A Miniszterelnöki Hivatal az Új Magyarország című kiadvány terjesztési hiányosságainak észlelése után azonnal intézkedett a hiányosságok pótlása és a terjesztési problémák kivizsgálása érdekében.
A Fidesz szerint, ha bebizonyosodnak a vádak, akkor távoznia kell a közéletből annak a szocialista politikusnak, aki a HírTv beszámolója, és egy három évvel ezelőtti hanganyag tanúsága szerint egy önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta eltüntetni.
A Fidesz arra vár választ, hogy mi történik az eladásra szánt minisztériumi épületekkel és a költségvetésben tervezett, ebből származó 30 milliárdos bevétellel most, hogy a kormányzati negyed beruházását leállították - erről Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szerint távoznia kell a közéletből Tóth József szocialista országgyűlési képviselőnek, ha bebizonyosodik, hogy 3 évvel ezelőtt szabálytalan módon akarta eltüntetni egy önkormányzati kht. 30 millió forintos hiányát.
„A budapesti utak állapota a tűrhetetlenség állapota felé halad, ráadásul nem egy még teljesen kivilágítatlan is. Nem azért kell 40 kilométerrel menni, mert a Kondorosi így kívánja, hanem mert ha többel megy az ember akkor kitöri a nyakát.” - kezdte Fiala János mai műsorát, a Kelj fel Jancsit a Pont FM 88.1-en. Melyben többek között Pálfay Antallal az Állami Autópályakezelő vezérigazgató…
Élete 81. évében csütörtökön elhunyt Varga János Széchenyi-díjas tudós, az MTA rendes tagja, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatója, címzetes egyetemi tanár - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia pénteken az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek - áll a közleményben.
Szombathely szocialista-szabaddemokrata városvezetése kérjen, a kormány pedig adjon garanciát a szombathelyi kőszínház építésének további finanszírozására - mondta pénteken sajtótájékoztatóján Lazáry Viktor, a Fidesz szombathelyi önkormányzati frakciójának szóvivője.
A hétvégén üzemelnek a pilisi sípályák, de a turistautak még sok helyen csúszósak, balesetveszélyesek - tájékoztatta közleményében a távirati irodát a Pilisi Parkerdő Zrt.
A Fidesz szerint, ha bebizonyosodnak a vádak, akkor távoznia kell a közéletből annak a szocialista politikusnak, aki a HírTv beszámolója, és egy három évvel ezelőtti hanganyag tanúsága szerint egy önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta eltüntetni.
Szombathely szocialista-szabaddemokrata városvezetése kérjen, a kormány pedig adjon garanciát a szombathelyi kőszínház építésének további finanszírozására - mondta pénteken sajtótájékoztatóján Lazáry Viktor, a Fidesz szombathelyi önkormányzati frakciójának szóvivője.
Egyhatod részben tulajdonosa lesz egy volt szovjet katonai repülőtérnek a miskolci önkormányzat - erről döntött az önkormányzat rendkívüli közgyűlése pénteken.
Későbbre kerül, és átalakul a Duna Televízió Kikötő című műsora, amely szerdán továbbra is a köztévé stúdiójából, hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken viszont külső helyszínekről jelentkezik - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
Az Én nem változtam című, a Magyar Narancsban tavaly december 20-án megjelent cikkéért kapta meg Csáki Judit, újságíró a Minőségi Újságírásért- díjat. A szerző - aki már második alkalommal vehette át az elismerést - írásában Jordán Tamással, a Nemzeti Színház távozó, és a Szombathelyen alakuló színház leendő direktorával beszélgetett.
Nem született egyezség a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a pénteki egyeztetésen, a megbeszélést január 15-én, kedden folytatják - közölte a MÁV-START.
Összesen 29 tehergépkocsit ellenőrzött a Nemzeti Közlekedési Hatóság az M0-ás körgyűrűnél tartott csütörtöki közlekedésbiztonsági akció során: több járművet is műszaki vizsgára küldtek, illetve bírságokat is kiszabtak.
A Patent Egyesület 2002-2007 között elkövetett jogsértéseket feltáró kutatásának eredménye szerint hátrányos megkülönböztetésre számíthat az a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személy, aki nyíltan felvállalja szexuális irányultságát.
Összesen 29 tehergépkocsit ellenőrzött a Nemzeti Közlekedési Hatóság az M0-ás körgyűrűnél tartott csütörtöki közlekedésbiztonsági akció során: több járművet is műszaki vizsgára küldtek, illetve bírságokat is kiszabtak - tájékoztatta a hatóság az MTI-t pénteken.
