Inkább a Fidesznek kedvez az, hogy március 9-én lesz a népszavazás - reagált Horn Gábor Sólyom László köztársasági elnök bejelentésére. Az SZDSZ ügyvivője szerint a népszavazás nem lesz hatással a reformok kimenetelére.
Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter január 22-i hatállyal Radó Györgyöt nevezte ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kabinetfőnökévé - közölte a szaktárca. A GKM közleménye szerint a pozíció tavaly decemberben Kákosy Csaba miniszterré történő kinevezésekor üresedett meg.
Országos sztrájkot hirdetett január 30-án üzemkezdettől 8 óráig a Közúti Közlekedési Szakszervezete (KKSZ), az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége a Volán társaságoknál - közölte Korcsolayné Kovács Krisztina, a KKSZ elnöke.
A Budai Egészségközpontban a leghosszabb a várólista az Egészségbiztosítási Felügyelet adatai szerint; ott ugyanis egy gerincstabilizáló beavatkozásra 6 évet kell várni. Ugyanez a műtét a bejelentkezés után Bács-Kiskun megyében 5, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 8 nap után elvégezhető. Az Egészségbiztosítási Felügyelet közleménye szerint az átlagot véve a magyarországi várólista az európaihoz…
Nem született a szélsőséges szervezetektől elhatárolódó nyilatkozat, amelyet Pásztor Tibor V. kerületi szocialista frakcióvezető és Steiner Pál, az MSZP belvárosi elnöke kezdeményezett, mert a dokumentum szövegének megfogalmazására és annak aláírására egyetlen meghívott kerületi frakció- és pártvezető sem ment el szerdán Budapesten.
Nőtt az influenzás betegek száma az országban, az elmúlt héthez képest másfélszer többen fordultak orvoshoz - mondta el Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Fidesz örömmel nyugtázza, hogy a köztársasági elnök döntött a népszavazás időpontjáról - mondta Tarlós István, a párt népszavazási kampányának irányítója szerdai sajtótájékoztatóján. Tarlós István - utalva arra, hogy kedden egy kérdésre válaszolva azt valószínűsítette, hogy talán április 6-a körül lehet a népszavazás - azt mondta: a köztársasági elnök ismét jelét adta teljes szuverenitásának,…
Egy karbofurán nevű talajfertőtlenítő szer okozta a réti sasok halálát a Hortobágyi Nemzeti Park területén - mondta az InfoRádiónak a tetemek és sérült állatok vizsgálata után a Magyar Madártani Egyesület ragadozómadár-védelmi programvezetője. Vagyura János hozzátette: az elmúlt években 44 sast mérgeztek meg, és most már a szándékosság sem zárható ki.
Medgyessy Péter részt vett és beszédet mondott hétfőn az Izraelben rendezett Herzliya Konferencián. A január 20. és 23. között megrendezésre kerülő, a közel-keleti térség egyik legjelentősebb gazdasági és politikai tanácskozásán a magyar politikus a globális kihívásokról, az energiabiztonság, a vízellátás és az élelmiszerellátás biztonságának kérdéséről, valamint a jelzáloghitel-válság európai…
A Dunakanyarban lévő települések energiaszükségletének felét a tetőkön elhelyezett napelemek fedezhetnék, a melegvíz igény döntő hányadát napkollektorokkal biztosítani lehetne. Ezt az eredményt hozta az a felmérés, amely az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület célprogramjában készült.
Szeptembertől mechatronikai és energetikai mérnökasszisztens képzést indít Tatabányán a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), együttműködve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BMGE) és a térségi integrált szakképző intézménnyel - jelentették be az intézmény szerdai sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányzati negyed beruházás leállítását követően ötmilliárd forintot fordít a MÁV a fejlesztés tervezett helyszínének rendbetételére - mondta a párt szakpolitikusa szerdán, Budapesten.
Egységesen elhatárolódtak az MTI-nek nyilatkozó roma vezetők Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselőnek a szerdai sajtóban megjelent kijelentéseitől; az Országos Cigány Önkormányzat azonnali lemondásra szólította fel a politikust.
Jogorvoslatért fordult az Alkotmánybírósághoz szerdán Morvai Krisztina, akinek az egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási kérdéseinek hitelesítését megtagadta az Országos Választási Bizottság (OVB) - erről a lépésről maga a jogásznő beszélt. Közlése szerint azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy a hatáskör hiányát megállapítva meghozott jogsértő döntést helyezze hatályon kívül.…
A Fidesz elnöke örül annak, hogy a köztársasági elnök a lehető legrövidebb időn belül kitűzte a népszavazás dátumát; Orbán Viktor a magyar demokrácia szégyenének nevezte, hogy ennyi évvel a rendszerváltás után egy évig kell harcolni egy alkotmányos jog érvényesüléséért.
Nőtt az influenzás betegek száma az országszerte: az elmúlt héthez képest másfélszer többen fordultak orvoshoz - közölte az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese. Szolnoki István azt mondta: az influenzavírussal fertőzöttek száma Fejér megyében a legmagasabb.
