Január 15-re összehívta a december végén megválasztott, új összetételű kenyai parlament alakuló ülését Mwai Kibaki elnök. A törvényhozás január 15-én helyi idő szerint délután fél háromkor összeül - olvasható az elnöki hivatal hétfőn kiadott közleményében. A kelet-afrikai országban december 27-én, az elnökválasztással egy időben tartottak parlamenti választást. Az elnökválasztás győztesének a…
Közel ötvenen szenvedtek fagyhalált az elmúlt hetekben Bukarestben - jelentették hétfőn román hírforrások. Bukarestben szűk egy hónap alatt 38 fagyhalált regisztráltak, emellett 58 személyt tartanak nyilván, kiknek halálában valamiképp a hideg is közrejátszott.
Átvette a holland helyét az angol Brüsszelben a második legjobban beszélt nyelvként - derül ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból. A Brussels studies folyóirat (www.brusselsstudies.be) kutatásában megkérdezett 18-70 év közötti lakosok 35 százaléka mondta azt, hogy a francia után angolul tudja legjobban kifejezni magát, és csupán 28 százalék tette a második helyre a másik…
Közel-keleti körútra indul kedden George Bush amerikai elnök, aki közvetlenül elutazása előtt - még Washingtonban - tárgyal Abdullah Güllel, az Egyesült Államok és Izrael fontos térségbeli szövetségesének számító Törökország államfőjével. George Bush kedden kezdődő nyolcnapos körútja során felkeresi Palesztinát, Izraelt és még öt másik országot.
Találkozóra hívta meg péntekre Mwai Kibaki kenyai elnök az újraválasztásának érvényességét vitató ellenzéki vetélytársát, Raila Odingát. Kibaki párbeszédet ajánl "az országban dúló erőszak megfékezése, a béke megszilárdítása és a nemzeti megbékélés érdekében" - olvasható a kenyai elnöki hivatal honlapján közzétett hétfő esti közleményben. Az ellenzéki politikust támogató Narancssárga Demokratikus…
Hárman meghaltak és tízen megsérültek egy lövöldözésben, amely különböző mexikói fegyveres szervek tagjai és feltételezett bűnözők között robbant kedden Mexikóban, az Egyesült Államokkal közös határ közvetlen közelében - közölték helyi illetékesek.
Barack Obama demokrata elnökjelölt-aspiránsnak sikerült behozni legerősebb, párton belüli riválisa, Hillary Clinton korábbi előnyét egy kedden közzétett, országos közvélemény-kutatás eredményei szerint.
Pokolgépes merényletben megölték kedden a Srí Lanka-i kormány egyik miniszterét. A robbantást Colombótól 20 kilométernyire északra, a szigetország nemzetközi repülőteréről a fővárosba vezető út mentén követték el a D.M. Dasszanajake nemzetépítési minisztert szállító kocsioszlop ellen, s a politikus nem sokkal a kórházba szállítása után belehalt sebesüléseibe - közölte egy kórházi vezető. A…
Az előzetesen nyilvánosságra hozott részeredmények szerint demokrata oldalon az amerikai előválasztások New Hampshire-i fordulóját is Barack Obama illinois-i szenátor nyerte. A republikánusoknál pedig John McCain szenátor gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot, Mike Huckabee volt arkansasi kormányzó előtt.
Folytatódtak az összecsapások keddre virradó éjszaka a helyi lakosok és a hatóságok között a két hete tartó szemétválság miatt Nápoly Pianura külvárosában.
A kenyai ellenzék kedden elutasította az elnök közvetlen tárgyalásra szóló javaslatát. "Raila Odinga kategorikusan kizárt bármiféle kétoldalú találkozót Mwai Kibaki elnökkel, hacsak a megbeszéléseket nem nemzetközi közvetítő irányításával tartják" - közölte Salim Lone, az ellenzék vezérének szóvivője. Hozzátette, hogy "Raila csak akkor fog találkozni Kibaki államfővel, ha a megbeszélés abba a…
Az osztrák belügyminisztérium belső, hivatalosan nyilvánosságra még nem hozott adatai szerint a december 21. és január 7. közötti, tehát a schengeni nyitás óta eltelt időszakban kevesebb illegális - érvényes úti okmányok nélküli - határátlépő akadt horogra a határ menti körzetekben, mint egy évvel korábban.
