A perbeszédekkel folytatódott szerdán Szolnokon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon a médiában Taczman-ügyként ismertté vált büntetőper; az ügyész ifj. Taczman Elek elsőrendű vádlottra életfogytiglani fegyházbüntetést, míg a bűncselekmény idején még fiatalkorú P. Tamás másodrendű vádlottra a fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kért.
Veres János pénzügyminiszter szerint az elmúlt másfél évben végrehajtott államháztartási kiigazítás eredményes volt, megadja az esélyt arra, hogy az Európai Unió részéről Magyarországgal szemben indított túlzott deficiteljárás 2009-ben megszüntethető legyen.
Jelentősen csökkentheti a munkaügyi perek számát az a ma hatályba lépett jogszabály, hogy a vesztes félnek a teljes perköltséget meg kell téríteni, mondta az InfoRádiónak Ivány Judit munkajogász, aki úgy véli: a munkavállalók nem fogják megkockáztatni, hogy a vesztes per után még plusz költségeket is kifizessenek.
Havi fizetést kap a BKV vezérigazgatójának fia attól a cégtől, amely a Volvóval közösen egyedüliként pályázott a közlekedési társaság használtbusz-tenderére - olvasható a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában. A BKV sajtóosztálya cáfol és jogi lépéseket tesz a hetilap ellen; a Heti Válasz áll a bírósági eljárás elébe. "A csütörtöki tenderbontás után a BKV első embere, Antal Attila egy szóval…
Elektronikus letéti tár, vagyis olyan adatbázis jönne létre a jövőben, amelyben elektronikus formában lehet iratokat nyilvántartani - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az elektronikus letéti tárban például anyakönyvi kivonatot vagy iskolai bizonyítványt lehetne elektronikus formában tárolni, nyilvántartani. Ezáltal minden hatóságnál elérhető…
Határozottan cáfolta mind Gyurcsány Ferenc, mind Veres János távozásáról elterjedt híreket Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán. A kormányszóvivő minden alapot nélkülözőnek nevezte a híreszteléseket. Abszurd találgatások - így kommentálta a szóvivő a kormányfő és a pénzügyminiszter távozásáról szóló híreket.
Nem adott építési engedélyt a terézvárosi Nagymező utcai mélygarázs megépítésére a XIII. kerületi építési hatóság - közölte a Védegylet szerdán, a döntés tényét megerősítette a XIII. kerületi önkormányzat sajtóreferense. A nem jogerős határozat indoklása szerint azért nem lehet mélygarázst építeni a VI. kerületi Nagymező utcában, mert védett, egészséges platánfákat vágnának ki, és a mélygarázs…
A MÁV Zrt. kedden a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult. A vasúttársaság amiatt kér jogorvoslatot, mert szerintük a szakszervezet nem tesz eleget a Munka törvénykönyvében meghatározott együttműködési kötelezettségének. Továbbá úgy vélik, hogy a sztrájkolók megsértik a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét, és visszaélnek a sztrájkjoggal. Ivány Judit munkajogász az InfoRádiónak azt mondta,…
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) támogatja tagszervezeteinek azon követelését, hogy az igazságügyi tárca vonja vissza a munkaügyi perek költségmentességének megszüntetéséről kiadott rendeletét - közölte a szakszervezeti szövetség kedden közleményben.
A Magyarországi Református Egyház fenntartását fejezi ki az egészségügyi magánbiztosítókkal szemben, mert azok nem a társadalmi szolidaritás elve alapján szerveződnek - hangoztatta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Február hetedike hajnaltól a Körös Volán Zrt. is elfogadja a MÁV által kiadott érvényes bérleteket - tájékoztatta az MTI-t a társaság vezérigazgatója szerdán.