Még a tünetek megjelenése előtt kezelhetővé válhat a rák, az asztma vagy a szív- és érrendszeri betegségek annak a kutatásnak köszönhetően, amelynek során minden eddigieknél részletesebb emberi genetikai térkép készül.
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást - tudatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerdán. Az MSZP-nek nem okozott meglepetést a dátum, Daróczi Dávid kormányszóvivő hangsúlyozta: a népszavazásnak nincsen tétje, hiszen nem érinti a reformok lényegét. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke elmondta: örül…
Az egyik szoba berendezései égtek abban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tiszadorogmai családi házban, ahol holtan találták a nyolcvanéves tulajdonost szerdán - mondta az MTI-nek a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást. A Fidesz-KDNP tizenöt hónappal ezelőtt kezdeményezte a népszavazást. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke 2006. október 23-án, pártja nagygyűlésén jelentette be, hogy a Fidesz hét kérdésben népszavazást kezdeményez.
Elsőként érdemelte ki női informatikus Magyarországon a MVP (Most Valuable Professional - Legértékesebb szakértő) szakmai címet. Telek Andreát az irodai informatikai rendszerek területen mutatott kiemelkedő szaktudásáért ismerte el a Microsoft - tájékoztatta közleményében a távirati irodát a NetAcademia Oktatóközpont Kft.
Veszprém megye valamennyi kórházában látogatási tilalmat rendelt el csütörtöktől az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közép-dunántúli regionális igazgatója.
Az MDF tiszteletben tartja az államfő döntését és örül annak, hogy rövid lesz a kampány - mondta Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum képviselője szerdán az MTI-nek. A döntés nagy előnye, hogy rövid lesz a kampány.
Minden, decemberben feladott úgynevezett időgarantált csomag bérmentesítéséből 30 forintot tett félre a Magyar Posta, hogy gyermekéletmentő készülékeket vásárolhassanak belőle a szakemberek.
Nem váratlan, hogy az államfő korai időpontra írta ki a népszavazást a Fidesz kérdéseiről, a március 9-i dátum azonban nem jelenti azt, hogy a nemzeti ünnep mentesül a kampány hatásai alól. Erről politológusok nyilatkoztak.
A Fidesz szerint a konvergenciaprogram rossz az országnak és rossz az embereknek. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője azt követően beszélt erről, hogy Veres János pénzügyminiszter szerdán azt mondta, folytatni kell a költségvetés következetes szigorát és a megkezdett strukturális reformokat.
"Tisztelt Pártelnök Úr! Bizonyára Ön is értesült róla, hogy a Magyar Demokrata Fórum nemrég felhívta pártja figyelmét azokra a megmagyarázhatatlan ellentmondásokra, amelyek az Ön pártjának konzervatív elemeket is tartalmazó Erős Magyarország című programja, és az Önök kampányfőnökének kijelentései között feszülnek."
A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányzati negyed beruházás leállítását követően ötmilliárd forintot fordít a MÁV a fejlesztés tervezett helyszínének rendbetételére - mondta a párt szakpolitikusa szerdán, Budapesten.
Az MSZP januárban újabb negatív támogatottsági rekordot könyvelhet el, a megkérdezettek háromnegyede szerint "rossz irányba mennek a dolgok" Magyarországon, eközben a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb - derül ki a HVG megbízásából készült legfrissebb Medián-elemzésből.
A Fidesz örömmel nyugtázza, hogy a köztársasági elnök döntött a népszavazás időpontjáról - mondta Tarlós István, a párt népszavazási kampányának irányítója szerdai sajtótájékoztatóján.
Bélyegeket bocsátott ki a svéd posta a tavaly nyáron 89 éves korában elhunyt világhírű svéd rendező, Ingmar Bergman emlékére. Az egyiken Bergman Fanny és Alexander című filmjéből látható egy jelenet, a másikon pedig a rendező portréja.
Az MSZP januárban újabb negatív támogatottsági rekordot könyvelhet el, a megkérdezettek háromnegyede szerint "rossz irányba mennek a dolgok" Magyarországon, eközben a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb - derül ki a HVG megbízásából készült legfrissebb Medián-elemzésből.
Pintér Mariann személyiségi jogi pert indított a Legfelsőbb Bíróság ellen a Ságvári Endre megölése miatt kivégzett Kristóf László csendőr halálos ítéletének hatályon kívül helyezése érdekében, az eljárás során az LB éles hangú beadvánnyal élt. ügyben, és nem szokatlan, hogy a felek egy perben ilyen módon fogalmaznak.
Rendre előfordul, hogy a belvárosi parkolók jelentős részében csak mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők parkolnak. Megtehetik, hiszen Budapesten a regisztrált mozgássérültek ingyen állhatnak meg. Kérdés viszont, hogy valóban az igazolvány jogos tulajdonosa vette-e igénybe az engedményt.
