Ismeretlen fegyveresek tíz napja Pakisztánban meggyilkolták Darim Szedgaj tálib parancsnokot, akit az Egyesült Államok a tizenkét legveszedelmesebb terrorista között tartott számon - közölték szombaton az amerikai vezetésű afganisztáni koalíciós erők.
Gyerekeket küldenek külföldre a romániai bűnszervezetek, hogy a kiskorúak lopásból és zsebtolvajlásból pénzt szerezzenek, majd a bevételt hazaküldve az otthon maradtak palotákban élnek fényűző életet - derítette ki egy angol lap.
Giorgio Napolitano olasz elnök kisebb parlamenti pártokkal folytatta egyeztetéseit szombaton a Romano Prodi miniszterelnök lemondása után előállt kormányválság megoldásáról.
Csaknem ötven ember halt meg törzsi összecsapásokban szombatra virradóra a kenyai Rift Valley tartományban - közölte a nap folyamán rendőrség. A kelet-afrikai országban öt napja közvetítő Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár szombaton ellátogatott a forrongó tartományba és elítélte "az emberi jogok módszeres és súlyos megsértését".
A spanyol sajtó értesülése szerint Németországban és más európai országokban is merényletekre készült a Barcelonában egy hete felszámolt terrorsejt. A csoport összesen három merényletet tervezett Spanyolországban, egyet Németországban, továbbiakat Franciaországban, Portugáliában, Nagy-Britanniában - írta szombati számában a madridi El País egy "beépített informátorra" hivatkozva. Viszonylag…
Elhunyt Georges Habbas, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) elnevezésű palesztin szervezet megalapítója szombaton Ammánban, ahol évek óta élt - közölte egy hivatalos jordániai forrás.
Legalább huszonegy ember meghalt egy helyi turistabusz és egy tartálykocsi összeütközésekor szombaton Jordánia északi részén. A balesetben további 33 személy megsérült, hárman válságos állapotban kerültek kórházba - jelentette a Petra hivatalos jordániai hírügynökség a rendőrségre hivatkozva. Arról nem érkezett hír, hogy a balesetet szenvedett utasok között külföldiek is lettek volna.
Elhunyt vasárnap Suharto volt indonéz elnök - jelentették be orvosai a jakartai kórházban, amelyben az exdiktátort kezelték. Suharto 32 éven át vaskézzel irányította az ázsiai országot. Állapota halálát megelőzően válságossá vált, kómába esett. 86 évesen hunyt el.
Nagy előnnyel nyert Barack Obama a Dél-Karolinában szombaton tartott demokrata párti előválasztáson. Az afro-amerikai szenátor Hillary Clinton maga mögé utasításával fontos győzelmet szerzett: új lendülettel folytathatja az előválasztási küzdelmet.
Mihail Kaszjanov volt miniszterelnök nem indulhat a március 2-i orosz elnökválasztáson. Azért nem vette fel őt az elnökjelöltek listájára a Központi Választási Bizottság (CIK), mivel az általa összegyűjtött kétmillió támogató aláírás közül 13,36 százaléknyit nem megfelelőnek minősítettek - jelentették be vasárnap délelőtt Moszkvában.
Működésképtelenné vált és letért pályájáról egy nagyobb amerikai kémműhold, amely szakértők szerint február végén vagy márciusban csapódik be a Földön.
Közlekedési problémákat okozott, fákat döntött ki és háztetőket szaggatott le a helyenként óránkénti több mint száz kilométer sebességű szélvihar a vasárnapra virradó éjjel Csehországban - közölte vasárnap reggel a CT24 közszolgálati hírtelevízió.
A környező országokban is súlyos károkat okozott a szélvihar: Lengyelországban egy halálos és több sérült áldozatot követelt a két napja tomboló vihar, amely Ausztriában és Csehországban is megnehezíti a közlekedést.
Kémek segítségével lopott el az orosz kormány 500 millió dollárt az ENSZ "olajat élelmiszerért" nevű iraki programjából - állítja Szergej Tretyakov, aki személyesen is részt vett Szaddám Huszein egykori diktátor ármanipuláló akciójában.
Bulgária "aktív résztvevő akar lenni a Nabucco gázvezeték létrehozásában is" - mondta Georgi Parvanov bolgár államfő vasárnap sajtóértekezleten. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Dél Áramlat gázvezeték terve "nem kevésbé európai vállalkozás".
