2008. február 5. kedd

febr. 5
14:09
A terézvárosi önkormányzat feloszlatását kezdeményezi a Fidesz (Alternatív Energia)
Terézváros képviselőtestületének feloszlatását kezdeményezi a Fidesz kerületi szervezete - közölte Illés Zoltán, a párt VI. kerületi elnöke és Hassay Zsófia, a Fidesz kerületi frakcióvezetője kedden Budapesten. Az ellenzéki párt szerint "a sorozatos terézvárosi botrányok" indokolják a képviselőtestület feloszlatását és új választások kiírását.
febr. 5
14:15
Kóka János: Kádár büszke lenne a népszavazás kezdeményezőire (Alternatív Energia)
Az SZDSZ népszavazási stratégiájának lényege nem változott: mondjunk nemet a szocializmusra - mondta Kóka János pártelnök a Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel és Magyar Bálint ügyvivővel közösen tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.
febr. 5
14:20
Eredménytelenül fejeződött be az egyeztetés a MÁV Zrt. és a VDSZSZ között (Alternatív Energia)
Eredménytelenül zárult a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és MÁV Zrt. közötti keddi egyeztetés, a vasúttársaság a szakszervezeti követeléseket továbbra sem tartja megalapozottnak sem jogilag, sem gazdaságilag; a munkabeszüntetés egyelőre folytatódik, a szakszervezet délután értékeli a kialakult helyzetet.
febr. 5
14:36
MDF: vonja vissza a kormány a traffipax-rendeletet (Alternatív Energia)
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy még hatályba lépése előtt vonja vissza a traffipax-ellenőrzést magáncégeknek is lehetővé tevő rendeletét - mondta Hock Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
febr. 5
14:41
Ilyen még nem volt: versenyhelyzetben a BKV (Infostart)
Történetének során először versenybe kell szállnia a BKV-nak egy budapesti buszvonal üzemeltetéséért. A XV. kerületi önkormányzat ugyanis úgy döntött, hogy nemzetközi pályázatot ír ki a Palota busz működtetésére, hátha más társaságok olcsóbban vállalják a BKV-nál.
febr. 5
14:42
Kende Péter: Martonyi János nem végzett ügynöki munkát (Alternatív Energia)
Martonyi János nem végzett ügynöki munkát - közölte Kende Péter újságíró a Fővárosi Bíróság keddi ülésén, annak a polgári pernek az első tárgyalásán, amelyet az Orbán-kormány külügyminisztere indított vele és a lap kiadójával szemben személyiségi jogának megsértése miatt.
febr. 5
14:52
Napi 600 millió forintos kárt okoz a vasutassztrájk (Infostart)
Nem közeledtek az álláspontok a MÁV és a szakszervezet között a keddi tárgyaláson sem - mondta Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője. Hozzátette: a vasúttársaság bírósághoz fordult, mert szerintük törvénytelen az, hogy a sztrájkoló szakszervezet nem teljesíti a még elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos kötelezettségeit.
febr. 5
14:53
A vonatok negyede járt délig (Alternatív Energia)
Kedden délig az 1.450 személyszállító vonatból 347, a kijelölt vonatok mintegy 24 százaléka, és 121 teherszállító vonat közlekedett - tudatta a MÁV.
febr. 5
14:59
Sztrájk: már Borsodban is lehet vonatbérlettel utazni a Volán-buszokon (Alternatív Energia)
A MÁV-Start Zrt. és a Borsod Volán Személyszállítási Zrt. megállapodott, hogy február 5-én, kedden 15.00 órától a VDSZSZ által meghirdetett munkabeszüntetés befejezését követő 6. óra végéig a volán társaság valamennyi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közlekedő menetrend szerinti járatán elfogadja a vasúti bérletek és arcképes igazolványokat.
febr. 5
15:42
Orbán: 2008 az egészségügyért folytatott küzdelem éve lesz (Alternatív Energia)
2008 az egészségügyi rendszerünkért folytatott küzdelem éve lesz - jelentette ki Orbán Viktor, aki a saját internetes honlapján kedden megjelent videóinterjúban arról is beszélt, hogy szerinte kigazdálkodható a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső 30 milliárd forint. "A magyar társadalom 2008-ban szerintem egyre erősödő harcot folytat majd, ellenállást fejt ki, védekezést…
febr. 5
15:47
Orbán: "hatályon kívül helyezzük" az egészségbiztosítási törvényt (Infostart)
2008 az egészségügyi rendszerünkért folytatott küzdelem éve lesz - jelentette ki Orbán Viktor, aki a saját internetes honlapján, kedden megjelent videó interjúban arról is beszélt, hogy szerinte kigazdálkodható a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső 30 milliárd forint.
