2008. február 26. kedd

febr. 26
16:53
A rendőrség résen lesz, és felkészül a lehetséges rendbontásokra (Infostart)
Nem számít a rendőrség rendzavarásra a március 9-i népszavazás után és március 15-én sem - közölte Bencze József. A főkapitány kiemelte: békés ünnepre készülnek.
febr. 26
17:09
Gyurcsány: az adóterhelés 200-250 milliárd forinttal csökkenthető 2009-ben (Infostart)
Három lehetséges, 2009-ben megvalósítható adóváltoztatási koncepciót vázolt fel előadásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémián, kiemelve a járulékokra koncentráló változatot, amely szerint az adóterhelés szintje 200-250 milliárd forinttal, a GDP 0,8 százalékával csökkenthető.
febr. 26
17:21
Nyolc napig tart a kispesti telefonhálózat helyreállítása (Infostart)
Nyolc napig tart a kispesti telefonhálózat helyreállítása, amelyet kábeltolvajok rongáltak meg hétfő éjjel. A kár elérheti az 50-55 millió forintot.
febr. 26
17:30
Orbán az egészségügyről (Alternatív Energia)
Emelni kell a teljes nemzeti össztermékből az egészségre fordított összeget, mert az ágazatra jelenleg költött pénzből nem lehet jobban működtetni a magyar egészségügyet - mondta Orbán Viktor kedden Győrött a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban tartott főorvosi értekezleten.
febr. 26
17:36
Tüntetés zavarta meg Kóka beszédét (Alternatív Energia)
A márciusi népszavazás Orbán Viktor hatalomvágyát tükrözi, aki kormánybuktató hangulatot akar teremteni - mondta Kóka János kedden Salgótarjánban, ahol 15-20, főként idősebb nőkből álló, sípoló csoport zavarta a belvárosi vendéglő előtt az SZDSZ elnökének sajtótájékoztatóját.
febr. 26
18:34
A vizitdíjból csak a telefonszámlát lehet kifizetni (Infostart)
A vizitdíj bevezetését úgy készítette elő a szaktárca, hogy már korábban nagy mértékben csökkentette a háziorvosi praxisok finanszírozását. Kertai Aurél háziorvos, a Budapesti Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának vezetője az InfoRádió elmondta: az egészségügyi kormányzat elvonta az eszközfinanszírozásra fordítható támogatást, és 2002 óta folyamatosan romlott a háziorvosi praxisok reálértéke, így…
febr. 26
18:45
"Vannak politikusok, akik társadalomfelettinek tekintik magukat" (Infostart)
Újabb rejtett kamerás felvétel készült arról, hogy a Parlamentben sok képviselő tiltott helyen dohányzik. A politikusok között volt, aki letagadta, volt aki elismerte, de kimagyarázta, amit tett. Az InfoRádió által megkérdezet szociológus szerint egy ilyen felvétel a magyarországi politikai elit kulturáltságról ad képet. Babusik Ferenc hozzátette: a politikusok egy része a társadalmon felülinek…
febr. 26
18:53
Navracsics: a kormánynak nincs válságkezelő koncepciója (Alternatív Energia)
A kormány koncepció és vízió nélkül próbálja az egyik válsághelyzetet a másik után megoldani - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden Veszprémben, egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón. Egyik nap szociális igazságosságról, a másikon baloldali polgárosodásról beszélnek, hogy aztán mindkét meghirdetett elvet tagadva, maradjon a nyers és puszta túlélés - tette…
febr. 26
19:02
Ha fertőtlenítik őket, veszélytelenek a kórházi széfek (Infostart)
A betegágyak mellé szerelt széfek jól fertőtleníthetők - mondta az InfoRádiónak az Országos Epidemiológiai Központ tudományos tanácsadója. Berencsi György azokra a híresztelésekre reagált, amelyek szerint a széfek virológiai szempontból nem biztonságosak, és ezért nem szabad felszerelni azokat a kórházakban. A virológus hozzátette: a széfek belsejében fertőtlenítés hiányában elsősorban…
febr. 26
19:13
MSZP: "Hazudik a Fidesz" (Infostart)
Az MSZP rágalomhadjárattal, eszeveszett hazudozással vádolja a Fideszt. Juhász Ferenc azt állította: az ellenzéki párt a vele szövetséges sajtóval együtt tudatos stratégiát használ a közvélemény megtévesztésére népszavazási kampányában.