Késsel támadt a Maldív-szigetek államfőjére kedden egy fiatalember, de Maumun Abdul Gajum köztársasági elnök sértetlenül élte túl az esetet - közölte szóvivője, egyértelműen merényletkísérletnek minősítve az incidenst.
Oroszország műszaki tekintetben készen áll arra, hogy a 2020-as évek elején embert küldjön a Marsra - mondta kedden Lev Zeljonij, az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetének igazgatója.
Az ENSZ által felügyelt vizsgálatot kért kedden Benazir Bhutto meggyilkolt pakisztáni exkormányfő fia anyja halála ügyében, mondván, hogy nem bízik a pakisztáni vezetőkben. "Nem hisszük, hogy a pakisztáni kormány fennhatósága alatt folyó vizsgálat kellően átlátható" - mondta londoni sajtóértekezletén Bilaval Zardari. "Már eddig is megsemmisült számos bizonyíték" - tette hozzá.
Borzalmas részleteket tárt fel egy tanú kedden a Charles Taylor egykori libériai elnök-diktátor elleni perben a Sierra Leone-i háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszék előtt. Taylort azzal vádolják, hogy hatalma idején véres konfliktust robbantott ki a hazájával szomszédos Sierra Leonéban, és fegyverekkel, illetve pénzzel támogatta a lázadó Egyesült Forradalmi Frontot (RUF). A polgárháborúban…
Megsebesült az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejének (UNIFIL) legalább két katonája, amikor nagy erejű pokolgép robbant gépkocsijuk mellett kedden egy Bejrúttól délre fekvő településen - közölték helyi biztonsági források.
Az amerikai elnökválasztási kampányban a Demokrata Párt jelöltségéért küzdő Hillary Clinton szenátor arra hívta fel a választókat: ne szavazzanak vetélytársára, Barack Obamára, mert "az al-Kaida figyel". Clinton New Hampshire-ben - a keddi, első előválasztások helyszínén - kijelentette: a terrorszervezet szoros figyelemmel kíséri a választásokat, és Amerika nem kockáztathatja egy tapasztalatlan…
Újabb összecsapások voltak Nápolyban az elszállítatlan szemét miatt. Az egyik kerületben a lakosok megakadályozták a helyi lerakó újbóli megnyitását, miközben más lerakóhelyek már megteltek.
Egy északnyugat-pakisztáni befolyásos törzsfő, aki támogatja kormánya béketörekvéseit, kedden arra szólította fel az általa ellenőrzött területen tartózkodó al-Kaida-harcosokat, hogy hagyják el a térséget, miután klánjának nyolc tagját megölték.
Borzalmas részleteket tárt fel egy tanú kedden abban a perben, amelyet Charles Taylor egykori libériai elnök-diktátor ellen zajlik a Sierra Leone-i háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszék előtt.
Nagynevű egyetemek nevét felhasználva hamis diplomákat osztott egy csaló módon akkreditált brit intézmény - derítette ki a BBC. Az álegyetem egyik vezetője készségesen el is ismerte a riporternek a csalás tényét.
Az átlagbérük felének, havonta 35 dollárnak (hatezer forintnak) megfelelő összeget kap minden HIV-fertőzött közalkalmazott, hogy több élelmet tudjon vásárolni magának - döntött a malawi kormány.
Hillary Clinton demokrata és John McCain republikánus szenátor nyerte meg az 2008-as amerikai elnökválasztás jelöltjeiről döntő első előválasztást kedden, New Hampshire szövetségi államban.
Hillary Clinton demokrata és John McCain republikánus szenátor nyerte meg az 2008-as amerikai elnökválasztás jelöltjeiről döntő előválasztást New Hampshire szövetségi államban.
Egy rendőrt lelőttek, egy másikat megsebesítettek ismeretlen fegyveresek Ingusföldön - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. A tájékoztatás szerint a támadás az oroszországi tagköztársaság Szunjenszki körzetében történt és járőrszolgálat teljesítése közben érte a rendőröket.
Kormányátalakítással vágott neki elnöki ciklusa második felének Chilében Michelle Bachelet. Hat tárca, köztük a belügyi, a gazdasági, a közmunkaügyi és a bányászati élére került új vezető a 22 tagú testületben, helyi idő szerint kedden.