Izraelnek biztonsági kerítést kell majd építenie Egyiptommal közös, 240 kilométeres határának teljes hosszán - jelentette ki az izraeli közrádióban Matan Vilnai védelmiminiszter-helyettes vasárnap. A hétvégén az egyiptomi hadsereg megerősítette a biztonsági intézkedéseket Rafahnál, leállítják a Gázából érkező autókat.
Az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető politikusai a vasárnap elhunyt Suharto volt elnököt méltatva Indonézia modernizálásában és a régió egységének előmozdításában játszott szerepét emelték ki, miközben ellenzéki csoportok sajnálatosnak nevezték, hogy az emberi jogok durva megsértésével vádolt "zsarnok" végérvényesen elkerülte a felelősségre vonást.
A kenyai törzsi összecsapások vasárnap átterjedtek Naivasha városára, ahol tizennégy ember égett el elevenen felgyújtott házukban - közölte a rendőrség.
Az első előrejelzések szerint elvesztette eddigi abszolút többségét a vasárnapi hesseni tartományi parlamenti választásokon a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU).
Közlekedési káoszt okoztak a heves szélviharok és a helyenkénti havazás vasárnap Szlovákiában. A kidöntött fák és a leszakadt faágak elsősorban a Magas- és az Alacsony-Tátra körüli térségekben torlaszoltak el számos autóutat.
Az 1980-as években és az 1990-es évtized elején is többször előfordult, hogy az akkori brit kormányfő, Margaret Thatcher utasítására megtévesztő hadműveleteket végzett a haditengerészet Svédország partjainál - derült ki egy most megjelent könyvből.
Impozáns győzelmet aratott Barack Obama a dél-karolinai demokrata előválasztáson, Iowa állam után másodszor végzett az élen. A fekete jelölt jobban szerepelt, mint remélte, kétszer annyi szavazatot kapott, mint nagy ellenfele, Hillary Clinton. Obama döntően az afrikai-amerikaiak voksaival nyert, de a fehér szavazók negyede is támogatta. Február 5-én kiderül, a Dél-Karolinában szerzett lendület…
Kilencvenhét éves korában vasárnap elhunyt Gordon B. Hinckley, a mormon egyház feje. Hivatalos nevén, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának Hinckley volt a 15. egyházfője, a legidősebb személy, aki eddig azt irányította. Tizenhárom évig állt a mormon egyház élén.
Egy tonna kokaint és 36 kilogramm heroint foglalt le a rendőrség Kolumbiában. A több mint 20 millió dollár piaci értékű drogot az Egyesült Államokba akarták csempészni. Alvaro Caro tábornok, a kolumbiai kábítószer-ellenes rendőrség vezetője vasárnap elmondta, hogy az ország északi részén fekvő La Guajira megyében, Palomino település egyik strandján találták meg a drogot. Egy elhagyott csónakban…
Kilencvenhét éves korában vasárnap elhunyt Gordon B. Hinckley, a mormon egyház feje. A vallási vezető 13 évig állt az egyház élén, és ő volt a legidősebb személy, aki azt irányította.
A Népi Erő Pártja 72 éves vezetőjét, Szamak Szundaravedzset választották meg hivatalosan hétfőn Thaiföld miniszterelnökének, tizenhat hónappal azt követően, hogy legfőbb támogatóját, az előző kormányfőt, a milliárdos Thakszin Szinavatrát államcsínnyel megbuktatták.
Elhunyt Krisztodulosz érsek, a görög ortodox egyház fejét hétfő hajnalban érte a halál - közölte az athéni érsekség. Az egyházfőnél tavaly nyáron diagnosztizáltak máj- és vastagbélrákot. Utolsó heteiben nem akart kórházba vonulni, athéni otthonában halt meg 69 éves korában.
Kilencvenhét éves korában vasárnap elhunyt Gordon B. Hinckley, a mormon egyház legnagyobb felekezetének 15. elnöke, úgynevezett prófétája, akin keresztül az Isten beszél az emberekhez a mormon hívők szerint.
Indonéziában állami pompával, katonai tiszteletadás mellett eltemették Haji Mohammad Suharto volt államfőt. A 86 éves politikust január 4-e óta ápolták egy jakartai kórházban, ahol vasárnap hunyt el.