febr. 26
19:36
Gyurcsány: az adóterhelés 200-250 milliárd forinttal csökkenthető 2009-ben - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Három adóváltoztatási koncepciót ismertetett a miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémián. Gyurcsány Ferenc az Új Magyarország című konferencián arról beszélt, hogy az általa leginkább támogatott verzió szerint jövőre 200-250 milliárd forinttal, a GDP 0,8 százalékával csökkenthető az adóterhelés mértéke, elsősorban a járulékok mérséklésével.
febr. 26
19:44
Lendvai: március 9-e után is van élet (Alternatív Energia)
Március 9-e után nemhogy van élet, de tovább folytatjuk törekvéseinket, "a költségvetés konszolidációja után most a társadalom konszolidációjára törekszünk" - hangoztatta kedden Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője.
febr. 26
20:43
Nem lesz költségvetése a héten a fővárosi önkormányzatnak (Infostart)
Nem lesz a fővárosi önkormányzatnak csütörtökön költségvetése, mivel a fővárosi MSZP-frakció kedden egyhangúan támogatta Steiner Pál frakcióvezető azon indítványát, hogy ne tárgyaljanak most erről a kérdésről.

2008. február 27. szerda

febr. 27
6:42
Csaba László: A kormány üzent (Infostart)
Csaba László közgazdász szerint az árfolyamsáv eltörlése növeli a kormány mozgásterét, illetve árfolyam- és kamatügyekben ezentúl kizárólag a Magyar Nemzeti Bank felel. A monetáris tanács a kormánnyal egyetértésben kedden döntött úgy, hogy eltörli a forintárfolyam euróval szemben rögzített sávját, és lebegő árfolyamrendszert vezet be.
febr. 27
7:11
Az új kuratóriumi elnök, a fodrász és a Petőfi Rádió (Infostart)
A Magyar Rádió kuratóriumának új elnöke a digitális átállást tekinti az egyik legizgalmasabb feladatának. A több mint három évtizeden át meghatározó rádiós és televíziós újságíróként dolgozó Rangos Katalin szerint nem a függetlenségének feladását jelenti, hogy most az MSZP jelöltjeként került a kuratórium elnöki székébe.
febr. 27
7:33
Nem kapott hitelt, mert túl kicsi faluban lakik (Infostart)
Az egyik Vas megyei településen élő asszony azért nem kapott lakáshitelt, mert a kiszemelt ingatlan - a bank indoklása szerint - "túl kicsi" faluban van - írja a Népszabadság. A térség országgyűlési képviselője állítja: nem egyedülálló ez az eset, egyes bankok hátrányosan megkülönböztetik azokat, akik aprófalvakban lévő házak, telkek megvásárlásához kérnek kölcsönt.
febr. 27
8:44
Nincs több titok: Gyurcsány beszélni kezdett a cégekről (Infostart)
A miniszterelnök szerint a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték, a Magyar Posta és az Állami Autópálya-kezelő benne lehet az új tulajdonosi programban. A miniszterelnök erről a TV2 reggeli műsorában beszélt.
febr. 27
9:40
Horn Gábor a legsötétebb rákosizmushoz hasonlította Mikola kijelentéseit (Alternatív Energia)
A vizitdíj adónak minősítése és mértékének emelése, a névjegyzékek manipulálása, a szabolcsi szavazatvásárlási ügy. Ezeket sorolta a fideszes népszavazási kampány „eszeveszett rágalmai” közé az MSZP elnökhelyettese, a Fidesz alelnöke pedig a kormányt vádolta a hazugság politikájával. A választási bizottság eközben azt kérte, ne kérdőjelezzék meg a választási szervek korrekt eljárását.