Március 9-ére tűzte ki a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazást a köztársasági elnök. Sólyom László azután hozta meg döntését, hogy kedden az Alkotmánybíróság elutasította a referendumot elrendelő országgyűlési határozatok elleni kifogásokat.
Jogorvoslatért fordult az Alkotmánybírósághoz szerdán Morvai Krisztina, akinek az egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási kérdéseinek hitelesítését megtagadta az Országos Választási Bizottság (OVB) - erről a lépésről maga a jogásznő tájékoztatta az MTI-t.
Fideszes források a párt szempontjából inkább előnyként értékelték, hogy a köztársasági elnök a lehető legkorábbi vasárnapra, március 9-re tűzte ki a népszavazást a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról. A távirati irodának név nélkül nyilatkozó források abban egyetértettek, hogy a korai időpont több szempontból is előnyös a Fidesznek, egy elhúzódó kampány viszont nem lenne jó sem a…
Sólyom László köztársasági elnök több okból döntött a március 9-ei dátum mellett: ez felelt meg az eddigi gyakorlatnak, nem látta indokoltnak a referendum további késedelmét, valamint a tavaszi ünnepek is így maradtak kívül a kampány időszakán - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az MTI-nek.
A Fidesz elnöke örül annak, hogy a köztársasági elnök a lehető legrövidebb időn belül kitűzte a népszavazás dátumát; Orbán Viktor ezt az MTI-nek nyilatkozta szerdán.
Egy spanyol tervezőcsapat nyerte meg a győr-szigeti városrész északnyugati negyedének és a hozzá tartozó kekszgyár területének rehabilitálására kiírt Europan elnevezésű nemzetközi pályázatot.
Tematikus műsorokkal készül a tavaszi népszavazások kampányára a Magyar Televízió (MTV) - közölte a közszolgálati médium szerdán az MTI-vel. "Az MTV korábbi hasonló adásai rendre a legnézettebbek voltak" - írják.
Danuta Hübner, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa - az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottságának ülésén, 2008. január 22-én tartott beszámolója során kiemelte: Magyarország jó példaként szolgálhat a többi EU-tagállam számára a kohéziós politika keretében lehívható források felhasználása terén, mivel forráslehívó képességünk kiváló, és már elindult jó néhány,…
A lengyelországi Poznan polgármestere ígéretesnek nevezte a Győrrel szerdán megkötött testvérvárosi megállapodást, a győri polgármester a szerződés aláírásakor úgy vélekedett: mindkét város dinamikusan fejlődik, s ezért is van közöttük számos kapcsolódási pont.
A változóan felhős ég mellett északon kevesebb, délen több lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. A szél estére mindenütt mérséklődik. A hőmérséklet éjszaka -3 és -8, napközben 2 és 7 fok között alakul.
Nem váratlan, hogy az államfő korai időpontra írta ki a népszavazást a Fidesz kérdéseiről, a március 9-i dátum azonban nem jelenti azt, hogy a nemzeti ünnep mentesül a kampány hatásai alól. Erről politológusok nyilatkoztak szerdán az MTI-nek.
A korábbiaknál derűlátóbb előrejelzéseket tett a magyar miniszterelnök az ország gazdaságának idei fejlődésére: a növekedés, miként a Reuters szavait idézte, 2,8-3 százalék is lehet, a GDP-arányos államháztartási hiány pedig 4 százalék alá kerül. Gyurcsány Ferenc az infláció ütemét 4,5-4,8 százalék közé várja.
A népszavazás nem csupán a vizitdíjról, a tandíjról és a kórházi napidíjról "szól" majd, hanem a demokrácia alapkérdéseiről, a kormány legitimitásáról és "a következő hónapokban történő menesztéséről" - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szerdán Szabadbattyánban. A politikus a Fidesz és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) helyi szervezete…
Sólyom László március 9-ére tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését célzó népszavazást. Orbán Viktor, aki tizenöt hónappal ezelőtt kezdeményezte a referendumot tegnap közölte, örül a köztársasági elnök döntésének. Daróczi Dávid kormányszóvivő az államfő bejelentését követően leszögezte, a népszavazásnak nincsen tétje, hiszen nem érinti a reformok lényegét és nem járhat azzal…
Nem távozik önként a győri önkormányzat közigazgatási bizottságából Szabó János, az Antall-kormány volt agrárminisztere, aki a testület múlt heti ülésén tett cigányellenes kijelentéseiről híresült el. A politikus a jegyzőkönyv szerint a "cigánybűnözésről" értekezve azt mondta a romákról: "két megoldás létezik a probléma kezelésére, az egyik a kiirtás, a másik eltartás ( ) a kiirtás már szóba sem…
Jövő hétre halaszotta az ítélethirdetést a bíróság Budaházy György alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására tett kísérlete miatt a tegnap megkezdett tárgyaláson. Az eseményre - egy szélsőjobboldali portál felhívásának eleget téve - több szimpatizáns is ellátogatott. Budaházy kijelentette, a vádat sem érti.