Burány Sándor szerint nincs összefüggésben a párt országos helyzetével, hogy az MSZP óbudai szervezetéből csütörtökön kilencen kiléptek ki; az MSZP budapesti elnöke az MTI-nek pénteken leszögezte: helyi belső viták húzódnak meg a történtek mögött.
Benedek Fülöp szakállamtitkár távozik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumból, míg Süth Miklós országos főállatorvos szakállamtitkári kinevezést kap az agrártárcánál.
A gázártámogatásra beadott igénylések fokozottabb ellenőrzésére, visszaélés esetén szigorúbb szankciókra lehet számítani; a kérelmek benyújtásakor a kitöltendő igénylőlapon a háztartás minden tagjának adóazonosító jelét fel kell tüntetni - tudatta honlapján a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SzMM). Az SzMM tájékoztatása szerint a kérelemhez most sem kell jövedelem-igazolásokat mellékelni,…
A Tiszaderzsre kijelölt pénzügyi biztosról szóló bírósági végzés megjelent a Cégközlönyben, ezzel hivatalosan elindulhat a csődhelyzetben lévő települési önkormányzat adósságrendezési eljárása - közölte a Tisza-menti falu jegyzője pénteken az MTI-vel.
Megalakult a Pest Megye Háza Adminisztrációs és Üzleti Központ Kft., amely önkormányzatok, kamarák és érdekképviseletek összefogásával hív életre Budapesten kívül egy igazgatási és üzleti centrumot – közölte a társaság ügyvezető pénteken az MTI-vel.
Az SZDSZ javasolja, hogy 2008 szeptemberétől emeljék meg a diákhitel felső határát. Az emelés a fejlesztési részhozzájárulás (fer) átlagos mértékének felelne meg - derül ki a párt közleményéből. Számításuk szerint így a diákhitel a felsőfokú alapképzésben államilag finanszírozott hallgatók esetében 30 ezerről 40 ezerre, alapképzésben költségtérítéses hallgatók esetében 40 ezerről 50 ezerre,…
Tegnap egy szolid sajtóközlemény tudatta, hogy megalakult a harmadik kerületben a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) alapszervezete. Ha a rövid hír mögé nézünk, kicsit érdekesebb a kép: az MSZDP-sejt szocialista önkormányzati képviselőkből jött létre, így már csak négy MSZP-s maradt az eredeti frakcióban. Mi is történt Óbudán?
Az olasz vasutasok szombati és vasárnapi sztrájkja érinti a Budapest-Velence között közlekedő Venezia nemzetközi járat közlekedését - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.
Napi 47 millió forint mínusz - ez lenne az egyenlege a BKV-nak, ha az alagútépítés megállna a Fővám térnél a Figyelő szerint. A késésbe csúszott állomásépítő ugyanis napi 3 millió forint kötbért fizetne a BKV-nak, a társaság viszont napi 50 millió forintos állásköltséget térítene az alagútfúró társaságnak. A két kivitelező társaság vezetője-tulajdonosa ugyanaz: a francia Vinci Construction.
Jövő kedden állapítják meg és hirdetik ki a februárban induló felsőoktatási képzések ponthatárait - közölte az Országos Felsőoktatási és Információs Központ pénteken az MTI-vel.
Azt szeretnénk, ha per nélkül rendeződne a Simicska Lajos és Dávid Ibolya közötti ügy - mondta Hegedű László, a MDF elnökének jogi képviselője pénteken. Az ügyvéd annak kapcsán nyilatkozott, hogy lapinformációk szerint Simicska Lajos pert indít Dávid Ibolya ellen.
Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár ma bejelentette, hogy az SZDSZ javasolja a diákhitel felső határának 2008 szeptemberétől történő emelését. Az emelés mértéke a FER átlagos mértékének felelne meg. A felsőfokú alapképzésben államilag finanszírozott hallgatók esetében 30 ezerről 40 ezerre emelkedne.