febr. 5
15:52
A Feszty-körképet is károsította a beázás (Infostart)
A Szépművészeti Múzeum főrestaurátora hétfőn megvizsgálta a Feszty-körképet és a festmény épületét. Szentkirályi Miklós az InfoRádiónak azt mondta: a beázás már károsította a vásznat és a körülötte lévő terepasztalt. A Magyar Restaurátorok Egyesületének elnöke hozzátette: azonnal meg kell kezdeni a felújítást és a helyreállítást.
febr. 5
15:53
Éjfélig biztosan kitart a sztrájk (Alternatív Energia)
A vasutasok kedden 24 óráig biztosan nem hagyják abba a sztrájkot, de még szerdán reggel is lehet munkabeszüntetés - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten.
febr. 5
16:03
Szondáztatják a sztrájkolókat Miskolcon (Infostart)
Szondáztatják a sztrájkolókat Miskolcon, eddig mintegy húsz ember fújt a szondába és közülük senki sem fogyasztott alkoholt - mondta Kovács Ferenc, a VDSZSZ helyi vezetője.
febr. 5
16:04
Pénzbírság az államtitkár gyorshajtása ügyében "eljáró" ezredesnek (Alternatív Energia)
Pénzbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Bíróság a közelmúltban azt az ezredest, aki megpróbálta eltussolni a közlekedési tárca államtitkárának gyorshajtási ügyét - közölte a Fővárosi Bíróság sajtóosztálya kedden. A hivatali visszaélés miatt indult ügyben a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa tárgyalás mellőzésével hozott döntést. Úgy tudni, 240 ezer forintot kell fizetnie.
febr. 5
16:25
VOSZ: a sztrájk "a legnagyobb bűn a magyar szakszervezeti mozgalom ellen" (Infostart)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elítéli a vasutasok sztrájkját. A szervezet főtitkára szerint a szakszervezetek és az érdekegyeztetés hitelét rontja Gaskó István azzal, hogy bár ő is aláírta az ez évi béremelésről szóló megállapodást, mégis ennél jóval többet követel.
febr. 5
16:32
Tolvaj rendőr házaspár bukott le Ausztriában (Alternatív Energia)
Bolti lopássorozaton értek tetten Ausztriában egy magyar rendőr házaspárt, a Bécsben őrizetbe vett elkövetők a soproni rendőrkapitányság hivatásos állományában teljesítettek szolgálatot. A 34 éves tisztet és 29 éves tiszthelyettes feleségét azonnali hatállyal elbocsátották a testülettől - tudatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden.
febr. 5
16:47
Pénzbírság a kerepesi iskolának - a vizsgálat folytatódik (Infostart)
Az Oktatási Hivatal határozata alapján első lépcsőben 200 ezer forintos bírsággal sújtják a kerepesi iskola fenntartóját, ahol hat roma diáknak megtiltották, hogy bejárjanak az intézménybe és csak délutáni foglalkozásokon vehettek részt - közölte Borovszky Tímea, az oktatási tárca roma integrációs titkárságának vezetője a vizsgálat részeredményét ismertetve.
febr. 5
16:48
Zalában csökkent az influenzások száma (Alternatív Energia)
Csökkent az elmúlt héten Zala megyében az influenzás betegek száma - tudatta kedden az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézete. A megyében 100 ezer lakosra számítva 374-en fertőződtek meg, a megelőző heti 414-gyel szemben - áll a tisztiorvosi szolgálatnak a távirati irodához eljuttatott tájékoztatójában. Ebből kiderül az is, hogy az influenzások több mint 58 százaléka 15 évnél fiatalabb.
febr. 5
16:54
Zuschlag-ügy: Katus előzetesben marad (Alternatív Energia)
Két hónappal, április 4-ig meghosszabbította a bíróság Katus Ferenc - a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának - előzetes letartóztatását - tudatta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője kedden. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta Katus Ferenc előzetes letartóztatásának meghosszabbítását - közölte a megyei bíróság elnökhelyettese.
