Ez után a városvezetés után legalább ötven évig nem lesz Budapestnek liberális vezetése - jelentette ki Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője szerdán tartott tájékoztatóján. Az objektív tájékoztatáshoz hozzátartozik az is, hogy ne csak Tarlós úr véleményét ismerjék meg az emberek - nyilatkozta az SZDSZ budapesti elnöke az ellenzéki politikus szavaira reagálva.
Változott a nyugdíjak kiszámítása január 1-jétől. Ha a még tavaly érvényben lévő szabályok szerint állapítanák meg a most nyugdíjba vonulók nyugdíját, akkor 7-8 százalékkal kapnának több pénzt.
Elképesztőnek nevezte Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője, hogy miközben válsághelyzetben van Budapest, Demszky Gábor főpolgármester méregdrága kampánykiadványban nem létező sikerekkel szédíti a fővárosiakat. A politikus szerint Demszky Gábornak politikai felelősséget kellene vállalnia az elkövetett hibákért.
A kormány a kormányzati tájékoztatás informatikai megújításához volt szükség a Digital Native tanulmányára - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-vel szerdán annak kapcsán, hogy a Fidesz helyettes szóvivője levelet írt az ügyben a kancelláriaminiszternek.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) arra kéri Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési minisztert, hogy "tegyen rendet az államvasútnál és nevezze meg a felelősöket", amiért szerdán nem közlekedtek a budapesti elővárosi vonatok - közölte a civil szervezet szerdán az MTI-vel.
A kormány a kormányzati tájékoztatás informatikai megújításához volt szükség a Digital Native tanulmányára - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán annak kapcsán, hogy a Fidesz helyettes szóvivője levelet írt az ügyben a kancelláriaminiszternek. Cser-Palkovics András - a Magyar Nemzet szerdai cikke nyomán írt - nyílt levelében arra volt kíváncsi, mi indokolta, hogy pályáztatás nélkül…
Január 20-án kiszabadulhat Tánczos Gábor, a körmendi gyermekgyilkosság miatt jogerősen elítélt fiatalember - mondta az InfoRádióban Somos Zoltán ügyvéd.
Az ország nagyobb városainak levegőminősége a havazás és az enyhe légmozgás miatt ideiglenesen javult, az aktuális szennyezettséget ismét figyelemmel lehet kísérni az interneten. Kovács Máté, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakértője elmondta, hogy szerdán délutánra Budapesten és az ország nagyvárosaiban a legtöbb helyen határ érték alá süllyedt az aprópor-szennyezettség (PM10). Ez a…
Ez után a városvezetés után legalább ötven évig nem lesz Budapestnek liberális vezetése - jelentette ki Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője szerdán tartott tájékoztatóján. Az objektív tájékoztatáshoz hozzátartozik az is, hogy ne csak Tarlós úr véleményét ismerjék meg az emberek - nyilatkozta az SZDSZ budapesti elnöke az ellenzéki politikus szavaira reagálva.
Ismét jár az főváros környéki elővárosi vonatok többsége azt követően, hogy a havazás és a fagy okozta váltóállítási problémák miatt számos járat nem közlekedett a nap folyamán.
Ismét jár az főváros környéki elővárosi vonatok többsége azt követően, hogy a havazás és a fagy okozta váltóállítási problémák miatt számos járat nem közlekedett a nap folyamán - tájékoztatta a vasúttársaság szóvivője szerdán az MTI-t.
Ismét jár az főváros környéki elővárosi vonatok többsége azt követően, hogy a havazás és a fagy okozta váltóállítási problémák miatt számos járat nem közlekedett a nap folyamán - közölte a vasúttársaság szóvivője szerdán. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője korábban azt közölte, hogy pártja azonnali vizsgálatot követel a kormánytól a vasúti közlekedésben szerdán okozott káosz miatt.
A schengeni csatlakozás december 21-ei időpontját követően több esetben is gyors eredményt értek el a Letenyei Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a Schengeni Információs Rendszer (SIS) használatával - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
A Fidesz teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja a MÁV Cargo privatizációját, mert az sérti a nemzet és a gazdaság érdekeit - közölte Márton Attila, a Fidesz parlamenti képviselője szerdán az MTI-vel.
Sólyom Lászlót 2005-ben választották köztársasági elnökké, és azóta háromszor indult vele, illetve beszédével az év. Összeállításunkban az államfő 2006-os, 2007-es és 2008-as újévi beszédét állítjuk egymás mellé. Ezekből jól látszik, hogy a beszédek tartalma nem sokat változott.
