Mintegy negyven kormányellenes tüntető gyűlt össze pénteken kora este Debrecenben az Arany Bika Szálló előtt; ebben az épületben tartja háromnapos kihelyezett frakcióülését az SZDSZ. A demonstrálók közül néhányan transzparenseket tartottak, hárman árpádsávos zászlóval érkeztek. A tüntetők időnként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követelték, illetve az épületben tartózkodó SZDSZ-es…
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter hivatalába kérette szombatra Bencze József országos rendőrfőkapitányt, hogy áttekintsék, milyen rendőri intézkedésekre van szükség a fenyegetett közéleti szereplők és közintézmények védelme érdekében. Ezt a tárca sajtóosztálya tudatta pénteken este egyben azt is jelezve, hogy a megbeszélést követően a tárca vezetője és az országos rendőrfőkapitány…
Határozott, de megfontolt adócsökkentést javasol jövőre a kormányfő, aki szerint mintegy 200 milliárd forintos mozgástér lesz erre a célra - Gyurcsány Ferenc erről az SZDSZ frakcióülésének vendégeként beszélt. A miniszterelnök szerint a lehető legnagyobb adócsökkentést kell végrehajtani úgy, hogy ennek ne legyen elfogadhatatlan ára az állam működésére és a szociális biztonságra nézve. Kóka János…
Öt szocialista politikus házára dobtak Molotov-koktélokat ismeretlenek egyetlen éjszaka leforgása alatt. Az esetek hátterében egyértelműen a hétfői egészségügyi szavazás áll. Lendvai Ildikó frakcióvezető tájékoztatásából kiderült, számtalan esetben fenyegetnek szocialista politikusokat levelekkel és telefonhívásokkal is.
Kormánybuktatás kontra új baloldali politika. Várhatóan e két szlogen csap össze Orbán Viktor Fidesz-elnök, illetve Gyurcsány Ferenc kormányfő rövidesen elmondandó beszédeiben. Orbán hagyományosan kerüli a parlamentet, idén is egy sportcsarnokban beszél, jelezve, hogy ő a nép előtt gondolkodik. Gyurcsány pedig a baloldali kormányfők hagyományához híven az Országgyűlésben értékel, hiszen ott dőlnek…
A korábbi átalakítás nem volt tökéletes, s még ma is szükség lehet a kórházak számának csökkentésére - egyebek mellett erről beszélt lapunknak Horváth Ágnes. A liberális egészségügyi miniszter szerint a vizitdíjról és a napidíjról szóló népszavazás tétje, hogy az emberek el szeretnék-e venni háziorvosuk bevételének negyedét, s hogy meg akarják-e tartani a szocializmus utolsó bástyáját az…
Az összesítések alapján több mint 3 milliárd forintot költött tanulmányokra a kormány az elmúlt 5 évben - közölte Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Az állam nem vonulhat ki teljes egészében az oktatás és az egészségügy területéről - jelentette ki Szili Katalin szocialista házelnök szombaton a kisiskolákról rendezett tanácskozáson. Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: vannak olyan kérdések, amelyeket nem lehet teljes egészében "kilökni" a versenyszférába. "Ha ezt tennénk, elveszítenénk az esélyt, hogy mindenki hozzájuthasson a tudáshoz" -…
Az elmúlt öt évben a kormány több mint 3 milliárd forintot költött tanulmányokra - hangsúlyozta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialisták állításaival szemben az egészségbiztosítási törvény nem képes garantálni, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést tekintve ne szakadjon ketté a magyar társadalom.
Az átalakított társadalmi rendszerek megfelelő működtetését nevezte a kormány legfontosabb feladatának az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak hangsúlyozta: nincs szándékuk miniszterelnököt cserélni.
Mintegy kétezer fekete ruhát viselő bőrfejű gyűlt össze szombaton délután a budapesti Hősök terén az úgy nevezett becsületnapi megemlékezésre; mintegy háromszáz fiatal pedig a magyar nyilasokra és II. világháborús német megszállókra emlékező szkinhedek ellen tüntetett tarkóra tett kézzel.
A rendőrség biztosítja az országgyűlési képviselők védelmét, amennyiben igénylik - mondta az InfoRádiónak az igazságügyi és rendészeti miniszter, miután a napokban több szocialista politikus házára dobtak Molotov-koktélt.
A hírTV információi szerint manipulálták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását. A csatornának nyilatkozó férfi azt mondta: részt vett a választási procedúrában, és távol lévő küldöttek helyett jogosulatlanul voksolt Kóka Jánosra.
Mintegy kétezer, fekete ruhát viselő bőrfejű gyűlt össze délután a budapesti Hősök terén az úgynevezett becsületnapi megemlékezésre. Tőlük nem messze mintegy háromszáz fiatal ellenük demonstrált tarkóra tett kézzel.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kéri a hallgatókat, hogy vegyenek részt a március 9-i népszavazáson, s támogassák a HÖOK tandíjellenes küzdelmét; az erről szóló állásfoglalást a szervezet szombati küldöttgyűlésén fogadták el.
