2008. január 24. csütörtök

jan. 24
15:21
Előzetesben Tasnádi Péter (Alternatív Energia)
Tasnádi Pétert előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy sikkasztási ügyben csütörtökön - tudatta közleményében a Fővárosi Bíróság. A jelentős értékre elkövetett sikkasztással gyanúsított Tasnádi Pétert az eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt helyezték 30 napra előzetes letartóztatásba. Az elsőfokú végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője…
jan. 24
15:23
Dávid Ibolya: jogilag, fizikailag kezd kiüresedni a parlament (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya üdvözli a köztársasági elnök döntését, amellyel március 9-ére írta ki a népszavazást, mert így esély van arra, hogy rövid legyen a kampány. Az MDF elnöke erről csütörtökön beszélt sajtótájékoztatón Szekszárdon.
jan. 24
15:27
Hatszáz veszprémi orvos tiltakozik az egészségbiztosítási reform ellen (Alternatív Energia)
A veszprémi megyei kórházban összesen hatszáz orvos és ápoló tiltakozik aláírásával az egészségbiztosítási reform, s a kórházprivatizáció ellen; állásfoglalásukat megküldték a megyében élő és onnét elszármazott országgyűlési képviselőknek, arra kérve őket, hogy az egészségbiztosításról szóló törvény újraszavazásakor annak elutasítása mellett foglaljanak állást. Ezt Nagy Attila főorvos, a Magyar…
jan. 24
15:32
Fidesz: minden korábbinál nehezebb év vár a kisvállalkozókra (Alternatív Energia)
Rossz hír, ha Gyurcsány Ferenc a megszorítások végéről beszél, hiszen az elmúlt időszakban minden egyes hasonló kijelentése után új erőre kapott a kormányzati pénzbehajtás - reagált a Fidesz a miniszterelnöknek a davosi Világgazdasági Fórumon tett csütörtöki nyilatkozatára. Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtökön, a davosi Világgazdasági Fórumon az Európai Bizottság pénzügyi biztosával, Joaquín…
jan. 24
15:37
Gyurcsány: minden alapot nélkülöznek a kormányátalakítási hírek (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc minden alapot nélkülözőnek tartja azokat a híreket, amelyek szerint kormányátalakításra készül. A miniszterelnök erről csütörtökön nyilatkozott.
jan. 24
16:39
Lemondásra szólítja fel az MSZP Salgótarján fideszes alpolgármesterét (Alternatív Energia)
Lemondásra szólítja fel az MSZP Nógrád megyei ügyvezető alelnöke Salgótarján fideszes alpolgármesterét, aki ellen a napokban emelt vádat az ügyészség - ezt maga a szocialista alelnök jelentette be. Huszár Máté közölte: Fenyvesi Gábornak, Salgótarján fideszes alpolgármesterének egyetlen elfogadható döntése az, ha lemond mandátumáról és visszavonul a közéletből.
jan. 24
16:40
SZDSZ: nem az "ingyenesség hamis kádári illúziójára" (Infostart)
Az SZDSZ döntött a népszavazási kampánystratégiájáról, a kampánymenetrendről és Horn Gábor ügyvivőt megválasztotta kampányfőnöknek. Kóka János pártelnök, a liberálisok rendkívüli ügyvivői testületi ülése után úgy fogalmazott: a kampány lényege, hogy mondjunk nemet a szocializmusra.
jan. 24
16:44
Bilincsben vitték el a vezérigazgatót (Alternatív Energia)
Rendőrök vitték el a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját még szerdán az igazgatótanácsi ülésről - közölte a kerület sajtószóvivője az MTI-vel.
jan. 24
16:50
Fűrészes öngyilkosság a sátoraljaújhelyi fegyházban (Alternatív Energia)
Szalagfűrésszel követett el öngyilkosságot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely büntetés-végrehajtási intézetében egy fogvatartott férfi csütörtökön - tudta meg az MTI.
jan. 24
16:55
Rendőrpárti utcaparti Debrecenben (Alternatív Energia)
Egy órán keresztül szimpátiatüntetést tartottak a debreceni rendőrkapitányság előtt csütörtökön a helyi Kossuth téri kormányellenes tüntetők, akik 494 napja mindennap tüntetnek Debrecenben a kormány ellen.
