Megtagadják a munkát az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozói, amennyiben a hevesi megyegyűlés a HospInvestet jelöli meg az intézmény vagyonkezelésére kiírt pályázat nyerteseként - közölte Pócs Alfréd, a Kórházmentő Bizottság tagja.
Kósa Lajos (Fidesz) vezeti a politikusok népszerűségi listáját 64 ponttal a Századvég-Forsense februári felmérése szerint. Az októberi, hasonló felmérés szerint Kósa 64 ponttal állt az első helyen.
Várhatóan március végéig nyújtja be az egészségügyi tárca a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását - közölte Horváth Ágnes szakminiszter hétfőn Budapesten. Elmondta: a minisztérium tervei szerint teljes dohányzási tilalom lépne életbe a zárt nyilvános helyeken, a munkahelyeken, játszótereken és az aluljárókban. Kivételt a művészeti produkciók, például a filmforgatás jelenthetnének, s a…
Fegyelmi eljárás indult az ellen a két rendőr ellen, akik egy házkutatásnál a Molotov-koktélos támadások ügyéhez kapcsolódó iratokat felejtettek az egyik tanú lakásán. A férfi visszajutatta az iratokat a hatóságokhoz.
Köpönyegforgatónak nevezte a kormánypárti politikusok viselkedését a tandíj kapcsán Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Nem elegáns a választások előtt megígérni, hogy nem lesz tandíj, sőt egy ingyen diplomát ígérni mindenkinek, majd utána bevezetni a tandíjat - mondta a korábbi oktatási miniszter, miután több kormánypárti politikus a hétfői ülésnapon hosszasan…
Egy sikeres népszavazás nem csak a jelenlegi, de minden jövőbeni kormányt is figyelmeztethet, hogy nem lehet eltérni a vállalt kötelezettségektől - erről Kövér László beszélt hétfőn Balassagyarmaton.
Az ország valamennyi szavazókörében adottak a feltételek a március 9-ei népszavazás lebonyolításához - közölte az Országos Választási Iroda vezetője. Rytkó Emília hozzátette: nagyon kevesen delegáltak tagokat a szavazatszámláló bizottságokba.
Szigorítaná a dohányzási tilalmat az egészségügyi tárca 2009-től. A tervek szerint tilos lenne dohányozni az aluljárókban, a játszótereken, a közforgalmú intézmények és a munkahelyek valamennyi zárt légterű helyiségében, valamint a zárt térben tartott rendezvényeken is. Horváth Ágnes az InfoRádiónak azt mondta: a több lépcsőben megvalósuló jogszabály betartatásáért az ÁNTSZ és a közterület-…
Még nem döntötte el a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, hogy folytatja-e az éjfélkor újrakezdett, majd reggel felfüggesztett sztrájkot. Gaskó István, az érdekképviselet elnöke azután közölte ezt, hogy a mai egyeztetésen sem történt előrelépés.
Nem jutott előbbre a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a sztrájkkövetelések ügyében folytatott hétfői tárgyalásán, a következő egyeztetésre szerdán 11 órakor kerül sor.
Nagy Gábor Tamás (Fidesz) I. kerületi polgármester feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rongálás és közösségi elleni gyűlöletkeltés alapos gyanúja miatt az I. kerületi rendőrkapitányságon - tudatta a Fidesz sajtóosztálya hétfőn közleményben. Közölték: az utóbbi időszakban a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség I. kerületi irodáját folyamatosan támadások érték. A kirakatot rendszeresen leköpik,…
Az Országgyűlés nem választotta meg a jövő nemzedékek ombudsmanjának Fülöp Sándort, és elutasította Zombor Ferenc adatvédelmi biztosjelölt megválasztását is.
Az Országgyűlés hétfőn nem választotta meg a jövő nemzedékek ombudsmanjának Fülöp Sándort, és elutasította Zombor Ferenc adatvédelmi biztosjelölt megválasztását is.
Tavasziasan meleg idő volt hétfőn, a hőmérséklet több helyen meghaladta a 20 fokot. A klimatológus szerint önmagában néhány napi szélsőség még nem értékelhető, igaz, Magyarországon tavaly minden hónap melegebb volt, mint korábban.
Csaknem három köbméter beton folyt be Budapesten egy VIII. kerületi bérház egyik lakásába, amelynek szomszédságában egy építkezés folyik. A lakás fala bedőlt, amikor a régi építésű ház és az építendő közé nagy mennyiségű beton folyt le.
Az SZDSZ felkéri a magyar kormányt, hogy csak olyan szerződést írjon alá a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatban, amely nem csökkenti a Nabucco-projekt megvalósíthatóságának esélyét.