Folytatódott a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk szerdán. A MÁV Zrt. és a VDSZSZ között szerdán reggel kezdődött egyeztetés a szakszervezet követeléséről és a még elégséges szolgáltatásról eredménytelenül zárult. A MÁV Zrt.-vel való egyeztetést követően Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke arról számolt be, hogy a munkáltató nem ajánlott…
Befejezte munkáját az olajügyi anyagok titkosítását felülvizsgáló munkacsoport, újabb dokumentumokat már nem hoznak nyilvánosságra az érintett fegyveres testületek, hivatalok - tudta meg az MTI szerdán. Szilvásy György titokminiszter úgy fogalmazott: a testület munkája csak félsikernek tekinthető, mert a mintegy 80 ezer oldalnyi anyagnak csak a töredéke került nyilvánosságra, de a jelenlegi…
Az Egészségügyi Minisztérium 430 millió forint keretösszegű tendert írt ki az egészséges életmód propagálására, a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A közbeszerzés tárgya a népegészségügyhöz, ezen belül az egészséges életmódhoz kapcsolódik. A minisztériumban elkészült koncepcióhoz kell az ajánlattevőnek elkészítenie a PR-kommunikáció és a médiastratégia akciótervét, továbbá annak…
Eredménytelenül ért véget az újabb egyeztetés is a MÁV, a MÁV-Start, valamint a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között, így folytatódik a vasúti sztrájk; a tárgyalásokat pénteken folytatják. Bárány Balázs, a szakszervezet vezető ügyvivője azt mondta: a munkáltató most sem változtatott álláspontján, Zsoldos Marianna, a MÁV humánerőforrás igazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy továbbra sem…
Jóváhagyta a Fidesz és a KDNP három népszavazási kérdésének mintalapjait az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén. Az egyhangúlag elfogadott, A/5-ös méretű lapokat eltérő színűekre nyomtatják majd, hogy a voksolást követő összesítésnél könnyebben össze tudják majd számolni az egyes kérdésekre adott válaszokat.
Jelenleg a felsőoktatásban a fűnyíróelv működik, valódi átalakítás nincs; a tandíjnak jelen formájában annyi az értelme, hogy a kivéreztetett egyetemek, főiskolák pénzhez juthatnak - közölte Tarlós István a Párbeszéd a tandíjról címmel a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott rendezvényen szerdán.
A református egyház levélben kereste meg az Egészségügyi Minisztériumot, arról érdeklődve, milyen feltételekkel lehetne az egészségbiztosítási pénztárak befektetője. Erről Bölcskei Gusztáv református püspök nyilatkozott szerdán az MR1 - Kossuth Rádió Esti Krónika című műsorának.
Egyelőre nem döntött az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesznek arról a kéréséről, hozzon állásfoglalást: a kormány részt vehet-e a népszavazási kampányban. A testület szerda esti ülésén a tagok abban állapodtak meg, hogy keddre javaslatokat készítenek az ügyben. A Fidesz beadványában állásfoglalást kért arról, hogy a kormányra is vonatkozik-e az az 1997-es alkotmánybírósági határozat,…
Horn Gábor szerint Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke nem szakmai követelésekkel lép fel, hanem a politikai játszma részesévé akar válni. Az SZDSZ ügyvivője kiemelte: a jelenlegi bizonytalan állapot biztosan nem a kormánypártoknak kedvez. Hozzátette: a sztrájk rávilágít arra is, hogy vannak olyan területek Magyarországon, ahol a közlekedés megoldható a vasút nélkül, de…
Magyarországon elsőként használtak lenyelhető kamerát a vastagbélrák vizsgálatánál esztergomi Vaszary Kolos Kórházban szerdán - tudatta a beavatkozást végző orvos csoport vezetője.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a sztrájkbizottságának szerdai döntése értelmében a VDSZSZ folytatja a sztrájkot, mivel a MÁV képviselői között még mindig nem született megállapodás - mondta a VDSZSZ elnöke.
Egy műtét során eltört csavarhúzó végét hagyták benne egy asszony combjában az egyik szegedi klinikán, a betegnek komoly fájdalmai voltak, újra meg kellett műteni, s mivel nem tudott megállapodni a kártérítésről az intézménnyel, ügyével az Egészségbiztosítási Felügyelethez fordult - tájékoztatta a beteg ügyvédje, Ábrahám László szerdán az MTI-t.