Jelentősen javult Szeged közbiztonsága az utóbbi egy évtizedben - közölte Botka László (MSZP) polgármester pénteken a Tisza-parti városban, az igazságügyi és rendészeti miniszterrel folytatott megbeszélést követően. Korábban a város bűnügyileg az ország legfertőzöttebbjei közé tartozott, de mára a biztonságosabb települések közé került - mondta el Botka László a Takács Albertnek tett Csongrád…
Mintegy 18-20 százalékos termelésnövekedést vár az idén a mezőgazdaságban a tavalyi eredményekhez képest Gráf József. A mezőgazdasági és földművelésügyi miniszter Pécsett, egy az agrárjoganyag egyszerűsítése témában rendezett fórumot megelőzően újságíróknak elmondta:
Eredményes volt az eddigi legnagyobbnak számító, csütörtöki bűnügyi-közbiztonsági ellenőrzés a Balaton déli partjánál, amelyhez hasonlókra lehet számítani a jövőben egész Somogyban - tájékozatta Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-t pénteken.
A jövő héttől Békés és Vas megyében több betegszállító autó látja el a feladatokat - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken, Budapesten. Kőrösi László, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályvezetője közölte: Békés megyében kilenc, Vasban hét plusz gépkocsival láthatják el a feladatot.
A guantánamói fogolytábor működése ellen tüntetett az Amnesy International az Amerika Egyesült Államok nagykövetsége előtt a tábor fennállásának hatodik évfordulóján pénteken Budapesten.
Az egészségügyi kormányzat eddig egyetlen olyan döntést sem hozott, ami a mentők számára pozitívumokkal járt volna - mondta a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy nyilvánosságra került: jövő héttől Békés és Vas megyékben az eddiginél több betegszállító autó látja el a feladatokat.
A jövőben kitiltanák a Hungária körúton belül eső részekről azokat a gépkocsikat, amelyeknek sárga hatszögletű matrica van a hátsó rendszámtábláján. Ehhez azonban módosítani kell a KRESZ-t és egy fővárosi rendeletet is.
A Fidesz szerint, ha bebizonyosodnak a vádak, akkor távoznia kell a közéletből annak a szocialista politikusnak, aki a HírTv beszámolója és egy három évvel ezelőtti hanganyag tanúsága szerint egy önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta eltüntetni.
A fővárosi SZDSZ-frakciónál jelenleg nincs olyan típusú szankció, pénzbüntetés a kiszavazások miatt, mint a szocialistáknál - nyilatkozta a képviselőcsoport vezetője.
Szájer József és Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselők arra szólítják fel az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, hogy vonja vissza a Kossuth téri tüntetést korlátozni kívánó javaslatát. Szabó Máté ombudsman szerdán nyilatkozott arról, hogy korlátozni kellene a Parlament előtti gyülekezést, a két fideszes képviselő pedig megdöbbentőnek és antidemokratikusnak tartja a javaslatot.
Eredményes volt az eddigi legnagyobbnak számító, csütörtöki bűnügyi-közbiztonsági ellenőrzés a Balaton déli partjánál, amelyhez hasonlókra lehet számítani a jövőben egész Somogyban - tájékozatta Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-t pénteken.
Elcsitultak a betegszállítás és a mentés szétválasztása miatt az év elején kialakult viták. A mentőszolgálat, a betegszállítók és az OEP a legtöbb kérdésben megegyezésre jutott.
Jelentősen javult Szeged közbiztonsága az utóbbi egy évtizedben - közölte Botka László (MSZP) polgármester pénteken a Tisza-parti városban, az igazságügyi és rendészeti miniszterrel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
A Herzog-műkincsek ügyében jogerősen elutasította az örökösök keresetét csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla. Martha Nierenberg, a híres műgyűjtő, Herzog Mór Lipót unokája az egykor nagyapja tulajdonát képező tizenegy festmény visszaadását követelte a magyar államtól. Varga Tamás, a műgyűjtő leszármazottainak jogi képviselője az InfoRádiónak azt mondta: az ítélőtábla azzal érvelt, hogy az örökösök…
A hatályos törvények szerint nem veheti őrizetbe a rendőrség azt a 12 éves fiút, aki tegnap combon szúrt egy 15 éves fiatalt a Blaha Lujza téren. A VIII. kerületi rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a fiú már több bűncselekményt is elkövetett, de azon kívül, hogy értesítik a nevelőjét, nem sokat tehetnek. A fővárosban több olyan kerület is van, ahol…
Sólyom László köztársasági elnök jövő héten szerdán bemutatja ombudsmanjelöltjeit a parlamenti pártoknak - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-t.
Szájer József és Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselők arra szólítják fel az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, hogy vonja vissza a Kossuth téri tüntetést korlátozni kívánó javaslatát; a két politikus erről pénteken tájékoztatta az MTI-t.