A települések értékmegőrző rehabilitációjára 3,86 milliárd forint, a településkép javítására pedig 646 millió forintra pályázhatnak európai uniós forrásból a Közép-dunántúli régió kis- és közepes városai - jelentették be a regionális fejlesztési ügynökség kht. csütörtöki szakmai napján, Székesfehérváron.
Magyar rendőrszakszervezet nevében írt levél buzdít arra rendőröket, hogy lépjenek be a Magyar Gárdába. Az egyik internetes portálon kirobbant botrányról az érintett szervezet főtitkára lapunknak azt mondta: a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) semmi köze sincs a VIII. kerületi rendőrkapitányságon állítólag kihelyezett, rendőröket a Magyar Gárdába csábító felhíváshoz.
Az ünnepeket követő rendkívüli betegforgalom miatt fordult elő, hogy vizsgálatra vagy felvételre várókat a folyósón fektették le a gyöngyösi kórházban - tájékoztatta a Hospinvest Zrt. által működtetett kórház főigazgatója csütörtökön az MTI-t.
A kormányzati negyed építésének felfüggesztése ellenére megmaradt a tágabb cél: a főváros Nyugati pályaudvar környéki rozsdaövezetének rehabilitálása, amelynek előkészítésére ez év végéig kapott megbízást miniszterelnöki megbízottként Görözdi György.
Február 28-ig ki kell üríteni a budapesti Kultiplexet, mert az alternatív szórakozóhelynek, mozinak és a Tilos Rádiónak otthont adó IX. kerületi épület helyén parkot alakítanak ki.
Az Anapolisban megindult béketárgyalások folytatásának tekinti az amerikai elnök közel-keleti vizitjét a Budapesten tárgyaló palesztin külügyminiszter. A politikus szerint továbbra is tartható a tavaly megalkotott menetrend, így az év végére megalakulhat a független palesztin állam.
A kormányzati negyed építésének felfüggesztése ellenére megmaradt a tágabb cél: a főváros Nyugati pályaudvar környéki rozsdaövezetének rehabilitálása, amelynek előkészítésére ez év végéig kapott megbízást miniszterelnöki megbízottként Görözdi György.
Feltehetően fűrész hangjától nem hallotta a közeledő vonatot az a két munkás, akit elgázolt a vonat a Borsod megyei Nyékládháza és Hejőkeresztúr között csütörtök délelőtt - mondta az MTI-nek a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa, megerősítve az RTL Klub esti híradójának információját.
Óbuda-Békásmegyeren kilenc önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt III. kerületi alapszervezetét. Ezt az alapszervezet elnöke közölte.
Kilenc önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából csütörtökön Óbuda-Békásmegyeren, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) III. kerületi alapszervezetét - közölte Pataki Márton, az újonnan alakult párt alapszervezetének elnöke csütörtökön.
Jövő hét közepén nevezi meg jelöltjét Sólyom László köztársasági elnök az adatvédelmi ombudsman és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának posztjára - tudta meg lapunk. Információink szerint szinte biztos, hogy az államfő kivárja az utolsó lehetséges napot a jelöléssel: a harminc napos határidő szerdán jár le. A parlament ugyanis december 17-én nem választotta újra Péterfalvi Attila adatvédelmi…
Akár milliárdokat, de több százmilliót biztosan költnek a nagy pártok a már javában tartó, és rövidesen hivatalosan is elinduló népszavazási kampányra. Referndum esetében nincs olyan jogszabályi korlát a pénzköltésére, mint például a parlamenti voksolásnál. Igaz, a pártok ez utóbbinál sem tartják be a keretet, noha mindig arról tesznek jelentést, hogy "belefértek" az engedélyezett összegbe. A…
Több, mint 660 órán át tanácskoztak tavaly a parlamenti képviselők, amihez hetvennégy ülésnapra volt szükségük. A parlament összesen 185 törvényt fogadott el a 282 benyújtott indítványból. Egyetlen olyan képviselő sem akadt, aki az összes voksoláson jelen lett volna, bár az MSZP-s Gyárfás Ildikó csak egyről hiányzott. Gyurcsány Ferenc kormányfő és Orbán Viktor Fidesz-elnök hasonló - hatvan…
Kovács Kázmér ügyvéd szerint a parkolási perek kimenetele jórészt azon múlik, melyik bíróság dönt. A céges autók tulajdonosai jól járnak, mert az ügyükben döntő gazdasági bíróság többnyire nekik ad igazat, míg a magánszemélyek általában veszítenek a parkolási társulásokkal szemben.