Mégis a CDU nyert Hessenben: a kereszténydemokraták az összes voks összeszámlálása alapján 36,8 százalékot szereztek, 0,1 százalékkal előzték meg az előző nap még győztesnek látszott szociáldemokratákat. Ez 3595 szavazatot jelent. Ettől függetlenül patthelyzet alakult ki a tartományban. A CDU ugyanis eddigi koalíciós partnerével, a liberális FDP-vel nem kormányzóképes, ám az SPD sem tud kormányt…
Betiltaná a játékok élelmiszerekhez való csatolását az Európai Bizottság - jelentette be Brüsszelben Günter Verheugen, a testület ipari biztosa. Árukapcsolásra továbbra is lesz mód, de a játékokat az élelmiszertől elkülönítve kell majd becsomagolni, elhízást okozó édességeket pedig nem lehet majd játékokkal eladni.
Iszlamista fegyveresek betörtek egy pakisztáni iskolába és foglyul ejtettek mintegy 250 gyermeket és tanárokat. A támadók néhány óra múlva megadták magukat a törzsi vének tanácsának.
A nők jogait védő szervezet jöhet létre az e téren szigorú korlátozásairól ismert Szaúd-Arábiában - jelentette a Dzsiddában megjelenő Arab News angol nyelvű napilap hétfői számában. "Kétéves tárgyalási folyamat után a szociálisügyi minisztérium elvi jóváhagyását adta az Anszár al-Mara szervezet megalapítására" - mondta Szulejmán asz-Szalmán, a szervezet egyik alapítója a lapnak.
Több mint húsz, a belügyminisztérium szerint több mint kétszáz gyereket ejtettek túszul iszlamista fegyveresek hétfőn egy pakisztáni iskolában. A helyi rendőrség közlése szerint öt vagy hat lázadó szökött be egy iskola épületébe a rendőrökkel folytatott összecsapások során Bannú városban, Pakisztán északnyugati részében, közel az afgán határ mentén húzódó Észak-Vazirisztán törzsi területhez. Az…
Hétfőn újabb erőszakos zavargások törtek ki Kenya nyugati részén, ahol a törzsi alapú összecsapásokban az elmúlt napokban körülbelül száz embert öltek meg. A bozótvágó késekkel felszerelkezett bandák terrorjában egyesekre rágyújtották a házukat, másokat pedig az utcán vertek agyon. Mindeközben puhatolózó lépések történtek az erőszaknak lökést adó poltikai válság rendezésére.
A francia igazságszolgáltatás nyolc év börtönbüntetésre módosította hétfőn a Zoé Bárkája francia segélyszervezet hat francia munkatársának büntetését, akiket gyermekrablás kísérletének vádjával nyolc év kényszermunkára ítéltek Csádban, de utóbb kiadtak Franciaországnak.
Egy mérnök elismerte hétfőn, hogy hibás számításokat végzett ama németországi jégcsarnok építésekor, amely két évvel ezelőtt beomlott, tizenöt ember - jobbára gyerekek - halálát okozva.
Az ügyész szerint a francia tőzsde illetékesei már tavaly érdeklődtek a Société Generale banknak milliárdos károkat okozó Jerome Kerviel után. Mindez azt jelenti, hogy további gyanú merült fel a bankkal szemben, annak ellenére, hogy az azt állította: a bróker teljesen egyedül hazardírozott a pénzzel. Kerviel közben arra számíthat, hogy többrendbeli csalás miatt vádat emelnek ellene.
Aláírásgyűjtés indult a Fertőrákoson élő osztrákok kezdeményezésére annak érdekében, hogy a magyar-osztrák határon átvezető utakra Magyarország shengeni csatlakozása után kihelyezett behajtani tilos táblákat az osztrák oldalon távolítsák el - mondta Palkovits János, a község polgármestere hétfőn.
Elengedték túszaikat, és megadták magukat törzsi vének tanácsának hétfőn Pakisztánban azok az iszlamista fegyveresek, akik a rendőrök elől menekülve egy iskolaépületbe vették be magukat, s egy sereg kisdiákot tartottak ott fogva órákon keresztül.
Hathavi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte egy olasz bíró azt a magyar fiatalembert, aki részt vett az olasz fővárosban a George Bush amerikai elnök római látogatása ellen rendezett június 9-i tüntetésen.
Szokatlan plakáttal szálltak harcba a szélsőjobboldal ellen az alsó-szászországi és a hesseni zöldek a tartományi választáson. Egy Hitlerré maszkírozott macskát ábrázoló fénykép alá a következő figyelmeztetést írták: "Elsőre nem mindig lehet felismerni a nácikat!"