John Edwards kiszáll az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből. A volt észak-karolinai szenátor, aki már 2004-ben is nekifutott az elnökjelöltségnek, szerdán New Orleansban közép-európai idő szerint este jelenti be döntését - közölte kampánystábjának a szóvivője. Edwards az utóbbi négy szövetségi államban tartott demokrata párti előválasztáson vereséget szenvedett a…
Bocsánatkérésre és egymillió korona pénzbírságra ítélte szerdán a pozsonyi kerületi bíróság Duray Miklóst, a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota vezette szlovák kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) feljelentése alapján.
Jól jövedelmező családi vállalkozássá tehető a parlamenti képviselőség Nagy-Britanniában - ezt ismerte fel az ellenzéki Konzervatív Párt egyik alsóházi törvényhozója, aki több mint negyedmillió fontot fizetett ki dologi költségkeretéből feleségének és fiainak "asszisztensi" és egyéb tevékenységekért.
Pert helyezett kilátásba egy brazíliai zsidó szervezet arra az esetre, ha egy szambaiskola nem változtat a tervein és holokauszt-élőképpel vonul fel a riói karneválon.
A palesztinok 52,7 százaléka ellenzi a Gázai övezet területéről Izrael ellen végrehajtott rakétatámadásokat - derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét szerdán tették közzé a ciszjordánai Nábluszban.
A NATO szerdán felszólította Kanadát, hogy ne vonja ki katonáit nyáron Afganisztánból. James Appathurai, az észak-atlanti szervezet szóvivője azt mondta brüsszeli sajtótájékoztatóján, hogy igyekeznek biztosítani azt az ezer fős pótlólagos szövetségesi felajánlást, amelyet Kanada feltételül szabott saját katonáinak Afganisztánban maradásához.
Koszovó a szerbiai elnökválasztás második fordulója utáni hét végén ki fogja kiáltani függetlenségét a Nyugat támogatásával, ha a nacionalista jelölt nyeri meg a vasárnapi szavazást - közölték politikai források. "Ha (Tomislav) Nikolic győz, akkor (február) 9-én vagy 10-én" (nyilvánítják ki a függetlenséget) - mondta szerdán egy magas rangú forrás neve elhallgatását kérve.
Elhunyt vasárnap Suharto volt indonéz elnök, aki 32 éven át vaskézzel irányította az ázsiai országot. 2005-ben egyszer már válságos állapotba került belső vérzések miatt. Állapota tavaly év végén ismét válságossá vált, nemrég kómába esett. 86 évesen halt meg.
A török rendőrség őrizetbe vette az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet hat feltételezett tagját, aki a gyanú szerint robbantásos merényletek elkövetésére készült Törökországban – jelentette az Anatolia török hírügynökség vasárnap.
Riadókészültséget rendeltek el szerdán az izraeli haderőknél az egyiptomi határ övezetében, Ejlat fürdőhely közelében, miután egy terrorista kommandó beszivárgásától tartanak - közölték izraeli katonai illetékesek. A rendelkezés részletei nem ismertek. Az izraeli hadsereg január 26-án bejelentette: megtiltotta, hogy civilek belépjenek az izraeli-egyiptomi határzónába, mivel merényletektől…
Erőszakossá fajultak a sorozatos áramkimaradások és áremelések miatt kirobbant utcai tüntetések vasárnap a libanoni fővárosban. A demonstrálók és a rendőrök összecsapásaiban nyolc ember életét vesztette, tucatnyi pedig megsebesült.
A már kiadott francia-német közös történelemkönyvek mintájára német-lengyel történelemkönyv kidolgozására tett kezdeményezést Krzysztof Sztanowski lengyel oktatási miniszterhelyettes és több német szövetségi állam oktatási minisztere - jelentette be az utóbbiak egyike, Holger Rupprecht.
Állami pompával, teljes katonai tiszteletadás mellett eltemették hétfőn Suharto volt indonéz államfőt, aki 32 éven át, 1998-ig vaskézzel irányította az országot, és vasárnap hunyt el 86 évesen egy jakartai kórházban, ahol már január 4-e óta feküdt.
A hét végén alapos házkutatást tartottak Olga Snajdernél, a csütörtökön őrizetbe vett, maffiafőnökként emlegetett Szemjon Mogiljevics elvált feleségénél – közölték hétfőn az Interfax hírügynökséggel az illetékes belügyi szervek.
Paul von Hindenburg akkori elnöknek annak idején lett volna más alternatívája Hitler birodalmi kancellárrá történt kinevezése helyett a berlini Humboldt egyetem tekintélyes professzora szerint.
A jövőben nem lesznek nyilvános kivégzések Iránban, miután ilyen értelmű rendelkezést hozott az iszlám köztársaság főbírája - jelentette szerdán az IRNA iráni hírügynökség. Mahmúd Hásemi Sahrúdi ajatollah keddi rendelete értelmében a kivégzéseket a jövőben csak a mindenkori főbíró külön engedélyével lehet nyilvánosan végrehajtani. A tilalom kiterjed a kivégzésekről készült fotók és videofelvételek…
Állítólag holtpontra jutottak Prága és Washington tárgyalásai a Csehországban létesítendő amerikai radarállomásról, mert a felek több fontos kérdésben ez ideig nem tudtak megegyezni – állítja a cseh média diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Mintegy ötszáz afgán nő tartott tiltakozó nagygyűlést kedden Kandahárban Cyd Mizell amerikai segélyszervezeti alkalmazott három nappal korábbi elrablása miatt és szabadon bocsátását követelve.