A müncheni biztonságpolitikai fórumon elhangzottak igazolták a magyar álláspont helyességét - hangsúlyozta az MTI-nek szombaton Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A politikus - aki Magyarország képviseletében vett részt a fórumon - első helyen Koszovót, illetve Szerbiát említette. Utalt arra, hogy Boris Tadic szerb elnök nyitó beszédében egyértelművé tette: mind a területi integritás megőrzése,…
Az országgyűlési képviselők biztonsága érdekében a rendőrség valamennyi képviselőt megkeresi, és amennyiben valaki veszélyeztetettnek érzi magát, felajánlja a védelmet számára - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterrel közösen tartott szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A Nemzeti Őrsereg egyik raja vonult fel Nyíregyházán szombaton; az egyenruhás alakulat a város központjában lévő I. világháborús emlékműnél, a Horthy Miklós, egykori kormányzó halálának 51. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget biztosította.
Kérés esetén kész biztosítani a rendőrség az országgyűlési képviselők védelmét. A tömegpusztító fegyverek terjedését nevezte a NATO előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak a szövetség főtitkára. Pekingben több metróállomáson tesztelték a hatóságok az augusztusi olimpiára tervezett biztonsági rendszert. A nap legfontosabb hírei február 9-én, szombaton.
A SZDSZ sajtó-helyreigazítást kér a HírTv-től a tévécsatornának a párttal foglalkozó egyik műsorában elhangzottak miatt, ennek elmaradása esetén a bírósághoz fordul - közölte a Szabad Demokraták Szövetsége szombaton.
Történelmi mélypontra süllyedt a házasságban élők száma Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója. Kamarás Ferenc kifejtette: a magyar történelemben csak az első világháború idején kötöttek olyan kevés házasságot, mint tavaly, amikor ismét kilenc százalékkal csökkent az anyakönyvvezető elé járulók aránya.
Reggel hat órakor rendben megkezdődött Budapesten a 15. számú országgyűlési választókerületben az időközi választás második fordulója - közölte Filipsz Andrea, a helyi választási iroda vezetője. A jegyző elmondta, hogy este hét óráig a városrész több mint 32 ezer választópolgárát várják a 37 szavazókörbe. A nap során csakúgy, mint két hete, hat alkalommal adnak tájékoztatást a szavazáson…
Polgármestert választanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tószegen; a Tisza menti nagyközség szavazásra jogosult polgárai három jelölt közül választhatják meg az elöljárót - közölte a falu jegyzője. Hasznosné Nagy Ágnes tájékoztatása szerint a faluvezetői posztra aspirálók közül a két független jelölt, Csizmás Gusztáv vállalkozó és Gyuricza Miklós jogász már korábban is indult az elöljárói…
Időközi választás kezdődik ma a Pest megyei Kistarcsán, miután a képviselő-testület tavaly novemberben feloszlatta magát. A 11 ezer lakosú városban 8.500-an járulhatnak az urnák elé. A polgármesteri székért az eddigi polgármester, Tóth Szabolcs indul függetlenként, riválisa a Fidesz jelöltjeként Solymosi Sándor.
A Fidesz szerint az MSZP által az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényhez benyújtott tizenkét módosító javaslat érdemben nem változtat a jogszabályon - mondta a párt szakpolitikusa vasárnap, Budapesten.
Többen mentek el 11 óráig az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában szavazni, mint a két héttel korábbi első forduló azonos időszakában.
Barna port tartalmazó borítékot kapott Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester. Az SZDSZ-es politikus elmondta: a por egy borítékban érkezett, amelyben csak egy üres papírlap volt. Hozzátette, hogy a küldeményen feladó nem volt feltűntetve, postai bélyegző és dátum azonban volt rajta.
Többen mentek el 11 óráig szavazni az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, mint a két héttel korábbi első forduló azonos időszakában.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez fordult a Heti Válasz című lap annak érdekében, hogy kiderüljön: "színlelt szerződés keretében foglalkoztatta-e" az Alfa Busz Kft. a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. vezérigazgatójának fiát.
Nincsenek biztonságban a MÁV Zrt. utasai, mert a vasúttársaságnak kilenc hónapja nincs meg a szükséges pályavasúti és személyszállítási engedélye - mondta az MDF Országos Választmányának elnöke. A vasúttársaság tagadja, hogy az utasok biztonságát az engedély hiánya veszélyeztetné.
Nincsenek biztonságban a MÁV Zrt. utasai, mert a vasúttársaságnak kilenc hónapja nincs meg a szükséges pályavasúti és személyszállítási engedélye - mondta Katona Kálmán vasárnap Budapesten.