jan. 24
17:00
Holttest a Gubacsi hídnál (Alternatív Energia)
Egy férfi holttestére bukkantak a Gubacsi hídtól mintegy ötven méterre, a ráckevei Kis-Dunában - közölte Papp Péter, a BRFK sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
jan. 24
17:02
Nyugdíjba vonult az AIDS-perben ítélkező bírónő (Infostart)
Nyugdíjba vonult az a bírónő, aki ítélet hozott az első úgynevezett AIDS-perben. A bíró az ítélet indoklásakor az egyik tanúnak azt mondta: csak a pénzszerzés motiválta, valamint megjegyzéseket tett az asszony múltjára. A bíró a tárgyalás szünetében az egyik tanúval kapcsolatba hozható pornográf képeket mutatott az ügyvédeknek.
jan. 24
17:04
Ismét habzik a Rába (Infostart)
Ismét erőteljesen habzik a Rába. A Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, a jövő hét első felére derül ki, hogy a folyó melyik szakaszáról és pontosan milyen szennyeződés került a vízbe.
jan. 24
18:23
Saját zsebére dolgozott a biztosítási ügynök (Infostart)
Többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt eljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda egy biztosító ügynöke ellen. A férfi összesen 1,9 milliárd forintot vett át az ügyfelektől, de azt nem fizette be a társaság számlájára.
jan. 24
18:29
Nem kell messzire futni, ha diszkrimináció érte (Infostart)
A jövőben minden bizonnyal növekedni fog a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának munkája. Eddig ugyanis a Budapesten székelő hivatal a legtöbb panaszt a fővárosból és környékéről kapta, de hamarosan minden megyében felkereshetnek az emberek egy olyan irodát, ahonnan bejelentésüket továbbítják az ombudsmannak.
jan. 24
19:07
Roma nőket támadtak meg Szigetváron (Infostart)
Két roma származású nőt bántalmazott öt fiatalember még kedden Szigetváron, a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottakat - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense.
jan. 24
19:17
Az OVB elnöke a "médiaterrorról" (Alternatív Energia)
Kampánycsend lép életbe péntek éjféltől Budapest XI. kerületének egy részében, Gellérthegy és Szentimreváros térségében, ahol vasárnap időközi választást tartanak. A kampánycsend valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra érvényes.
jan. 24
19:23
Tapsol a Magyar Gárda (Alternatív Energia)
A győri önkormányzat csütörtöki ülésén határozott arról, hogy a városban nemkívánatosnak tekinti a gyűlöletkeltést és a rasszista magatartást tanúsító szélsőséges szervezeteket, de a Fidesz-KDNP vezetésű önkormányzat elutasította az ellenzéki MSZP-frakció módosító javaslatát, amely azt kezdeményezte: a Magyar Gárdát minősítsék nemkívánatos szervezetnek az önkormányzat által szervezett…
jan. 24
22:13
Közvélemény-kutatás: elsöprő többségben az igenek (Infostart)
A megkérdezett szavazásra jogosult állampolgárok 48 százaléka biztosan elmegy a március 9-én tartandó népszavazásra, a Fidesz választói körében ez az arány 69, míg az MSZP szimpatizánsok körében 45 százalék. Az igenek aránya mindhárom kérdésben többségben lenne - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Magyar Televízió megbízásából készített.
jan. 24
22:19
Gyurcsány: Csak pletyka - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A kormányfő szerint Magyarország jó úton jár a pénzügyi egyensúly megtemetésében. Gyurcsány Ferenc a davosi Világgazdasági Fórumon az Európai Bizottság pénzügyi biztosával folytatott megbeszélésén közölte: véget ért a kiigazítás megszorító szakasza, idén már növekedhet a bérek és a nyugdíjak reálértéke és mérsékelten nőhet a fogyasztás.
jan. 24
22:20
Szonda Ipsos: az igenek aránya mindhárom népszavazási kérdésben többségben lenne (Alternatív Energia)
A megkérdezett szavazásra jogosult állampolgárok 48 százaléka biztosan elmegy a március 9-én tartandó népszavazásra, a Fidesz választói körében ez az arány 69, míg az MSZP szimpatizánsok körében 45 százalék. Az igenek aránya mindhárom kérdésben többségben lenne - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Magyar Televízió megbízásából készítettek.
jan. 24
22:31
Megvonta a bizottsági külső tagságot Szabó Jánostól a győri önkormányzat (Alternatív Energia)
Megvonta a győri önkormányzat közigazgatási bizottságának külső tagságát Szabó János volt kisgazda minisztertől a közgyűlés csütörtök késő estig tartó ülésén - tudatta az önkormányzat sajtóreferense. A külsős bizottsági tag ügyét nyílt ülésen tárgyalták az érintett beleegyezésével - mondta el Bakács László.

