Akik fütyüléssel vagy kiabálással akarták megzavarni szombaton kora délelőtt az állami ünnepséget a budapesti Kossuth Lajos téren, azok nem is akartak bemenni a rendezvény kordonnal elzárt területére - mondta Juhász Gábor államtitkár, a március 15-i nemzeti ünnepre felállított operatív törzs irányítója az MTI-nek
Néhány ezer ünneplő és néhány száz rendbontó gyűlt össze szombaton késő délelőtt a fővárosban, a Múzeumkertnél, ahol a március 15-i nemzeti ünnep egyik központi rendezvényét tartják. A Nemzeti Múzeumhoz vezető utcákat és utakat kordonokkal zárta el a rendőrség, a Múzeumkerthez csak az Astoria és a Kálvin tér felől, a felállított beléptető kapukon keresztül lehetett bejutni. Az MTI tudósítói azt…
Rendzavarás nélkül, méltóságteljesen zajlott le a múzeumkerti ünnepi program, ami a biztonsági rendszernek köszönhető - mondta el Juhász Gábor államtitkár, a nemzeti ünnep idejére felállított operatív törzs irányítója.
A Március 15-e téren másfél ezren kísérik figyelemmel az eseményeket, a kordonon belül végig egyenruhás rendőrök állnak sorfalat - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A térre vezető utakon rendőrök és civil biztonsági őrök teljesítenek szolgálatot. Az Erzsébet hídról két-háromszázan figyelik az eseményeket, a térre csak átvizsgálás után lehet bejutni. A nagyobb zászlórudakkal…
1848-ban a nemzet megvalósította a szabadság szintézisét, amikor testvériességen és társadalmi igazságosságon alapuló hazát akart - mondta Dávid Ibolya szombaton az Isaszegen tartott ünnepi megemlékezésen.
Budapesten folyamatos a rendbontás a Március 15-e téren, a Fővárosi Önkormányzat hivatalos, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségén.
Több mint ötszáz ember gyűlt össze szombaton késő délelőtt a fővárosi Fővám téren, a Magyar Rendszerváltók Országos Szövetségének rendezvényére - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.
Az InfoRádió által megkérdezett jogi szakértő szerint az SZDSZ elnökválasztását meg kell ismételni, ha szabálytalanság történt a tavalyi tisztújítás során. Magyar György ügyvéd felhívta a figyelmet arra is, hogy valószínűleg okirathamisítás történt. Hozzáfűzte, hogy a bíróság is megsemmisítheti az elnökválasztás eredményét és elrendelheti a tisztújítás megismétlését.
Két embert állítottak elő a rendőrök Budapesten, mert köveket dobáltak a Fővárosi Önkormányzat március 15-ei ünnepségének ideje alatt. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: több rendzavaróról felvételt készítettek, azonosításuk folyamatban van.
Rendzavarás nélkül, méltóságteljesen zajlott le a múzeumkerti ünnepi program, ami a biztonsági rendszernek köszönhető - mondta el szombaton Juhász Gábor államtitkár, a nemzeti ünnep idejére felállított operatív törzs irányítója.
Százhatvan évvel ezelőtt egyesült erővel győzték le a magyarok a széthúzást és valósították meg a nemzet összefogását. Erről a pénzügyminiszter beszélt a Monokon, Kossuth Lajos szülőfalujában rendezett március 15-ei ünnepségen.
"Mocskos zsidók" - skandálták a külső kordonon belül a Demszky Gáborra árpád-sávos zászlóval felszerelkezve várók a Petőfi téren. Az SZDSZ szimpatizánsok egymásnak panaszkodtak, amiért a belső kordonon csak a kiválasztottaknak lehetett a fővárosi ünnepségre bejutni. Akadt, aki Magyar Bálintnak panaszolta, hogy 18 éve mindig közelről hallgatta a főpolgármester, és nem érti, hogy ezúttal miért kell…
Szombat délután lezárják a Kossuth teret, emellett a Blaha Lujza téren is lezárásokra, fokozott ellenőrzésekre kell számítani - derül ki a rendőrség honlapján közzétett közleményekből.