Magyarországon egy diplomás átlagosan több mint kétszer annyit keres, mint az, aki csak érettségivel rendelkezik. A legkönnyebben a műszaki diplomákkal lehet elhelyezkedni, a közgazdászok között azonban már az is számít, hogy hol végeztek.
Számvetésre készül Szili Katalin: megfontolja, hogy van-e esélye a konszenzusos demokráciának Magyarországon és meddig érdemes részt vennie a politikai közéletben. Az Országgyűlés elnöke erről a HVG-nek adott, a hetilap internetes portálján szerdán közölt interjújában beszélt.
Számvetésre készül Szili Katalin, ugyanis megfontolja, hogy van-e esélye a konszenzusos demokráciának Magyarországon, és meddig érdemes részt vennie a politikai közéletben. Az Országgyűlés elnöke erről a HVG-nek adott interjújában beszélt.
A fővárosi önkormányzat tavalyi utolsó közgyűlésén olyan döntés született, amely szerint a kerületrészre szóló, a nehéz gépjárműveknek kiállított behajtási engedélyeket nem az úttulajdonos kerület, hanem a főváros adja ki; a II. kerület viszont e rendelet visszavonására szólította fel Demszky Gábort - olvasható Láng Zsolt (Fidesz), a II. kerület polgármesterének nyílt levelében.
Ismét megállapodás nélkül állt föl a tárgyalóasztaltól a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Máv Zrt. tárgyalóbizottsága, és úgy tűnik, már senki nem bízik a megállapodásban. Bár pénteken újra egyeztetnek, de a szakszervezetnek nincs arra vonatkozó elképzelése, meddig tartja fönn a sztrájkkészültséget. A többhetes időtartamot kizártnak tartották, viszont megállapodás híján akár a jövő héten…
Az egészségügyi bizottság támogatta az egészségbiztosítási törvényhez azt a 12 módosító indítványt, amelyre korábban az MSZP-frakció is rábólintott - egyebek mellett ez derült ki a testület ülésén. A kormányzati terveket elutasító Fidesz bejelentette, megint benyújtja az Országgyűlésnek a biztosítási rendszer átalakítását célzó alternatív javaslatát, amelyet a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal…
A Pénzügyminisztérium nem készít elő olyan javaslatot, amely a vizitdíjról, kórházi napidíjról, tandíjról szóló népszavazás eredményétől függően új adóterheléssel pótolná az érintett intézmények esetleg kieső bevételét. A szolgáltatók bevételei fognak csökkenni, ha a népszavazást követően ezeket a díjakat esetleg nem kell fizetni - szögezte le tegnap a kormány ülése után Veres János szocialista…
Ezekben a napokban, február 8-áig veheti át csaknem 66 ezer általános iskolás a középiskolai felvételihez kért központi, egységes írásbeli vizsga kiértékelő lapját. A felvételin való részvételt a középiskolák mintegy harmada írta elő, idén a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára 353, a nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályt indító iskolák közül 33, a hat évfolyamost indítók közül pedig 52 iskola…
Folytatódott csütörtökön a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk a MÁV teljes vonalhálózatán.Csütörtökre virradó éjszaka a forgalomirányítók közül 1567-en vették fel a munkát, 123 vasutas sztrájkolt - tudatta Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke. A MÁV-START Zrt. személyszállító cég által éjszakára kivezényelt mintegy 800 dolgozó 15 százaléka…
Az InfoRádió által megkérdezett szakértők nem értettek egyet abban, hogy az új egészségbiztosítási rendszer több-biztosítós, vagy csak többpénztáras lesz.
Elképzelhető, de nem törvényszerű, hogy a népszavazás nyomán kormányválság alakuljon ki - mondta Navracsics Tibor, aki az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy a Fidesznek nagyon keményen kell dolgoznia, hogy sikerre vigye a népszavazást.
