Ismeretlenek az SZDSZ parlamenti képviselőjének, Gusztos Péternek is fehér port tartalmazó levelet küldtek - mondta el a politikus szombaton. A levélborítékot, amely pénteken érkezett a képviselő dunakeszi címére, csak szombaton bontotta ki az SZDSZ ügyvivőjének felesége. "Miután feleségem ijedten felhívott, értesítettük a rendőrséget, de a küldeményt, amelynek tartalma nem szóródott ki, a…
Több mint ötszázra emelkedett a főváros VI., VII. és XV. kerületében megbetegedett gyermekek száma - szombaton nyilatkozó szakemberek szerint az étel okozta fertőzés mellett sokan infuenzásak is lehetnek. A Fővárosi, Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal igazgatóhelyettese azt közölte: egyelőre nem tudják, hogy a megbetegedések mekkora hányadát okozza a közös konyháról kapott étel,…
Tóth József, Hajdú-Bihar megyei szocialista politikus, Polgár város polgármestere visszautasítja a személyével kapcsolatban megjelent vádakat és beperli azokat, akik megsértették jó hírnevét és becsületét. Erről szombaton nyilatkozott az MTI-nek.
Az MSZP elnöksége a várakozásoknak megfelelően Juhász Ferenc elnökhelyettest nevezte ki a népszavazási kampány politikai koordinátorának a szombati egri tanácskozáson.
A magyar férfi kézilabda-válogatott hatgólos vereséget szenvedett a házigazdák együttesétől a norvégiai Posten Kupa 2. fordulójában, a jövő csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra készülő csapatok tornáján.
Nagyjából harminc tüntető vonult szombaton az elé az egri szálloda elé, amelyben az MSZP kétnapos országos elnökségi ülését tartja - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A tüntetők azt kiabálják, hogy "Gyurcsány takarodj!" és kereplőkkel, trombitákkal csapnak zajt.
A kisgazda mozgalom elindulásának 100. évfordulójáról emlékeztek meg szombaton Kaposváron a vasútállomás restijében, ahol egy évszázada ezen napon, 1908. január 12-én alakult meg Nagyatádi Szabó István vezetésével a Somogy megyei Kisgazdák Egyesülete.
Az MSZP elnöksége a várakozásoknak megfelelően Juhász Ferenc elnökhelyettest nevezte ki a népszavazási kampány politikai koordinátorának a szombati egri tanácskozáson - tudta meg az MTI. A távirati iroda információi szerint az elnökségi ülésen részletesen megvitatták, hogy a szocialisták milyen kampányt folytassanak a Fidesz által kezdeményezett népszavazás ügyében. Erről Szigetvári Viktor, az…
Ittas vezetés esetén a helyszínen bevonhatják a jogosítványt a Magyar Közlönyben vasárnap megjelenő új jogszabály alapján. Budapesten az eddigi adatok szerint ételfertőzés okozta több mint 500 gyermek megbetegedését. Az Irakban állomásozó amerikai csapatok hosszútávú jelenlétéről beszélt Kuvaitban az amerikai elnök. A nap hírei 2008. január 12-én, szombaton.
Több mint ötszázra emelkedett a főváros VI., VII. és XV. kerületében megbetegedett gyermekek száma - szombaton nyilatkozó szakemberek szerint az étel okozta fertőzés mellett sokan infuenzásak is lehetnek. A szakemberek egyelőre nem találtak "gyanús" ételt. A Fővárosi, Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal igazgatóhelyettese azt közölte: egyelőre nem tudják, hogy a megbetegedések mekkora…
Egy hasonló korú fiatalokból álló banda tagjaként tevékenykedik mintegy fél éve az a 12 éves román fiú, aki a fővárosi Blaha Lujza téren egy késsel súlyosan megsebesített egy 15 éves diákot - mondta el egy, az ügyet jól ismerő gyermekvédelmi szakember szombaton. A gyermekvédelmi szakembereknek egyre több nehézséget okoz a bűnöző életmódot folytató fiatalok kezelése, nevelése az intézményes keretek…
Az MSZP elnöksége a várakozásoknak megfelelően Juhász Ferenc elnökhelyettest nevezte ki a népszavazási kampány politikai koordinátorának a szombati egri tanácskozáson - tudta meg az MTI.
Nagyjából harminc tüntető vonult szombaton az elé az egri szálloda elé, amelyben az MSZP kétnapos országos elnökségi ülését tartja - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
Kilencen maradtak fedél nélkül éjszakára Sopronban, miután kigyulladt egy társasház tetőszerkezete szombat este; a balesetben senki sem sérült meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Egy háromszintes épület tetőlakása gyulladt ki eddig ismeretlen okból, és a lángok átterjedtek a két szomszédos lakásra is, ám a 25 tűzoltónak sikerült megfékeznie a tűz továbbterjedését…
A többszöri rendőri felszólításra elvonultak azok a tüntetők, akik szombat este annál az egri szállodánál demonstráltak, amelyben az MSZP kétnapos országos elnökségi ülését tartja - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A csoport elhagyta a szálloda előtti területet, ezzel a be nem jelentett tüntetés feloszlott - mondta a sajtóügyeletes, hozzátéve, hogy az…
Nem történt nemi erőszak, csak annak kísérlete egy marcali templomban egy 76 éves helybeli asszonnyal szemben - pontosította a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Pálné Gergely Mónika szombaton korábban elmondottakat. A sajtóügyeletes délután nemi erőszakról tájékoztatta a távirati irodát. Ezt a közlését este pontosította; e szerint a gyanúsítás alapja egyrendbeli erőszakos…