febr. 5
16:56
BRFK-fogás: négy nap alatt 213 körözött (Alternatív Energia)
Négy nap alatt 213 körözöttet fogott el a rendőrség a fővárosban egy összehangolt közbiztonsági és bűnügyi akció során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden. A közbiztonsági és bűnügyi akció célja a kiemelten súlyos bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt többszörös körözés hatálya alatt álló személyek felkutatása volt - olvasható a távirati irodához eljuttatott…
febr. 5
17:10
Helybenjárás - a VDSZSZ sztrájk bizottsága nem fogadja el (Alternatív Energia)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájk bizottsága nem fogadja el azt a helyzetet, hogy nincs előrehaladás a tárgyalások során - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a keddi sztrájk bizottsági ülést követően. Hozzátette: az utasok érdekében tiltakoznak amiatt, hogy a még elégséges szolgáltatásokban sem hajlandó a munkáltató azt a teljesen racionális megállapodást megkötni, amelyet…
febr. 5
17:12
Sűríti buszjáratait Budapestre a Borsod Volán (Alternatív Energia)
Hárommal több autóbuszjáratot indít Miskolc és Budapest között a Borsod Volán Zrt., amely immár elfogadja a vasúti bérleteket és arcképes igazolványokat is - közölte Ujj Zsuzsanna, a cég kommunikációs vezetője kedden.A vasutasok sztrájkja idején Miskolc-Budapest között plusz járatokat közlekedtet a Borsod Volán, az autóbuszok reggel és délelőtt 6.30, 9.00, 11.00 órakor indulnak Miskolcról,…
febr. 5
17:32
5 nappal tovább érvényesek egyes vonatbérletek (Alternatív Energia)
A MÁV-Start Zrt. 5 nappal meghosszabbítja a január havi, illetve a január II. félhavi dolgozó és tanuló bérletek érvényességét, így azok 2008. február 10-én 24.00 óráig érvényesek. - közölte a MÁV-Start Zrt. kedden.
febr. 5
17:34
Kisegítő járatokat indított az Alba Volán (Alternatív Energia)
Kisegítő járatokat indított az Alba Volán több útszakaszon kedden; arról azonban, hogy az utasok használhatják-e a vasúti utazási bérleteket, kedd délutánig nem született megállapodás a MÁV és a közlekedési cég között - közölte a vállalat vezérigazgatója. Tóth István tájékoztatása szerint az együttműködési tervezetet áttekintették, s azt észrevételeiket megtéve 14 órakor visszaküldték a MÁV-nak,…
febr. 5
17:38
Még holnap reggel is lehet sztrájk (Alternatív Energia)
A szakszervezethez tartozó vasutasok kedden 24 óráig biztosan nem hagyják abba a sztrájkot, de még szerdán reggel is lehet munkabeszüntetés - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a keddi egyeztetésen sem jutottak előre, a munkáltató továbbra sem enged álláspontjából.
febr. 5
17:52
Fazekas Sándor lett az OIT elnökhelyettese (Infostart)
Fazekas Sándort, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökét választotta elnökhelyettessé a távozó Varga Zoltán helyett az Országos Igazságszolgáltatási Tanács - jelentette be Lomnici Zoltán, az OIT elnöke.
febr. 5
18:03
Orbán a Syma csarnokban értékel (Infostart)
Orbán Viktor a Syma csarnokban tartja február 13-án országértékelő beszédét. Az orbanviktor.hu szerint az egy hét múlva, szerdán tartandó esemény 17 órakor kezdődik a SYMA Sport és Rendezvényközpont C csarnokában.
febr. 5
18:08
Vasutassztrájk: még szerda reggel sem hagyják abba (Infostart)
Folytatódott a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk kedden, a MÁV a szakszervezeti követeléseket továbbra sem tartja megalapozottnak sem jogilag, sem gazdaságilag.
febr. 5
18:09
Orbán a Syma csarnokban értékel (Alternatív Energia)
Orbán Viktor a Syma csarnokban tartja február 13-án országértékelő beszédét. Az orbanviktor.hu szerint az egy hét múlva szerdán tartandó esemény 17 órakor kezdődik a SYMA Sport és Rendezvényközpont C csarnokában.
febr. 5
18:53
Megállapodás nincs, sztrájk még van (Alternatív Energia)
Folytatódott a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk kedden, a MÁV a szakszervezeti követeléseket továbbra sem tartja megalapozottnak sem jogilag, sem gazdaságilag. A vasutasok kedden 24 óráig biztosan nem hagyják abba a sztrájkot - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kedden. A sztrájkbizottság legközelebb szerdán ülésezik, dönt a…
febr. 5
19:05
Sztrájk: öt napon belül dönt a bíróság a jogellenességről (Alternatív Energia)
A MÁV kedden délután keresetet nyújtott be a Fővárosi Munkaügyi Bíróságra, sürgősségi eljárással kérve a vasutassztrájk jogellenes voltának megállapítását, aminek eldöntésére a bíróságnak öt napja van - mondta el Zsoldos Marianna, a MÁV humánerőforrás igazgatója kedden.