Nem kell új rendszerváltás, aki ilyeneket mond az a szabadság ellensége - jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester szombaton a Fővárosi Önkormányzat Petőfi-szobornál rendezett ünnepségen. Nem kell új rendszerváltás, nincs szükség a Szent Korona alkotmányára, nincs szükség igazi rendszerváltásra, aki ma ilyeneket mond, az a szabadság ellensége - mondta az SZDSZ-es politikus az 1848-49-es…
"Önök úgy vannak itt jelen, mint a nemzet díszei, akiknek teljesítménye az egész országot minősíti, Önök okot adnak nekünk az önbecsülésre, és ezt köszönettel vesszük" - mondta Sólyom László államfő tudományos és művészeti állami kitüntetések átadásán a Parlamentben.
Százhatvan éve annak, hogy az addigi széthúzást azon a március 15-én egyesült erővel le tudták küzdeni a magyarok, és megvalósították a nemzet összefogását - mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton Monokon, Kossuth Lajos szülőfalujában, az 1848-as kormány pénzügyminiszterének szobra előtt. Százhatvan évvel ezelőtt a magyar nép úgy döntött, hogy az európai folyamatokhoz kapcsolódva másképp…
Nem kell új rendszerváltás, nincs szükség "a Szent Korona-alkotmányra", aki ilyeneket mond, az a szabadság ellensége - jelentette ki a főpolgármester a Fővárosi Önkormányzat ünnepségén, a Petőfi-szobornál. Demszky Gábor szavait többször pfujolás és fütty követte, és tojásokat is dobtak felé.
A Himnusz és a Székely Himnusz eléneklésével kezdődött meg a Fidesz március 15-i nagygyűlése az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. A színpadon "Az önbecsülés napja - Igen! Magyarország győzött!" felirat látható, a középre elhelyezett mikrofonállvány körül kokárdát viselő fiatalok ülnek. Az ünnepségen beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Kósa Lajos alelnök, Jókai Anna Kossuth-díjas író és Elmar…
Egy rendőr könnyebben megsérült a fővárosban az Erzsébet hídnál szombaton kora délután - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tafferner Éva tájékoztatása szerint a rendőr a lábán szenvedett zúzódásos sérüléseket.
"A jövőt nem adjuk, nincs bűnhődés tovább"- tiltakozott a himnusz éneklése közben az egyik férfi. A Fidesz nagy gyűlésére sokan elmentek, de nem biztos, hogy elegen. A himnusz éneklése közben a bűnhődést elutasító férfi meg is jegyezte, nagy baj, hogy annyi üres hely van körülötte.
Nyílt nappal ünnepli hatodik születésnapját a Nemzeti Színház; a látogatók bejárhatják az épületet, belenézhetnek a Vesztegzár a Grand Hotelben című előadás próbájába, és megtekinthetik a Kaszás Attila emlékére rendezett kiállítást.
Véget ért a Jobbik megemlékezése az Erzsébet téren. A teret megtöltötték a szimpatizánsok, több százan voltak, a jelenlévők egy jelentős része magyar és árpád-sávos zászlókkal felszerelkezve hallgatta a beszédeket.
Az én márciusom rendezvénysorozat keretében több családi program várja a látogatókat Budapest belvárosában az 1848-as forradalom 160. évfordulója alkalmából. A Lánchídon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is tett egy rövid sétát.
Magyarország feltalálta az alkotmányos népítéletet, amely március 9-e óta világszabadalom - mondta a Fidesz elnöke a párt ünnepi rendezvényén. Orbán Viktor kijelentette: "mi népítéletből is az alkotmányosat szeretjük, nem ugrunk be a provokációnak".
Tiltakozását fejezte ki az MSZP, amiért Kaposváron a helyi és a megyei vezetők, országgyűlési képviselők, a pártok és a civil szervezetek mellett a Magyar Gárda tagja is koszorút helyezhettek el Kossuth Lajos szobránál a város hivatalos ünnepségén.
"Önök úgy vannak itt jelen, mint a nemzet díszei, akiknek teljesítménye az egész országot minősíti, Önök okot adnak nekünk az önbecsülésre, és ezt köszönettel vesszük" - mondta Sólyom László köztársasági elnök a tudományos és művészeti állami kitüntetések átadásán szombaton a Parlamentben.