Ötven éve nem okozott havazás akkora felfordulást Kínában, mint ezekben a napokban. Halálos áldozatok a behavazott, jeges utakon, vasúti pályaudvarok és buszállomások várótermeiben veszteglő utasok tömegei, szállítási nehézségek miatt emelkedő élelmiszerárak, szűkös szén- és energiaellátás – ilyen és ehhez hasonló szerencsétlenségek és gondok jellemzik jelenleg a világ legnépesebb országának…
Az orosz szervek nem szándékoznak kiadni Szemjon Mogiljevicset az Egyesült Államoknak - jelentette ki az Interfax hírügynökség kérdésére Anzsela Kasztujeva, a Központi szövetségi körzet belügyi igazgatósága sajtószolgálatának vezetője.
Egy tragikus történet meglehetősen szerencsés véget ért a németországi Saarbrückenben: több hónapos viszontagság után immár valódi otthonára talált az a két csecsemő, akiket az elmúlt év nyarán cseréltek el egy saar-vidéki klinikán.
Magyarországot hivatalosan még nem kereste meg az orosz fél a kiskorpádi temető szovjet katonasírjaival kapcsolatban - tájékoztatta a Külügyminisztérium szerdán az MTI-t.
Elmozdulás híján csütörtökre napolták el a szlovák kormánypártok a parlament szavazást a lisszaboni szerződés ratifikálásáról. Az ellenzéki pártok addig nem hajlandók támogatni a szerződés megerősítését, amíg a kormány nem változtat a parlament előtt fekvő médiatörvény tervezetén, amely megítélésük szerint korlátozza a szólásszabadságot és a közszolgálati média államosításának a veszélyét vetíti…
Riadókészültséget rendeltek el szerdán az izraeli haderőknél az egyiptomi határ övezetében, Ejlat fürdőhely közelében, miután egy terrorista kommandó beszivárgásától tartanak - közölték izraeli katonai illetékesek. A rendelkezés részletei nem ismertek.
A romániai nagyvárosokban eddig semmilyen intézkedéssel nem próbálták korlátozni a légszennyező járművek közlekedését. Az országban még a légszennyezettség mérése is gyerekcipőben jár, a jelenség elleni konkrét intézkedéseket pedig egyelőre alig hoztak a hatóságok.
Bocsánatkérésre és egymillió korona pénzbírságra ítélte szerdán a járási rangú pozsonyi városkerületi bíróság első fokon Duray Miklóst, a magyarellenes kijelentéseiről elhíresült Ján Slota vezette szlovák kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) feljelentése nyomán.
Valószínűleg félreértés folytán az Európai Parlament plenáris ülésén, szerdán a képviselők nem járultak hozzá, hogy Tőkés László püspök, erdélyi magyar képviselő helyet kapjon az EP-nek abban a delegációjában, amely a délkelet-európai országokkal való kapcsolattartásért felel.
Kinevezte a szlovák kormány új védelmi miniszterét, Jaroslav Baskát szerdán Ivan Gasparovic államfő. Baska eddig a tárca államtitkára volt, Frantisek Kasicky helyébe lép, aki a múlt héten pénteken jelentette be lemondását. Kasicky egy közbeszerzési botrány okán mondott le, mert kiderült, hogy a tárcájánál közel négy milliárd koronát akartak hóeltakarításra, fűnyírásra, és hasonló tevékenységre…
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) távol maradhat az oroszországi elnökválasztásoktól, ha legalább 20 megfigyelője nem kezdheti meg tevékenységét már a jövő héten - mondta el szerdán Kertis Badden, az iroda megbízott szóvivője.
Az Arab-tengerbe szórták szerdán Mumbaiban Máhátmá Gandhi, az indiai függetlenség vezetője megmaradt hamvainak egy részét meggyilkolásának 60. évfordulóján.
John Edwards szerdán hivatalosan bejelentette, hogy nem folytatja tovább a küzdelmet az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért. Az 54 éves politikus New Orleansban hozta nyilvánosságra, hogy kiszáll a versenyből, miután több demokrata párti előválasztáson is vereséget szenvedett a kezdetektől nagyobb eséllyel pályázó két vetélytársától, Hillary Clintontól és Barack Obamától.
Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár szerdán Párizsban hitet tett amellett, hogy "kéz a kézben" dolgoznak majd, hogy Európa megfelelő válaszokat találjon a globalizáció kihívásaira, mindenekelőtt a nagyarányú bevándorlás okozta problémákra.
Irakban a helyzet még mindig kritikus, az Egyesült Államok, az ENSZ és az irakiak maguk is sok hibát követtek el, de számos sikert is elértek - mondta Labíd M. Abbávi iraki külügyi államtitkár szerdán Budapesten. A jelenlegi helyzet bonyolult, kihívásokkal teli, azt is mondhatnám, hogy kritikus, de számos sikert értünk már el, és ezért bizakodóak vagyunk. Számos hibát követett el az Egyesült…
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán Budapest felé, az inárcsi lehajtóhoz közel szerda este - közölte az Autópályakezelő Zrt. Egy személygépkocsi a 34-es kilométerkőnél lesodródott az útról és az árokba hajtott; vezetője kirepült, és azonnal meghalt. A kocsiban a sofőrön kívül senki nem utazott.
Leonard Orbanhoz, az Európai Bizottság soknyelvűségért felelős tagjához fordul Tőkés László erdélyi magyar európai parlamenti képviselő a "szélsőségesen diszkriminatív" román nyelvtörvény-tervezet ügyében - a független képviselő ezt az EP brüsszeli plenáris ülésén szerda este elmondott, napirenden kívüli felszólalásában jelentette be.