Azonnali hatállyal leállította a BKV hálózati reformjának előkészítését a főváros közlekedési tanácsnoka. Ez lett az eredménye, hogy az előzetes tervek nyilvánosságra kerülését követően sorra háborodtak fel a fővárosi kerületek a tervezett járatritkítások, illetve megszűntetések miatt. A változtatásoktól a BKV évi 6 milliárd forint megtakarítást remélt, ennek híján nehéz helyzetbe kerülhet a…
Április végére zárulhat le a konzultáció a munka, a tudás és a tulajdon, vagyis az új polgárosodás kérdéseiről. A kormány a fő irányok kijelölése és a konzultáció után hozza csak meg a döntéseket, május-június körül, és fél évet hagy az állampolgárok tájékoztatására - közölte a parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Az ellenzék az új politika kétarcúságáról beszélt. A képviselők megint…
Kilenc óra elteltével ismét felfüggesztette a vasutas sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A Gaskó István vezette érdekképviselet az akcióval nyomást kívánt gyakorolni a MÁV-val délután folytatódott tárgyalásra, ám kudarcot vallott. A vasúttársaság továbbra is elzárkózik a pénzügyi követelések teljesítésétől. Az ágazati szakszervezetek egyre inkább kalandor akciónak…
Nincsenek hagyományai a közös ünneplésnek Magyarországon. A rendszerváltozás óta - egy kivétellel - március 15-én külön ünnepeltek a pártok. Március idusán elmondott beszédekben többnyire háttérbe szorult az 1848-as forradalom méltatása, helyét a napi politikai üzengetések vették át. Bár a jobboldali kormányok idején nem voltak ritkák a tüntetések, de csendes volt március 15, míg az MSZP vezette…
Az Egererdő Zrt. vezérigazgatója szerint szervezetten lopják a fát Észak-Magyarországon. Az elkövetők évente több tízmillió forint kárt okoznak. Pallagi László az InfoRádiónak elmondta: a fatolvajok Ózd és Arló térségében okozzák a legtöbb kárt. A vezérigazgató a rendőrség, az ügyészség és a törvényalkotók összefogását sürgeti.
A filmeseknek korábban nyújtott 20 százalékos adókedvezmény-rendszer nincs veszélyben - mondta az InfoRádiónak az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezető-helyettese a filmtörvénnyel kapcsolatos uniós tárgyalások kapcsán. A magyar filmtámogatási rendszer uniós jóváhagyása a múlt év végén járt le, a felek azonban még mindig nem tudtak megállapodni a folytatásról.
Megosztja az orvosokat a vizitdíj eltörléséről szóló népszavazás. Több háziorvos is kiállt a térítés megmaradása mellett, miközben a Magyar Orvosi Kamara elnöke a díjak megszüntetése mellett érvel. A kórházi napi díjról szintén különbözőek a vélemények.
Budapest XIX. kerületében 36 távközlési törzskábel rongálódott meg kábellopás miatt. Kispest jó részén, azóta nincs telefon- és internetkapcsolat. Ez a többi mellett azt jelenti, hogy a kerületben élők nem tudják például az ott lévő bankfiókok szolgáltatásait sem igénybe venni.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök baloldali polgárosodás programjának néhány foglalkoztatást növelő, illetve munkahelyteremtő eleme várhatóan élénk vitát vált ki. Leginkább talán az úgynevezett munkateszt, amelynek lényege, hogy aktív korúak számára csak akkor lehessen a jövőben rendszeres szociális segélyt megállapítani, ha munkateszten vesznek részt.
Hétpecsétes titokként, pontosabban "belső ügyként" kezelte az MSZP képviselőcsoportja, hogy néhány frakciótagot hétfőn pénzbírságra büntettek, amiért korábban (például az ingatlanadó esetében) a frakciódöntéssel ellentétesen szavazott - írta a keddi Népszabadság.
Tíznapos összetartást rendelt el március 8-tól a Készenléti Rendőrség (KR) állományában szolgáló rendőröknek Papp Károly, a szervezet vezetője - írta kedden a Magyar Hírlap.
Befejeződött a fél éve indított összeférhetetlenségi vizsgálat a Magyar Televízióban (MTV. 1927 tévésnek kellett írásban nyilatkoznia a kérdésben, s közülük kilencen akadtak fenn a rostán - tudható meg az MTV keddi közleményéből.
Támogatja a vizitdíj és a kórházi napi díj eltörlését a Magyar Kórházszövetség, amennyiben az állam kompenzálja az orvosokat és az intézményeket - mondta az InfoRádiónak a szervezet vezetője, aki egyúttal a siófoki kórház igazgatója.
A miniszterelnök szerint nem államférfiúi magatartás, ha valakinek a nemzetről alkotott víziója egy háromszáz forintos kérdésben ragadható meg. Gyurcsány Ferenc a kapcsolat.hu-nak adott videointerjújában úgy fogalmazott: el lehet dönteni, ki akar paprikajancsi lenni és ki államférfi.
Radarellenes civilek autókkal szűkítették a Tubesre vezető út bejáratát, és murvából gátat készítettek kedd reggelre az úton, hogy akadályozzák a lokátor esetleges építésének munkálatait - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.
Még mindig fertőz Kiskunhalason a Rota vírus, igaz a múlt héten volt a legtöbb megbetegedés - mondta az InfoRádiónak a településen működő Semmelweis Kórház gyermekosztályának vezetője.
