A MÁV-START Zrt. annak érdekében, hogy a menetrendszerinti közlekedés helyreállításáig biztosítani tudja utasainak az utazás lehetőségét, a szerződött Volán társaságok és a korábban meghirdetett BKV járataira péntek éjfélig érvényesek a vasúti bérletek - közölte a személyszállító vasúttársaság pénteken.
Iskolafelújítási és inkubátorház-építési programot hirdet Békés megye oktatási-gazdasági leszakadásának megállítására, a versenyképesség és a munkahelyteremtés segítésére a megyei önkormányzat.
Immár tanúként hallgatta ki az ügyészség azt az öt rendőrt, akik miatt a Múzeum körúti állítólagos erőszak miatt indult eljárás. Az ügyben kiderült, hogy a rendőrök nem követtek el bűncselekményt, ezért velük szemben megszüntették az eljárást. A fiatal lány ellen viszont - aki azt állította, hogy öt rendőr igazoltatta, majd kettő megerőszakolta - hamis vád miatt eljárás indult.
A BKV-buszok vásárlásával kapcsolatban megjelent különböző hírek valóságtartalmának vizsgálatára kérte városüzemeltetési helyettesét, Hagyó Miklóst a főpolgármester. Demszky Gábor csütörtöki sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a Fővárosi Közgyűlés a múlt héten Hagyó Miklós (MSZP) előterjesztésében tárgyalta és hagyta jóvá a BKV buszbeszerzését.
Nagy Erzsébetet, Nagy Imre mártír miniszterelnök lányát jövő csütörtökön kísérik utolsó útjára. Búcsúztatása és temetése 14.15 órakor lesz a Farkasréti temetőben - közölte a Nagy Imre Alapítvány és Társaság az MTI-vel.
A Közbeszerzési Döntőbizottság elnökéhez fordul a KDNP fővárosi frakciója a BKV Zrt. csuklósbusztendere miatt - mondta Bagdy Gábor, a képviselőcsoport vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető elmondta, hogy álláspontjuk szerint a közlekedési vállalatnak nem szabad megkötnie a szerződést az Alfa Busz-Volvo konzorciummal, mert "abban gyanús elemek vannak".
Műsorstruktúrája átalakításával a Magyar Rádió teljes zenei műfajokat kiiktatott műsorkínálatából - állapította meg a Magyar Zenei Tanács (MZT), miután megvizsgálta a közszolgálati intézményben tavaly végbement változások hatását a zenei életre és a zenekultúrára.
A kormány újabb 800 millió forintot akar népszavazási ellenkampányára költeni, így már a hárommilliárd forintot is elérik a kabinet kommunikációs kiadásai - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A kórházaknak nem kell felszerelniük február 15-éig az ágyak mellé a széfeket, mivel a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent miniszteri rendelet csak 30 nap múlva lép életbe. Ezzel a kórházak mintegy három hét haladékot kaptak.
A Közbeszerzési Döntőbizottság elnökéhez fordul a KDNP fővárosi frakciója a BKV Zrt. csuklósbusztendere miatt - mondta Bagdy Gábor, a képviselőcsoport vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi eseti bizottsága több javaslatot is megfogalmazott a fogyasztóvédelem erősítése érdekében, a fogyasztóvédelmi törvény módosítását, korszerűsítését kezdeményezi; az erről szóló határozati javaslatot egyhangúlag támogatták a tagok. A bizottság csütörtöki ülésén ismertetett javaslatok egyebek között a bírságolás rendszerének egységesítését és visszatartó erejének…
A BKV-buszok vásárlásával kapcsolatban megjelent különböző hírek valóságtartalmának vizsgálatára kérte városüzemeltetési helyettesét, Hagyó Miklóst a főpolgármester.
Baden-Württemberg együtt lobbizna Magyarországgal az Európai Bizottságnál a gépkocsik szén-dioxid kibocsátásának szabályozásáról - mondta Günther Oettinger, a németországi tartomány miniszterelnöke szerdán Budapesten.
Új főigazgatót nevezett ki Pikó Károly személyében a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház élére az intézményfenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés nyíregyházi ülésén csütörtökön; a korábbi orvos igazgatót három pályázó közül választották ki, s 2013. február 28-ig bízták meg a gyógyintézet vezetésével.
Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának politikai irányítója megsértette a választójogi törvényt, amikor Debrecenben a megyeházán kampányolt - jelentette ki Suták Miklós, a hajdú-bihari önkormányzat szocialista frakciójának tagja csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
Tavasszal kerül az Országgyűlés elé több, a miniszterelnök által meghirdetett 48 pont megvalósulását elősegítő törvénycsomag, így például a közbeszerzés egyszerűsítését és a fogyasztóvédelmet érintő javaslat. Erről Draskovics Tibor beszélt a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: a kabinet tervei szerint a…
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) felajánlja jogászai segítségét, és ha szükséges, pénzgyűjtést is szervez azért, hogy a vizitdíjat megtagadó fogorvos ki tudja fizetni büntetését - mondta el Török Ádám, a NOE főtitkára csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.