febr. 27
9:42
Jelentős járulékcsökkentést hirdetett meg a kormányfő (Alternatív Energia)
Adó- és járulékcsökkentési programot ismertetett tegnap a kormányfő. Gyurcsány Ferenc szerint a programnak a foglalkoztatás bővülését kell szolgálnia. Ehhez kapcsolódik majd a szociális támogatások rendszerének átalakítása oly módon, hogy az inkább a munkavállalást, mint a segélyre várást ösztönözze. Három javaslatot bocsátanak társadalmi vitára, s ennek során dől majd el, hogy 2009-ben milyen…
febr. 27
9:46
Meg is hiúsulhat a MÁV Cargo értékesítése (Alternatív Energia)
Elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhető, hogy információink szerint a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja. A sztrájkjog szűkülésétől tart ennek kapcsán az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége.
febr. 27
9:56
Képriport: elképesztő munka folyik a gödör mélyén (Infostart)
Éjjel-nappal dolgoznak a kispesti telefonhálózat működésének helyreállításán a munkások.
febr. 27
10:02
Népszavazás - Névjegyzékbe vétel szerda délutánig (Alternatív Energia)
Aki nem kapott a március 9-i népszavazásra értesítőt, az a helyi jegyzőnél kérheti a választói névjegyzékbe vételét szerdán délután négy óráig; ha ezt nem teszi, nem vehet majd részt a népszavazáson.
febr. 27
10:19
Az SZDSZ részt vesz a rendkívüli parlamenti ülésen (Alternatív Energia)
Az SZDSZ részt vesz majd a Déli áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló rendkívüli parlamenti ülésen - közölte Kákosy Csaba gazdasági miniszter és Kóka János, az SZDSZ elnöke szerdán.
febr. 27
11:07
Irtózatos pénzeket fizet ki a BKV egy tanácsadó cégnek? (Infostart)
Az Index információi szerint öt év alatt csaknem 3 milliárd forintot fizethet ki a BKV tanácsadásra egy cégnek.
febr. 27
11:24
Milliárdokat költ tanácsokra a BKV az Index szerint (Alternatív Energia)
Öt év alatt csaknem hárommilliárd forintot fizethet ki a BKV tanácsadásra egy cégnek az Index információi szerint. A közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese azt közölte: jelenleg vizsgálják a portál értesüléseit.
febr. 27
11:57
Nem lesz rendkívüli ülés a Déli áramlat miatt (Alternatív Energia)
Nem hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését a Déli áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar megállapodás aláírása miatt. Ezt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke jelentette be szerdán a házbizottság rendkívüli ülése után. Elmondta: a testület ülésén nem volt egyetértés a kérdésben, ezért a külföldön tartózkodó házelnököt helyettesítve, nem hívja össze a rendkívüli plenáris ülést.…
febr. 27
12:03
A Fidesz puccsszerű megállapodást emleget (Alternatív Energia)
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy csütörtökön ne írja alá a Déli Áramlat megépítéséről szóló szerződést - mondta a külügyi bizottság fideszes elnöke a három érintett bizottság összevont ülését követően, a Parlament épületében. "Parlamenti jóváhagyás hiányában arra szólítjuk fel Gyurcsány Ferencet, hogy a holnapi napon semmiképpen ne írja alá a Déli Áramlatról szóló szerződést;…
febr. 27
12:08
"A Fidesznek Oroszország-fóbiája van" (Alternatív Energia)
A Fidesznek semmilyen szakmai érve nincs arra, miért nem támogatja a Déli Áramlat gázvezetékről megkötendő szerződést, inkább csak Oroszország-fóbiája van. Erről Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese beszélt szerdán Budapesten újságíróknak.
febr. 27
12:13
Drámai változás az időjárásban: rettenetes szelek jönnek a hideggel (Infostart)
Több mint 100 kilométer/órás széllökésekre kell számítani a hétvégén. Elsősorban vasárnap lesz zivataros és rendkívül szeles az idő. Az ilyen erejű viharok kisebb fákat téphetnek ki.
febr. 27
12:25
Tarlós szerint összeomlott Budapest vezetése (Alternatív Energia)
Tarlós István követeli Demszky Gábor főpolgármestertől, hogy azonnal vonja vissza a BKV paraméterkönyvének tervezett módosítását; a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetségének vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy véleménye szerint összeomlott Budapest vezetése.
