai jegyeket és más értesüléseket.
márc. 12
9:23
A titkosszolgálatot is aggasztja a Clinton-Obama párharc (Infostart)
Az első lehetséges fekete, illetve női elnökjelölt közötti éles politikai párharc komolyan aggasztja az amerikai titkosszolgálatot is, amelynek garantálnia kell a Fehér házért induló valamennyi politikus biztonságát. A felfokozott érzelmek alaposan megnehezítik a dolgukat.
márc. 12
9:44
Másfél milliárd euró sorsa függ a szerbiai választásoktól (Infostart)
Másfél milliárd euró külföldi beruházás várja a szerbiai előrehozott választások kimenetelét. Politikai értékelések szerint Szerbia még sohasem állt ilyen távol az európai integrációról. Eközben Koszovóban hadgyakorlatot tartanak a nemzetközi fegyveres erők.
márc. 12
10:33
Lerombolta a kormány szépen felépített mítoszát a véreskezű milicista (Infostart)
Egyetlen nyilatkozattal tönkretette a szudáni kormány gondosan felépített mítoszát a darfúri lázadók vezetője, aki elismerte: Khartum fegyverezte fel őket. A lázadókat súlyos atrocitások elkövetésével vádolják a nemzetközi emberjogi szervezetek.
márc. 12
10:46
Százegy évesen tanult meg írni-olvasni (Kripto Akadémia)
Ami késik nem múlik - lehet a jelszava a brazil Sebastiao Oliveirának. A 101 esztendős brazil bácsi ugyanis ennyi idősen tanult meg írni-olvasni - közölte az Estado de Sao Paulo napilap. Az Ambere nevű településen élő idős bácsi minden nap 800 métert zarándokolt el a felnőttek iskolájáig, ahol mellesleg az átlagéletkor húsz esztendő volt. Tanítója, Dilmar Savagnago roppant büszke zöldfülűnek nem…
márc. 12
11:52
"Település nem szedhet parkolási díjat, mert az nem adó és nem illeték" (Infostart)
Szlovákiában csak magáncégek szedhetnek pénzt a közterületeken való parkolásért - de csak akkor, ha nyújtanak is érte valamiféle szolgáltatást.
márc. 12
12:03
Két napot kapott a lemondásra a szexbotrányba keveredett politikus (Infostart)
Vádeljárást kezdeményezhetnek a szexbotrányba keveredett Eliot Spitzer New York-i kormányzó ellen az amerikai szövetségi állam republikánus politikusai. Spitzernek 48 órát adtak, hogy távozzon posztjáról.
márc. 12
12:13
Árkertellel gyanúsítják a nagy európai légitársaságokat (Infostart)
Több nagy nemzetközi légitársaság irodáiban is házkutatást tartottak az Európai Unió ellenőrei. Azzal gyanúsítják őket, hogy árkartellbe tömörülve határozták meg az Európa és Japán közötti jegyárakat.
márc. 12
15:13
Lemondott a szexbotrányba keveredett politikus (Infostart)
New York szexbotrányba keveredett kormányzója bejelentette, hogy távozik a hivatalából - állítják amerikai lapok. Korábban az állam kongresszusának republikánus frakcióvezetője kedden 48 órát adott a Eliot Spitzernek a lemondásra. Ellenkező esetben vádeljárást indítottak volna ellene.
márc. 12
15:29
Elsöprő tiltakozás a nyugdíjreform tervezete ellen (Infostart)
Athénban több ezren tiltakoztak a görög kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. A megmozduláshoz több foglalkozási ág képviselői, köztük a bankalkalmazottak és a tanárok is csatlakoztak, akik három óra hosszat szüneteltették a munkát.
márc. 12
15:53
Nacionalistákat importáltak Ungvárra (Kripto Akadémia)
A kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) szerdai ungvári ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben visszautasítja és minden alapot nélkülözőknek minősíti az ukrán nacionalista szervezetek vádjait. E vádak szerint a képviselő-testület támogatná a régióban a ruszin szeparatizmust és magyar állami jelképek állítását - közölte az MTI-vel Brenzovics László, a kárpátaljai megyei tanács elnökhelyettese.