Aláírták a MÁV Cargo Zrt. privatizációs szerződését. Az osztrák Rail Cargo Ausztria és a GYSEV Zrt. konzorciuma 102 és fél milliárd forintot fizet a MÁV Cargo részvényeiért, és öt év alatt 43 és fél milliárd forint fejlesztésre vállalt kötelezettséget.
Egy katolikus plébános sajátos módon csatlakozott éhségsztrájkoló szerzetesek akciójához szerdán Budapesten, Lipp László (László atya) a haját levágva tiltakozott az egészségbiztosítás átalakítása ellen.
Hatszázmillió forintos tőkeemelést terveznek a Magyar Hírlap kiadójánál értesült a HVG. A hetilap szerint a 2005-ben Széles Gábor üzletember érdekeltségébe került Magyar Hírlap Kft. törzstőkéje így egymilliárd forintra nő, a pénz pedig Széles családi cégétől, az SGH Vagyonkezelő Kft.-től származik majd, amely a veszteségek miatt 2007-ban már emelt tőkét a kiadónál. Közben egy másik…
A kormánypártok együtt a január közepére tervezett koalíciós egyeztetésen, külön-külön azonban már a jövő héten tárgyalnak az egészségbiztosítási törvényről, amelyet elfogadása után az államfő megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek. Gyurcsány Ferenc kormányfő várhatóan jövő szerdán például már arról is egyeztet több szocialista politikussal, hogy mikor és kiket jelöljenek a leendő…
Lényegében befejezte az antikorrupciós stratégia kidolgozását a kormány által erre a célra létrehozott testület, így a jelentés februárban a kormány elé kerülhet. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen javaslatok készültek. Úgy tudjuk, a stratégiában több jogszabály módosítására is javaslatot tettek.
Az egészségbiztosítás átalakítása mellett az adórendszer korrekciójára és a szociális ellátások egységesítésére koncentrál idén a kormány munkaterve. A miniszterelnök 14 témakörben kezdeményez új törvényeket az országgyűlésnél. Pontosítják a köztársasági elnök kitüntetési jogát, megkezdődik a gázpiac liberalizációja.
Az ünnepek alatt megkülönböztetett figyelmet fordítottak a hajléktalanokra; az ország minden részében karácsonyi csomagot, meleg ételt kaptak a rászorulók. A hideg idő miatt a fagyás, kihűlés megelőzésére is jobban odafigyelnek, az utcai szolgálat munkatársai krízisautókkal járják a utcákat, és figyelik a szabad ég alatt éjszakázók egészségi állapotát. Lehetőség van helyi orvosi kezelésre; a…
Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója szerint a kormány bukási spirálba került. A koalíció képviselői ugyanis egyre kevésbé hisznek abban, hogy megnyerik a következő választásokat, így a közösségi helyett az egyéni érdekeiket szolgálják.
Jelentős mennyiségű hó esett az óév zárásaként, s az idei esztendő első napján is. Tegnap jórészt elmaradt az "égi áldás", ám az előrejelzések szerint holnaptól ismét havazásra számíthatunk. Az utak jelentős részét szerdán megtisztították. Január elsejétől a fővárosban több száz hómunkás dolgozott, őket a szerződés szerint akár meg is szondáztathatták - s aki alkoholt fogyasztott, az nem állhatott…
A Külügyminisztérium figyelmeztetése ellenére éjjel egykor csaknem harminc magyar indult a Ferihegyi repülőtérről a kenyai Mombasába. Kenyában már csaknem 300 halálos áldozata van a december 27-ei elnökválasztás után kitört zavargásoknak.
Nyáron a fürdőzés okozhat örömöt tavaink partján, míg ilyenkor télen a korcsolyázni vágyókat vonzza a Balaton és a Velencei tó. Míg utóbbin már több helyen is akad kijelölt jégpálya, addig előbbin még mindig tilos jégre menni, igaz ezt többen is figyelmen kívül hagyják. A másik jelentős gond, nincs olyan honlap, vagy más tájékoztató, ahonnan tájékozodni lehetne, hol engedélyezett a korcsolyázás.…
Január 1-jétől a rendőrség akár 300 ezer forintos közlekedési bírságot is kiszabhat, a helyszíni bírság összege pedig legalább 3 ezer forint. Az idei évtől szigorodott a büntetőpontrendszer is.
A héten még biztosan nem nevezi meg Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét az adatvédelmi és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának posztjára - tudta meg lapunk. Mint ismert, a parlament december 17-én nem szavazta meg az államfő jelöltjeit: Péterfalvi Attilát, akit újra adatvédelmi biztosnak és Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt, akit a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának javasolt…
Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek: inkább elviszik gyereküket egy másik, "jobb" iskolába - számol be a felmérés eredményeiről a Népszabadság.