2008. január 25. péntek

jan. 25
5:00
Újabb szívvizsgálatot finanszírozna az OEP (Infostart)
A tervek szerint a közeljövőben a társadalombiztosítás állja majd az úgynevezett kardio-CT-vel elvégzett vizsgálatok költségét - értesült az InfoRádió. Az eljárás jelenleg több mint 160 ezer forintjába kerül a betegeknek. A vizsgálat révén fájdalom- és kockázatmentesen felismerhetők a szív koszorúereinek kóros elváltozásai, így már a korai szakaszban kiderülhet a később esetleg szívinfarktushoz…
jan. 25
5:45
Sok a büntetett előéletű Magyar Gárda-tag (Alternatív Energia)
Rendőrök biztosították a városi képviselők ülését Győrött, amikor a testület a Magyar Gárdát elítélő nyilatkozat elfogadásáról vitázott. A városháza előtt gárdisták szervezetek szimpátiatüntetést, romaszervezetek pedig ellendemonstrációt. A testület végül óvatos döntést hozott: el is határolódott a gárdától, meg nem is. Eközben kiderült: számos vezető beosztású gárdatag büntetett előéletű, noha…
jan. 25
5:47
A fővárosiak jobban bíznak az MSZP-ben és az SZDSZ-ben (Alternatív Energia)
Az országos átlagnál jobb a fővárost vezető MSZP és SZDSZ megítélése a budapestiek körében, ahogy a beruházások fontossági listáján is vezet a koalíció zászlóshajójának tartott 4-es metró. Igaz, a szakemberek szerint a két párt viszonylag jó szereplése nincs összefüggésben a városvezetés tényleges politikájával illetve tevékenységével. Ahogy a 4-es metró magas szimpátia-indexe sem annyira magának…
jan. 25
5:56
Február 14-én mondja el országértékelő beszédét Orbán (Alternatív Energia)
Kétséges, hogy lesz-e tévévita a két nagy párt vezetője között a népszavazási kampány finisében. Bár a kormányszóvivő közölte, hogy Gyurcsány Ferenc kész az álláspontok ütköztetésére, ha Orbán Viktor valóban kihívja őt, a Fidesz szóvivője cáfolta, hogy pártelnöke erre készül. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "hazug emberrel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze". Lapunk úgy tudja, Orbán…
jan. 25
6:02
Értékelik az egészségbiztosítási törvény módosítására tett szocialista javaslatokat (Alternatív Energia)
Egy szocialista javaslat szerint az Országgyűlés kétharmados többségével lehetne csak változtatni a mostani egészségbiztosítási törvényben lefektetett állami-, illetve magántulajdon arányán - tudta meg lapunk. A kezdeményezésnek - az SZDSZ várható ellenállása mellett - az is gátat szabhat, hogy módosítani kellene hozzá az alkotmányt, ami a Fidesz támogatása nélkül nem lehetséges. Az MSZP-s…
jan. 25
7:14
Influenza-világjárvány törhet ki (Infostart)
A humán influenzavírus és a madárinfluenza jelentik a legnagyobb fenyegetést az Egészségügyi Világszervezet szerint. A testület úgy véli: tömeges megbetegedésekre, és akár mutálódott vírusra kell számítani. Utoljára a 70-es évek végén volt influenza-világjárvány, szinte mindegyik földrészen pusztított.
jan. 25
7:24
Negyvenezer családban évi 12 ezer forint kiesik a kasszából (Alternatív Energia)
Áprilisban vonják le utoljára a telefonszámlákból azt a bruttó ezer forint kedvezményt, amit a szociálisan rászorulóknak biztosított 2004 óta a kormány - írta a pénteki Népszabadság.