Elképzelhető, de nem törvényszerű, hogy a népszavazás nyomán kormányválság alakuljon ki - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Navracsics Tibor szerint pártjának nagyon keményen kell dolgoznia, hogy sikerre vigye a népszavazást.
Ma kezdődik Debrecenben az SZDSZ háromnapos kihelyezett frakcióülése. A szabad demokraták a parlament tavaszi ülésszakának politikai menetrendjén túl a népszavazás legfontosabb kérdéseit is megvitatják. Szintén napirendre kerül a közteherviselés átalakítása és az egészségügyi reform. Az ülés pénteki napján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szombaton pedig a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnöke,…
Ma indul útnak az Atlantis űrrepülőgép, rakterében az európai fejlesztésű Columbus laboratóriummal. A nemzetközi űrállomáshoz csatlakozó laborban októbertől az MTA Pszichológiai Kutatóintézet űrkutató csoportja által kifejlesztett kísérleteket végzik - írta csütörtökön a Népszabadság.
A MÁV adatai szerint a nappali műszakban a dolgozók négy százaléka nem vette fel a munkát; a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által hirdetett határozatlan idejű sztrájk negyedik napja tart.
Várhatóan a vonatok 40 százaléka közlekedni fog csütörtökön, és így a MÁV biztosíthatja a minimális szolgáltatást -közölte a MÁV Zrt. csütörtökön. A közlemény szerint szerdán a sztrájkolók számának csökkenése és a munkát felvevők létszámának növekedése nyomán a vonatok közel 40 százaléka közlekedett, ami 1.500 vonatot jelentett.
Felfüggeszti a vasutassztrájkot csütörtök déltől legkésőbb február 15-ig a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) - jelentette be Gaskó István, a szakszervezet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MDF javaslata szerint az adóhatóságnak visszajelzést kellene adnia az állampolgároknak, hogy személyi jövedelemadójuk egy százalékát ténylegesen megkapta-e a kedvezményezett. Erről Hock Zoltán és Pettkó András MDF-es országgyűlési képviselő beszélt csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) csütörtökön 12 órától legkésőbb február 15-éig felfüggeszti a vasutassztrájkot - jelentette Gaskó István, a VDSZSZ elnöke csütörtökön, sajtótájékoztató Budapesten. Hozzátette: "ha a munkáltató becsapja az ajtót a tárgyalások előtt, akkor akár előbb is folytatódhat a munkabeszüntetés".
A kormány újabb 800 millió forintot akar népszavazási ellenkampányára költeni, így már a hárommilliárd forintot is elérik a kabinet kommunikációs kiadásai - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Önkormányzati biztos vette át a nagyatádi kórház vezetését - írta csütörtökön a Somogyi Hírlap. A tulajdonos önkormányzat kezdeményezésére érkezett, legalább négy hónapra, s minden gazdasági tevékenységgel kapcsolatos eseményt ellenőriz. Kijelölésére azért volt szükség, mert a kórház jelentős adósságot halmozott fel.A biztos szerint a kórháznak helye van ebben a térségben, ám lehet, hogy nem a…
A MÁV igyekszik mielőbb helyreállítani a forgalmat azt követően, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) csütörtökön 12 órától felfüggesztette a múlt pénteken megkezdett sztrájkot - tudatta a vasúttársaság csütörtökön közleményben.
Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának politikai irányítója megsértette a választójogi törvényt, amikor Debrecenben a megyeházán kampányolt - jelentette ki Suták Miklós, a hajdú-bihari önkormányzat szocialista frakciójának tagja csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
Kivonult a rendőrség a Kőbánya-Kispest metróállomás egyik boltjához, amelyet kidobóemberek kezdtek el kipakolni. Szabó Gábor, a bolt tulajdonosa felháborítónak tartja, hogy a BKV az üzlet bérleti jogáról szóló vita befejezése előtt ilyen lépést tett.