márc. 12
15:55
Tiltakozások a nyugdíjreform ellen (Kripto Akadémia)
Több ezer dolgozó fejezte ki tiltakozását szerdán Athénban a tervezett nyugdíjreform ellen. Több foglalkozási ág képviselői, köztük a bankalkalmazottak, tanárok is csatlakoztak az állami és a magánszektorban dolgozók megmozdulásához, dél tájban három óra hosszat szüneteltették a munkát. Ebben az időben megbénult Görögországban a forgalom, leálltak a vasutak, a buszok, és kimaradások voltak a…
márc. 12
16:09
Nyomdában az első Medvegyev-portrék (Kripto Akadémia)
A szentpétervári Ljubavics nyomdában elkészült az első 5000 Medvegyev-portré - jelentette szerdán a Moszkovszkij Komszomolec című lap.
márc. 12
16:23
A szuperdelegátusok mondhatják ki a döntő szót (Infostart)
Az amerikai elemzők szerint elképzelhető, hogy az úgynevezett szuperdelegátusok dönthetik el augusztusban azt, hogy Barack Obama vagy Hilary Clinton lesz a demokrata elnökjelölt - mondta Mong Attila, az InfoRádió Egyesült Államokban tartózkodó munkatársa. Az elemzők úgy vélik, a demokratáknak nem kedvez, hogy augusztusig húzódik a két jelölt versenye, mert az így elköltött kampánypénzek hiányozni…
márc. 12
17:44
Nemzetközi elfogatóparancs az adócsalási botrányban (Infostart)
Liechtenstein nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az ellen a banki alkalmazott ellen, aki pénzért adatokat szolgáltatott ki a német titkosszolgálatnak a német adózók pénzintézeténél elhelyezett betéteiről.
márc. 12
18:22
"Ami soha nem ismétlődhet meg" (Infostart)
Ausztriában intézetet hoznak létre a nácivadász Simon Wiesenthal emlékére, mely egyben a holokauszt kutatásának világközpontja is lesz - jelentette be az osztrák kancellár.
márc. 12
19:23
Lemondott a szexbotrányba keveredett politikus (Kripto Akadémia)
Lemondott Eliot Spitzer, a szexbotrányba keveredett New York-i kormányzó, aki korábban, főügyészként a fehér galléros bűnözéssel szembeni kemény fellépésével szerzett magának hírnevet.
márc. 12
20:18
Megrázó panteon az 1848-as katonaportrékból (Infostart)
1848-as honvédek fél évszázaddal később készített portréfotóiból látható kiállítás március 28-ig a Pataky Művelődési Központban - mondta Buzás Kálmán igazgatóhelyettes.
márc. 12
20:24
Még soha nem volt ilyen kicsi az élelmiszer-tartalék (Infostart)
Azonnali fellépést sürget az éhínség ellen az ENSZ főtitkára, aki egyúttal emlékeztetett arra, hogy az élelmiszertartalékok mindenhol történelmi minimumra süllyedtek.
márc. 12
20:46
Hitler terve megvalósult - bár csak kicsiben (Infostart)
Makett formájában megtekinthető Germania, azaz a gigantikus város, amelyet Adolf Hitler álmodott meg birodalmi főépítészével közösen, és amelyet nemcsak a Harmadik Birodalom, hanem az egész világ központjának szánt. A terv Berlinben, a holokauszt emlékhelytől nem messze kapott helyet. A maketten látható a Führer gigantikus diadalíve, valamint a Dicsőség Csarnoka, amelyhez képest a római Szent…
márc. 12
21:17
Kompenzálja a kormány az euró bevezetésének negatív hatásait (Infostart)
Kompenzálni fogja a kormány az alacsony jövedelmű szlovákiai lakosok számára az euró bevezetés negatív hatásait - állítja a Vladimir Meciar volt kormányfő, aki erről egy tévés vitaműsorban beszélt.
márc. 12
21:35
Bono: "Németország-rajongó vagyok" (Infostart)
"Az új Németország nem szégyelli megmutatni a világnak, hogy miért érdemes küzdeni" - dicsérte meg a fejlődő országokat támogató németeket Bono, a rocksztár.