febr. 27
12:41
Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a népszavazáson (Alternatív Energia)
Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a március 9-i népszavazáson; február közepére 54 százalékra, mintegy négymillióra emelkedett a szavazni akarók száma - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára végzett közvélemény-kutatásából. A hetilap internetes oldalán szerdától olvasható, ezer fős minta alapján készült közvélemény-kutatás szerint a jelentős elmozdulás (januárban…
febr. 27
13:09
Egyre biztosabb a népszavazás sikere (Infostart)
Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a március 9-ei népszavazáson; február közepére 54 százalékra, mintegy négymillióra emelkedett a szavazni akarók száma - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára végzett közvélemény-kutatásából.
febr. 27
13:15
A Fidesz nem támogatja a sztrájktörvény módosítását (Alternatív Energia)
A Fidesz nem támogatja a sztrájktörvény módosítását - mondta Kontur Pál, az ellenzéki párt munkástagozatának elnöke. A politikus arra reagált, hogy lapunk szerint a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja, elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett, vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhetően.
febr. 27
13:17
Vizitdíj-ellenes akció (Alternatív Energia)
Háziorvosok honlapot indítottak a vizitdíj ellen, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a díjfizetéssel kapcsolatos fenntartásaikra. Korábban háziorvosok egy másik csoportja a vizitdíj mellett indított aláírásgyűjtést.
febr. 27
13:20
VDSZSZ: "a 100 éves háború is 100 évig tartott". (Alternatív Energia)
A helyzet változatlan, szerdán sem közeledett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV álláspontja az érdekképviselet által követeltek ügyében, az egyeztetést pénteken 9 órakor folytatják.
febr. 27
13:36
Honlapot indítottak háziorvosok a vizitdíj ellen (Infostart)
Honlapot indítottak háziorvosok a vizitdíj ellen, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a díjfizetéssel kapcsolatos fenntartásaikra. Korábban háziorvosok egy másik csoportja a vizitdíj mellett indított aláírásgyűjtést.
febr. 27
13:52
Autósok tizedelik a vadászó gyöngybaglyokat (Infostart)
Félszáz gyöngybagoly pusztult el két hónap alatt közlekedési balesetekben. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület védelmi célprogramjának vezetője az InfoRádiónak elmondta: a madarakat akkor gázolják el, amikor az utak környékén vadásznak.
febr. 27
14:03
Megvan a sóhivatal! - képekkel (Infostart)
Egy hatalmas, XIX. századi sóhivatal része volt az a fal, amelyre a 4-es metró építői bukkantak a Fővám tér alatt - mondta az InfoRádiónak a feltárást vezető régész. Zádor Judit, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa hozzátette: a Dunával párhuzamos mészkőfal akadályozza az építkezést, ezért, ha meg akarják menteni, át kell tervezni a készülő metró Fővám téri aluljáróját. Az már biztos, hogy az…
febr. 27
14:41
Kóka: szükséges a Déli Áramlat, de nem helyettesítheti a Nabuccót (Alternatív Energia)
Az SZDSZ még a héten országgyűlési határozati javaslatot terjeszt a törvényhozás elé, hogy a parlament ismételten nyilvánítsa ki elkötelezettségét az európai Nabucco gázvezeték mellett - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Kóka János, a kisebbik koalíciós párt elnöke. A politikus kifejtette: ez a parlamenti határozat garanciát jelentene arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csak…
febr. 27
14:52
Nyilvános vitát kezdeményez a Fidesz alelnöke (Alternatív Energia)
Nyilvános vitára hívja és várja Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz alelnöke Miskolc MSZP-s országgyűlési képviselőit a március 9-i népszavazásra feltett kérdések ügyében. Ezt maga a politikus jelentette be Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján szerdán.