Holtan találták az anyát és a lányát egy családi házban Isaszegen, a tragédiát szén-monoxid-mérgezés idézte elő - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.
A Magyar Televízió (MTV) sugároz fizetett politikai hirdetést a március eleji referendum előtt, a Duna Televízió nem - közölték a két közmédium illetékesei szerdán az MTI érdeklődésére.
A MÁV - a sztrájk felfüggesztéséről hozott szakszervezeti döntést követően is - kitart korábbi álláspontja mellett, jogilag, gazdaságilag megalapozatlannak tartja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) követeléseit, mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) országos aláírásgyűjtő akciót indít annak érdekében, hogy az Országgyűlés törvényben gátolja meg a Magyar Gárda és a hozzá hasonló szervezetek működését - jelentette be az OCÖ szóvivője.
Térfigyelő rendszer kiépítésével növeli a közbiztonságot Szentendre önkormányzata, a 15 kamerát főként a belváros forgalmasabb pontjain helyezik el - közölte Dietz Ferenc csütörtökön az MTI-vel.
Németországban is elindítja orvosképzését a budapesti Semmelweis Egyetem. Az intézmény Németország egyik legnagyobb klinikai központjával kötött szerződést, és ellenőrzi a képzést, amelynek során kiváló gyakorlati lehetőséghez jutnak a hallgatók.
Exkluzív interjút adott a Hírextrának Karsai József, aki szocialista képviselő létére nemmel fog szavazni az egészségbiztosításról szóló törvényre. Beszélt az elhatározása indokairól, a hazugságról és arról ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) országos aláírásgyűjtő akciót indít annak érdekében, hogy az Országgyűlés törvényben gátolja meg a Magyar Gárda és a hozzá hasonló szervezetek működését - jelentette be az OCÖ szóvivője csütörtökön Szigetváron, sajtótájékoztatón.
A magyar demokrácia nemrégen vált nagykorúvá, immár több mint tizennyolc éve magunk mögött tudhatjuk a több évtizedes elnyomáson alapuló rosszemlékű egypártrendszert.
Lomnici Zoltán szerint több milliárd forintra van szükség a bíróságok megfelelő védelméhez. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón közölte: szeretnék elérni, hogy a súlyosabb ügyeket tárgyaló bírósági épületekben legyen rendőri jelenlét.
Decembertől napelem biztosítja a XI. kerületi városháza energiaszükségletének mintegy felét. Molnár Tibor, a kivitelező cég vezetője az InfoRádiónak elmondta, hogy a rendszer 26 millió forintba kerület és kilenc év alatt térül meg.
A frakciók megállapodtak arról, hogy egyórás időkeretben zajlik a Fidesz által kezdeményezett, megerősítő népszavazásról szóló határozati javaslat vitája hétfőn a parlamentben - közölte Szili Katalin a házbizottság csütörtöki ülése után.
Az alapkészségek megerősítését nevezte a közoktatás legfőbb feladatának Hiller István szakminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta, nemzetközi kutatások szerint tíz és tizenöt éves koruk között a magyar diákok tudása sem önmagukhoz, sem külföldi kortársaikhoz képest nem fejlődik megfelelően.
Ha a református egyház azt fontolgatja, hogy befektetőként lépjen be az egészségbiztosítási rendszerbe, akkor ez azt jelenti, hogy változott az egyház korábbi elutasító álláspontja az új biztosítási rendszerrel kapcsolatban - olvasható az Egészségügyi Minisztérium közleményében, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
A tervek szerint február 18-án szavaz az Országgyűlés a Független Rendészeti Panasztestület öt tagjáról; az emberi jogi és a rendészeti bizottság kedden és szerdán egyhangúan döntött a jelöltekről, akikről a Parlament szavaz kétharmados többséggel - mondta Balog Zoltán (Fidesz), az emberi jogi bizottság elnöke a távirati iroda érdeklődésére csütörtökön.
Sürgősségi betegellátó osztályt (sbo) adtak át csütörtökön a soproni Erzsébet Kórházban. Az ötágyas osztály kialakításához az egészségügyi struktúraátalakítási pályázaton nyert állami támogatást a fekvőbeteg intézmény - közölte az MTI-vel Tiborcz Sándor gazdasági igazgató.