Rekordszámú látogatót fogadott tavaly az egykor Auschwitz-Birkenauban felállított hírhedt náci haláltábor helyén működő múzeum. Az intézmény adatai szerint 2007-ben 1,2 millióan jártak a Lengyelország déli részén fekvő auschwitzi lágermúzeumban, amely hatvan évvel ezelőtt nyílt meg.
George Bush amerikai elnök szerint Irán provokációt hajtott végre a hét végén, amikor járőrhajói kis híján fegyveres összetűzésbe kerültek amerikai hadihajókkal a Hormuzi-szorosban. Az amerikai védelmi minisztérium Bush keddi nyilatkozata után nyilvánosságra hozott egy videót, annak bizonyítására, hogy provokáció történt.
A női szavazók maga mellé állításának köszönheti Hillary Clinton, hogy meglepetésre győzelmet aratott az amerikai elnökjelöltek kiválasztását célzó előválasztások első felvonásán New Hampshire államban - derült ki az első elemzésekből.
Kína csapatokat küld Észak-Koreába, hogy biztosítsa a rendet és megvédje a nukleáris arzenált, ha a szomszédos országban összeomlana a kommunista rezsim. Sajtóinformációk szerint Peking először megpróbálná megszerezni az akcióhoz az ENSZ támogatását, de ennek hiányában önhatalmúlag is kész lenne a beavatkozásra.
Valamelyest javult a volt indonéz elnök, Suharto állapota. A 86 éves politikust pénteken szállították kórházba, súlyos szívelégtelenséggel, belső vérzésekkel, tüdővizenyővel. Vérátömlesztést kapott, dializálták, de állapota továbbra is válságos. Orvosának jelentése szerint eszméleténél van, de nagyon gyenge.
Ausztrál halászhajó indult az Antarktisz közelében a japán bálnavadász-flotta nyomába, hogy bizonyítékokat gyűjtsön egy nemzetközi bíróság előtti perhez, amelynek célja a bálnák pusztításának megállítása - közölték szerdán ausztrál illetékesek.
A brit egészségügyi miniszter, Alan Johnson szerint rendkívül veszélyes, hogy a háziorvosok minden megfázásra, köhögésre antibiotikumot írnak fel. A megbetegedést többnyire vírusok okozzák, amelyek ellen hatástalanok a penicillinszármazékok, hívta fel ismételten a figyelmet a miniszter.
Nicolas Sarkozy francia államfő be akarja tiltatni a kereskedelmi reklámokat a közszolgálati televízióban - ezt maga jelentette be kedden -, de a hirdetésszervezők nem tartanak a bevétel csökkenésétől.
A szerdán Jeruzsálembe látogató George Bush amerikai elnökkel fog vacsorázni egy olyan izraeli miniszter, aki egy kémügyben játszott szerepe miatt nem léphet az Egyesült Államok területére.
A nemzeti öntudat erősítését tartja a szlovák kormányfő az idei esztendő egyik legfontosabb feladatának. Robert Fico kijelentése azonban a történészek között is vitát váltott ki.
Romániában az idén 25-40 százalék között drágul a reklám a hirdetők számára a tévékben és a rádiókban, vélik szakértők. A reklámhelyekért elsősorban a távközlési cégek, a bankok, az autógyárak és a sörforgalmazók versengenek.
George Bush megérkezett szerdán Izraelbe, nyolcnapos közel-keleti körútjának első állomására. Az amerikai elnököt Simon Peresz izraeli államfő és Ehud Olmert kormányfő fogadta a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren.
Visszaminősíttetné a brit miniszterelnök a kannabiszt: a drog korábban a B veszélyességi kategóriába tartozott, egy korábbi belügyminiszteri rendelet azonban a C-be helyezte. Akinél ilyen drogot találnak, akár ötéves börtönbüntetéssel is sújthatnák.
Hillary Clinton nyerte meg New Hampshire államban a demokrata előválasztást. Elemzők szerint a volt first lady stratégiát változtatott, és a korábbi határozott, kemény nő imázsa helyett törékeny, emberi oldalát próbálta megmutatni. Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint demokrata oldalon továbbra is két jelölt tűnik esélyesnek: Hillary Clinton és Barack Obama. A republikánusoknál az eddig…