febr. 27
14:57
Tarlós: "A főpolgármester teljesen hülyének nézi a budapestieket" (Infostart)
Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője a BKV tervezett menetrend-változtatásáról azt nyilatkozta, hogy ilyet csak őrültek csinálnak. A politikus szerint nem lenne a közlekedési cégnek ekkora hiánya, ha nem kötnének gyanús szerződéseket használt autóbuszok vásárlására, vagy nem költenének felesleges tanácsadókra.
febr. 27
15:02
Márciustól kevesebb teherautó jár majd Budapest útjain? (Infostart)
Március elsejétől behajtási díjat kell fizetni azoknak a teherautó-tulajdonosoknak, akik járműveikkel át akarnak haladni Budapest belvárosán. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elhalasztaná a rendelet hatályba lépését, a főváros azonban nem enged, a döntést ugyanis a levegőszennyezettség csökkentése érdekében hozták meg.
febr. 27
15:24
Egy csokornyi hóvirág letépése már bűncselekmény (Infostart)
Természetvédelmi őrök próbálják megóvni a nemzeti parkjaink védett növényeit, a hóvirágot és a tavaszi tőzikét. A virágszedőket - akik gyakran megrendelésre gyűjtik a növényeket - még a magas bírság sem tartja vissza attól, hogy rombolják a környezetet.
febr. 27
15:40
Németh Zsoltot Bős-Nagymarosra emlékezteti a kormány magatartása (Infostart)
A Fidesz kifogásolja, hogy a kormány parlamenti jóváhagyás nélkül döntött a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről, ezért felszólítja a miniszterelnököt, hogy ne írja alá az erről szóló szerződést - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője a gazdasági -, a külügyi- és az európai ügyek bizottságának együttes ülése után. Az MSZP szerint az ellenzéknek nincsenek megalapozott szakmai…
febr. 27
16:01
Áprilistól megszállják a rendőrök az utakat (Infostart)
Csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma, kevesebb az ittas vezető is az utakon - hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság legutóbbi fokozott közúti ellenőrzést értékelő sajtótájékoztatóján. Áprilistól újabb akció lesz az utakon.
febr. 27
16:07
Nagyon kevés a diplomás Magyarországon (Infostart)
A magyar diplomások aránya messze elmarad az OECD országok átlagától - derül ki az OECD Oktatási Körkép 2007 című jelentéséből.
febr. 27
16:28
"A vasutassztrájk miatt súlyosan sérülnek a fogyasztók jogai" (Infostart)
Súlyosan sérülnek az utasok jogai a vasutassztrájk miatt - hívja fel a figyelmet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület. A szervezet szerint a most éppen felfüggesztett munkabeszüntetés igen hátrányos az utasok számára, és hosszú távon a MÁV-nak is komoly károkat okoz. Az egyesület ezért arra kéri a vasúttársaságot és a sztrájkot szervező érdekképviseletet, hogy minél hamarabb állapodjanak meg az…
febr. 27
16:37
Szeptemberben is a miniszterelnök szerepelt a legtöbbször (Alternatív Energia)
Tavaly szeptemberben is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerepelt a legtöbbet a hírműsorokban: többször került képernyőre, mint az őt követő három helyezett összesen; mindez az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) most elkészült, kilencezernél több tudósítást feldolgozó elemzéséből derül ki.
febr. 27
16:40
Tárki-felmérés: továbbra is az ellenzék vezet (Infostart)
Növekedett a lakosság politikai aktivitása, de továbbra is az ellenzék vezet a kormánykoalícióval szemben - derül ki a Tárki reprezentatív felméréséből. A Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében továbbra is stabil: tavaly decemberben 36 százalékos, idén januárban 34 százalék volt, míg februárban 39 százalék. Az MSZP támogatói tábora a teljes lakosság körében decemberben és januárban…
febr. 27
17:06
Metróépítés miatt lezárják a Kerepesi út és a Dózsa György út közötti szakaszt (Infostart)
A 4-es metró Keleti pályaudvari állomásának résfalazási munkálatai miatt március 16-án mintegy négy hónapra lezárják a Kerepesi út és a Dózsa György út közötti útszakaszt; de már március 1-jétől több buszjárat útvonala módosul a Baross tér környékén - közölte a BKV Zrt.

Keresés