Sikernek könyvelhető el a tavalyi év a hazai online piac szempontjából, egy év alatt 650 ezerrel bővült a rendszeresen böngészők köre - derül ki a Szonda Ipsos és a Gfk Hungária felméréséből. Az internethasználat mértéke azonban még mindig elmarad a nyugat-európai statisztikáktól - mondta a Szonda Ipsos kutatásvezetője.
A Fidesz szerint a kormány hamarosan 10 százalékos gázáremelést jelent be, ezer forintra emeli a vizitdíjat és a tandíj összege is nőni fog. A párt alelnöke kijelentette: a kormány tovább folytatja hazugságpolitikáját.
Az Európai Unió által is támogatott beruházásokat támadnak nemzetközi civil szervezetek, köztük a Magyar Természetvédők Szövetsége. Az 50 kelet-európai projekt között hét magyarországi fejlesztés van, amelyek együttes értéke 5000 milliárd forint. A természetvédők szerint ezek nem csak környezetrombolóak, de gazdaságilag sem hatékony a megvalósításuk, hiszen az alternatív megoldások hasznosabbak…
A második negyedévre 13,5 százalékos gázáremelést javasolt a Magyar Energia Hivatal - közölte Horváth J. Ferenc a hivatal elnöke egy budapesti szakmai konferencia szünetében.
Az önkormányzatok harmada vonta össze eddig, vagy legkésőbb a jövő tanév végéig összevonja általános iskoláit - a többi mellett ezt állapította meg a közelmúltban alapított Tárki-Tudok első felmérése, amelynek során ötszáz önkormányzatot kérdeztek meg tavaly ősszel.
Rendkívüli parlamenti ülésnapon tárgyalna a Fidesz a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről, még azelőtt, hogy erről csütörtökön Moszkvában megállapodást köt a magyar és az orosz kormány - közölte Navracsics Tibor frakcióvezető.
Csaknem hatszáz millió forint céltartalék képzésére kéri a Csongrád Megyei Közgyűlést Szentes polgármestere, a városi kórház helyzetének megoldására - mondta el kedden sajtótájékoztatón Szirbik Imre (MSZP).
Rendkívüli parlamenti ülésnapon tárgyalna a Fidesz a Déli áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről, még azelőtt, hogy erről csütörtökön Moszkvában megállapodást köt a magyar és az orosz kormány; erről Navracsics Tibor frakcióvezető beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A rendőrség nem számít szélsőséges csoportok tevékenységére sem a március 9-ei népszavazás napján sem pedig a március 15-ei nemzeti ünnepen, így az ilyenkor szokásos rendőri állomány lesz készültségben - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány kedden Budapesten. Az altábornagy sajtótájékoztatón közölte: a népszavazás napjára egyetlen szervezet jelentett be demonstrációt az urnazárást követő…
Az MSZP szerint eszeveszett rágalmak hangzanak el észérvek helyett a Fidesz népszavazási kampányában. Erről Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. felelőtlennek és károsnak tartja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) sztrájk-bejelentési gyakorlatát és mérlegeli, hogy megtámadja-e azt a bíróság előtt - áll a vontatási társaság közleményében. Hangsúlyozzák: a cég minden megrendelt vonathoz biztosítja a mozdonyokat és a mozdonyvezetőket a sztrájk ideje alatt.
Jövőre az adóterhelés szintje 200-250 milliárd forinttal, a GDP 0,8 százalékával csökkenthető - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémián.
A Magyar Madártani Egyesület becslése szerint évente mintegy 40 ezer madár pusztul el áramütés miatt. A szervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta: főleg nagytestű madarak veszélyeztettek. A környezetvédelmi tárca természetvédelmi szakállamtitkára arról beszélt: milliárdos nagyságrendű uniós források állnak rendelkezésre a villanyoszlopok átalakítására, hogy minél kevesebb madarat érjen áramütés. A…
A köztársasági elnök csütörtökön délelőttre hívta meg a parlamenti pártok frakcióvezetőit a Sándor-palotába, hogy megértesse velük, miért nem konzultál a pártokkal az ombudsmanjelölés ügyében. Ezt Wéber Ferenc, az államfő hivatalának sajtófőnöke mondta kedden.
A népszavazási pártkampány eddigi tapasztalatait összegezte sajtótájékoztatóján Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke. Az ügyvivő elmondta, hogy miközben próbálják meggyőzni az embereket a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megtartásáról, a kampányeseményeken, addig a Fidesz oldaláról hazugságok és megalapozatlan állítások hangzanak el.
Emelni kell a teljes nemzeti össztermékből az egészségre fordított összeget, mert az ágazatra jelenleg költött pénzből nem lehet jobban működtetni a magyar egészségügyet - mondta Orbán Viktor kedden Győrött a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban tartott főorvosi értekezleten.
Tiszta fejjel címmel kampányt indít a rendőrség, amellyel az ittas vezetők számának csökkentését akarják elérni. Magyarországon ma minden tizedik sofőr ittasan vezet. A kampány a fiatalokhoz is kíván szólni, ugyanis túl sok úgynevezett diszkó baleset történik - közölte az országos rendőrfőkapitány.