A MÁV Zrt.-nél - Heinczinger István vezérigazgató ígérete szerint - a hétvégére fejezik be azt a belső vizsgálatot, amely feltárja a január másodiki vasúti káosz okait és esetleges felelőseit. Bár a hétfői vezetői értekezleten Heinczinger és a MÁV más vezetői hosszasan elemezték és értékelték az eseményeket, ám konkrét felelős neve akkor nem hangzott el, mert még folyamatban volt a vizsgálat.…
Az ELMŰ Zrt.-ben és a Főgáz Zrt.-ben levő tulajdonrészének eladásával a fővárosi önkormányzat levágja az aranytojást tojó tyúkot - mondta az InfoRádiónak Atkári János, korábbi pénzügyi főpolgármester-helyettes. A két cég évi több mint három és fél milliárd forint osztalékot termel Budapestnek.
Valamilyen "felsőbb" parancs hatására cselekedhetett a móri mészárlással gyanúsított N. László - mondta az InfoRádiónak Bilkei Pál pszichológus. A szakember hozzátette: a férfi személyiségzavarban szenvedett. N. László elfogása után nem sokkal cellájában lett öngyilkos.
A párkeresésről, a boldogság utáni kutatásról, az élet értelmének megleléséről és elvesztéséről gondolkodhat el, aki megnézi Forgács Péter új darabját, a Lulut. A címszereplőt Eszenyi Enikő alakítja, aki mellett olyan neves színészek láthatók a színpadon, mint Tordy Géza, Tahi Tóth László vagy Kern András. A darabot január 17-től játsszák a Pesti Színházban.
Sípályát alakított ki Szilvásváradon a helyi önkormányzat, a négy évszakos turizmus megteremtése érdekében - közölte a Heves megyei község polgármestere.
A tűzoltók csütörtökön a késő esti órákban eloltották a létavértesi malomtüzet - tájékoztatta az MTI-t a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese, Papp Ferenc tűzoltó őrnagy. A háromemeletes malom tetőszerkezete, második és harmadik emelete a kora délutáni órákban gyulladt ki.
A Heti Válasz cikke szerint a kórházak harmada képtelen a végleges működési engedélyhez szükséges feltételek teljesítésére, így az egészségügyi átalakítás végeredménye újabb kórházbezárási hullám lehet. Hetilapszemle.
A boszniai háború lezárásáról és a koszovói feszültségről is beszélt az Indexnek adott interjúban Richard Holbrooke. A politikus elismerte, hogy 1995-ben amerikai külügyminiszter-helyettesként nyomást gyakorolt a magyar kormányra a megszorító intézkedések bevezetése érdekében.
Tavalyelőtt 48, tavaly 93, az alig elkezdődött 2008-ban pedig már 16 ember halt meg kihűlés miatt - közölte a rendőrség. Az áldozatok többsége hajléktalan vagy idős ember.
Gazdasági titok megsértésének alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz az MSZP fóti önkormányzati frakciója és a párt fóti szervezetének elnöksége a polgári frakció egyik képviselője ellen, aki titkos magnófelvételt próbált készíteni a képviselő-testületi ülésen elhangzottakról.
Navracsics Tibor szerint a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Erős Magyarország programjának küldetése, hogy talpra állítsa az országot - erről az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője Nyíregyházán, a programot ismertető első vidéki politikai fórumon beszélt csütörtökön.
Megerősödtek Magyarországon a szélsőjobboldali politikai mozgalmak, ez a jelenség egyebek mellett a Gyurcsány-kormány gazdasági megszorításainak következménye, mert ezek nagy terheket rónak a magyar lakosságra - mondta a Keresztény-Zsidó Társaság (KZST) főtitkára csütörtökön Budapesten.
Kilenc önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából csütörtökön Óbuda-Békásmegyeren, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) III. kerületi alapszervezetét - közölte Pataki Márton, az újonnan alakult párt alapszervezetének elnöke csütörtökön.
Március 16-án választhat új polgármestert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádcéce lakossága - olvasható az Országos Választási Iroda honlapján. A 252 lakosú Hernád-menti település eddigi polgármestere, Polyefkó István december elején mondott le posztjáról.
Az arany világpiaci árának emelkedése rendkívül keresetté tette a BÁV Zrt. által 135 ezer forintért árusított egyunciás aranytömböket, az utánpótlás azonban akadozik - írja a Napi Gazdaság. Lapszemle.
Folytatódik a többnyire erősen felhős, párás, néhol tartósan ködös idő, helyenként szitálással, ónos szitálással. Többfelé megerősödik a déli szél. Napközben -1 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.
Ingyenesen szállítja a gyöngyösi és a hatvani kórház ellátási körzetébe tartozó 40 településről a laboratóriumi vizsgálathoz szükséges mintákat, például a levett vért a két intézményt működtető HospInvest Zrt. cége, a HospInvest Diagnosztikai Kft. - tájékoztatta pénteken az MTI-t a gyöngyösi Bugát Pál Kórház laboratóriumi főorvosa.
Rövid időn belül megoldódhatnak a betegszállítás területén kialakult problémák - mondta a mentők és betegszállítók egyesületének elnöke, miután tárgyalt az egészségügyi minisztérium vezetésével. Bíró Ferenc jelezte: a tárca közlése szerint Békés és Vas megyében - ahol a leginkább problémás a helyzet - várhatóan soron kívüli kapacitásbővítés lesz.
Nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt tesz feljelentést a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Dávid Ibolya, az MDF elnöke ellen Simicska Lajos – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az üzletember ügyvédje, Futó Barnabás.
Még a tervezetét sem látta a kormány annak az új fogyasztóvédelmi törvénynek, amelyet Brüsszel elvárásai szerint már december óta alkalmaznunk kellene. Sőt, mivel a parlament csak tavasszal kezdi tárgyalni, így egy évet is késhet a szabályozás, amelynek életbelépése több mint egy tucat érvényben lévő rendelkezést is érint.
Lajos Györgyöt, a Magyar Távirati Iroda volt fotóriporterét január 18-án, pénteken 13 órakor búcsúztatják a dunakeszi temető ravatalozójában. A távirati iroda volt munkatársa hosszú betegséget követően, december 7-én, életének 74. évében hunyt el.
Nem mindig pontosak az adatok a betegek számáról, hiszen akik betegen is dolgozni mennek, nem jelennek meg a statisztikában. Az ELTE Munkajogi Tanszékének vezetője szerint a munkáltatók több, jogilag szabályos eszközzel tudják rávenni arra alkalmazottaikat, hogy azok ne menjenek betegszabadságra. Lehockyné Kollonay Csilla hozzátette: nehéz megbecsülni, hány ilyen eset fordul elő.
Horn Gábor szerint az SZDSZ-nek körülbelül 50-100 millió forint közötti összeg áll a rendelkezésére a népszavazási kampány lebonyolításához, de pontos összeget egyelőre nem tudott mondani a liberálisok kampányfőnöke párttársával, Lakos Imrével közösen tartott pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Horn Gábor szerint az SZDSZ-nek körülbelül 50-100 millió forint közötti összeg áll a rendelkezésére a népszavazási kampány lebonyolításához, de pontos összeget egyelőre nem tudott mondani a liberálisok kampányfőnöke párttársával, Lakos Imrével közösen tartott pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Magyarországon nincs kézzel fogható, működő zöld párt, ami egyszerre felel meg a zöld és a párt definíciójának. Van ugyanakkor ellenérzés a kétpólusú hatalomgyakorlással szemben, időről-időre felmerül, hogy a technokrata és a populista – színleg bal és jobb – felosztásból van kiút, és azt az ökopolitikában kell keresni.
Az NFÜ érdekérvényesítő megkeresését tervezi az MFPÉE, az Élhető Nagyvárosok Egészséges Környezet Országos Egyesület. Hivatásos lobbi útján kívánnak a társadalom számára hasznos és érdekvédelmet jelentő pályázatok kiírására ösztönözni.
A SZDSZ felveszi a kesztyűt, és arra buzdítja szavazóit, hogy voksoljanak nemmel a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson - mondta Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője, a népszavazási kampány vezetője kiemelte: körülbelül 50-100 millió forint közötti összeg áll a párt rendelkezésére a népszavazási kampány lebonyolításához.
Zöld szalag kitűzésével tiltakoznak a szülők a főváros XI. kerületében található Farkasréti Általános Iskola tervezett privatizációja ellen. Ezt, az iskola szülői munkaközössége nevében, Rabi Edit elnök és Hegedűs Dóra tag közölte pénteken az MTI-vel.
Zöld szalag kitűzésével tiltakoznak a szülők a főváros XI. kerületében található Farkasréti Általános Iskola tervezett privatizációja ellen. Ezt, az iskola szülői munkaközössége nevében, Rabi Edit elnök és Hegedűs Dóra tag közölte pénteken az MTI-vel.
Nyolcvanéves korában , elhunyt Vásárhelyi Miklósné, Pór Edit tanár, sajtótörténész - tudatta pénteken az MTI-vel a családja. Vásárhelyi Miklós özvegye 1928. január 18-án született Budapesten. 1949-ben kötött házasságot Vásárhelyi Miklóssal, a későbbi Nagy Imre kormány tagjával.
Horn Gábor szerint az SZDSZ-nek körülbelül 50-100 millió forint közötti összeg áll a rendelkezésére a népszavazási kampány lebonyolításához, de pontos összeget egyelőre nem tudott mondani a liberálisok kampányfőnöke párttársával, Lakos Imrével közösen tartott pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy fővárosi jogszabály alapján szigorúan fellép a Főtáv Zrt. a távfűtésről leválni szándékozók ellen - mondta az InfoRádiónak Balogh Róbert a társaság szóvivője. Aki úgy dönt, hogy a cég hozzájárulása nélkül cseréli le a fűtőtesteket, annak a Főtáv továbbra is kiszámlázza a fűtés alapdíját.
A Fidesz arra vár választ, hogy mi történik az eladásra szánt minisztériumi épületekkel és a költségvetésben tervezett, ebből származó 30 milliárdos bevétellel most, hogy a kormányzati negyed beruházását leállították - erről Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.