jan. 25
8:57
Ön szerint szükség lenne még egy Gyurcsány-Orbán vitára a népszavazás előtt? (Alternatív Energia)
Eddig még csak 355-en voksoltak a Népszava Online szavazásán, miszerint szükség lenne még egy Gyurcsány-Orbán vitára a népszavazás előtt?
jan. 25
9:03
A miniszter szerint Gyurcsány lejáratása a cél (Infostart)
Cáfolta a távozásáról szóló híreket a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter. Draskovics Tibor az InfoRádióban kijelentette: folytatja a munkát, a felröppent híreket pedig a népszavazási kampány részének tartja.
jan. 25
9:23
Káosz Budapesten egy lezuhant teherautó miatt - exkluzív képek (Infostart)
Lezuhant egy homokot szállító teherautó péntek reggel a főváros XXIII. kerületében a Grassalkovich úti felüljáróról. A felüljárót délelőtt 10 órakor teljesen lezárták, majd az egyik kifelé vezető sávot megnyitották. A környéken közlekedési káosz alakult ki.
jan. 25
11:01
A tervezettnél közel 100 milliárddal több volt a vámosok bevétele (Infostart)
A tervezettnél csaknem 100 milliárddal többet, összesen 1.241 milliárd forintot szedett be tavaly a vám- és pénzügyőrség. A pénzügyminiszter szerint a szervezet megkapja a feladatai elvégzéséhez szükséges forrásokat.
jan. 25
11:55
Fidesz: Gyurcsány ellenségnek tekinti a gazdákat (Infostart)
A testület rendkívüli ülését hívja össze a mezőgazdasági bizottság fideszes elnöke Gyurcsány Ferenc kormányfő davosi kijelentése kapcsán. A miniszterelnök a Világgazdasági Fórumon azt mondta: a magas élelmiszerárak miatt a gazdálkodók kevésbé vannak rászorulva az agrártámogatásokra.
jan. 25
12:08
Házi őrizetbe helyezték Zuschlag személyi titkárát (Alternatív Energia)
A szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe helyezte Lados Istvánt, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját - mondta Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész. A gyanúsítottat a kecskeméti ügyész indítványának megfelelően helyezték házi őrizetbe - tette hozzá.
jan. 25
12:14
Befagyasztották a polgármester és a képviselők fizetését Tatabányán (Alternatív Energia)
A polgármester javaslatára idén nem emelik meg a város vezetőinek fizetését - erről ellenszavazat nélkül döntött a tatabányai képviselő-testület. "A fizetésemelés a törvények szerint járna, de nem lenne helyes lépés, amikor az emberek többségének az áremelések miatt romlanak a megélhetési körülményei" - mutatott rá Bencsik János polgármester a testület csütörtök esti ülésén meghozott döntést…
jan. 25
12:19
Gyurcsány: amit teszünk, nem népszerű, de szükséges (Alternatív Energia)
"Amit teszünk, nem népszerű. De szükséges" címmel közölte a Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap pénteki számában azt az interjút, amelyet főszerkesztője készített a davosi fórumon tartózkodó Gyurcsány Ferenccel. A magyar kormányfő, aki az interjú felvezetője szerint 2006-os újraválasztását követően kemény gazdasági reformerként szerzett hírnevet magának, az amerikai hitelválság…
jan. 25
12:24
Cser-Palkovics nem szereti a Modern Képmeséket (Alternatív Energia)
A Fidesz levelet írt a Magyar Televízió elnökének pénteken, mert az ellenzéki párt szerint a köztévében futó több produkció is része a kormány népszavazási propagandájának. "Tisztelettel kérjük Elnök urat, hogy haladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott Magyar Televízió ne lehessen terepe a kormány közpénzen folyó népszavazási propaganda-hadjáratának sem…
jan. 25
12:30
Nem tetszik a Magyar Gárdának, hogy "cigányellenes megmozdulás"-nak minősítik rendezvényeiket (Alternatív Energia)
A Magyar Gárda feljelenti a Heti Világgazdaság (HVG) című hetilapot, mert az "cigányellenes megmozdulás"-nak minősítette a gárdisták múlt decemberi érpataki rendezvényét - tudatta a szervezet sajtóosztálya.