Teljes rendben, egyetlen incidens nélkül fejeződött be Budapesten a Fidesz nagygyűlése, a tömegből néhány százan azonban a szervezők felhívása ellenére a Blaha Lujza tér felé indultak, ahová a Magyar Önvédelmi Mozgalom és más szervezetek jelentettek be rendezvényt március 15-én délutánra.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombat délután megtekintette a budapesti Roosevelt téren felállított betyártábort - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A kormányfő és felesége, Dobrev Klára délután negyed négykor érkezett a térre, ahol a nemzeti ünnep alkalmából betyár- és huszártábort állítottak fel gyermekeknek, családoknak. A miniszterelnök körbesétálta a teret, több emberrel kezet…
"Nem félünk a Gyurcsánytól, Gyurcsánytól, Gyurcsánytól" - tűnt fel jó néhányszor a Fidesz nagy gyűlés a kormányfőt gúnyoló egyik felirat. A Kossuth Lajos utcán egybegyűlt néhány tízezer ember mind annyiszor jót nevetett, és a miniszterelnök távozását követelte. Rákay Philip még a megemlékezés elején arra kérte az egybegyűlteket, hogy ne balhézzanak, ne mondhassák azt - mint ahogy 2006-ban tették…
A miniszterelnök szerint a sajtó nem állhat a politika és a gazdaság befolyása alatt, különben nem töltheti be faladatát. Gyurcsány Ferenc erről a Szabad sajtó-díjak átadásán beszélt Budapesten, a Politikatörténeti Intézetben.
A "bolti bűnözésre" válaszul fogyasztóvédelmi kommandót hív életre a Jobbik - jelentette be a párt elnöke szombat délután a fővárosi Erzsébet téren tartott március 15-i megemlékezésén. Vona Gábor szerint "a zöld válaszra" azért van szükség egyebek mellett, mert lejárt minőségű élelmiszereket árusítanak multinacionális cégek az embereknek.
Összefogásra szólított fel az Országgyűlés elnöke az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példáját felidézve. Szili Katalin Hajdúdorogon úgy fogalmazott: nagy dolgokat soha nem széthúzással, csakis összetartással, együttműködéssel lehet elérni.
A Holdjáró megalkotásáért, mérnöki életművéért, és a magyar-amerikai ipari, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok előmozdításáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át a Parlamentben Pavlics Ferenc gépészmérnök. A szakember az InfoRádióban azt mondta, több nehézséggel is meg kellett küzdenie a Hold felszínét vizsgáló jármű tervezése során, amely három napig…
Több mint 172 motorral békés felvonulást tartott a Goj Motoros Egyesület a Hősök terén szombaton. Ezzel, mint elnökük Mészáros Imre elmondta: példát statuálnak a politikusoknak, hogy létezik az összefogás.
Fél nyolcig tizennégy embert állított elő a rendőrség a március 15-ei ünnepi rendezvények helyszíneiről a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton.
A nemzet felemelkedéséhez szükség van partnerségre - mondta a Művészetek Palotájában mondott ünnepi beszédében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hozzátéve: a vezetők felelőssége, hogy ne diktáljanak olyan tempót, irányt, amelyet a nemzet nem képes követni.
Erdély számos városában emlékeztek meg szombaton a szabadságharc hőseiről. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél tartotta országos központi rendezvényét. Markó Béla szövetségi elnök beszédében a románok és a magyarok közös Erdélyének építését szorgalmazta, hitet téve ismét az autonómia ügye mellett, Koszovóról is szót ejtve.
Több száz, arcát sállal eltakaró, csuklyás kabátot viselő rendbontó indult szombaton este a Blaha Lujza térről a Petőfi híd irányába, sokan Molotov-koktélokat cipelnek hátizsákjukban - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.
Háromnegyed kilenctől csapaterőt alkalmaz a rendőrség a Budapesten, a Ferenc körút és az Üllői út kereszteződésében a jogellenes magatartást tanúsító tömeg feloszlatására - közölte honlapján a Készenléti Rendőrség.
Nem sokkal nyolc óra után kockakövet találtak egy igazoltatott férfinél a Blaha Lujza tér közelében, a Klauzál utca és a Rákóczi út sarkán, ezért a közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt előállították - közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a megbomlott rend minél hamarabb helyreálljon a fokozatosság elvének maradéktalan betartása mellett - közölte a Budapesti Renmdőr-főkapitányság a honlapján szombat este.
Kétszáz rendőr és hozzávetőleg hétszáz, arcát eltakaró tüntető néz farkasszemet egymással a József körúton, a Pál utca környékén - jelentették az MTI helyszíni tudósítói. A tüntetők másik része a nagykörútról a Csepreghy utcába fordult be, onnan petárdázás hangjai hallatszanak.
Néhány száz rendbontó randalírozik a józsefvárosi mellékutcákban a József körút, az Üllői út és a Baross utca környékén szombaton késő este - jelentették a helyszínről a távirati iroda tudósítói.