2008. március 13. csütörtök

márc. 13
7:54
Holtan találták a rendőrfőnököt (Kripto Akadémia)
Halottkémi vizsgálat kezdődött szerdán Manchesterben, hogy kiderítsék, mitől halt meg a brit nagyváros rendőrfőnöke - olvasható az rtlhirek.hu weboldalon. Michael Todd holttestét kedden fedezték fel kirándulók, Wales északi részén egy sziklánál.
márc. 13
8:22
Filmre vették a kihallgatásokat (Infostart)
Amerikai lapértesülés szerint a CIA után a washingtoni védelmi minisztérium is elismerte, hogy készültek filmfelvételek terrorista cselekményekkel gyanúsítottak kihallgatásáról.
márc. 13
8:28
Alig ismerik saját történelmüket (Infostart)
A britek majdnem felének fogalma sincs arról, mi az a Magna Charta Libertatum, azaz a Nagy Szabadságlevél, amelyet Földnélküli János angol király adott ki 1215-ben.
márc. 13
9:20
Gyorshír! Tadic feloszlatta a szerb kormányt! (Kripto Akadémia)
Boris Tadic szerb elnök feloszlatta csütörtökön a kormányt, és május 11-re kiírta az előrehozott parlamenti választásokat - jelentették be hivatalosan.
márc. 13
9:33
Nézze meg a luxusprostituáltat, aki megbuktatta a kormányzót! (Infostart)
Távozik hivatalából New York szexbotrányba keveredett kormányzója - ezt maga Eliot Spitzer jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján. A politikus tíz év alatt 40 ezer dollárt (közel 7 millió forintot) költött luxusprostituáltak szolgáltatásaira.
márc. 13
9:49
Feloszlatta a szerb parlamentet az államfő (Infostart)
Szerbiában feloszlatta a parlamentet a köztársasági elnök. Boris Tadic május 11-re kiírta az előrehozott parlamenti választásokat - jelentették be hivatalosan Belgrádban.
márc. 13
11:00
Megállapodott Ukrajna és a Gazprom (Infostart)
Moszkvában megállapodás született a Gazprom és Ukrajna között; a dokumentumot Alekszej Miller, a Gazprom, valamint Oleg Dubina, az ukrán Naftogaz vezérigazgatója írta alá.
márc. 13
11:05
A horvátok 2009 végére befejezhetik az uniós tárgyalásokat (Infostart)
Az Európai Bizottság elnöke szerint Horvátország jövő év végéig befejezheti a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.
márc. 13
12:16
Újabb mérföldkő: Szlovákia hamarosan hitelnyújtó országgá válhat (Infostart)
A Világbank elképzelése szerint Szlovákia rövidesen a hitelező országok csoportjába kerülhet. Ezt a jó gazdasági eredmények teszik lehetővé.
márc. 13
12:38
Kormányválság Macedóniában (Infostart)
Macedóniában kilép a kormányból az Albánok Demokratikus Pártja. Az elnökség éjszaka elfogadott határozatát még a párt vezető testületének is jóvá kell hagynia; helyi sajtóértesülés szerint ez még csütörtökön megtörténik.
márc. 13
14:52
"Rossz hírek költségvetése": tíz év után emelik a sör árát (Infostart)
Anglia új pénzügyminisztere Alistair Darling, aki a kormányfővé előlépett Gordon Brown helyét tölti be, a képviselőház elé terjesztette az idei költségvetés terveit, melyek nem arattak osztatlan elismerést. A konzervatív ellenzék a "rossz hírek" költségvetéséről beszél. A miniszter viszont azt hangsúlyozta, hogy elsősorban a jelenleg gondokkal küzdő nyugdíjasokon, valamint a többgyermekes…
márc. 13
15:17
Kevés a katona Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Az Afganisztánban harcoló NATO-erők létszáma jelenleg mintegy tíz százalékkal marad alatta a feladatok ellátásához szükséges szintnek - mondta Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár csütörtökön Varsóban.
márc. 13
15:39
Robogóra ült a román miniszterelnök (Kripto Akadémia)
A bukaresti járókelők alig hittek a szemüknek, amikor felismerték, hogy ki is ül a robogón: maga a miniszterelnök volt az, akit persze vigyázóan követtek a megkülönböztetett jelzésű autók.
márc. 13
16:20
Négy halálos áldozatot követelt az influenza Hongkongban (Infostart)
Hongkongban két hétre bezárták az összes iskolát és óvodát, miután 4 gyermek halt bele a városban tomboló influenza-járványba. A lakosság pánikba esett, mert a mostani járvány a honkongiakat a 5 éve többszáz áldozatot szedett atípusos tüdőgyulladásra emlékezteti.

Keresés