febr. 5
19:16
Tarlós kész Kókával vitázni a kádárizmusról (Alternatív Energia)
Tarlós Istvánt meglepte, hogy "a rendszerváltást eláruló SZDSZ szóhasználatában ő kádárista". A Fidesz népszavazási kampányának politikai vezetője kedden Debrecenben sajtótájékoztatón reagált Kóka János liberális pártelnöknek a nap folyamán tett kijelentésére.
febr. 5
19:32
A Kisalföld Volán is elfogadja a vasúti bérleteket (Alternatív Energia)
A MÁV-Start Zrt. és a Kisalföld Volán Zrt. kedden megállapodott, hogy szerdán üzemkezdettől a volán társaság menetrend szerinti járatain elfogadja a vasúti bérleteket és az arcképes igazolványokat. A megállapodás a VDSZSZ által meghirdetett munkabeszüntetés befejezését követő hatodik óra végéig érvényes - tájékoztatta Bognár László, a Kisalföld Volán forgalmi igazgatóhelyettese az MTI-t.
febr. 5
20:04
Kormányszóvivő: nem külsős cég hajtaná be a bírságokat (Alternatív Energia)
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy még hatályba lépése előtt vonja vissza a traffipax-ellenőrzést magáncégeknek is lehetővé tevő rendeletét - mondta Hock Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese kedden Budapesten. A kormányszóvivő szerint szó sincs arról, hogy külsős cég szabná ki vagy hajtaná majd be a bírságokat.
febr. 5
20:10
Fodor a Rába menti bőrgyárak termeléscsökkentését kezdeményezi (Alternatív Energia)
A Rába mentén lévő osztrák bőrgyárak termelésének csökkentését, szükség esetén átmeneti üzemszünetét kezdeményezte Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter osztrák kollégájánál. Fodor Gábor a Rába szentgotthárdi duzzasztójánál tartott sajtótájékoztatóján kedden elmondta: a termelés visszafogását addig tartja szükségesnek, amíg a teljes körű szűrést nem valósítják meg.
febr. 5
20:21
Intézkedő rendőrt próbált megvesztegetni egy román sofőr (Alternatív Energia)
Megpróbálta megvesztegetni a vele szemben intézkedő rendőrt egy szabálytalanul előző román állampolgárságú sofőr kedden délután; őt és három utasát a székesfehérvári Nyomozó Ügyészségre állították elő - közölte a rendőrség. A 811-es út Alcsútdoboz és Felcsút közötti szakaszán szabálytalankodó autós nem csak közlekedési szabálysértést követett el. Kopottak voltak az autó abroncsai, továbbá a három…
febr. 5
20:33
Újabb Volán társaságok fogadják el a vasúti bérleteket (Alternatív Energia)
Újabb Volán társaságok állapodtak meg a MÁV-val kedden arról, hogy járataikon elfogadják a vasúti bérleteket. A MÁV-Start Zrt. közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a vasúti sztrájk ideje alatt további két cég, a Zala és a Kapos Volán teljes hálózatán, valamint a Kisalföld Volán egyes járatain hajlandó elszállítani a vasúti bérlettel rendelkező utasokat.
febr. 5
22:25
Vasutassztrájk: még szerda reggel sem hagyják abba - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Szerda reggel is folytatódhat a munkabeszüntetés - mondta a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke. Gaskó István azután beszélt erről, hogy a mai egyeztetésen sem sikerült megállapodni a munkáltatóval a bérkövetelésekről, illetve az elégséges szolgáltatásról. Hozzátette: a sztrájkbizottság holnap ül össze legközelebb, akkor dönt a további lépésekről.