Az Alfa Busz Kft. a politikai támadások miatt visszavonja a BKV Zrt. csuklósbusz tenderére benyújtott pályázatát - közölte a társaság. A vállalat "a céget ért méltatlan, minden szakmai alapot nélkülöző politikai támadások és rágalmak miatt" hozta meg döntését - olvasható a közleményben, amely azt is tartalmazza, hogy hétfőn írásban tájékoztatják a pályázat kiíróját.
A civil szervezetek 359 ezer aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy az emberek népszavazáson döntsenek arról: akarják-e az üzleti érdekeltségű biztosítók részvételét az egészségbiztosítási rendszerben; az aláírásgyűjtés tovább folytatódik - jelentette be Gaskó István, az aláírásgyűjtést koordináló Liga Szakszervezetek elnöke vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.
Várhatóan érvényes lesz az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója, miután délután három óráig a választók több mint 25 százaléka megjelent a szavazókörökben. Ez azt jelenti, hogy Gellérhegy és Szentimreváros térségének újra lesz képviselője a parlamentben; a választókerület korábbi képviselője tavaly ősszel hunyt el.
A magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára a szocialista képviselők lakásánál elkövetett molotov-koktélos támadások elkövetését; a szervezet erről szóló elektronikus üzenetét a Hír Televíziónak küldte el - adta hírül a csatorna internetes oldala vasárnap. "A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb" - idézi a…
Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevezik magukat azok, akik Molotov-koktélos támadásokat követtek el szocialista politikusok otthonánál.
Horthy Miklós egykori kormányzó halálának 51. évfordulójára emlékezett a Magyar Gárda és a szervezetet életre hívó Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap Budapesten. A teljesen megtelt Szent István-bazilikában délben emlékmisét celebráltak az 1957. február 9-én, a portugáliai Estorilban elhunyt, majd a Magyar Tengerészek Egyesülete kezdeményezésére 1993. szeptember 4-én Kenderesen újratemetett…
Elhunyt Barna Sándor, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója, nyugállományú rendőr altábornagy. A volt megyei és fővárosi rendőrfőkapitányt 67 éves korában, vasárnap érte a halál - tudatta Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke.
"Továbbra sem félünk. De féltjük a demokráciát, a parlamentarizmus normális működését. Féltjük elsősorban azokat, akiket a napokban vétlen eszközként használtak fel egy piszkos politikai hadjáratban" - írta közleményében a szocialista frakcióvezető az MSZP-s képviselőket ért támadásokkal összefüggésben.
Majdnem ugyanannyian mentek el szavazni délután fél hatig az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, mint az érvénytelenül végződött elsőben; a választás most azért lehet mégis érvényes, mert a második fordulóban a részvételi küszöb már csak 25 százalék.
A szocialista frakció az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében mondott köszönetet mindazoknak, akik az elmúlt napok támadásai és fenyegetései nyomán, szolidaritásukat fejezték ki, és képviselőiknek akár saját lakásukat, személyes védelmüket is felajánlották. A közleményben egyebek mellett így írnak:
A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulóját vasárnap, így Rétvári Bence képviselheti majd Gellérthegy és Szentimreváros térségét a parlamentben - tudta meg a távirati iroda a helyi választási iroda munkatársától.
A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulóját vasárnap, így Rétvári Bence képviselheti majd Gellérthegy és Szentimreváros térségét a parlamentben - tudta meg az MTI a helyi választási iroda munkatársától.
Minimális szavazatkülönbséggel az eddigi polgármester, Tóth Szabolcs nyerte az időközi választást vasárnap a Pest megyei Kistarcsán - közölte az adatok előzetes összesítése után a város jegyzője az MTI-vel. A településen 38,8 százalékos volt a részvételi arány - mondta Nagy Tímea.
A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi országgyűlési képviselő-választást Budapest XI. kerületében. A miniszterelnöktől vár választ a MÁV Zrt. 9 hónapja hiányzó pályavasúti és személyszállítási engedélye ügyében a Magyar Demokrata Fórum. Visszavonta a BKV Zrt. használtbusz tenderére benyújtott pályázatát az Alfa Busz Kft. A nap legfontosabb hírei február 10-én, vasárnap.
Már nem sokáig tolhatják a tavalyról megmaradt szabadság kiadását a foglalkoztatók, március 31-ig el kell engedniük azokat az alkalmazottaikat pihenni, akik 2007-ről hoztak át szabadságot. A tavaly áprilisban módosult munka törvénykönyve szerint kivételesen fontos gazdasági érdekre hivatkozva a húsz nap alapszabadság egynegyedét lehet az esedékesség évét követő esztendőben kiadni, olyan indokra…
Képviselőket ért sorozatos fenyegetések árnyékában szavaz ma az Országgyűlés az egészségbiztosítási törvényről. Az országos rendőrfőkapitány védelmet ajánlott fel a honatyáknak, miután több kormánypárti képviselő lakására Molotov-koktélokat dobtak, mások ismeretlen port tartalmazó borítékokat kaptak. A Fidesz elképzelhetőnek tartja, hogy csupán kormánypárti provokációról van szó.