jan. 25
12:36
Rendkívüli ülés Gyurcsány Ferenc davosi kijelentése miatt (Alternatív Energia)
Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága hétfőn délután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök davosi kijelentése ügyében, miszerint a magas élelmiszerárak miatt a gazdálkodók kevésbé vannak rászorulva az agrártámogatásokra. Ezt Font Sándor (Fidesz), a testület elnöke jelentette be pénteken Budapesten. A bizottsági elnök közölte: a miniszterelnöki kijelentést szerinte meg kell…
jan. 25
12:38
MSZP: érdekből védi a szélsőjobbot a Fidesz (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint érdekből védi a hazai szélsőjobboldalt a Fidesz, és ezért nem támogatta a győri közgyűlésben azt a javaslatot, hogy a Magyar Gárdát minősítsék nemkívánatos szervezetnek. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt.
jan. 25
12:53
Csapody Miklós térképet küld riválisainak (Alternatív Energia)
Újbudát ábrázoló térképet küld a két másik képviselőjelöltnek a vasárnapi időközi parlamenti választások előtt Csapody Miklós. Erről az MDF-es politikus pénteki, budapesti kampányzáró sajtótájékoztatóján beszélt.
jan. 25
12:58
Mind a Fidesz, mind az MSZP tábora csökkent (Alternatív Energia)
A Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint továbbra jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között: egy most vasárnap esedékes választáson az összes megkérdezettek 26 százaléka szavazna a Fideszre és 11 százalék választaná az MSZP-t - olvasható a kutatásban. Az összefoglaló szerint mindkét nagy párt támogatottsága valamivel alacsonyabb az elmúlt hónap során mért…
jan. 25
13:12
Börtönbüntetésre ítélték Gelse polgármesterét (Infostart)
Nem jogerősen 1 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte adócsalásért és magánokirat-hamisításért Gelse polgármesterét a Zalaegerszegi Városi Bíróság.
jan. 25
13:17
Századvég-Forsense: biztos Fidesz-előny (Infostart)
A Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint az MSZP és a Fidesz támogatottsága is csökkent az elmúlt hónapban. Az ellenzéki pártot a választókorúak 26, a szocialistákat 11 százaléka támogatja. Az MDF-re az összes választásra jogosult 4 százaléka szavazna, az SZDSZ támogatottsága 2 százalék.
jan. 25
13:22
Horváth Ágnes: júliustól érvényes az otthonszülés új szabályozása (Infostart)
Az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint június végén életbe léphet az otthonszülést szabályozó törvény. Horváth Ágnes miniszter közölte: az érintett szervezetek képviselőivel újabb egyeztetéseket tartanak.
jan. 25
13:25
Otthon szülés: júliusban lép hatályba a rendelkezés (Alternatív Energia)
Önálló képviselői indítványt nyújt be februárban az SZDSZ az otthon szülés törvényi hátterének megteremtéséért - mondta el Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese az egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki, budapesti sajtótájékoztatón. A politikus közölte: a frakciótársával, Béki Gabriellával közösen jegyzett indítvány módosítaná az egészségügyi és az egészségbiztosítási törvényt.…
jan. 25
13:31
MSZP: ez lesz 2014 után... (Alternatív Energia)
Finanszírozhatatlan, átláthatatlan és fenntarthatatlan az Európai Unió közös agrárpolitikája, ezért gyökeresen át kell alakítani - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Tabajdi Csaba, aki az európai és a magyar agrárium jövőjéről szóló stratégiai tervezés érdekében Magyar Agrárakadémia létrehozását javasolta. Az MSZP európai parlamenti képviselőinek vezetője hangsúlyozta: a közös…
jan. 25
13:36
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a volt salgótarjáni szocialista képviselő (Alternatív Energia)
Sikkasztás miatt tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a volt salgótarjáni szocialista önkormányzati képviselőt, akit a város polgármestere jelentett fel; a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását két évre felfüggesztette, az ítélet nem jogerős - közölte a Nógrád Megyei Bíróság szóvivője. Barsi József elmondta: Karakasev Annát bűnösnek mondta ki a Salgótarjáni Városi Bíróság egy…
jan. 25
13:39
A rendőrség vizsgálódik egy vasvári férfi halála ügyében (Infostart)
A rendőrség hivatalból vizsgálatot indított egy 38 éves vasvári férfi halála ügyében, akihez hozzátartozói szerint többszöri telefonhívás után sem ment ki az ügyeletes orvos.

Keresés