A MÁV - a sztrájk felfüggesztéséről hozott szakszervezeti döntést követően is - kitart korábbi álláspontja mellett, jogilag, gazdaságilag megalapozatlannak tartja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) követeléseit, mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 mentőszolgálata felajánlotta segítségét az Amerikai Egyesült Államok katasztrófakezelő hatóságainak, hogy az ország öt államában pusztító és több mint félszáz halálos áldozatot követelő tornádó utáni mentésben segédkezzen.
A vasutassztrájk csütörtök déli felfüggesztése után a vonatforgalom folyamatosan és fokozatosan áll helyre; a délutáni órákban az elővárosban, a távolsági IC és gyorsvonati, továbbá a regionális forgalomban már utazhatnak a vonatokkal - közölte a MÁVINFORM.
Magyarország számára sikeres modellt nyújthat Baden-Württemberg, ahová a németországi tartomány miniszterelnökének meghívására a közeljövőben egy fideszes delegáció is ellátogat - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
Elkészült az új M0-ás híd középső, a Szentendrei-sziget feletti szakaszának a szerkezete - mondta az InfoRádiónak Rapkay Kálmán, a Hídépítő Zrt. igazgatója. A Szentendrei Duna-ág felett márciusban, a Nagy Duna-ág felett pedig májusban ér össze a híd.
Tavasszal kerül az Országgyűlés elé több, a miniszterelnök által meghirdetett 48 pont megvalósulását elősegítő törvénycsomag, így például a közbeszerzés egyszerűsítését és a fogyasztóvédelmet érintő javaslat. Erről Draskovics Tibor beszélt a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Beszámolót kért a főpolgármester és városüzemeltetési helyettese is a BKV busztenderének hátteréről. Ellenzéki vélemények szerint a buszokat drágán venné a BKV, és egy olyan cég közvetítene, amely kapcsolatba hozható Antal Attila BKV-vezérigazgató fiával.
A vasutassztrájk csütörtök déli felfüggesztése után a vonatforgalom folyamatosan és fokozatosan áll helyre; a délutáni órákban az elővárosban, a távolsági IC és gyorsvonati, továbbá a regionális forgalomban már utazhatnak a vonatokkal - közölte a MÁVINFORM az MTI-vel.
Pelczné Gáll Ildikó országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke szerint káosz, botrányos regionális fejlesztési tanácsi elnökök, 1650 milliárd forintos tanulópénz és alkalmatlan intézményrendszer jellemzi a magyarországi uniós fejlesztéseket.
A Kelj fel Jancsi ma reggeli adásában Horváth Ágnes egészségügyi miniszter „rendelt”. A reggeli „ügyfélfogadást” Fiala János irányította. A hallgatók, a Pont FM rádió stúdiójában tartózkodó miniszter asszonytól kérdezhettek bármit, ami az egészségügyről az eszükbe jutott. Szó volt még a MÁV kontra Orange Ways ügyről és az autópálya információ új sms számáról is.
A Magyar Televízió (MTV) sugároz fizetett politikai hirdetést a március eleji referendum előtt, a Duna Televízió nem - közölték a két közmédium illetékesei szerdán az MTI érdeklődésére. Az MTV tájékoztatója szerint mindkét csatornán tesznek közzé fizetett politikai hirdetést, azzal a megkötéssel, hogy a Nap-keltére eső helyeket a produkciót készítő és szállító - reklámidő-átengedéssel fizetett -…
Jónak értékelte a 2007-es munkáját és gratulált a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, Lukács Jánosnak az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója - közölték csütörtökön Szegeden.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) országos aláírásgyűjtő akciót indít annak érdekében, hogy az Országgyűlés törvényben gátolja meg a Magyar Gárda és a hozzá hasonló szervezetek működését - jelentette be az OCÖ szóvivője csütörtökön Szigetváron, sajtótájékoztatón.
Tizenkétezer forintért, azaz egy hízott liba áráért adják el az embereket az új egészségbiztosítási rendszerben, ezért örökváltság jogcímen ennyi pénzt utaltak tucatnyian az egészségbiztosító számlájára annak érdekében, hogy az állami biztosítónál maradhassanak - mondta egyikük az InfoRádiónak. A többpénztáras rendszerben az ellátási területekért folyó versenyben a magánbefektetőknek legalább 12…
Az oktatási és kulturális miniszter szerint az egyetemi és főiskola ösztöndíjakat, valamint a felsőoktatási fejlesztéseket érintheti, amennyiben a március 9-ei népszavazás tandíjra vonatkozó része érvényes és eredményes lesz. A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették azt is, hogy a márciusban a parlament elé kerülő fogyasztóvédelmi törvény új logikájú szankciórendszert vezethet be.
A tervek szerint február 18-án szavaz az Országgyűlés a Független Rendészeti Panasztestület öt tagjáról; az emberi jogi és a rendészeti bizottság kedden és szerdán egyhangúan döntött a jelöltekről, akikről a Parlament szavaz kétharmados többséggel.