Vízkeresztig tartó éhségsztrájkba kezdett két pap december 17-én, mert úgy érzik Magyarországon a kormányzat nem képes úrrá lenni a társadalmi problémákon, a kezdeményezésükhöz több mint húsz egyházi ember is csatlakozott. Szigorú böjtbe kezdett két atya december 17-én. Vértesaljai László és Hofher József úgy érzik lelki válságban van az ország.
Emelkedett az országosan kötelező minimálbér, illetve a szakképesítést igénylő munkakörökben fizetendő bérminimum az idén január elsejétől, nőttek a minimálbérhez rendelt egyéb juttatások is, mint például az álláskeresők járadéka. A minimálbér a 2007-ben kötelező 65.500 forintról 2008-ban 69.000 forintra emelkedett. A szakképzést igénylő munkakörökben ehhez képest 1,2-szeres, illetve 1,25-szörös…
Az egészségbiztosítási reform újabb állomásához érkezett december 27-én, amikor az államfő visszaküldte az országgyűlésnek a törvénytervezetet. De mit tehet ebben a helyzetben az ellenzék? Dr. Fejér László főorvost, a Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum Egészségpolitikai munkacsoportjának vezetőjét kérdeztük.
Évről évre minden január elsején vidáman kívánunk egymásnak boldog új évet, ám ez a boldogság jobb esetben is csak addig tart, míg nem kapcsoljuk be a tévét, a rádiót vagy nem vesszük kezünkbe a 2-án megjelenő újságot. Azokban ott áll feketén-fehéren, hogy éppen mi és mennyivel lesz drágább.
Március 28-án derül ki, hogy mely civil szervezetek delegálhatnak tagot a következő egy évre a Duna Televíziót, a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót felügyelő közalapítványok nagykuratóriumába. A hatóság akkor dönti el sorsolással a versenyt azokban az esetekben, amikor több a jelentkező, mint a hely.
Közösségi munkával teremthetik elő az önrészt azon települési önkormányzatok, amelyek az Egészséges Településekért Alapítvány ez évi első pályázatára jelentkeznek - tudatta Kardos Anna, az alapítvány igazgatója az MTI-vel.
Stabilizálódik az egyházi fenntartású oktatási intézmények anyagi helyzete 2008-ban, ugyanis jelentős mértékben növekedik a nekik juttatott kiegészítő támogatás - mondta Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában.
A fővárosban szerda este nyolc óra után kisebb hóesés kezdődött, mely ismét feladatot adott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozóinak - tájékoztatta az MTI-t Horváth László, a társaság helyettes szóvivője.
A Budapesti Corvinus Egyetemen öt kara tart bemutatkozó nyílt napot januárban: az érdeklődők megismerhetik az egyetem képzési rendszerét, oktatóit, valamint bepillantást nyerhetnek a karok életébe - olvasható az egyetem honlapján.
A közoktatás lesz az idén a legnehezebb helyzetben, hiszen a büdzsé harmincmilliárd forintot von ki a rendszerből. A felsőoktatás támogatásának szerény növekedése a bér- és dologi kiadások emelkedését sem pótolja majd.
Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek: inkább elviszik gyereküket egy másik, "jobb" iskolába.
Két út egy-egy szakasza járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hernád-völgyében hófúvás, illetve az útpályát borító magas hóbordák miatt - tájékoztatta a közútkezelő ügyelete az MTI-t csütörtökön.
Ismét népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés kezdődik Mözsön, hogy a településrész elválhasson Tolnától - írta csütörtökön a Tolnai Népújság. A jegyző nyilatkozata értelmében a népszavazás kiírásához 360 darab hiteles aláírás szükséges.
Az ember testi-lelki fejlődése - többé-kevésbé felismerhetően - elér egy határvonalhoz, ami után az illető érettnek, felnőttnek nyilvánítható. Ez a tény azonban nem szabadítja fel a további tanulás alól, kivált jelen korunkban, amikor a felgyorsult élet megköveteli az új jelenségek azonnali befogadását.
Mikor - és mikor nem - kell adózni az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárból felvett összegek után? Ehhez adnak útmutatást a kéthavonta megjelenő szakfolyóirattal, a Jogtanácsadóval együttműködve.
Meghalt egy idős férfi a Heves megyei Egercsehiben, halálát vélhetően kihűlés okozta - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t. A 78 éves egyedül élő férfit saját udvarán találták holtan.