2008. február 6. szerda

febr. 6
0:10
Nincs szakszervezeti társ a követelésekhez (Alternatív Energia)
A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) munkabeszüntetése a hétfő után kedden is teljes napra tönkretette az ország vonatközlekedését. A kiszámíthatatlanság miatt az elindított személyszállító szerelvények is döntően üresen jártak. Az újabb tárgyalások a munkáltatókkal eredménytelenül zárultak. A VDSZSZ követeléseit nemcsak a MÁV-vállalatok és az azok tulajdonosi jogait gyakorló…
febr. 6
4:38
Kerepesen sérült az egyenlő bánásmód elve (Alternatív Energia)
Még csak részben zárult le az Oktatási Hivatal (OH) vizsgálata a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, de az már bebizonyosodott, hogy az iskola megsértette az egyenlő bánásmód elvét. Az erről szóló hatátozatot tegnap kapta kézhez a Kerepes polgármestere, Franka Tibor. Az intézményt felszólították a jogsértés megszüntetésére, és 200 ezer forint…
febr. 6
5:00
Az ügyészek szigorítanák a zöldbűnözés szankcióit (Alternatív Energia)
Az elmúlt hónapok két legnagyobb vihart kavart környezetkárosítási ügyében (az illegális német szemétimport és az alföldi fekete fakitermelés) eljutott a vádemelésig a nyomozás - jelentették be tegnap a Legfőbb Ügyészségen. Az ügyészek szerint az ilyen cselekményekre vonatkozó büntetési tételeket szigorítani kellene.
febr. 6
5:11
"Kádár János valószínűleg büszke lenne a népszavazás kezdeményezőire" (Alternatív Energia)
Az SZDSZ népszavazási stratégiájának lényege nem változott: mondjunk nemet a szocializmusra - mondta Kóka János pártelnök a Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel és Magyar Bálint ügyvivővel közösen tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón. "Kádár János valószínűleg büszke lenne a népszavazás kezdeményezőire, hiszen Tarlós István kampánykörútja során a szocialista egészségügyet dicsérte, büszkén…
febr. 6
5:27
Lakást és béremelést ígért a rendőröknek a kormányfő (Alternatív Energia)
A következő két-három évben mintegy ezer lakást építenek Budapesten a rendőrség számára - jelentette be tegnap Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a 2007-es évet értékelő országos rendőrfőkapitányi értekezleten ezt azzal indokolta, hogy a fővárosban sok betöltetlen rendőri állás van és nagy az elvándorlás, mivel a zömében vidéki fiatalok nem tudják megoldani lakhatásukat. A kormánynak szándéka és…
febr. 6
5:45
Lassan lesz egy találmányból termék (Infostart)
AZ ELTE kutatóinak még mindig nehezen megy a kutatási eredmények átfordítása hasznosítható termékké, tehát a szabadalmaztatás és a licenc megfogalmazása - mondta az InfoRádióban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem rektora.
febr. 6
5:54
A társadalomnak lélegzetvételre van szüksége (Alternatív Energia)
A leszakadó baloldali szimpatizánsok visszahódítását szolgálhatja Gyurcsány Ferenc által meghirdetett új baloldali politika. A kormányfő a pártbeli kritikák erősödése nyomán már tavaly előre jelezte, hogy bár az ország kisebbsége tart az MSZP-vel, de meg fogják fogni a többség kezét is. A kormányzati sítlusváltás annak felismerése, hogy a megszorítások után a társadalomnak lélegzetvételre van…
febr. 6
6:10
Nincs garancia népszavazás ellen (Alternatív Energia)
Nem befolyásolja lényegesen a több-biztosítós rendszer ellen indított népszavazást, hogy az egészségbiztosítási törvényben várhatóan rögzítik: egybiztosítós marad a rendszer. Az MSZP-ben sem azzal indokolták, hogy a referendum árnyéka miatt kerülne bele a jogszabály szövegébe az egybiztosítós modell, sokkal inkább „szépészeti beavatkozásról” van szó. A módosítókról egyébként ma tárgyal az…
febr. 6
7:06
Megint egy titkos hangfelvétel miatt félhetnek a politikusok (Infostart)
A Nemzeti Nyomozóiroda birtokában van egy hangfelvétel, amelyen a terézvárosi vagyonkezelő igazgatója 18 millió forint kenőpénz kifizetését ajánlja egy vállalkozónak egy kerületi üzlethelyiség bérleti jogáért.
febr. 6
7:22
A MÁV szerint a vasutasok 10 százaléka sztrájkol csak (Infostart)
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, miután kedden sem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között.
febr. 6
7:27
Harc a magas díjak ellen (Infostart)
Wáberer György, a Waberer's Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a Fővárosi Önkormányzat nem készítette elő megfelelően a behajtási díjak megemelésével kapcsolatos rendeletet.

Keresés